De még mindig jobb várni valakire, mint a nem megfelelőkkel lenni...Rengeteg kapcsolatot látok (nem feltétlen párkapcsolatra gondolok, lehet baráti-haveri viszony is), amelyről az a benyomásom, hogy nincs más, akkor jó ez is...Az egyetem tipikus ebből a szempontból, az első pár hónapban összeverődik jópár csapat; de nem kell szomorkodni, ha kimarad ebből az ember: pont azok a neki valók, akik szintén nem szeretik egyből beledobni magukat valamibe csakazértis alapon..És így az ember szép lassan megtalálja a saját maga körét, évek alatt bár, de akkor is.
A nettel szerintem a probléma az, hogy bár igen jól ki lehet önteni a lelket, de nem sokat ér a dolog, hiszen sokszor siránkozunk, hogy ez a baj, az a baj, sajnáljatok: de egyrészt lehet, hogy nem is olyan rossz a helyzet, másrészt lehet, hogy nekünk kellene változni valamiben, amit neten keresztül nem tudunk és nem is akarunk megmutatni. Mert ugyebár legtöbbször azok a problémás dolgok, amit önkéntelenül is szeretnénk elrejteni a világ elől, a netes beszéd pedig ugyanúgy, mint a szóbeli, szűrt: szűri a ''szuperegónk''. Csak épp a neten nem árul el minket a gesztus, a hangsúly, az, hogy a hétköznapjaink legjelentéktelenebb részei hogy telnek (u.i. ált. ezek árulnak el a legtöbbet). Szóval a net sokmindenre jó, de a problémákat alapvetően az életben kell megoldani, mint ahogy ott is merülnek föl.
Az itt megszólalók problémái sem arra vonatkoznak legtöbbször, hogy jaj, az x fórumon leszólt valaki, meg nem szeret, hanem arra, hogy az életben mik a gondok. Márpedig megoldani valamit csak a keletkezési helyén lehet, minden más csak menekülés (ha sarkítva is).
