Új hozzászólás Aktív témák
-
hettaki
tag
A szomorú, az, hogy a Benq az elején az Acer testvérmárkája volt, 2001 után is sokáig, és kategóriákkal jobb minőségű notebookokat, monitorokat gyártottak (nem hiába 2 év jótállás volt a legtöbb Benq termékre), mint az Acer. Persze mára az Acer is nagyot fejlődött.
A válság előtt az Acer megszórta a piacot, termékekkel, amik nem a minőségükről voltak híresek, gyakorlatilag előre menekült. Ezáltal az árának köszönhetően, sokat adtak el belőle, az Acer szerepelt a dobogó második fokán is, de az emberek nem hülyék. Most ennek a korszaknak vége. Javítottak a minőségen, picit drágább is lett, és láss csodát az Acer is belépett a minőségi gyártók ligájába, igaz nincs benne az első 3-ban, de legalább mostmár érdemes Acer-t venni.
Erre mondták sokan, hogy nem jött be az Acer Modell, még üzleti tevékenységet is elneveztek ezen tipusú megnyilvánulósról.
A Benq ezzel sajnos visszaszorult egy picit.
Már csak a supporton kell javítani, de az megint pénz, szóval reméljük az is javul majd. Igaz az Acer-nek nem igazán van kiterjesztett üzleti modelpalettája (van egy kettő modell: TM6592 TM6593, TM 6594, és ezek G-s változata), szóval ahhoz kellene egy ilyen is, de ha szánnak rá pénzt, akkor lesz. -
moonguru
őstag
-
moonguru
őstag
Kár hogy a HD TV-t nem lehet kipróbálni!
Igaz azokat más néven forgalmazzák!
-
Reggie0
félisten
Nincs ez tuldramatizalva, nem egy emberrel fordult elo, hogy feladta a gepet es az nem erkezet meg a szervizbe, vagy visszakuldtek es a tulajdonoshoz nem erkezett meg. Aztan lehet fel evig utana jarni es orulhetsz, ha kapsz egy cserejegyet, mert uj gepet nem kuldenek...
A szerviz mindosegerol meg tapasztalataim vannak sajnos...
-
Reggie0
félisten
Az a baj, hogy lassu a szerviz, trehany munkat vegeznek es vegig izgulhatsz, hogy szallitas kozben eltunik-e a csomag tartalma.
-
Krike
aktív tag
Ec-Co Kft. Hivatalos Garancián túli szerviz, garanciális javításokat nem végez, azt csak Brno-ban lehet.
A garancia kiterjesztése esetén is ingyenes a futárszolgálat, ha azt időben megvetted, és aktiváltad. Csak a nem garanciális meghibásodások esetén kell neked fizetni a futárt (is).
Ez tény, és nem találgatás.
Üdvözlettel
-
Thome
veterán
Legyen úgy ahogy gondolod, asszem felesleges lenne rá válaszolnom...
Bár de, röviden azért válaszolok: Olvasd el még egyszer amit írtam, és ne ferdítsd el maszlag szöveggel, mint amit az előbb írtál. Köszi.Egyébként de, amit ott műveltél, az szimplán trollkodás, hiába mondod hogy "nem, és ezzel próbálom mosni" marhaságot, de, az.
Ha a továbbiakban problémád van a dolgokkal, jöhet privátban. Ha ennek a mondatnak az értelmezése sem megy, akkor tényleg kár lenne bármire is reagálnom.
Ami azt illeti, a szervizzel tényleg tévedtem. És most bontsd a pezsgőt...
-
hettaki
tag
1. Szerintem meg a stílusod nem ide való, mert gyerekes, + Sztem nem kell ennyire arogánsnak lenned, mert gariztattál egy Acer notebook-ot.
2. Ez mi? [link] APS partner tehát hovatalos. Az hogy te nem tudsz róla ne kend másra, BRNO-ba akkor megy, ha itt nincs nagyon alkatrész de megrendelni meg tudják.
3. Ha valamit OFF-ba teszek, az maximum nem a témához tartozik, de nem trollkodás, Te viszont ezzel próbálod mosni amit nem kellene.
4. Amit belinkeltem az pontosan egy Prohardveres cikk, volt, amit nem Te mag a haverjaid írtak, hanem szakújságírók, miután egyeztettek az Acerrel, és az Acer tutira nem tudja hogyan működik, de Te? Igen.Ja és ne felejtsd el, hogy offba van, mint előbb, köszi.
Részemről is vége.
-
Thome
veterán
Most komolyan azt hiszed, hogy a z UPS egyből odamegy az Acer központjába? Nagyon rosszul gondolod. 3-4 napot számolhatsz oda is, és 3-4 napot vissza is. (Ha nem lenne tiszta, Csehországba megy a cucc, Brno-ba.)
A futár egy év után 7 ezer forint, ezt elfogadom. De a Budapest csak egy példa volt a cikkben, nem oda kell felvinni, még mindig Brno a cél...
"Igen ilyen a magyar ember. Aztán csak egy baki legyen, az acer lesz a Sátán."
Trollkodást fejezd be, ezt az egyet nem bírom, azon kívül, hogy hülyének is próbálnak nézni.Továbbra sincs Bp-n szervizközpont, még mindig Brno-ban van.
De hogy konkrétumot is mondjak gariztatással kapcsolatban, mivel megesett velem, akkor tessék:
Date of Shipment 01.03
Beérkezés dátuma: 01.07
(Ez eddig 4 nap, óiggen, de azért mondd továbbra is tapasztalat nélkül.)Javítás befejezésének időpontja: 01.09
S 12-én érkezett vissza a cuccNa igen, hülyeséget beszéltem, nem 2 hét, hanem 9 nap volt az egész szervizidő.
Részemről is lezárva ez a tök értelmetlen vita.
-
hettaki
tag
Nem fért bele az időbe bocs:
Nekem meg van is, Acer laptopom, és komolyan vettem mikor egy nap szabadságot kellett kivennem, hogy beletetessek egy memóriát, meg ssd-t, mert ha nem akkor ugrik a gari. Bár lehet, hogy van időtök erre.
Aztán nem arról van szó, hogy úgy teszek mintha..., hanem van akinek ez gondot jelent. De mások vagyunk.
(#15) Thome
2 hét nem jó úgy, hogy közben kiviszik külföldre? Szerintem nem vagy tisztában a szállítási időkkel.
1 nap oda, 1 nap vissza.
Megmutatod, hogy konkrétan hol írják, hogy nincs 1 év utáni bővített gariban futár? Hivatalos oldalt kérek. Köszi.
Nincs hivatalos oldal, és ez nem véletlen elhiheted, mint ahogyan az sem véletlen, hogy az acer nem ad információt alapvetően semmiről, csak a garancia levélben találsz erről valamit, ahol jótállásbővítésről szó sincs, tehát nem foglalkoznak vele. A Futár meg van, csak azt már Te fizeted 1 év után nem pedig az Acer ugye. Vagy felviszed Te Pestre.
Ebbern benne van az ár is.
Az hogy ki hogy járt, az engem nem érint. Ami azt illeti, én kivárom a 2 hetet simán, mivel én maximálisan megvagyok velük elégedve az Acer dolgaival, innentől kezdve...
Igen ilyen a magyar ember. Aztán csak egy baki legyen, az acer lesz a Sátán.
Amúgy jó termékeket gyárt én is meg vagyok vele elégedve. A Jótállási szervizpontok számán növelnének, az az nem csak egy lenne és nem csak Pesten akkor sokkal jobb is lenne.
Bocs ez a téma nem ide tartozik, szóval részemről le is zártam,
-
#21346560
törölt tag
Nem mintha más gyártó garanciális tevékenységével nem lett volna még probléma. Komolyan úgy csinálsz, mintha csak az acer-t szidnák.
Nézz csak körül bármelyik gyártó laptopjának fórumában, mindegyiket szidja valaki valamiért...Nekem volt Acer laptopom, tökéletesen meg voltam vele elégedve s volt ismerősöm akinek elkezdett kerregni a proci hűtő és a garifutár gyorsan vitte, hozta és szépen meg is csinálták....
-
Thome
veterán
2 hét nem jó úgy, hogy közben kiviszik külföldre? Szerintem nem vagy tisztában a szállítási időkkel.
Megmutatod, hogy konkrétan hol írják, hogy nincs 1 év utáni bővített gariban futár? Hivatalos oldalt kérek. Köszi.
Az hogy ki hogy járt, az engem nem érint. Ami azt illeti, én kivárom a 2 hetet simán, mivel én maximálisan megvagyok velük elégedve az Acer dolgaival, innentől kezdve...
-
hettaki
tag
2 hét?
Azért ezt ne reklámozd, annyira nem jó cégér, az meg pláne nem, hogy mindenre 1 év a garancia. Ha pedig vennél is bármilyen jótállásbővítést, akkor meg 1 év után nincs futár, hanem csak egy szerviz van ami ráadásul csak Budapesten üzemel, és ha tegyük fel, Debrecenből vagy Nagykanizsáról kell felmennek egyszer amikor felviszed javíttatni, egyszer meg amikor elhozod, akkor az 2 nap kiesés, meg amíg benn tartják.
Itt azért elég komolyan kifejtik a dolgokat, meg a hátulütőket:
Sokat elmondanak a felhasználói reakciók, az Acer garanciális tevékenységéről.
-
Thome
veterán
Szerviz rettentő jó, gyorsan válaszol az ügyfélszolgálat is, minden pörög, nem húzzák a szájukat, segítőkészek. A gariztatás futáros téma, teljesen ingyen, 2 hét alatt van meg durván (Brno-ba megy a cucc). Nem véletlen maradok az Acernél, inkább várok 2 hetet, de cserébe korrektséget kapok!
-
Ha belegondoltok, akkor az Acer jól csinálja. Jelenleg a Dell pl egyáltalán nem forgalmaz direktben a vásárlónak. Minden a meglévő nagy/kisker hálózaton keresztül megy. Nem tudsz gépet konfigurálni, semmit. Az Acer meg most már nem csak Budapesten, hanem vidéken is úgy érzi, hogy érdemes mutogatni a portékáját.
Hozzáállásból mindenképpen példás. ( Szervízt nem ismerem, soha nem volt acer cuccom, pláne nem gariztatós ) -
Aethel
aktív tag
Sopron. Végre történik valami a világ ezen kicsi szerencsétlenül szerény pontján
Soha nem vennék Acer terméket, de csak azért is kimegyek megnézni ha már voltak oly rendesek elhozni az arzenált ide is
Köszönjük!
-
hettaki
tag
Végre az Acer is csonál ilyeneket. Végülis lassan az Acer is visszaszerzi a formáját.
-
aram01
nagyúr
kár hogy messze van mind,pedig megnyomorgatnám.
HÉ ACER!!!! nem akarsz egy minta boltot Hatvan környékén? -
Wow. Lesz Dorogon is. Fel is sétálok
Új hozzászólás Aktív témák
- Hobby elektronika
- BMW topik
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- YouTube
- Vigneau interaktív lokálblogja
- Kézbe fogható paradoxon lett az iPhone Air
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- NVIDIA GeForce RTX 5070 / 5070 Ti (GB205 / 203)
- alza vélemények - tapasztalatok
- Elektromos autók - motorok
- További aktív témák...
- AMD Baszó Gép 9800x3d/9070XT
- Latitude 3450 14" FHD IPS Ultra 5 125U 16GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Latitude 5530 15.6" FHD IPS i5-1235U 16GB 256GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Apple Watch Ultra 3 - Titán Natúr / Titán Black 49 mm több szíjjal- bontatlan, 1 év Apple garancia
- Predator Helios Neo 16" QHD+ IPS i9-13900HX RTX 4060 16GB 1TB NVMe magyar vbill gar
- GYÖNYÖRŰ iPhone 11 Pro Max 64GB Midnight Green -1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS3253,100% Akkumulá
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i7 14700KF 32/64GB RAM RX 9070 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Felsőkategóriás merev csöves Gamer PC! I7 12700KF / RTX 3090 24GB / 32GB DDR5 / 1TB SSD!
- LÉZEREZÉS! külföldi billentyűzet magyarra kb. 20-30p alatt!
- DELL PowerEdge R740 rack szerver - 2xGold 6130 (16c/32t, 2.1/3.7GHz), 64GB RAM, 10Gbit HBA330, áfás
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest