Új hozzászólás Aktív témák
-
ceia
őstag
Persze, tudom, hogy nem teljesen ugyanaz a kiejtésük, ezért is írtam, hogy kb.
De ha meghallgatod a Google fordítótól, ami szerintem elfogadhatóan ejt ki, nem olyan nagy a különbség. (de picit csaltam, mert ha a diana után is teszel pontot (a címsorban), már nem hasonlít ennyire sem..) Csak érdekességként említettem meg, nem halálbiztos előjelnek.
(#83) _ak_ Ezt nem is tudtam, még nem játszottam vele. Akkor a fejlesztőknek is lehetett pár dermesztő másodperce, mikor eszükbe jutott ez a katasztrófa után

-
ceia
őstag
Keresgéltem, de nem sokat lehet kinyomozni róla.. FB-on sincs fent, és sehol semmi infó, csak ennyit találtam róla - azaz hogy Faye Morey az igazi neve és középiskolás volt akkor. Itt is azt írják, hogy 14 éves volt, de szerintem legalább 16-nak kellett lennie

Különös dolog, hogy a karakter neve Die Anna volt, amiben a die szó azt jelenti, meghalni és a nevet kb. úgy kell kiejteni, mint a Diana nevet és az angol hercegnő két hónappal a játék MS-DOS megjelenése után meghalt

-
ceia
őstag
Én is csak az első résszel játszottam, a második még várat magára! Mindig Annaval mentem, mert szerettem nézegteni, milyen arcokat vág vezetés közben. De én Bucika néven játszottam vele


Találtam két videót ami a játék készítésekor készült róla: Ezek a jól ismert képkockák, [link] és egy másikat HD-ben [link] ami sajnos csak egy a próbafelvételekből, ami végül nem lett felhasználva a játékban. Ott ugyanis a homlokára lóg a haja, itt meg a sisak alatt maradt! A videó alá írott 14 éves kor szerintem baromság, legalább 18 körül lehetett
Új hozzászólás Aktív témák
- Manli RTX 3070 8GB LHR / Csavarmatricás / Beszámítás OK! / Akciós ár!
- Apple Watch 4 44mm szürke színben. 74% akkumulátor.
- Canon EF-S 24mm f/2.8 STM objektív
- Dell Inspiron 16 Plus 7640 Ultra 7 / RTX 4060 16gb DDR5 1TB SSD/2.5K 120Hz Garancia
- Canon 60D fényképezőgép + 50mm objektív + 16GB memóriakártya
- Apple iPhone 17 Pro Max 256GB Bontatlan Független Összes Szín / 27% áfás ár
- Xeon E5 1650 v3, 2680 v3, 2690 v3 processzorok
- RÉSZLETFIZETÉS.BANKMENTES.KAMATMENTES. Arena Racer szövet gamer szék
- Apple iPhone 12 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- iPhone 13 128GB 100% Green (1év Garancia) - ÚJ EREDETI AKKUMULÁTOR - AKCIÓ
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest





