Új hozzászólás Aktív témák
-
ldave
félisten
válasz
GeryFlash #129 üzenetére
A hogy néz ki meglehetősen szubjektív, érdemes megkülönböztetni szerintem a grafika technika és művészi megoldását. Én szerintem ez a kettő akkor jó, ha ez a két terület kiegészíti és erősíti egymást. A Diablo 3 technikailag sokkal jobban fut, mint a Path of Exile, játszottam mindkettőt, a Blizzard játéka röccenésmentesen futott a gépemen végig, míg a másik játék elég gyakran volt hadilábon a megjelenítéssel.
Nekem pl a művészileg legszebb játék az elmúlt időszakból a PS3-as Journey, nem tudok egy játékot se mondani, aminek számomra jobb lenne a grafikája. Technikailag pedig a Crysis 3-tól esett le az állam, haver gépén láttam csak (valami tavalyi csúcsgép) és hát le a kalappal a Crytek előtt, iszonyat szép lett a játék. -
capulet75
addikt
El kell fogadni hogy ezekben a konzolokban már nincs több, attól még lehet baromi jó játék a five. Az tényleg elég unalmas takaró hogy a konzolosoknak a grafika nem számít,erre is rá lehet mondani hogy savanyú a szőlő. Ide a rozsdás bökőt hogy a nextgen konzoloknál ezek az emberek verik majd a legjobban a mellüket a grafikára.
A PC verzió amikor kijön, nyilván szebb lesz, egy xbox 360 vagy ps3 képességei miatt limit van a grafikán (is). De csak emiatt sírni szvsz eléggé szánalmas.
-
GeryFlash
veterán
A Minecraft tipikusan ,,kinemszarjale hogy néz ki" kateg, mert az egy egyedülálló játék, egyedülálló élménnyel.
A gta viszont AAA amit pont a grafikájával reklámozták, erre az autók fizikája a 4-ben jó, ami azért nem pozitívum, és zavaró is.Szerintem úgy lehet megítélni egy játék grafikáját, hogy abban a kategben lévő abban az időszakban kijött játékok hogy néznek ki. Ehhez hozzá szoktam venni, hogy mennyi pénzből készült, és mennyiért adják, persze ettől nem lesz szebb, csak figyelembe veszem. Elég nagy alázás például, hogy a szinte semmi pénzből készült, 10 fős ausztrál diablo 2 fanok szebb játékok csináltak (Path of excile) mint a Diablo 3, ahol csak a cinematicoc néznek ki jól.
-
GeryFlash
veterán
válasz
velizare #124 üzenetére
Értem, én csak azt mutattam be, hogy a szintén idegesítő grafika Vér Istvánokat leváltották a ,,grafika semmit nem számít" hozzászólók, akik boszorkányüldözést rendeznek azokkal szemben, akiket érdekel, hogy mennyi pénzt öltek abba a játékba, amiért 10 ezret fizetnek.
Erre szokott jönni a tipikus, magas színvonalú kontra, hogy ,,neked csak a grafika számít" duma, hogy akkor ott a ,,crysis 3, játsszál azzal ". Nem tudom miért lenne evidens, hogy a kettő egymást kizárja. Nálam sem játszik döntő szerepet a grafika (annak ellenére, hogy Glenda megmondta a tutit, a magamfajta grafikabuzik miatt tart ott a világ ahol tart ), lehet egy játék jó, ha a grafika nem jó, de nem 10/10-es hanem mondjuk 10/9.
Egy lista azokról a mostanság kijött játékokról amik szépek, és lám mégsem ment a játékrovására a grafika:
- Witcher 2
- Far cry 3
- Batman gamek
- Company of Heroes 2
- Tomb raider (2013)
- Skyrim
- Civilization
stb.
És 100-nál olyan, ahol nem számít a grafika, mert a játék teljesen kárpótol érte.
Ránézésre (1-2 óra yt vidi után) kb 10/8-as ez a gta5, ami semmit nem jelent, lehet 9-et is megérdemel, de nehogy már 100/100 miközben az autók fizikája... -
balazs1022
őstag
válasz
velizare #124 üzenetére
Nagyon szeretem a gta-t, nincs is más játék a gépemen. Sokat vártam a gta5-re és sokat is vártam tőle, de sztem az autók fizikáját elrontották, sőt még visszalépés is a gta4-hez képest.
Ez elszomorító...A történet és a játékmenet viszont viszont zsíros király!!
GTA SA + GTA IV = GTA V
-
#57919488
törölt tag
Erdekes dolgok jottek fel
En ugy irnam le, hogy pl. egy filmet amit csak a latvanyra terveztek az csak 1x nezos altalaban.
Annal a filmnel ahol meg mondjuk nem a latvany az elso tobb esetben tobbszor nezos mert azon kivul minden reszletet 100%-ig kidolgoztak. Mas ha a tartalomra mennek es mas ha csak a latvanyra. Egy GTA jatekban a szabadsag es a artalom mindig is fontosabb volt mint a csillamponi effektek + grafika majmolasa.Elmultak azok az idok mikor J. Carmack jatekai hoztak a grafikai fejlodest evrol evre es jok is voltak, ennek mar vege. Ma mar a jo es a szep nagyon ritkan fer el egymas mellett.
Kar egy GTA-tol elvarni azt a Nextgen grafikai hype-ot amit sokan annyira varnak, plane a mostani konzolokon amikbol vannak a mostani videok. -
Shing
őstag
Ennyi erővel FullHD-ben filmet nézni és jó minőségben zenét hallgatni is sznobság. Most tényleg nem értem ezeket a hatalmas fennakadásokat. Valljuk be, 1280x720 felbontás és alacsony felbontású textúrák nem a legjobb minőséget, látványt képezik egy közepes méretű TV-n sem, ami akár hiszed, akár nem, valakinél nem ütnek meg a mércét.
Egyébként, hogy megvédjem magam a sznob titulustól elmondanám, hogy a mai napig Battlefield 1942 multin játszok. -
gianni85
veterán
válasz
GeryFlash #116 üzenetére
játssz vele, és ha szereted a TPS zsánert és a jelenkorban játszódó történetet, akkor biztos vagyok benne, hogy nem találsz jelenleg ennél jobb játékot. Van egy olyan érzésem, hogy a multi is nagyot fog ütni.
Sandbox TPS játéknak ez 10es, és szerintem úgy összességében a TPS kategóriában is 10es. -
GeryFlash
veterán
A gamepodon nagyon kell arra figyelni, hogy a grafikáról csak úgy mint a halottról csak jót vagy semmit. Max akkor fikázhatod a grafikűt, ha arról a gamepod tagoknak magáról az egész játékról egyöntetűen rossz véleménye van, így például itt nem ér olyat írni, hogy a diablo 3-nak rossz a grafikája, vagy az assasins creed 4 év után sem fejlődik semmit. Nem. Ezek jó játékok ergo a grafikájuk is szép, és nem szólsz be.
2007-ig nagy divat volt a grafika fanboynak lenni, most ,,bezzeg a régi játékok ahol nem a grafika számított" mentalitás a menő.
A játék videók alapján nekem tetszett, de a 9-10-es osztályzatok szerintem is túlzóak
-
#57919488
törölt tag
válasz
KubanitoS #99 üzenetére
Ezt a grafika majmolast en sem ertem. Crysis 3 is sokra ment a grafikaval. Skyrim eseteben is voltak mar joval szebb jatekok megsem vesztett semmit sem a jatek elmenybol mert nem volt Cryengine xy vagy FrostBite xy alatta.
Ha meg a grafika is hozta volna az elvart latvanyt akkor meg az lenne a gond, hogy a jelenlegi kozolokora miert nem jelent meg es PC-n miert csak a felhasznalok 5%-nak van olyan gepe amin elfut -
djculture
félisten
válasz
Trevize1987 #111 üzenetére
Hogyne lenne egyik fórumon már összegyüjtöttek vagy 50 féle bugot, egyik miatt állitolag aküldetést se lehet megcsinálni. Ettől föggetlenül gta4-nél sokkal jobb már most is.
-
Shing
őstag
válasz
Trevize1987 #111 üzenetére
Az éven olyan játékok is kaptak 9/10, 90/100 körüli értékeléseket amik hagytak maguk után kívánni valót. Pl. Bioshock Infinite, Tomb Raider. Akkor egy ilyen összetettségű játéknál egyértelműen megadják ezeket a pontszámokat.
-
Trevize1987
aktív tag
Ezeket a 100/100-akat nem értem. Most akkor nincs benne hiba? Mert ha 10/10-et adnak valamire azt még el tudom fogadni, nem túl széles az értékelési sáv, ezért lehet, hogy 96-ot jelent mondjuk. Ami fantasztikus meg minden, de nem tökéletes. De majd meglátjuk. Lehet, hogy csak rosszindulatú vagyok és simán atomtökéletes a játék.
-
-
gianni85
veterán
válasz
BlackSoft #53 üzenetére
Ember. Töltés nélkül bejárhatod a GTA4 területének a többszörösét, sokkal szebb lett a játék, színesebb, és több egyedi emberekkel és tevékenységekkel találkozol. 1 hónapja vettem meg Live-on 990Ft-ért a GTA4-et nosztalgiázni, tehát elég friss az összehasonlítási alapom. A törésmodell se jobb a GTA4-ben, cserébe szarabbul viselkednek az autók és borzasztó a kamerakezelés vezetés közben.
-
gianni85
veterán
válasz
Tsebacsi #107 üzenetére
Iszonyatosan jó a játék már az ősrégi konzolokon is... ha a későbbi PC verzió csak annyiban különbözik, hogy kap HD textúrákat és 1080p/60fps-ben fut... már megérte a várakozást. Tudom nem mindenkinek alternatíva, meg nem mindenki türelmetlen, de okosan talán 40-50ezer forint beruházással beszerezhető egy konzol GTA-val, és később minimális veszteséggel továbbadható. A multit valószínűleg már én is csak PC-n fogom tolni.
-
-
gianni85
veterán
válasz
Tsebacsi #105 üzenetére
Lehet korán reggel rosszul fogalmaztam, de én bizony nem veregettem a mellem. Ne maradjon a PC-s csendben, csak azért ne húzza le a játékot, mert 1-2 videó alapján nem tetszik neki, és/vagy mert mérges, mivel nem elérhető a platformján. Én is várom a PC-s kiadást, mert egyenlőre még ezért az egy játékért megtartottam a konzolomat, de jelen állás szerint nextgen helyett PC-re költözöm, és szeretném majd ott kiteljesedettebb pompájában is élvezni ezt a játékot.
-
válasz
gianni85 #103 üzenetére
Azért ez a savanyú a szőlő duma már kezd kicsit idegesítő lenni azoknak, akik nem trollkodnak, csak szépen csendben olvassák itt a
kakasok csipogásátGTA5 híreket, és PC-sként várják a játék megjelenését az ő platformjukra.Nem savanyú a szőlő, NINCS! És addig bizony irigykedéssel kevert kritikus szemmel nézünk rátok. De több nyugodtabb hangú fórumtársam nevében kérlek Téged és titeket, nem kell itt a mellveregetés, hogy konzolon kint van, PC-s maradjon csak csendben...
-
kengyel
nagyúr
Nem csodálkozok a maximális pontszámokon
Már alig várom a PC megjelenést, nagyot várok tőle .
-
gianni85
veterán
válasz
Bjørgersson #23 üzenetére
Bocs, lemaradt, hogy nekem, és a játékostársadalom többségének az év játéka
Aki meg a grafika miatt rinyál, az szánalmas. Sokkal szebb lett, mint a GTA4, vagy akár a Red Dead... ok lehet, hogy a PCs GTA4 un-official HD pakkokkal szebb volt, de az ne legyen már viszonyítási alap. Sokaknak csak savanyú a szőlő, mert egyenlőre nincs PC-re -
ETOM
addikt
Én örülnék ennek a "konzolos" grafikának is PC-n talán elmenne a mostani gépemen is rendesen.
Értem mire gondolt BlackSoft nekem is furcsa volt pl. az autók viselkedése a 4hez képest. De csak youtube videókon láttam attól még így is nagyon jónak néz ki. -
KubanitoS
veterán
A világért sem akarok belekeveredni ebbe a vitába, de azt kijelenteni, hogy a grafika gyenge lenne, egészen vicces. Nem, nem játszottam a játékkal, csak youtube videókat néztem, azokból is a félkész, régebbi gameplayeket és ott is jól látszódik, hogy minden rendben van. Kövezzetek meg, de én egyszerűen szánalmasnak tartom, hogy egyesek ezen lovagolnak, amikor ebben a játékban annyi, de annyi lehetőség van, hogy még felsorolni is nehéz és egyébként is: mióta van GTA játékok esetében a grafika az első helyen? Ráadásul a grafika bőven fejlődött a negyedik részhez képest, sokkal színgazdagabbnak és látványosabbnak tűnik a videók alapján.
Aki ebben a játékban csak azt látja, hogy "gyenge a grafikája" és semmi mást, az nem GTA rajongó, hanem egy nagy, kövér troll.
-
$p@rr0w
őstag
Maximálisan egyetértek kiváló lett a Gta 5 eddig nálam bőven 90% feletti. Mondjuk én elfogult vagyok mert az első rész óta tolom...
-
Psychopeti
senior tag
Eddig még egy GTA-val sem játszottam PC-én. Nah jó PSP-én az LCS-vel elszórakoztam
Lehet hogy ez lesz az első amit meg fogok venni ha megjelenik PC-re
-
gyuszaa
őstag
válasz
BlackSoft #82 üzenetére
Ajánlom olvass el pár fejlesztői interjút, mielőtt ilyen kijelentéseket teszel.
Kiragadok egy kis részletet :
"A világ minden része "kézzel" készült, és jól át lett gondolva. Mindenhol értelmes, és van egy belső logikája is. Sokkal elragadóbbnak és valóságosabbnak tűnik, mert minden egyes részt több ember vizsgált felül.
Úgy gondolom, a legnagyobb amit tettünk, hogy egy olyan világot alkottunk meg, amiben könnyen elveszhetsz.
"Talán veszítünk egy kis realitást azzal hogy nem tudjuk megalkotni azt a részletességet, amit a lineáris játékok igen, de szerintem ebből sokkal többet nyerünk. Semmi sem tölt el több bizalommal, mint felfedezni egy világot amiben jó érzés mozogni, valódinak tűnik, és emelett megvannak az eszközök arra hogy bármit csinálj. A kulcs azonban az, hogy az élmény határát csak a képzeleted szabja meg, és nem pedig a fejlesztők akik beleraktak egy "csőbe", és amit melléd raktak, azt kell látnod. Azt hiszem, jó munkát végeztünk, ha megalkottunk egy világot, amiben jó érzés időt tölteni és amiben még évekig jól érezzük magunkat. Már a GTA III óta erre törekszünk, de most nagy lépést tettünk előre."
-
keIdor
titán
válasz
BlackSoft #90 üzenetére
Nem forgatom, de látszólag a story, a játékmenet, a szabadság semmit sem számít. 10/10-ről egyből a felére értékeled, ez sok mindent elmond... nem PC-s verzió kell ide, hanem egy lineáris GTA jobb grafikával és mehetne rá a 10/10, ennyi jön le, sorry.
Ezzel amúgy nem is lenne baj, csak nem kéne ismételni, elsőre is lejött mindenkinek.
-
válasz
BlackSoft #82 üzenetére
Persze lehet, hogy meg lehetett volna csinálni, de valamiért nem tették, és van egy olyan sejtésem, hogy az okát egyikőnk sem tudja.
A GTA-t a játékélmény adja el, és ahogy nézegetem a videókat az tényleg 10/10-es. Aztán majd látjuk a next gen konzolokon a minőséget. Én is kíváncsi vagyok.
munky: Nem kívánok ezen vitatkozni. Mondtam amit mondtam, és tudok amit tudok... Ha nem lesz igazam meg lehet kövezni, de egyelőre nem úgy tűnik. (és nem azért hangoztatom, mert eddig semmi hivatalos infó nem látott napvilágot)
-
Sanya18
csendes tag
Sikerült ebben a 2napban beletenni jó pár órát a Játékba.A történet csillagos ötös.Trevor egy nagyon nagyon Beteg karakter és ahogy a szálak összefutnak márt azért megéri megvenni a játékot!Grafikával semmi bajom sincs.Hozza a maximumot amit az xbox tud így 7 év után.Sok helyen olvastam ezt a kocsitörést ami nem nagyon fedi a valóságot és látszik hogy nem játszottak vele.Nálam az év játéka.Annyi lehetőség van a küldetéseken kívül is hogy 2-3óra elmegy azzal hogy barangolsz teniszezel vagy csak kimész az erdőbe vadászni egyet.Csak ajánlani tudom mindenkinek!
-
munky
őstag
"Akik meg várják a PC portot megsúgom, hogy egyelőre még az sincs eldöntve, hogy lesz-e port, az meg hogy mikor... Szóval cumi."
Ja, persze cumi... A RockStarnak 2001 óta nagy szokása bejelenteni a PC-s változatot még a konzolos megjelenés idején, igaz? Valóban nincs semmi hivatalos infó egy esetleges PC-s portról, de ez a GTA III óta így volt minden egyes nagyobb epizód esetén...
-
demyen
tag
Szeretném még evvel az asztali gépemmel megérni, hogy kijön a GTA5 pc-re , mert ezen kivül nem nagyon látok értelmes játékokat, ami lekötne sokáig. És jól legyen optimalizálva,!
valószinü ha ez a gépemen már nem futnak türhetően a játékok, befejezem a pc-s pályafutásom, (20 év, ami az állandó fejleszgetésből ált, hogy állandóan fussanak a játékok, stb, de szép volt...)
és akkor , a játékok terén beruházok egy Next Gen Konzolra. Aztali pc pedig , Konec.A GTA mindig is egy etalon volt számomra. Rengeteg szorakozást nyújtva
Szerintem 10-15 éve, a mai napig a GTA egyik aktuális része mindig fent volt a gépemen. -
BlackSoft
addikt
Én is értem, amit mondanak páran, veled együtt, csak azért mégis...Szerintem ezekből a konzolokból is egy kicsit többet kilehetett volna hozni. És most nem a grafikára gondolok, mert x360-nak tényleg vannak korlátai, de az animációkat sokkal szebben meg lehetett volna csinálni, bármilyen hardware-ről van szó.
Nem vagyok programozó, hanem grafikus, és modellező. Olyan ronda néhány objektum modellje, hogy az valami katasztrófa. Persze nem az a lényeg, de a kisebb részletek sem legyenek már szögletesek, ha az egy kerek valami akar lenni.
Tehát vannak olyan dolgok, amiket sokkal szebben megtudtam volna csinálni. És nem terhelné jobban a hardware-t.De pont azt remélem, hogy PC-re, és nextgen-re ők is jobban megcsinálták ezeket a dolgokat. Az animációk nyilván nem lesznek mások, de szerintem lényegesen szebb lesz, ami nagyon sokat számít.
Lesz PC-re
Most az eredeti játékban, ami XBOX 360-ra van, találtak többen is olyan file-okat, amiknek csak PC-hez van közük. Tehát olyan dolgok, amiknek nem kellene ott lenniük, mert semmi köze a konzolra való fejlesztésnek. Ráadásul egy nagyjábóli dátumot is felfedtek ezek a dolgok elvileg.
-
válasz
BlackSoft #56 üzenetére
Értem amit mondasz, de nekem ezek az érveim.
1. 7-8 éves HW-eken néz ki így.
2. A GTA sohasem a világmagváltó grafikájáról volt híres, és mégis az egyik bestseller lett.
3. Itt azért nem lehet crysis3 grafikát csinálni, mert nem egy lineáris játékmenetről van szó. Ugye a Crysis-nál minden egyes pályán megvannak az adott pályára jellemző textúrák. Ezeket szépen betölti a rendszer aztán csókolom. A GTA-ban meg nincsenek töltések hanem egy pálya az egész, ahol lehet hogy valahol száz ágra süt a nap, míg máshol szakad a hó. Tök más viszonyok, más textúrák stb... Lehetetlen hozni egy Crsysis szintet.
Ahogy látom programozó vagy, legalább is azt állítottad, hogy Te szebben tudtad volna megoldani. Kétlem. Egy 7-8éves HW.en egy ilyen komplexitású játéknál ez a max. A Rockstar 4 éve dolgozik a játékon. Gondolom nem jó kedvükből csinálták ilyenre.Akik meg várják a PC portot megsúgom, hogy egyelőre még az sincs eldöntve, hogy lesz-e port, az meg hogy mikor... Szóval cumi.
-
#19617792
törölt tag
válasz
Bjørgersson #48 üzenetére
és a kettő már csak azért sem összehasonlítható, mert a GTA V-ben a Crysishoz képest iszonyatos, orbitális, brutális mennyiségű content van, és nem mellesleg egy olyan hatalmas map, amiről a mindenkori Crysis is álmodhat. ja, és sandbox játék, tehát arra mész, amerre akarsz és a mapnak nem kis része van folyton betöltve.
aztán a GTA-t sosem a grafika adta el. szerencsére. -
válasz
BlackSoft #70 üzenetére
"Van akinek nem számít a grafika, de az nem én vagyok "
Akkor minek trollkodsz ide be? Mer látom több hsz-en keresztül csak a grafikával vagy elfoglalva tán fáj, hogy nincsen PC-re hiper szuper grafikával? A gémerek nagy része lesz@rja egy ilyen kaliberű játéknál a grafikát akinek meg az számít mennyen játsszon pl crysis 3-al.
-
BlackSoft
addikt
Akit érdekel: GTA V Live Stream (MAGYAR) Végigjátszás. (Hivatalos!) - GS Hungary
Azthiszem ők próbálják ki elsőként a teljesen legális verziót nálunk
-
goodboy007
senior tag
Ki a tökömet érdekel a grafika egy GTA játékban?! Akit igen, az nyugodtan menjen és játsszon a csőjáték Crysis 3-mal vagy Battlefield 3-mal
Felőlem a Vice City motorjával is kiadhatnák, ilyen szintű és minőségű tartalom és szabadság talán évente 1-2 játékban van és amíg a Rockstar égisze alatt készülnek a GTA játékok, addig a sorozat új tagja lesz mindig az aktuális koronázatlan király.Másrészt egy ekkora lemodellezett világban egy 8 éves konzolra írt játékban még tükröződjön a hó az ablaküvegen, hát beszarok
!
-
gyuszaa
őstag
2 kiragadott kép, marhára nem így néz ki a játék. Nézzetek körbe youtube-on.
-
Shing
őstag
Azért azt meg is jegyeztük ha visszaolvasol, hogy jóhogy kevés az eladás PC-re ha mindenki megveszi fél év alatt konzolra nem? A 4. részt ráadásul még rosszul is optimalizálták. Mit gondoltak, hogy 10millió ember megveszi? Nem is volt 10millió ember a játékra alkalmas géppel.
-
BlackSoft
addikt
Van akinek nem számít a grafika, de az nem én vagyok
Ja, dísznek van benne. Majd ha lesz olyan grafika XBOX-on, mint PC-n, és stabil 60FPS, akkor nem kell többet ilyen grafikára költeni
Vagy de? Ja...igen...dolgozom is vele, sőt 1 nem is elég, ezért nemsokára rendelem a 2. kártyát is...
-
Def26
félisten
válasz
capulet75 #66 üzenetére
Igen mindenki szerint unalmas de egy dolgot nem értek. Miért van az, hogy mindig akad 1-2 végletekig csalódott only pc gamer aki irigyen amolyan savanyú a szőlő stílusban panaszkodik/trollkodik egy olyan játékra ami meg sem jelenik a közeljövőben az Ő által preferált platformra?
Nekem is van pc-m. Ami ott jobb azt pc-n játszom de ez mellett van konzolom is. Lehet követni a példát és akkor nincs probléma.
-
SadAsid
csendes tag
Videó alapján érezni azt amit a korábbi GTA játékokban, hogy jó. Mint ahogy azt is látni hogy egyetlen hiba "maradt" a játékban ami az összes részt jellemzi, a kicsit megkopott grafika.. mit lehetett volna belőle kihozni egy FB2alatt úristen.. persze ahhoz meg erősebb vas kell.. de konzolon ez fix ugyebár.. de már a gta is elfelejtette hol kezdte "a pénz irányít mindent".
-
capulet75
addikt
Tényleg fárasztó már ez a parttalan konzol vs PC vita. Totál felesleges grafikáról papolni ha egyszer még nem jelent meg PC-re. És nem kell a felesleges VGA-ról meg a "konzolosok szarnak a grafikára" igézetekkel jönni, tudja mindenki hogy már harmatos nagyon a jelenlegi konzol hardvere.
-
munky
őstag
válasz
BlackSoft #45 üzenetére
A GTA játékokra már az előző generációban (GTA III, GTA VC, GTA SA) is az volt a jellemző, hogy az átlagosnál gyengébb grafikai megvalósítással jelentek meg. A GTA IV egész korrekt látvánnyal érkezett 2008-ban, de nyilván az a grafikus motor mostanra már kevés ilyen téren.
Sajnos nem volt lehetőségem kipróbálni az új részt, de az eddig látottak alapján a grafika bőven megteremti az alaphangulatot és ennél több funkciót általában nem kell betöltenie egy GTA játékban. Ez a sorozat egyszerűen nem a legújabb effektekről és nagy-felbontású textúrákról szól. Aki szereti ezt a szériát az valószínűleg ilyen látvány mellett is megtalálja a számítását az új részben is...
-
joey04
titán
várom pc-re... pedig eskü csak ezért vennék egy konzolt, de sajnos nem tudok hozzászokni a kontrolleres irányításhoz a sportjátékok kivételével.
-
Real_Gabe
tag
válasz
BlackSoft #56 üzenetére
Üdv!
A PC-s és a konzolos verziót ne hasonlítsd össze!
Konzol gyenge hardvere miatt alacsonyabbak a textúrák, a részecske effektek, fizika, mesterséges intelligencia, törésmodell vissza van fogva.
A PC-s GTA IV-nek azért jobb a törésmodellje mint a konzolos GTA V-nek, mert a PC képes megfelelően kiszámolni, míg a konzol nem, mert a rovására menne a játék teljesítményének.
Szóval be lehet fejezni az ámokfutásodat!
-
#81556480
törölt tag
Kíváncsi lennék hányan játszottak vele azok közül akik szidják a grafikát . JAAA hogy csak 2 és fél óra múlva lehet a kezében hivatalosan. nnna mindeggyyy ...
Mert ha ezt a játékot bekapcsolod, lehet hogy a grafika nem a csúcs de a tartalom ezerszer kárpótol, és 1 perc után más már nem érdekel.
-
BlackSoft
addikt
válasz
Bjørgersson #55 üzenetére
Már kiegészítettem. Közben láthatod, hogy itt jönnek még emberek, akik szintén nem arra számítottak, amit kihoztak a játékból így végül.
De mindegy. Maradjunk annyiban, hogy ha minden jó, akkor PC-n és új konzolokon sokkal tágabb lehetőségek lesznek, és az ilyen ronda kisfelbontású textúrák le lesznek cserélve sokkal jobbra. Az animációk ugyan nem fognka változni, de az effektek igen. Szebb lehet majd a füst, és a tűz/robbanás effekt, pláne, ha esetleg majd PC-n támogatja majd a PhysX-et is.
-
r-chee
őstag
....Ezmiez....San Andreas? Legalább is grafikailag ott tart
Tudom, a játékélmény fontosabb. Kíváncsi leszek azért, Xbox One-on és PS4-en milyen grafikát fog villantani. Remélhetőleg szépet. -
BlackSoft
addikt
válasz
Bjørgersson #48 üzenetére
Xbox-on is játszottam már vele. PC-n sokkal szebb természetesen. Ahhoz képest a GTA V esetében van javulás, de nem számottevő. A GTA IV nem szebb, csak vannak benne jobb dolgok, mint a törésmodell. Az animációk viszont ugyan olyanok mindkét játék esetében, ami már nem attól függ, hogy konzol vagy pc, vagy akármi. Tehát előregedett motívumok vannak a játékban, és az zavar. Keveset fejlődött 5év alatt, és vannak dolgok, amik rosszabbak lettek.
Bár ezek lehet, hogy a hatalmas map miatt vannak, és az összetett történet miatt. Ugyan akkor ez nem kellett volna, hogy más dolgok rovására menjenek.
(#52) kovy29: játszottam vele én magam is, viszont haznánkban nem lehetett hozzájutni eredetihez. Bár mind tudjuk, hogy ez nem változtat semmin, hiszen nem lehet azt mondani, hogy volt az eredetihez azóta 3 patch...
-
Bár nagyon offtopic, de
Virtual Windows Phone spotted in Grand Theft Auto V, used for selfies -
Bjørgersson
félisten
válasz
BlackSoft #45 üzenetére
Fogd már fel, hogy 7-8 éves konzolokról van szó. Ennyi tartalomhoz nem lehet Crysis 3 szintű grafikát társítani, mert nem bírnák a hardverek és csak a sírás menne, hogy jaj milyen szarul optimalizált lett a GTA V is..
szerk.: Holnap jelenik meg, hogy lenne eredeti?
szerk2.: Akkor meg nem értem mire fel a grafika miatti panaszkodás, úgy állítottad, hogy a IV mennyivel szebb, mintha azt is Xbox 360-on próbáltad volna.
-
BlackSoft
addikt
Nem ez nem az. Nem elmosódott képről van szó, hanem majdnem állóképről, amiről nagyon jó képeket lehet csinálni. De ha mégsem érzed így, akkor tessék, az első küldetésről gameplay: [link]
A játék nem warez, hogy ráfogja valaki arra, hogy az miatt csúnya. Eredeti XBOX 360-as verzió.
(#48) kovy29: Ezért mondtam több helyen is, hogy a PC-s, és next-genes konzoloktól sokkal többet várok!
Hogy lenne eredeti? Úgyhogy volt videója unboxingról, a dobozáról, a térképről, a könyvecskéről. Az nem warez, ha idő előtt elcsenik a raktárból a kész terméket, ami a boltokba kellne hogy kerüljön. Annó nekem volt 2 héttel megjelenés előtt COD MW3-am, amit kaptam egy boltnak a raktárából, ami még nem kerülhetett a polcokra idő előtt
Tele van a youtube is, meg a facebook oldalak is fényképekkel, videókkal, hogy az oroszok csomagolják ki a GTA V XBOX verzós játékokat. Valamit nyilván elszúrtak, és ezért jutott hozzá sok ember az eredetihez dobozban. De továbbra is a lényeg, hogy így ez nem warez.
-
BlackSoft
addikt
Hagyd... Nekik jó úgy ahogy van, és nem fogadják el, hogy van aki másképp látja, és mások az elvásárai más embereknek.
Most mondja már valaki azt, hogy 2014-ben akár konzolon így kell kinéznié a hóban a lábnyomoknak: [link]
Vagy, hogy ilyen kell lennie az ablakon a hónak a textúrájának: [link]
Hát már nem azért, de a dédnagyanyám is szebb textúrát tud csinálni photoshopban. Ilyen csúnya dolgok hogy kerülhetnek bele? Csak abban bízom, hogy PC-n normális lesz az a grafika ami van.
-
szben05
tag
Én Conan O'Brien értékelésére vagyok kíváncsi.
-
Shing
őstag
és kovy29:
Most komolyan nem értem mi bajotok azzal amit mondott.
Egy 2008-as PC-n futó játékot nem lehet összehasonlítani egy 2013-as konzol játékokkal?
Sőt, nem is volt valami nagy különbség a konzolos és PC-s GTA4 között sem. Azt én is túlzásnak érzem a részéről, hogy ennyire lehúzza grafikai, fizikai és egyéb látvány elemek hiányosságai miatt a játékot, de ha ő így érzi... -
gyuszaa
őstag
válasz
ForRedGlory #3 üzenetére
Emiatt a két játék miatt vettem újra konzolt, megéri.
-
capulet75
addikt
Nem igazán értem megint ezt a konzol-PC vergődést. A legtöbb nyugati háztartásban (ahol van erre igény), a PC mellett van konzol is. És ha egy éves késéssel adják ki megint az aktuális GTA-t, akkor baromira nem kell csodálkozni hogy ott ötöd annyit adnak el mind dobozra. Minek vegye meg a júzer PC-re is, amikor konzolon már végigtolta háromszor?
-
BlackSoft
addikt
válasz
Bjørgersson #33 üzenetére
Összehasonlítottam egy 2008-as játék, és egy 2013 év végi játéknak a grafikáját. PC-n sem lesz annyival szebb, mert ahhoz újra kellene írni az egész játékot, maximum a textúrák lesznek nagyobb felbontásúak, de fent kifejtettem elég bőven a részleteket is, de úgy tűnik ebből nem sokat értettél, csak annyit hogy XBOX vs PC mert erre vagy épp ráfeszülve, mert aki szarozza, annak csak az nem teszik, hogy nem PC-re jött ki egyből. Ehhez is jár egy gratulációt
(Crysis 3 is van konzolra mégsem 5éves a grafikai szintje. Ennek sem kellene. Tehát nem a konzollal a gond.)
-
BlackSoft
addikt
válasz
Bjørgersson #30 üzenetére
Nem, csak PC-n.
-
CoDWaW07
őstag
Az szép
Eléggé bíztatónak tűnik
-
BlackSoft
addikt
válasz
Bjørgersson #19 üzenetére
Másik topicban kifejtettem elég bőven azt, hogy szerintem miért lett nagyon kaki, úgyhogy csak pár szóban:
A történet nagyon jó, ahogyan az is, hogy baromi nagy a map. Sok újdonság nincs benn, viszont bekerültek olyan dolgok, amik a 4-ből kimaradtak, és ez nagyon jó.
Az animációk nagyon nagyon gagyik lettek. Nagyjából a 4-el megegyeznek a mozgások, reakciók.
A kocsik törése a 4-ben fényévekkel jobb volt. Nehogy már 2014-ben annyi legyen a max amit ki lehet hozni belőle, hogyha 200-al nekimész a falnak, akkor egy szévédőbetöréssel el legyen intézve. A mit tudom én hány éves, ős régi Driver 3-ban is sokkal jobban megvan csinálva a kocsik deformálódása. És ez nagyon fontos része a GTA-nak, hiszen rengetegszer ütköznek a kocsik.
A robbanások nagyon jól néztek ki....a scriptelt trailer videóban. Amúgy kb san andreas szintűek, a 4-ben azok is sokkal jobbak voltak, és a kiégett kocsik is olyan amatőr modellek.Ezek a hátrányok miatt adok csak 5-öst a 10-ből. Talán PC-n legalább szebb lesz, és akkor kaphat egy 7-est is a storyja miatt.
Sokkal többet vártam ettől a játéktól, de nagyon nem hozta egy 2014-es játék szintjét. Bár igaz, hogy csak a régi konzolokra jelent meg eddig, és ezeknek vannak határaik, ezért az iszonyat kis felbontású textúrákat nem hozom fel negatívumnak, mert ez az amit ki lehet hozni egy XBOX 360-ból, tehát nem lesz szebb a grafika itt, csak a next-geneken, és majd PC-n. Ugyanakkor van sok model amit (viccen kívül) sokkal jobban, szebben, részletesebben meg tudtam volna csinálni Én magam.
Ha kijön végre PC-re, akkor remélhetőleg a szebb grafika mellé készül majd ENB, vagy iChancer grafikai patch, amivel fel lesznek javítva a ronda modellek, és textúrák. Bár a textúrák minden bizonnyal nem lesznek ilyen borzasztóak, mint XBOX-on, hiszen lehet majd állítani a grafikát, és valószínűleg lesz használható élsimítás is. -
Ryder62
őstag
Nahát 10/10, nem is gondoltam volna
-
callmeakos
veterán
Erre nem is tudok más mondani mint: aztar*hadt
-
gianni85
veterán
nem is csodálom. év játéka!
-
negyven2
veterán
válasz
Bjørgersson #19 üzenetére
Gondolom youtube videok alapjan, es azert mert nem jo PC-re.
-
BlackSoft
addikt
Én: 5/10 (ez az értékelés mehet még felfelé a PC-re való kiadáskor)
-
sagem
addikt
Csúnya világ lenne, ha rossz értékeléseket kapna, azt hiszem az magával rántaná az egész stúdiót, amennyi pénzt beleöltek ennek a játéknak hasítania kell..de szerencsére úgy tűnik, hogy sikerrel vették az akadályt
-
Shing
őstag
Egy kis ON az elejére:
Szerintem várható volt, ilyen egy minőségi játék.OFF:
Azért nem mondanám, hogy jelek nem utalnak rá.
[link]De amúgy egyértelmű, hogy megjelenik... ha konzolra eladnak belőle 30millát, akkor PC-re adjanak már legalább 3millát. Ne mondják, már hogy nem jön vissza a pénz. Főleg ha az AMD vagy nvidia beszáll egy kis támogatással. De egyébként pont ezért ne legyenek már kiakadva a PC-s eladáson, mivel (majdnem) mindenki megveszi konzolra mit várnak, hogy ott is legyen 18millás előrendelés?
Másik nyom a PC-re, hogyha elkészül a next-gen konzolokra akkor meg már tényleg nincs akadály. Legalábbis a szakik azt mondják, hogy azokról könnyebb lesz a portolás. -
JoolsNOS
veterán
The Escapist – 3.5/5
Ezeknek véletlenül a 4et küldték, de nem tűnt fel nekik?
-
#31600896
törölt tag
csak fusson szépen ha már egyszer kijön PC-n
-
Remington
őstag
Nem is vártunk mást
-
wolfman
veterán
válasz
ForRedGlory #3 üzenetére
És mind a kettő lesz PC-re is, nyugodjatok meg. jelen nem utalnak rá, de több mint biztos vagyok benne! Majdnem minden játék lesz előbb utóbb PC-re is.
-
Ezek szeint akkor nem okozott csalódást.
-
Depyangel
tag
válasz
BoneDragon #4 üzenetére
Egy ilyen stream linket tudnál dobni? Kíváncsi lennék rá
-
BoneDragon
veterán
Ahogy néztem a streameket tényleg nagyon jó lett. Ez, hogy 3 embert irányíthatsz nagyon feldobja a játékmenetet, profi munka!
Várom a pc-s bejelentést! -
ForRedGlory
félisten
Ehh.... két játék miatt szívom a fogam, hogy nincs PC-n, GTA V és Last of Us.
-
#72042496
törölt tag
Hú, ezek tényleg nem akármilyen értékelések.
-
oriic
HÁZIGAZDA
Ahogy olvasom meg is érdemli.
Új hozzászólás Aktív témák
- Eladó karcmentes Realme 8 4/64GB / 12 hó jótállással
- LG 27GP850P-B - 27" NANO IPS - 2560x1440 - 180Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - AMD FreeSync - HDR 400
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 64GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS2133
- Samsung Galaxy A54 5G 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- BESZÁMÍTÁS! Intel Core i7 4770 4mag 8szál processzor garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest