Új hozzászólás Aktív témák

  • Tothgera30
    veterán

    Olcsójános munkaadókat szopatni kell az ilyenekkel, aztán leszoknak róla.
    Csináltam én is olyanokat, hogy 2 hónapos kiküldetés során minden nap 5-8 euróért reggeliztem/kávéztam egy jó pékségben és leadtam a végén a számlákat, hétvégére is. Spórolni akartak a szálláson, de az benne volt a szerződésben, hogy a reggelis szállás jár. Azért a 300 eur reggeli számlán furcsán nézett a HR, főleg hogy scannelhették be tételenként. :)
    Meg amikor elfelejtették időben intézni a vízumot, és azonnal el kellett rohannom arcképet csináltatni. Hát a kép árán kívül a Mammut parkolást (valami 250ft) is kifizettettem, nem azért, mert kellett volna a pénz, csak hogy szopjonak kicsit az elszámolásával, ha már hülyék voltak és utána engem b@szogatnak.

    Errefelé kissé más a helyzet, illetve én nem tudok betartani (esetleg felmondok), mert közben felsőoktatásra járok, és a munkáltató nem támogat, de meg tudtunk egyezni hogy kiadja a sulis heteimet (havi egy hét), ami vagy összejön, vagy nem (most a törvényi előírásoktól nyugodtan eltekinthetünk, attól is hogy szakirányú továbbképzés). Mindegy, mert most is jelezte hogy (szerinte) 4 alkalommal nem mentem be más dolgozó helyett (betegség miatt), ezért nem köteles műszak cserét engedélyezni. Vagy ez olyan mint hogy kötelező oktatások, szabadnapokon, amire nekem kötelező mennem, de van olyan dolgozó aki nem volt, és így is minden rendben van, és itt az évi 1x new protocol szerinti reanimációs képzést is említeném (ami rohadt fontos lenne e.ü.-ben). Az hab a tortán hogy munkaruhapénz kibliccelése miatt a munkaruha=védőruha, így adnak valami sz@kadt trágya ruhát, vagy épp rossz méretet (utóbbival el vagyok látva), tehát vehetem a fizuból a munkaruházatiban az, amibe dolgoznom kell. Szóval ez van, érdekel a terület, bár mentálisan eléggé kimerítő, és anyagilag is megalázó.

Új hozzászólás Aktív témák