Új hozzászólás Aktív témák
-
huskydog17
addikt
A CB és Hardwareluxx letesztelte ezt az új funkciót, de jelen állapotában használhatatlan, a P magok priorizálása olyan szélsőséges mértékben kinyírja a frametime-ot, hogy a játék játszhatatlanná válik.
-
PuMbA
titán
Az eddigieket figyelembe véve nem ez várható. 2013 és 2018 között bőven elég volt ugyanaz a 4 magos proci, amit megvettél 2013-ban, mert a játékok proci igénye egy helyben állt. Most is egy helyben fog állni jó ideig, hogy megtörtént a konzol generáció váltás. A konzolok diktálnak, mert a fejlesztések fő hardvere. Csak azt kell figyelni, hogy milyen proci van bennük, semmi mást
-
hokuszpk
nagyúr
nemlesz ez sokaig igy, amint mar emlitettem, a programozok barmennyi teljesitmenyt kepesek elinflalni.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Akkor sincs semmi, ha jelentősen fölé megy. Általában ki szoktak alakulni ekkora különbségek a mostani turbónál is, mert nem tud mindegyik mag 5 GHz-en menni, akkor sem, ha amúgy képesek rá. Egy-két mag viszi, a többi pedig alacsonyabb órajelen működik. Azért nem veszel észre ebből semmit, mert az ütemező a kritikus feladatokat rakja a priorizált magra, míg a többi feladat nem annyira kritikus, nincs olyan jelentős függőség, hogy érdemben megakassza a feldolgozást.
A játékok feladatai között is vannak kritikus, kvázi egymástól függő szálak és olyan szálak, amelyeknél igazából nem akkora tragédia, ha később adnak eredményt, mert nem függ tőlük annyira a kritikus szál. Ezért tud működni a többmagos dizájn. Ha ez nem így lenne, akkor már eleve a több mag lenne hátrányos, és ragaszkodni kellene az egy maghoz.
-
PuMbA
titán
" de amikor inditok egy olyan jatekot, ami akarja es tudja is hasznalni az osszes magot"
Ezen nem kell aggódni, mikor 16+ magos processzorok vannak és 8 mag van kihasználva
A mai processzorok jóval a programozhatóság előtt járnak. Nem most lesz az, hogy egy tegyük fel 12 magos procit (8 mag Zen 4 + 4 mag Zen 4c-t) megfektetne bármi.
Na meg amit Abu ír helyesen is figyelembe kell venni. A magokon különböző feladatok vannak és nem ugyanazt a terhet rója rájuk egy fizikai számítás, mint egy hangzás számítási feladat. Nem kell ugyanaz a számítási teljesítmény minden folyamatra, tehát nem kell, hogy minden mag csontra ugyanazt a sebességet tudja, ugyanolyan magas frekvenciát érjen el.
-
hokuszpk
nagyúr
"Mert a dizájnkönyvtár limitációja, hogy energiahatékonyságra van kialakítva, így nem fog olyan "gyors" áramköröket kiadni. Értsd nem mehetsz el órajeleben 5 GHz-ig."
na ez az. de az az orajelkulonbseg azert egesz szep teljesitmenykulonbseget ad. 3.6 vs 5 Ghz az sacc 1.4x azaz 40%. ertem en, hogy amig a "nagy mag" nem megy jelentosen a kis mag max. teljesitmenye fole, addig semmit nem veszek eszre ; de amikor inditok egy olyan jatekot, ami akarja es tudja is hasznalni az osszes magot, ott ugyanolyan gondok lesznek, mint az Intelnel.
ne legyen igazam meglassuk. -
Abu85
HÁZIGAZDA
És pont a vékonyság miatt az efféle dizájnok limitációi sokkal hamarabb jelentkeznek egy notinál.
Mert a dizájnkönyvtár limitációja, hogy energiahatékonyságra van kialakítva, így nem fog olyan "gyors" áramköröket kiadni. Értsd nem mehetsz el órajeleben 5 GHz-ig.
És az a plusz pont elég arra, hogy a kritikus folyamatok futhassanak rajta, míg a kevésbé kritikusak, amelyek alapvetően nem határozzák meg a végső sebességet, használhassák a kisebb magokat.
