Új hozzászólás Aktív témák
-
Archttila
veterán
Egyszer volt, hol nem volt, volt nekem egy B9...
Na de aki olvasta a történetemet az tudja, hogy bármennyire is egy jó ár/érték arányú készüléknek tartottam a szóban forgó típust, a rendelkezésemre álló két hét is kevésnek bizonyult arra, hogy megszokjam a Alpha 7 által nyújtott mozgásmegjelenítést. Nem volt hát mese elálltam a vételtől, és vettem (egy szintén jóáras) CX-et.
Node te kedves olvasó, aki most azt gondolja, hogy össze akarom hasonlítani a fenti két modell TrueMotion azonos setting-jét
annak csalódást kell okoznom. 
De azért nézzük miről is van szó.
Alapvetően (lényegében a kezdetektől fogva) interpoláció párti vagyok. Természetesen nem kenyerem a full SOE, de egy minimális De Judder-t mindig alkalmaztam a filmeken/sorozatokon. Mondhatnám azt is, hogy évekig ehhez voltam szokva, így fogyasztottam a tartalmakat.
Sajnos mint azt már említettem a B9 ezen téren nem igazán hozta az elvárhatót, mert sokszor olyan elemeket szúrt be a képbe aminek köze nem volt a a tartalomhoz, illetve számomra a megjelenített tartalomnak volt egy érdekes után húzós, kissé vibráló hatása, ami teljesen tönkre vágta az élményt.and now
az van
hogy a Narcos 3. évadjának egyik üldözős jelenetében nem hagyott nyugodni, hogy Cinema Clear preset-ben is artifactok jelennek meg a képernyőn. Ezt nem úgy kell elképzelni mint a B9-ben, hogy az embernek szinte kedve van visszaülni az LCD elé, hanem csak ritkán előforduló, olykor egész nehezen kiszúrható (de mégis jelenlévő) idegenanyagként tudnám definiálni 
Szóval merő véletlenségből! a TrueMotion menüben a Cinema Clear-röl felfelé mozdultam (magyarán kikapcsolva az egészet a picsába) mikor is a fent említett jelenet közepette megállt az ujjam a levegőben, ugyanis megláttam a pure, hamisítatlan mozgásélményt, és (tudom hogy ez furcsa és érthetetlen) de azonnal beleszerettem.
Ezt korábban (főleg a B9-en) elképzelhetetlennek tartottam, de itt és most működik sőt! így pár film után már eszem ágában nem lenne bekapcsolni semmiféle hamis, az eredeti képanyagba belenyúló bizgeranciát. 
Röviden ennyi lett volna a történet.
Új hozzászólás Aktív témák
- Azonnali notebookos kérdések órája
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- Hivatalos a OnePlus 13 startdátuma
- TCL LCD és LED TV-k
- Bemutatkozott a Poco X7 és X7 Pro
- Filmvilág
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Linux Mint
- A CannonKeys felkavarja a slim profilos billentyűzetek állóvizét
- Elite: Dangerous
- További aktív témák...
- Sosemhasznált! HP OmniBook 5 i3-1315U 8GB 512GB 16" FHD+ Gar.: 1 év
- 15,6" Dell Latitude laptopok: E5550, E5570, 5590, 5500, 5501, 5510, 5520 / SZÁMLA + GARANCIA
- Apple iPhone 14 128GB,Kartyafuggetlen,Újszerű,Dobozaval,12 hónap garanciával
- Google Pixel 10 Pro 5G Porcelain AI-fotó varázs, Super Actua 120 Hz 128 GB
- Astro A50 4th Gen wireless + base station fejhallgató
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.