Új hozzászólás Aktív témák
-
Fryskitt
addikt
válasz
<Lacy85>
#222
üzenetére
Na. Erre még írok, aztán nem többet, mert parttalan a vita és legfőképpen nem ugyanarról beszélünk.
Tehát még egyszer: nem igazán érdekel, milyen műszaki alap van benne, vagy milyen nincs, OSX van rajta, ami remekül együttműködik a többi eszközzel. Nem játszom rajta, arra amire kell (hogy együttműködjön a többi cuccal, mint említettem volt) arra ez nekem bőven elég.
Ha elolvasod, amit előre írtam, akkor látni fogod, miért. A teljesítményhuszároknak, akiknek a többsége maximum játszik a gépén, aki cryptovalutát akar ásni,, nyilván kell egy Ryzen proci meg egy combos videokártya, meg nyilván azoknak is, akik a benchmarkokra élveznek. És kis részben azoknak is, akik valamilyen értelmes munkára ki is használják. Az internetezek-officethasználok-fotókatrendszerezek típusnak meg pont nem. Megbízható működés meg fontos, addig, amíg a "dzsunkacuccban", ami ugyanannyi ideje van meg otthon, mint a Mini, már szinte minden alkatrész cserélve volt, itt még semmi. Az is szempont, hogy nekem nem kell doboznyi szar otthonra, egy Intel NUC pedig simán összemérhető vele ilyen konfigurációban.
Egybekben pedig ha igaz lenne, amit írsz, és csak a natív teljesítmény számítana, akkor egy 100 lóerős Lada épp annyi lenne, mint mondjuk egy 100 lóerős Audi. Persze mindkettőt motor hajtja és gurul, na de....És a legfontosabb: te, a magad részéről használd csak azt, én meg ezt. És ez pont így van jól, képzeld el milyen unalmas lenne, ha mind egyformák lennénk.
Új hozzászólás Aktív témák
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 256GB Purple- 1ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS4042, 100% Akkumulátor
- GYÖNYÖRŰ iPhone 11 64GB Red -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3121, 100% Akkumulátor
- IKEA (HAVREHOJ) tablet tartó
- Dell Latitude 5420 14" Touchscreen i5-1135G7 16GB 256GB 1 év garancia
- Dell Precision 7550 i7-10850H 32GB 512GB Nvidia RTX5000 16GB 1 év garancia
Állásajánlatok
Cég: BroadBit Hungary Kft.
Város: Budakeszi
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