Az Intel hibrid dizájnjának sem az a baja, hogy nem működhetne elméletben így, hanem az, hogy az OS néha rosszul dönt a folyamatok elhelyezésénél. Amit aztán gyorsan javít, de annyival lassabb az E-mag, hogy látványos hatása van az eredményre. Az egy kiemelt mag, ami jó ideje része már a rendszernek, azért nem okoz ilyet, mert nem lesz annyira lassú a feldolgozás, hogy ez látványos teljesítményromlást jelentsen. Ha mondjuk az Intelnél is ugyanaz a P-mag lenne kicsiben, kisebb órajelen, akkor semmi gond nem lenne a működésből. Csak nekik egy P-mag kiterjedése lenne hatékonyságra optimalizáltan akkora, mint az AMD-nél a normál Zen mag, ezért nem járják ezt az utat, nekik sokkal kisebb magok kellenek. -
hokuszpk
nagyúr
notinal nemcsak a tdp kisebb ; ezekben a mai pengevekony cuccokban a hutes se eppen az a meret, amit egy desktop procira rapakolhatok. Nekem csak Freezer 33+ van, de az ebben levo anyag is kb. egy komplett noti tomegevel egyezik meg.
es igen, pont tegnap tudtuk meg, hogy desktopon pont nincs burkolathomersekletmeres."#41 hokuszpk : Sokkal kisebb a Zen 4c, mint a Zen 4, mert más dizájnkönyvtárral készül."
hat eztmondom en is. ha ugyanannyit tud, akkor waferenkent tobbet lehet legyartani ; szóval minek ketfele mag, ha amugy a sziliciummeretet kiveve mindenben is ugyanazt tudja ?
"Tehát már legalább 5 éve nincs úgy, hogy itt mindegyik mag képes elérni ugyanazt a max órajelet, egy-kettő többet tud."
igen, tobbet tud mondjuk 100-200 Mhzval, de az nem 1+Ghz tartomany.
no mind1, reszemrol mostmar tenyleg elnapolom a tovabbi vitat addig, amig nemlesz a kezemben egy ilyen C magos proci vagy nagymennyisegu erre vonatkozo teszt a neten.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Ugyanaz a működés. Sőt, igazából a notinál ez mindig limitáltabb, mert kisebb a TDP, tehát a turbó is nehezebben kontrollálható, plusz van egy rakás más tényező is, mint a burkolat hőmérséklete, amire az AMD dizájnok dolgoznak, így még kiszámíthatatlanabb a rendszer. Desktopon kevesebb a limit, így jobban működik mindig ugyanaz a konstrukció.
#41 hokuszpk : Sokkal kisebb a Zen 4c, mint a Zen 4, mert más dizájnkönyvtárral készül.
Nem lenne egyszerűbb, mert a turbó nem lehetne olyan magas. Azt azért vegyétek figyelembe, hogy még ugyanolyan magok mellett is szabályozza az AMD, hogy melyik mag mire képes. Tehát a normál turbó mellett van még további Boost, és ott már hiába van tök ugyanolyan magod, mondjuk négy vagy hat, akkor is egy mag többre képes, mint a többi. És ez már így van legalább 5 éve. Ez ugye az optimális mag, amire igyekszik kérni a rendszer a fontosabb folyamatokat. Tehát már legalább 5 éve nincs úgy, hogy itt mindegyik mag képes elérni ugyanazt a max órajelet, egy-kettő többet tud. És erre 5 éve nem panaszkodik senki. Sőt, nem is tudjátok, hogy így működik, nem látszik, mert hardveres hátterű az egész, ahogy a mostani kombinált dizájn is.
-
Cassi
őstag
Játékokhoz továbbra sincs semmi szükség hibrid felépítésre, egyszerű, szimmetrikus, egyenletesen terhelődő magok az ideálisak. Elméletileg egy erősen hibrid architektúrával nagyobb fogyasztáscsökkentést lehet elérni, de játékoknál ez csak púp a fejlesztők hátán.
-
hokuszpk
nagyúr
-
Egy laptopot hol jó ötlet desktoppal hasonlítani?
Desktopon ott a pbo, plusz kap a proci egy jobb aio hűtést, aztán mehet a turbo a világ végéig az összes magon... ami ebben az esetben elvileg nem lesz igaz, tehát érzékelhető teljesítményveszteség lesz csúcsra járatott workloadokban.
De majd ahogy hokuszpk is mondja, visszatérünk erre, ha már ott a proci a polcokon, meg tele tesztekkel az internet. -
hokuszpk
nagyúr
juteszembe. ha semmi kulonbseg nincs, akkor megintcsak mi a turonak kell ketfele mag ?
nemlenne egyszerubb mindenhova a "C" magot betolni ? kevesebb sziliciumot foglal ergo egy waferbol tobbet lehet kihozni, vagy olcsobban árulható vagy tobb a profit.
nekem tovabbra sem jon ki a matek. -
#64102016
törölt tag
-
D55
senior tag
válasz
Low Noise #26 üzenetére
Ez valóban tudatlan, felületes érvelés a részéről, de azért egy 13600K a mai napig teljesen jó ár-érték arányt képvisel játékhoz és amellett, hogy relatív a teljesítménye is bőven alkalmassá teszi a célra, sokoldalúságát véve pedig jobbnak is tekinthető az AMD megoldásainál (ha kell tud nagyon magas single thread teljesítményt is, illetve a másik véglet esetére, erősen multithreadelt feladatokra is jól használható, a P-khez képest nyilván, de nagy általánosságban az e magjai sem igen nevezhetőek olyan gyengének, amilyennek az ember elsőre gondolná őket az Atom vérvonal miatt). Magyarul ha nem kizárólag botrányosan optimalizálatlan AAA játékok jelentik a fő szempontot, ahol a 3D V-Cache képes ezt hatékonyan a szőnyeg alá rugdosni, hanem ezek helyett vagy mellett más felhasználási területek is játszanak, ott már rögtön nincs az AMD megoldásainak kézzelfogható fölénye.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Ezek nem P-magok. Itt nincs különálló ütemezés. Az OS nem is különbözteti meg a két magot, mert nem szükséges, hiszen ugyanannyi az IPC, ugyanaz az ISA, stb.
Nem kell egy évet várni. A Zen4+Zen4c processzorok fél éve elérhetők. Több alkalommal is tesztelték őket a notikban, és soha senki nem jegyezte meg, hogy rendellenesen működnének. Ezek hónapok óta létező, több tucat alkalommal tesztelt termékek. Mire vársz, mi derüljön ki róluk?
-
#64102016
törölt tag
Remekül sikerült az Intel kisnagy okossága, bárki láthassa.
Most már külön optimalizálni kell, hogy kiiktatódjon. -
hokuszpk
nagyúr
lehet nem megy fel minden mag 5Ghzre, de sanszos, hogy ( mostmar nevezzuk igy ) a "P" magok felmennek 3.6 fole akkoris ha nagyon le vannak terhelve ; nalam az 5800X a prime alatt az osszes magon 4.1 -et tart ; az y-cruncher legmelosabb tesztje is 4.2 korul van ; a Zen4 ennel jobb kellene legyen.
Ehhez kepest a "C" magok ott fognak maradni 3.6 korul ; nekem ne mondja senki, hogy nemlesz ~15% orajelkulonbseg.** harmadszor is : jovore ugyanitt, es meglassuk mennyi anyazas fojt le a dunan.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Azért nem, mert azt hiszed, hogy minden mag felmegy 5 GHz-re, de közben max egy-két mag megy fel, a többi pedig akkor is marad 3,5 GHz-en, ha nem C mag. Ezért nem látod, hogy lenne gyakorlati különbség. Nincs is megkülönböztetve a Zen 4 és a Zen 4c mag, mert valójában nincs lényegi különbség aközött, ahogy ez működik, és ahogy eddig is évek óta működött a turbó.
És ez a dizájn már legalább fél éve piacon van, nem kell várni semmire.
-
hokuszpk
nagyúr
az az orajelkulonbseg, ami a normal es a "C" magok kozott van, jelenleg nincs meg.
most minden mag felturbozhat kb. ugyanoda ; mig az uj leosztasban egy normal mag elmehet ~5Ghz -ig ; a "C" meg csak ~3.8 -ig. 3.8xipc != 5xipc nemjön ki a matek sehogysem.* mint mar emlitettem, jovore ugyanitt, addig meglassuk, melyik matek a jo matek.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Nem különbözteti meg az OS a magokat. Ezért nem big-little. Nem is kell megkülönböztetni őket, mert ugyanaz az ISA és ugyanakkora az IPC. Az órajelkülönbség pedig most is megvan a magok között, mert az egyik 1 GHz-cel magasabb órajelen futhat. Ez a turbó. Szóval ez az órajeleltérés évek óta megvan, és nem okozott sosem gondot.
#20 Ribi : Ahogy az APU-k is kevesebb L3-at kapnak általánosan. De ez nem a mag része, hanem meg van osztva a magok között.
-
Nagy lelkesen kipróbáltam, de folyamatosan akadozik így a játék. Redditen hasonló tapasztalatokról számolnak be.
-
Low Noise
senior tag
válasz
Silverchain #25 üzenetére
Azt nem lehet, nagy marketing a magszám, kollégám is megmondta, hogy: "az nem lehet, hogy az AMD gyorsabb játékokban, annak csak 8 magja van", vett is játékra egy 13600k-t.
-
Silverchain
csendes tag
Olyat nem lehetne, hogy csak P magos procit kiadni/készíteni E magok nélkül?
-
Low Noise
senior tag
Az ok, akarom mondabi gáz, hogy hervasztó az RTX 4080 Szuper, de azért lesz róla hír?
-
Tudom, csak kiegesziteskent irtam le, nem kotekedeskent.
Papiron ez is teljesen jol hangzott, aztan a valosagban meg... Amig csak a tesztpadon van a cucc, teljesen jol mukodik. Viszont amint elkezdi az ember komolyabb munkara hasznalni (amire elvileg ezek valok ugye), mindenfele szart felinstallolni meg stb, az egesz koncepcio osszeomlik a picsaba es arahoz kepest gyakorlatilag hasznalhatatlan lesz.Ugy gondolom, AMD oldalon nem lesz a helyzet ennyire szar, mert ott teljes erteku, csak alacsonyabb orajeles magok lesznek a topszli magok is, szoval tippre ott a produktivitas nem lesz labon love, de meglepne, ha a jatekok alatt nem lenne vele szivas.
Roviden, tomoren: Egyetertunk, na.
-
AI tippre vagy GPU-n vagy dedikalt egysegen fog futni, de addig se akarom visszatartani a lelegzetem.
Amugy botokra mar vannak/voltak nagyon jo kiserletek, koncepciok. Szemely szerint a kedvencem, amit lattam is mar mukodni, az az volt, amikor minden bot futtat egy erosen kiherelt, low poly, effektmentes sajat peldanyat a jateknak es csak ugyan azt latja/kapja a "servertol", mint egy barmelyik masik jatekos. Aztan erre volt raeresztve eloszor a sima bot logika, aztan computer vision/machine learning.
Az eredmeny az volt, hogy ez baromi jo es nagyon elvezheto, viszont iszonyatosan teljesitmenyigenyes de kb minden teren (CPU, GPU, memoria), annyira le kell butitani hozza azt a jatekot, amit a jatekos lat grafikailag (is), hogy egyszeruen jelenleg nem jarhato ut. Plusz a fejlesztesi idot meg komplexitast is kitolja az egekbe a ket verzio szinkronban es karbantartasa, tesztelese. Plusz ugye ezek az AI fejleszto arcok nem eppen olcsok, ha tenyleg jot akarsz, ugy 3-4 "sima" fejlesztoi fizetes egy arc, es nem artana, ha lennenek minimum harman a legenyek.Szoooval, bizonyitottan mukodo koncepcio az mar evek ota van es nagyon faszan mukodik. De hogy mikor lesz az elso olyan studio, aki bealdozza erre az irgalmatlan penzt meg eroforrast meg grafikat meg mindent, hogy igy legyen, mikor az egysegsugaru jatekosnak tokeletes igy is a minden, ahogy van, es a nagy penz amugy is a multiplayerben van, ahova le se kell fejleszteni a botokat ugy egyaltalan? Haaaaaat, ilyen nem most lesz, maradjunk annyiban.
-
Kivéve, amikor van rajta egy emberes hűtés, és a pbo meg az összes többi auto tuning cucc, ami az alaplapok nagyrészén alapból be van kapcsolva úgy dönt, hogy csapjunk a lovak közé. Tehát reálisan a csúcs cpu-kkal szerelt gépek nagyobb része.
hokuszpk: intel oldalon már most is átkozzuk az egészet úgy, ahogy van. Beszéltem más i9 13900k tulajjal is, itt is, ugyan az a tapasztalat: játékok alatt valami iszonyatosan inkonzisztens viselkedés, microlagok tömkelege, amin csak egy restart segít, de az se mindig. Amikor meg ezen megy el a meccs, az meg elment, így járás van, meccs után mehet a restart meg az imádkozás. Még jó, hogy olcsó cucc, így nincs miért panaszkodni. Ja várj, nem. Rohadt drága. My bad.
-
hokuszpk
nagyúr
vajon az eljovendo P+E+NagyonE felallasra már fel van készítve, vagy majd ahhoz is jön patch, ha már az Intel féle izédirector se segit ?
mondjuk kivancsileszek a Zen5c illetve a tegnap óta a kisebb 8xxxG -k Zen4c magjaval mit kezdenek ?
frásznak kellett a cpu -t igy megkeverni. -
fanti
addikt
Más a célterület.
Az 5950X munkára lett gyártva, vagy akár szerverprocesszornak, az X3D meg játékokra lett kihegyezve.
Én már annak is örülök, ha 6-8 fizikai magot rendesen képes kihasználni egy játék, az meg hogy pl. 12 vagy 16 fizikai mag mikor lesz optimálisan használva...nyilván itt a Windows és a játékgyártók erős összefogásán múlik minden.
Az 5950X egy olyan processzor ami rettenet erős, de a játékok meg sem tudják böfögtetni.
A Sony Vegas viszont egészen jól profitál a 32 szálból. -
joghurt
addikt
Majd jön a játékokba is az "AI", annak a mátrixozásai jól párhuzamosíthatók.
Csak épp azt nem lesznek képesek még mindig megoldani, hogy az "AI" szereplők (botok) cheatek (azonnali kiszúrás a pálya másik végéből, tökéletes célzás egy pillanat alatt, néha falon átlátás stb.) nélkül is méltó ellenfelek legyenek. Vagy mondjuk az őrök egymással együttműködve, szakaszként vadásszanak rád. Ha megtámadsz egy bázist, akkor legyen riadókészültség (5 másodperc lapulásnál hosszabb ideig), megerősített őrséggel, őrjáratokkal. Félrement lövés után keressen egyből fedezéket. Stb. stb.
-
-
PuMbA
titán
Az "új" konzolok megjelenése óta, amikbe már a sokkal erősebb procik vannak. Azóta PC-n is a 4-6 mag teljesen ki van használva
Mindig is hozzájuk volt köze, hiszen a játékfejlesztőknek az az irányvonal. Amikor a PS4 és Xbox One korszak volt, azért volt elég évekig egy relatíve gyenge proci, mert a konzolokban is egy kvarcóra szintű volt.
AxBattler: Sajnos semmikor.
-
mad823
őstag
Kicsit lemaradtam. Régebben nem úgy volt, hogy igazából egy játék egyetlen magot használt csak, vagyis a single core teljesítmény volt a meghatározó? Ez mikor múlt el?
-
Kíváncsi lennék, mikor jön el az az idő, mikor egy 5950X jobban teljesít játékok alatt, mint egy 5800X3D?
#3 joghurt
Nagyjából arról van szó, hogy a CP kisajátítja a P magokat, ezzel az E magokra tolja a többi processzt (háttérben futó kismillió service, ilyen app, olyan app).
Dettó ezt olvastam ki a sorokból, bár szvsz ezt alapból tudnia kellene az OS-nek. -
joghurt
addikt
-
PuMbA
titán
Mint a játékok 99%-a, 8 magig és 16 szálig skálázódik jól a Cyberpunk, tehát amúgy is feleslegesek az E magok
Ugyanaz az eset, hogy miért teljesít ugyanúgy, illetve picit jobban játékok alatt az AMD 8 magos procija a 16 magos procijával szemben hibrid architektúra nélkül...mert zéró értelme van a több magnak.
-
Busterftw
nagyúr
Nem inkabb azt kellett volna elerni, hogy a jatek jobban kihasznalja a Hybrid felosztast?
Új hozzászólás Aktív témák
- Felújított számítógépek számlával, garanciával! Ingyen Foxpost!
- Apple Watch Ultra 2 GPS, LTE, 49mm // Számla+Garancia //
- Készpénzes / Utalásos Videokártya és Hardver felvásárlás! Személyesen vagy Postával!
- Telefon felvásárlás!! Huawei P20 Lite/Huawei P20/Huawei P30 Lite/Huawei P30/Huawei P30 Pro
- HIBÁTLAN iPhone 13 mini 128GB Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3364
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest