Új hozzászólás Aktív témák
-
Bog
HÁZIGAZDA
válasz
pusszycat #34 üzenetére
De, csak ő később. Egyelőre ott tartanak, hogy épp felszálltak a nagy madárra Amsterdamban, első sor, úgyhogy van lábtér, szóval elvileg lesz alvás.
(Mondjuk már itt kaptak keresztkérdéseket, sokkal nagyobb a szigor, mint legutóbb - nyilván tudjuk, hogy miért. Főleg az bántotta a security-t, hogy miért az én nevemmel lett véve a két jegy, de nyilván ki lehetett dumálni tök logikus indokokkal.)
-
-
Bog
HÁZIGAZDA
Elrepültek a madarak, de legalább még 20 óra, mire be tudnak jelentkezni kintről, ha egyáltalán beengedik a két rosszarcút az ígéret földjére
-
Skynet258
veterán
Én bírom ezt a gyermeki lelkesesést, én is ugyanilyen lennék ha kijutnék.
-
Bog
HÁZIGAZDA
Az adó az útszéli motelekben nem játszik általában. A vegasi szállásokkal meg úgy játszik az ember, hogy talál valamit, ami nagyjából oké, bookolja, fizetni még nem kell, aztán másnap megint körbenéz, ha valahol egy jobb helyen van lemondás, akkor bookolja azt, a korábbit lemondja, aztán másnap megint és egyszer csak eljutunk a Motel 6-tól a Hootersig:-) Kell vele foglalkozni, de ilyen hosszú időtartamra már megéri, mert 50-60 lepedőt is lehet spórolni. A Stratosphere-ben is volt egyébként meglepően jó áron szoba, de azért az egy lépcsővel még így is combosabb lett volna, mint amennyit szántunk rá.
Imádok utazást tervezni, órákig ülök a gép előtt, egyik ablakban térkép (plusz streetview), másikban tripadvisor, nyitva a booking.com, az agoda, a hotels.com, az expedia, adott esetben az airbnb, legózik az időpontokkal ide-oda, aztán a végén kiesik egy frankó verzió. És megnyitok egy random utazási irodai oldalt, megnézek egy standard utat hasonló paraméterekkel és rohadt elégedetten dőlök hátra, hogy én ezt fele-harmad áron kihoztam.
-
kelly416
veterán
Miért nem csináljátok meg ott a jogsit? A büdös életben nem kéne még egyszer megújítani vagy orvosit csináltatni.
Amúgy egy kalappal a jó kis kiruccanáshoz, előre látom, élmény lesz olvasni majd a beszámolókat! Hajrá-hajrá!
-
Nesty
csendes tag
Úgy tudom, hogy Vegasban ha valamilyen rendezvény van - és sok van - akkor problémás és drágább a szállásfoglalás. Ráadásul sokszor a végén derült ki, hogy az árhoz hozzáadnak még egy kb 30usd-s adót is amire figyelni kell, mi szerencsére kifogtunk a strip-en egy anélkülit (Jockey Club)
-
Bog
HÁZIGAZDA
Igazából én is elmértem, mert Arizona, legalábbis a North Rim.
Mi nem kockáztathatjuk meg az aznapi foglalósdit (főleg nem Vegasban, ahol telt ház lesz a CES miatt), inkább előre úgy, hogy rámegyünk a kedvezményes ajánlatokra. SF-ben például a reptér körül sok motel van, kb egy árban, ott a review pontok és a BART állomás közelsége döntött. -
Nesty
csendes tag
Én minden utazáskor tanulok valami újat, ha mást nem akkor azt, hogy lehet még kevesebb cuccal menni.
Igazából azon tűnődöm el, hogy akár 10 évvel ezelőtt vagy korábban jóval nehezebb volt ennyire részletes és up-to-date információt beszerezni utazással kapcsolatban, foglalni, stb mint most és ráadásul így jóval olcsóbban is kihozható. Erre kedvencem az, hogy valahol nem volt jó a szállás ezért otthagytuk, beestünk foglalás nélkül egy másikra és mondtak jóval, cirka 50%-al magasabb árat, mire megemlítettük, hogy olcsóbban láttuk egy kicsit lejjebb vitték, de amikor mondtuk hogy konkrétan mennyiért láttuk, mondták akkor foglaljuk le ott online a recepció előtt, 1 percen belül lefoglaltam.
Az említett szállásos szerencsével kapcsolatban velünk az esett meg, mikor LA-ban olcsó szállást helyett kényszerűségből a tulaj a saját szép nagy házának komplett, aranyos vendégházát adta oda mert elkevert valamit, volt abban minden
Expedia-t, köszi, észben tartom.Kellemes utazást!
-
oliverhr
csendes tag
Peace and safe travels!
-
Bog
HÁZIGAZDA
Az elmúlt két évben sokat tapasztaltunk, tanultunk mi is. Egyrészt itthon egyszerűen olyan biztosítást kötnek a jóskák, amiben van személyi felelősség, így a kocsira már nem kell külön. Yosemite kimarad a hó miatt (meg időben sem férne bele), akárcsak Zion. Oda majd remélhetőleg egy év múlva...
A szállás végig megvan előre, a feltétel a wifi, a saját fürdő és lehetőség szerint két ágy volt. És ha az ember az expedia-n foglal repjegyet, akkor be lehet mákolni komoly kedvezményeket szállásra, így jött össze a Hooters, ami majdnem ugyanannyi lett, mintha a Motel 6-ben kellett volna csövezni (nem, nem az East Tropicanan levő, relatív normális Motel 6-ben, hanem a pálya mellett levőben). SF-ben is a reptér mellett szállnak meg a fiúk, a BART bevisz 25 perc alatt a Union Square mellé, LA-ben is inkább Hesperia a szállás helye, mert kábé negyedannyi, mint a városban.
Igazából olyan olcsón hoztuk ezt ki most, amit magam sem gondoltam volna, a repjeggyel is mákunk volt, a szállásokkal is. -
rickenbacker
csendes tag
Jó utat, urak.
Egy jó tanács: ami a hazaút utáni egy hétben kellhet, azt kézi poggyászban hozzátok. Az AirFrance híres arról, hogy elkavarja a holmikat Párizsban.
-
Nesty
csendes tag
Áá, nem tudom szerkeszteni már, folytatom külön.
A szállásokat mindig aznap a booking-en foglaltuk a legolcsóbbaktól kezdve figyelembe véve a visszajelzéseket és a preferenciánkat (pl közös fürdőszoba...), alkalmanként pedig az airbnb-n. Mobilnetre a T-Mobile és Straight Talk prepaid csomagok voltak jók, mi az előbbit vettük meg. Kocsihoz lehet mindenféle biztosítást venni és mivel nekünk defekt is volt ezért javasoltam a a gumijavítót, de lehet kötni pl defektbiztosítást is.
Mivel télen mentek, ezért a nemzeti parkok esetén érdemes megnézni, hogy kellhet-e oda hólánc, mert anélkül nem engednek be. Nekünk a Yosemite és Sequoia parkoknál kellett. Tudni kell, hogy bérelt kocsira nem szabad hóláncot felrakni de vagy saját felelősségre veszel és felteszed, vagy 4WD kocsit bérelsz, mert a kötelező hólánc esetén az összkerék meghajtású téli gumival szerelt kocsik mehetnek hólánc nélkül is.
Bármi kérdésre szívesen válaszolok, elég friss még az élmény -
Nesty
csendes tag
Mi a múlt hónapban voltunk kint kb 2 hetet és mentünk 5000km-t hasonló útvonalon, hatalmas élvény volt.
Ha már mentek a Grand Canyonhoz akkor tisztelettel javasolnám keress rá az Antelope, Bryce és Zion nemzeti parkokra és szerintem vakarni fogjátok a fejeteket, hogy beleszorítsátok az időbe
Praktikus venni az első benzinkúton defektjavító gumigilisztát és ha sok nemzeti parkba elmennétek akkor éves nemzeti parkokba szóló belépőt is, mert a parkok 20-30usd/db és ez az évi belépő pedig 80usd. Ha ez utóbbi érdekel, megvan még.
Ha érdekel mi mit jártunk végig, van róla blog is.
-
Grand Canyon-hoz időben induljatok el, főleg ha a Hoover gátnál is meg akartok állni. Mi befizettünk egy gátnéző túrát, ami nagyon jó volt, de annyira elment az idő, hogy inkább nem indultunk tovább a Grand Canyon-hoz. Helyette visszafordultunk és megnéztük a Red Rock Canyont. Az is nagyon szép, ha belefér, érdemes megnézni. Jó utat, érezzétek jól magatokat...
-
Bog
HÁZIGAZDA
-
janos1988
addikt
Érthető a lelkesedésed, de nem egy másik naprendszerbe ruccansz át, hanem csak az usába.
-
becksim
aktív tag
Nagyon irigykedem, hihetetlen gazdag program.
És mindez úgy, hogy pl a Yosemite kimarad! -
Vole
aktív tag
Amerikaban konnyu kiszurni az europai makikat: ok azok akik a piros lampanal feltartjak a jobbra kanyarodo sort
( erthetobben: kis ivben jobbra lehet kanyarodni piros lampanal, de termeszetesen a tobbieknek van elsobbsege )
Ja, es vegasban a CircusCircus kaszinora ne pazaroljatok az idot, ellenben a nagyobb kaszinok kozotti vasutat erdemes kiprobalni. Ha jol emlekszem a Cosmopolitan -ben volt a legjobb all-you-can-eat etterem, potom aron es a szemben levo Flamingoban voltak a legjobbak a csajok
Az Encore-Wynn parost erdemes belulrol is megnezni es van egy sajat kis vizesesuk, amit az ottani kis kavezo teraszarol lehet nezni.
Ha van bennetek egy kis kalandvagy es marad idotok, akkor ki lehet menni a sivatagba buggyzni es mivel Mo -on ez eleg ritka, ezert egy eles loveszetre is beugorhattok ( a Glock meglepoen konnyen kezelheto, az M4 -es mar sokkal jobban visszarug
Jah, mielott kifelejtenem, LA -be ha eljuttok, akkor mindenkepp Universal Studios, egesz napos garantalt elmeny.
-
Mr.Silkó
veterán
Jó utat nektek!
-
#79470961
törölt tag
Étert ne felejtsetek el beszerezni!
-
Kavinton75
senior tag
Jó kis túra lesz.
2002-ben én is végig jártam, igaz két hét alatt és sok más kitérővel.
Élvezzetek ki minden percet, mert látvány az lesz rendesen.
Várjuk a beszámolókat. -
facsong
csendes tag
Várható bármilyen telefonos nagyobb bejelentés?? Konkrét telefon, szoftveres újítás, okos óra vagy kütyü??
-
Ha nem lesz kedvetek visszajönni, megértjük.
-
berek21
őstag
Jó utat. Ne feledjétek tenni csak a pirosra!!
-
holozis_HUN
addikt
Jó utazást, sok videót és fotót
Kicsit spanyolos lett a cím
Új hozzászólás Aktív témák
- Vírusirtó topic
- Könyvajánló
- Mégis marad a Windows 10 ingyenes frissítése
- Villanyszerelés
- BestBuy topik
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Feltörték a regisztrációmat vagy elvesztettem a belépési emailcímet, 2FA-t
- Így néz ki az újratervezett S Pen
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Xbox Series X|S
- További aktív témák...
- Acer Nitro V 15 i7-13620H / RTX 4060 / 32GB RAM / 1TB SSD 1 éves, számlás, hibátlan + AJÁNDÉK
- IdeaPad Gaming 3 15ACH6 15.6" FHD IPS Ryzen 5 5600H RTX 3050 16GB 512GB + 1TB HDD magyar vbill gar
- HP Prodesk 600 G5 i5-9500 16GB 256GB 1 év garancia
- HP Prodesk 600 G5 i5-9500 16GB 512GB 1 év garancia
- IPHONE 16 PRO MAX 256GB , 3 hónapos, ONE függő, GARI 2028.06.Hóig, LETILTÁSMENTESEN, ÜZLETBŐL
- Samsung Galaxy A21s 32GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Apple iPhone 14 Pro Max / Kártyafüggetlen / 256GB / 12Hó Garancia / 87% akku
- HIBÁTLAN iPhone 12 mini 128GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3303
- HIBÁTLAN iPhone 14 128GB Red -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3159
- Apple iPad Air 4 64GB, Újszerű, 1 Év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest