Új hozzászólás Aktív témák
-
-
#06658560
törölt tag
válasz
Lionking01 #153 üzenetére
A tözsdeirészvényárfolyamok túl sokat nem mutatnak a cég valós állapotáról.
Hogy a cég szempontjából jó lesz-e a Vive, majd akkor véleményezzük, ha kiskereskedelmi forgalmi adatok lesznek elérhetöek. -
Lionking01
tag
Évek óta keltik a HTC halálhírét, miközben tegnap, vagy tegnap előtt ment fel 10%-al a részvényeinek az ára, amely gondolom, többek között, a remek HTC Vive-nak is köszönhető. Azért a HTC nem gyárt szart. Nekem 11 HTC telefonom volt, de egyikkel sem volt semmi bajom. Annak ellenére, hogy biztosan sokan belefutottak hibákba, lehet én voltam szerencsés, de a Samsung Galaxy Note 4-nél is kezdetben akkora volt a rés a kijelző és az él között, hogy akár egy hitelkártyát is be lehetett dugni. Ezért is nem szabad az első példányokat megvenni, mert a gyártók folyamatosan reszelnek rajta, amedddig a gyerekbetegségeket ki nem javítják. Aki meg nem tud várni 5-6 hónapot, vagy legalább 2-3-at erre, az meg lehet, hogy belefut egy hibás példányba, amit persze kicserélnek, vagy javítanak garanciában, de mennyi plusz örömöt okoz ez az ügyintézés.
-
joey04
titán
látszik haldoklik a htc. már csak a legelvakultabb fanok maradtak.
-
atikó
őstag
válasz
Scholes9 #125 üzenetére
Azért ezzel nem egészen értek egyed, mert a csamcsung fizetett azért hogy lehuzzák a HTC-t! Az M8 megjelenésekor.
Legyen tisztességes verseny, de a csamcsung az nem ezen az uton van.Mindenki: jólátni hogy vannak még HTC fanok, koztuk én is, most akarok beszerezni egy One ME-t.
Egyébként akárki akármit mond a sense felületet nem sikerült senkinek sem lekoppintania, szerencsére, mert nagyon jol kitalált. -
sipy888
aktív tag
(#143) Tottalino , (#146) janeszgol: +1
-
Tottalino
tag
Egy nagyon fontos ember Viktorunk után a második.....
-
hemaka
nagyúr
csóri HTC minden pénzügyi jelentés kb így néz ki már náluk évek óta. Bukta, na de majd a következő zászlóshajó, aztán a nagy semmi.
-
Hobbbyt
őstag
Próbáld ki mind a kettőt animációk nélkül, én próbáltam. Az s6 pörgősebb. A Sense nagy előnye, hogy több benne az animáció, ezért tűnhet folyamatosabbnak..de ez csak egy jó álca.
(#130) Aron1988: De azért arra van időd, hogy egy lényegtelen cikk alatti kommenteket végig olvasd és reagálj rájuk.
"Nekem az kell, hogy bemegyek a Telekomhoz, 2 perc ügyintézés után megkapjam az almám"
Így van, neked nem egy jó telefon kell, neked egy alma kell.. Függetlenül attól, hogy a többi mit tud és mennyiért."sőt bántóan sznobizmusnak tartom." <-- ez roppant vicces része a sznobizmussal átáztatott írásodnak. Bocsi, de a sznobizmus ott kezdődik ahol te a tükörbe nézel.
(#136) bebuci: Neked cseppet se számít az a vizuális orgia amit a Note kínál 2x annyi pixelen mint a HTC?
Én most telepítem S6-ra, eddig is jól ment..csak a kíváncsiság miatt frissítek, más okom nincs rá.(#137) istnag. A ram mérete egy bizonyos szint után nincs ráhatással a sebességre. Szóval a fenti példa tökéletesen alátámasztja, hogy az Androidnak nincs igazi szüksége 2 gigánál többre, vagy legalábbis nem használja ki. Olyan ez min PC-knél a 8gb vs. 16gb. Kerültem már olyan helyzetbe mikor kevés volt a 8gb, de Photoshop már csak ilyen.. Minden másra bőven elég a 8 is.
-
sipy888
aktív tag
Gyerekek ki ez az Aron1988 ?
Aláírása: Apple, Starbucks, BMW... mert megtehetem. Ha irígy vagy, menj el dolgozni!
Profil: Szókimondó budai értelmiségi vagyok, egy PR cég HR osztályának marketingkommunikációs menedzsere.Megvetted a Starbucksot?
Mire legyek irigy? Hogy tudsz ott egy kávét venni, vagy az iphonera amit már bárki megtud venni magának. Esetleg arra, hogy menedzser vagy? A kukások is logisztikai menedzserek. Budai? Ugyan...
Jó tanács: Nem akkor gazdag és sikeres valaki, ha leírja azt egy fórumon, hanem akkor ha hatalmad van és anélkül, hogy az aláírásodban feltünteted, hogy gazdag vagy, tudják rólad az emberek. -
Gusztáv
addikt
A HTC évek óta szenved, kár ezt a Snapdargon 810 nyakába varrni. Ilyen a jelenlegi piac, sok telefont csak iszonyatos marketinggel lehet eladni (Samsung), vagy olcsón kell adni őket (kínai márkák). A HTC egyiket sem tudja teljesíteni.
-
bebuci
tag
Azért még nem fogok a jaguar helyett Peugeot - t venni, csak azért mert a motort a jaguarba is a Peugeot gyártja. Senki nem vonja kétségbe azt amit a Samu letett az asztalra. Egy nagyon jól megszervezett, a piacot vezető vállalat aki rengeteg más cégnek szállít be olyan alkatrészeket amiket azok nem képesek vagy nem akarnak legyártani. De azt is el kell ismerni, hogy magasan nem tudnak úgy optimizálni mint más cégek, pl a HTC. Én nem azért fogok egy terméket megvenni mert piacvezető. Le se xarom. A Peugeot eladása is nagysagrendekkel különbözik a jaguarétól, beszállít alapvető alkatrészeket és nincs is túlárazva. Én mégis a jaguart választanám, ami nem azt jelenti, hogy sok más millióan ne a Peugeot mellett tartanának ki.
-
sipy888
aktív tag
-
Hobbbyt
őstag
"Én nem mondtam ilyet, csupán annyit, hogy hiába a specifikáció, ha agyakorlatban nem veszem észre a különbséget egy Note 3 és egy M8 között, sőt az M8 -am sokkal jobban megy."
Tényleg nem kötekedésként, de ugye tudod, hogy a Note 3 fél évvel öregebb mint az M8? És ugye az is megvan, hogy az M8-ban Snapdragon 801-es van míg a Note 3-ban csak Snapdragon 800 ? ...és akkor most ha a gyakorlatban nem veszed észre a különbséget a kettő között akkor mitől gyorsabb az M8 (aminek amúgy is papíron is gyorsabbnak kell lennie) ?
-
Aron1988
tag
Nem feltétlen birka, aki nem tud, vagy nem akar annyira utána nézni a dolgoknak. Ha valaki elfoglalt, sokat dolgozik, és két meeting között leugrik a szolgáltatóhoz telefont venni, az nem fogja a Huawei és HTC telefonok prospektusait lapozgatni, és a számtalan hátulütőjüket megismerni, vagy bekockáztatni. Premium telefon kell nekünk, aminek a kezeléséhez nem szükséges 300 oldalas manual, meg 3 hétnyi házibarkács ROMok tesztelgetése. Megyek Münchenbe tárgyalásra, én se rootolással, meg launcher tesztelgetéssel szeretném az autobahn-on tölteni az időt. Ha épp a tárgyalás közepén várok egy fontos emailt a marketingmenedzsertől, nem szeretek azon stresszelni, hogy lefagy-e a rendszer, csak mert megnyitom az email klienst. Van egy nívó, ami fölött az embernek az egyedüli választása az iPhone. Az egyedüli rendszer azoknak, aki napi 14 órát dolgoznak a telefonukon, meetingekre rohangásznak, és az állandó megbízhatóság az elsődleges szempont. Ha már van évente 300ezrem telefonra, akkor már olyat választok, amin nem dadog a kezdőképernyő, meg alap programok, nem crashel óránként valami.
Borzalmasan sértőnek, és kínosnak tartom ezt a nyilvános birkázást, sőt bántóan sznobizmusnak tartom. Nekem az kell, hogy bemegyek a Telekomhoz, 2 perc ügyintézés után megkapjam az almám, és 1 gomb benyomása után működjön. Bocsáss meg, hogy nem akarok Xiaomi telefonokkal szüttyögni a napi fél óra szabadidőmben.. -
sipy888
aktív tag
válasz
#24536576 #110 üzenetére
(#110) LosBlancosrm :"BS egy semmit nem érő feature, akár a pulzusmérő, sőt, még annál is hitványabb parasztvakítás."
Hadd döntésem el én légyszíves, hogy nekem melyik feature fontos és melyik nem. Nekem pl. a pulzusmérő a hitványabb
Nem a filmnézéshez kell a BS, hanem ahhoz ha nézek valami videót YT-on, esetleg fociösszefoglalót, zenét hallgatok ott ahol nincs hifi és füles sem (és nem utcán, nem vagyok dzsipó), akkor igenis piszok jó érzés egy sztereó HTC-n hallgatni. De mit tudod te, akinek sosem voltCsak azt nem értem, amíg nem próbálod, hogyan mondhatod, hogy felesleges?
(#110) LosBlancosrm: " Samsung ami a legkevésbé túlárazott telefon(persze ez is rettentően). Azért gondoljunk már bele, hogy mennyi fejlesztést csinálnak, hány millió dollárt ölnek bele. Ott van az Amoled, az Exynos, UFS 2.0, Note, Edge. Mind a csúcs. Ők segítenek be a Qualcommnak, az Applenek." -> Elhiszed, hogy én és sokan mások nem úgyválasztunk telefont, hogy az adott gyártó kinek mit gyárt és szállít be? Engem ez nem érdekel. Az én telefonom legyen gyors, SZÉP, és megbízható. A HTC-re, Iphone-ra mindhárom igaz, a Samsungra kettő. Tehát nálam a Samsung kiesett. Ennyi.
ui: Ja és nem vagyok HTC fan, 10 telefonomból mindössze 1 volt HTC, az mondjuk épp egy HTC One M7 volt, tehát ha HTC fan is lennék, az is teljesen érthető lenne. Nem is kéne folytatnom, aki használt valaha is One M7-t, vagy M8-t, az tudja miről beszélek
(Samsungosok meg húzzanak innen, ne itt okoskodjanak, menjetek a saját fórumotokba, aztán élvezkedjetek ott, hogy milyen jó a 250e Ft-os nem túlárazott műanyag/üveg telefonotokat fogdosni, ami méri a pulzusotokat és legyetek büszkék arra, hogy TOP 2-be vagytok eladásban, minden összetevőt ti gyártotok, az AMOLED-re és arra, hogy hajlított a kijelzőtök.
És még a szappan is rátehető
Minek trollkodtok itt?) -
Lalikiraly
addikt
Ilyen árstratégia mellett felőlem éhen is pusztulhatnak...
-
istnag
addikt
válasz
janeszgol #122 üzenetére
htc -nél IMEI alapján megy a garancia. Nem kell postázni sem, beviszed egy átvevőpontba és intézik a többit.
(#95) doooo
Káva: [link] Tényleg hatalmas, nem is tudom, hogy lehet vele élni.rossz SoC-k: Milyen érdekes, hogy pont a felhasználók nem panaszkodnak, mindegyik nagyokos meg igen, leginkább aki sosem használta.
gigászi árak: Felső kategória egyáltalán nem drágább, mint a vetélytársak , középkategória meg mindenhol túlárazott.
Samsung rossz, meg S6 nem is működik: Én nem mondtam ilyet, csupán annyit, hogy hiába a specifikáció, ha agyakorlatban nem veszem észre a különbséget egy Note 3 és egy M8 között, sőt az M8 -am sokkal jobban megy.
Aztán jöttek 4 MP-es kamerák: aminek nem volt a rossz a minősége, csak kicsi a felbontás M9-ben szerintem a legjobb selfie kameraként. Samsung is látott benne fantáziát, bele is rakta a telefonjába.
(#94) eami
de nem ugyanaz a kettő stíusban.(#87) batai15
pedig szinte az összes CM egy nagy bug halmaz. -
saintex72
aktív tag
válasz
Integrale #78 üzenetére
Én g3-al csináltam ezt. Két év után az m7 mindenben köröket ver a g3-ra a megapixszeleken kívül. Közben volt még nálam pár hétig xiaomi note 4g, nem a redmi hanem a legerősebb és umi iron pro amelyek papíron a legerősebb kinai cuccok.
Marad a 3 éves m7, hiába a szájkarate ha nem használt még valaki htc telefont az úgysem fogja megérteni mi az a plusz bennük.
Én nem temetném amúgy, a nexusok majd lendítenek a szekéren. -
janeszgol
félisten
válasz
janeszgol #114 üzenetére
Ja még annyival kiegészítem, hogy viszont néha elérhetetlenek a Samsung telefonok. Talán nem mind, de gyanakszom rá, hogy az összes. Szerintem a Samsung szoftvere nem szereti az antennákon való ugrálást vagy a tököm tudja.
Sajnos le lettem ugatva Samsung tulajdonosoknál is, de nem vagyok egyedül a tapasztalatommal.Ez viszont (szerintem, mivel azért mégis csak telefon) óriási hiba, mely nem nagyon, de kicsit zavaró. Azért nem nagyon, mert nem percekre megy el egy antenna ugrás után, hanem csak pár másodpercre, ahogy tapasztaltam.
-
Szakiii
addikt
Egyetlen fő gond továbbra is a marketing minden más csak másodlagos.. ők még nem érték el azt a szintet hogy ne kelljen orba szájba nyomatniuk a reklámokat azért ha megnézzük eleinte a galaxy s sorozatokat iszonyat módon promózták, még most is nyomatják rendesen de közel se annyira mint régen mert már mindenki ismeri és mindenki várja az új szériát így már azért más a helyzet, viszont egy htc-nél itthon pl 10ből 9 ember (na jó lehet tulzok) nem is ismeri vagy csak rémlik neki hogy van ilyen de mint opció sose merül fel. Felhasználói élményben nagyon jó telefonokat csinálnak, m9 is csúnyán le lett húzva de barátnőmnek az van és nagyon imádja, sose lagol, ő sokat játszik vele pl heartstone-t és semmi probléma nincs vele szóval ez a melegedés is fel lett fújva kár lenne ha eltűnnének nálam ők az android prémium csúcsa a mostani s7et leszámítva
bár m10 még nincs itt. És tényleg olyan egyébként hogy lehet rosszabb a kamerája mint egy samunak lehet nem olyan erős, de használod egy hetet és azon kapod magad hogy basszus semmi problémám vele sőt iszonyat jó!
-
janeszgol
félisten
De unalmas a sok Samsung fikazo. Erdekes modon az S3 anno kitunoen mukodott es a Note 3 ma is kitunoen mukodik (KK).
Lehet nem kene fikazni a Samut. Olvasgatom en a Samsung topicokat, semmi jelentos nincs.
Meg az altalam lenezett Core Prime is megtetszett egy proba utan.
Jo, sokat zabal a TW.
Emlekszem, mikor kijottek egy magos CPU-val es TW Lite-tal 2014 eleje fele, hogy azzal mennyire hasznalhato lesz az also kategoria. Jelentem, nem lett. -
big-J
őstag
Sajna a gyakorlat azt mutatja, minel szarabbul megy egy cegnek annal nagyobb profitot vannak kenyszerulve leakasztani. Pl ott a Priv, 800 dodo meg mindig... pedig feleert desokan megvennek, es meg ugy is keresnenek rajt.
-
fairi
őstag
Március még ínséges idő lesz nekik de talán áprilisben bemutatják az új
HTC Galaxy M6sHTC 10-et. Eskü mikor először megláttam az élőlapjáról leak képet, azt gondoltam ez lesz az új samsung s7, és majdnem valami fikázást írtam miért van a home gomb és kijelző közt (retrozás az s3-ra) ekkora rés. Ám továbbolvasva rájöttem ez lesz az új HTC flagship.Utóbbi időben a HTC-ések is kezdik megszeretni ezt a kinézetet, mindenhol lehetett régen olvasni miért van hardveres gomb a samsungokon, de végre a HTC másolja ezt, és HTC fanclub is lassan beleszeret.
-
#24536576
törölt tag
De sok baj van itt a fejekkel... Ennyire nem lehet szemellenzőben járni...
(#37) sipy888 Szép? Relatív. Gyors? Amikor pirításra alkalmasra izzik, már nem is olyan gyors. Hogy miért kéne olcsóbbnak lennie, mint egy Samsungnak? egyszerű a válasz, pont az M9 adta meg -> Samsung nincs rászorulva a Qualcommra, helyette elhozta akkor a világ legjobb prociját. HTCnek annyi esze se volt, mint az LGnek a 808-cal. Support nem az android verziókban merül ki, hanem a szervizhálózatban, ami a Samsungnak a legjobb. A "volt ilyen meg olyan telefonom" tipikus ájfónistenítő duma, amikor a 40K-s androidos telefont viszonyítják a 250 ezres almához.
(#39) sipy888 BS egy semmit nem érő feature, akár a pulzusmérő, sőt, még annál is hitványabb parasztvakítás. És az a durva, hogy beválik. Vannak igénytelen emberek akik telefonon néznek filmeket(tisztelet a kivételnek, aki nem tud máshogy). HTC "ultrapixelét" ne hasonlítsd már a Samsunghoz, a feltételezés is sértő.
(#49) bebuci User errorral a Samsung, de még az Apple se tud mit kezdeni.
(#50) sz.balazs.95 Van ebben igazság, szerintem minden mobilszolgáltatónál ezt a két márkát mondják, hogy vegyék az emberek. Szerencsére én csak a saját fejemmel tudok gondolkozni, ami alapján egyedül a Samsung ami a legkevésbé túlárazott telefon(persze ez is rettentően). Azért gondoljunk már bele, hogy mennyi fejlesztést csinálnak, hány millió dollárt ölnek bele. Ott van az Amoled, az Exynos, UFS 2.0, Note, Edge. Mind a csúcs. Ők segítenek be a Qualcommnak, az Applenek. Ezeket azok nem látják, akik zsigerből utálják a márkát...
-
TheProb
veterán
+1
Én annyit tennék hozzá saját részről, hogy Magasak az árak, de összességében és nem a többihez (alma, samu) képest. Ergó az összes gyártó baszott drágán adja a flagship telefonjait és ez a fő gond, persze amíg a sok hülye (küztük én is, anno az M7-tel) megveszi addig ez nem fog változni. Másfelől a HTC-nek azért nincsenek eladásai mert marketingre, reklámra kb semmit sem költ, ellenben a másik 2 vezető gyártóval. Én évek óta nem nézek TV-t, de ha heti véletlen muternál belenézek a TV-be, az alatt a 30 perc alatt tuti zicher, hogy látok egy alma reklámot, ahogy a fostos, "gold bar" árazású szarjait promózza. Amíg a THC nem hírdeti, nem tolja magát az emberek arcába addig nem is fog ez a tendencia változni. Mert még én is mindig azt mondom, hogy - számomra - a legjobb smarthphone gyártó, magasan. Nézzük meg a One (most az M7-re gondolok, az hozta a forradalmat design téren) design-ját, nézzük meg a Sense-t, hol van ezektől az éppen aktuális fostos galaxy S? Én már nyomkodtam S3-S6-ig az összes éppen aktuális modellt, de az összesen olyan szintű volt a GUI, hogy még az eredeti desire-öm is szebb volt (az még talán a v2-es Sense volt), mint azok.
Szummázva, nem vagyok egy marketing expert, de én részemről biztosa vagyok abban, hogy ez okozza a HTC bukását, hogy nem ráklámozza magát.
-
helltp
aktív tag
Ne felejtsd el hogy a nagy része Exynos-zal kerül eladásra, csak nem tudnak valószínűleg eleget gyártani belőle. De halkan megjegszem hogy a snapdragon 820 is a samsung 14 nanométeres FinFET nodeján készül...
Mi az hogy az ARM GPU-t ki gyártja? Elöljáróban, az ARM csak tervez, a terveket eladja amit aztán mások beletesznek a saját SoC-jaikba és legyártják, így bármennyire meglepő ezt is a samsung gyártja.
A samsunghoz képest a htc kb. semmit sem csinál a szoftveren kívül, ez tény, kár rugózni rajta, legalább ollózni ügyesen tudnak, csak ne adnák ennyire drágán a cuccaikat.
-
rodrigez
senior tag
Hát ezzel részben mellényúltál, mert a Samu valóban maga is csinál komponenseket. Az, hogy kitől licenceli a GPU-t mocskosul mindegy. Saját gyártósorral rendelkezik, nem bérgyártóval dolgoztat. Gyárt kameraszenzort is IsoCell néven, és jók is, nem csak mutatóba vannak. Az haza S7-ben saját gyártású Exynos van saját tervezésű processzormagokkal és zömmel még az adattárolót és a memóriát is ő gyártja. Szóval igen, a Samsung megvan ha kell bérgyártók nélkül is. Ja a kijelzőt már meg sem említem. Pedig illene, mert övéké a legfullosabb mobil fronton.
-
darkpower
aktív tag
válasz
zombinyul #26 üzenetére
Egészen jó példa vagy a support megítélésére a kb. 4 évvel ezelőtti htc készülékkel...
Mintha kicsit eljárt volna az idő azótaEgyébként is minek vitatkozni,h túlárazott-e meg van-e olyan jó egy htc, mint a többi.
Nagyon egyszerű, az emberek nem veszik, tehát bukta. Lehet itt szépítgetni a történetet, de az a helyzet,h ezt a játékot eladásokra és profitra játszák, ahhoz meg évek óta nem sok köze van az említett gyártónak.
Nem veszik az emberek és kész. Nem csak itt, sehol máshol sem..
Az egyetlen meglepő a történetben,hogy még mindig tudnak visszaesni, na mindegy is, legalább minden htc fan kaphat egy személyes köszönő levelet a CEO-tól, annyian maradnak csak.És azért valljuk be azt is, hogy nem túl meglepő az m9 szereplése, ne fogjuk már a SOC-ra. kb 5 perc használat után bármelyik prototípusban kiderülhetet, hogy egy túlmelegedő soc és ez a burkolat a lehető legrosszabb választás, mégis sikerült így piacra dobni
-
troviko
senior tag
Évek óta nincs egyetlen HTC, amire azt mondanám, akár csak egy forintot is adnék érte. Az összes telefonjuk ronda, gigantikus kávával, ruppótlan kínai kinézettel, horror áron, sőt, amelyik készülékük nem csúcs kategória, az gyakorlatilag a "nagyon gagyi" minőséget és/vagy minőség érzetet képviseli.
Mindezt olyan áron, hogy behalás.
Ezek után mit várnak, eladási rekordokat? Talán emberi áron, minőségi, vagy legalább azt megközelítő telefonokat kéne gyártani, akkor nem lenne ekkora szopattyú.
Gyakorlatilag 3 éve mennek lefelé a lejtón, ennyi idejük lett volna, hogy normális telefont tervezzenek, ehelyett egyik gagyit dobják piacra a másik után.
Az új 10-es is giga bukta lesz.
Game over, srácok... -
Hobbbyt
őstag
Neked amúgy mi bajod van? Nem furcsa, hogy csak neked "dadog" a samu csúcs?
Nekem érdekes módon már az s4 se dadogott jobban minta egy hasonlóan belakott m7. Voltak néha akadások, de nem több mint a HTC-n. Ilyen szempontból még mindig az iPhone a csúcs.Én a helyedben egy kicsit azért elgondolkodnék az általad erőltetett, erőtlen és igazolatlan "igazságaidon".
Teljesen fölöslegesen akarsz megtéríteni bárkit is a HTC királyságáról ha a valóság mást mutat. Nyílván nem azért veszteséges a HTC mert mindent nagyon jól csinál és különben is a Mars van rossz szögben és titokban a Pirézek is szövetkeztek ellene. A tények azt mutatják, hogy már évek óta csökkennek az eladások, amiből arra lehet következtetni, hogy a saját vásárlói bázisukat se tudják megtartani. Tehát még a HTC-sek se HTC-t vesznek.. nyílván azért mert látják, hogy ennyi pénzért van máshol jobb is.A márkahűség nem azt jelenti, hogy mindenáron azt a márkát veszed, hanem azt jelenti, hogy 2 ugyan olyan jó közül a kedvenc márkát veszed. Ennyi a történet, se több se kevesebb. Az okokon lehet gondolkozni, a tények adottak.
-
Fejvadi
nagyúr
Kevés hónap lehet nekik, ami nem keserves.
-
=Mentor=
őstag
Előre a Nokia és Blackberry által kitaposott úton, a végkifejlet ugyanaz lesz.
-
eami
veterán
válasz
Integrale #96 üzenetére
galaxy s6 - 170k
LG G4 - 130k /bár ez itt valóban csalóka mert épp akciós amúgy 160k/
HTC M9 meg első olyan bolt a az aqua volt, 209kte hol láttál másmilyen árakat?
-
doooo
veterán
Szerintem hiába töröd magad. Senki nem fog átgondolni semmit se, bármennyit is koptatod a billentyűket (képernyőt) a HTC-ért. És ez nagyjából épp a HTC miatt van így. Egyszerűen kihal a piacról. Sorozatos fiaskók, stb.. Mindent elb@sz/elb@szott amit ennyi év alatt elért. Legfőképp a vásárlóit.. a fenébe is.. 2011-ben az USA-ban a legnagyobb részesedése volt az eladásokban... és aztán? Aztán jöttek a 4 MP-es kamerák, a kávák, rossz SoC-k, rossz marketing, gigászi árak, 0 marketing, stb (minden ami miatt évek óta panaszkodnak a világon mindenütt). Márpedig egy Sense, ha a világ legjobb szoftvere is lenne, nem tud versenyezni ennyi negatívummal. Nagy kár érte... de a 800-900 eurós VR se fog segíteni rajta, se az aranyárban mért közép vagy akár alsó kategóriás készülékeik. Ideje letenni valami "fogyaszthatót" az asztalra, addig amíg van rá idő és energia.
Ilyen filozofálás meg végképp felesleges, hogy minden Samsung rossz, meg S6 nem is működik, meg stb, stb... Nem kifogásokat kell keresni, meg hasonlítgatni, az nem menti meg a céget. De azon érdemes elgondolkodni, istenítés helyett, hogy ennyi millió ember, nem a levegőbe beszél. Nem azért elégedetlenek, mert "birkák", meg mert nem értik meg a HTC fantasztikus erényeit..
-
eami
veterán
válasz
Integrale #90 üzenetére
+ (#93) istnag:
pl az utóbbi időben az LG olyan 30-50k forinttal olcsóbban adja kb ugyanazt mint a többiek.
a HTC M9 meg kb ugyanennyivel kerül több mint a többieké.
/nem sarkiszürkegsm árak alapján, hanem rendes fulllegál igazi garis alapján/miért adnék ki ugyanazért sokkal többet? na ezért nem veszek már jó ideje HTC-t.
-
istnag
addikt
válasz
Hadeska22 #83 üzenetére
Nincs titok, megveszed, használod. Mindig mikor kézbe veszed, tudni fogod a választ.
eami:
Most ezzel mihez kezdjek? Régen Iphone 3 at használtam, ha az alapján ítélem meg az IPhone t soha nem lett volna újra.Forredglory:
A Samsung sokat lépett előre anyaghasználatban, de messze van a HTC től, még. Szerintem stílusban is. -
bebuci
tag
válasz
ForRedGlory #85 üzenetére
Nem értetted mit írtam. Addig amíg a Samu csúcskészülékén a szoft úgy dadog mint egy entry level készüléken a HTC - től, addig az sem ér többet. Ez mint az autóknál : hiába van 500 le alattad, ha a szoftver trágya és letilt 80km/h-nál,miközben az autó rángat minden próbálkozásnál... Tudom, kicsit erős, de a lényeg ugyanaz. És igen, optimális az lenne, ha a baromi erős samsung hardra a HTC írja a softot. Szerintem az igen üttős kombináció lenne. Lehet egy partnership összejöhetne mivel a HTC már nem jelent reális veszélyt a samura. Asszem ebből mindketten nyerhetnének...
-
-
Integrale
veterán
válasz
Hadeska22 #83 üzenetére
G2-ő és az S5 is melegedett, nem is kicsit. 5.0.2-vel használom immár a második M7-et, és nem akad, nem fagy, nem indul újra. Pedig én kifejezetten allergiás vagyok arra, ha darál a rendszer, vagy megbízhatatlan egy telefon.
930, előtte az Ativ S, i5 stb mind ugyan úgy melegedett mint most az M7.
Elfogyasztottam eddig 53 telefont (+/-1), legkevesebb bajom mindig a HTC-vel (és egy Samsunggal) volt, ha WM, ha WP, ha droid. -
ForRedGlory
félisten
Pardon?
"HTC entry level"
WTF? Melyik JELENLEG a HTC entry level készüléke, aminek az ára a tudásához van belőve? Sorolj fel mondjuk kettőt.
Samsung felvásárolhatná a HTC-t és kukázhatná a márkát, a Senset meg megtarthatná és portolhatná az telefonjaiba. Kb ez lenne a tökéletes megoldás.
-
Hadeska22
aktív tag
Főképp Istnag kollégától de a többi keményvonalas HTC fantól is kérdezem:
Az mitől prémium, hogy az M7-emre kiszenvedtek magukból egy 5.0.2-frissítést, ami ellenben a 4.4.x-szel közel sem olyan megbízható ? Természetesen az ismert gondokon a Hard reset sem segít.
Miért prémium az, hogy anno a One x+-m 54-60 fokosra fel tudott melegedni ? (LG Optimus 4XHD nem volt képes ilyenre, pedig az is Tegra-s volt). Mitől prémium az, hogy a One X+ helyett kapott One-m ugyanúgy képes 50+ fokosra felmelegedni ? (konkrétan egy MA! TV adást éppen, hogy végig bír, de mikor lekapcsolom a kijelzőt amin amúgy 20%-ra van állítva a fényerő, szalonnát tudnék sütni ?)
Meg a support, ahol a magyar kollégák hatóköre kb. azon a szinten mozog, hogy el tudok velük beszélgetni arról ma épp milyen programot írtam, már ha persze elérhetőek. Ha meg az angol vonalat kapcsolom,akkor jobb esetben egy angol veszi fel, rosszabb esetben egy indiai, mondjuk nem releváns, mert habár elmondom neki mi a problémám, de Ő meg a magyarokra mutogat, de az is megesett, hogy elmondta, hogy Ő nem ért a telefonokhoz,de nyugodtan mondjam mi a problémám. Prémium, nem?
Félreértés ne essék, rohadtul nem akarok belegondolni mi lesz, ha a One-m egyszer nyugdíjazni fogom, mert nekem a minőségi fém ház, a boomsound hangszórók, és a fullHD kijelző 4.7'-n tökéletes! Más készüléknél nem találkoztam ilyen specifikációval.
Ellenben rohadtul kezd unalmas lenni ez a prémium szövegelés. Egy HTC jobb esetben semmivel sem minőségibb, mint más gyártók készülékei. Az enyémnél ráadásul a szoftver is sz@r. Tudom, vegyek újat...
-
istnag
addikt
válasz
Depression #79 üzenetére
Sosem fogytok el, mindig jön egy ilyen f@szagyerek, aki véletlenül sem olvassa el az előző kommenteket, de legalább tudatlan. Mert neki a HTC dráganagyakávaescsak5000dobantutbansz@rakamerais
-
Gergosz2
veterán
Fene tudja mi lesz a vége, ők is jó ideje lejtmenetben vannak mint a BB, és sajnos állandóan azt a megváltó készüléket keresik ami kiráncsigálja őket a gödörből.
A minőség terén panasz nincs rájuk, ami a droidos korszak hajnalán igen nagy előnyt jelentett nekik amiért többen is válaszották. Csak ugye az a baj, hogy már a többi rivális (LG, Samsung) is nagyon jó minőségű telefonokat kezdett kiadni, így ez az előny már szinte nincs is meg nekik.
A kínai telefonokat meg kár felhozni a sikertelenség okaként. Azoknak egyetlen előnyük, hogy papíron erősebbek, vagy ugyan azt a teljesítményt hozzák sokkal olcsóbban. De mellette kb. nulla support, diavetítővel felérő smoothság meg stb.
Legnagyobb bajuk az amit fentebb is írtam, hogy a nagyobb konkurensek is feljöttek már erre a minőségre.
-
Depression
veterán
Még mindig létezik ez a márka? Egy huncut könnycseppet sem ejtenék értük.
Volt valami felületük az android kezdetén, amivel el lehetett adni. Ma már senkinek sem kell, pláne ilyen árakkal.
De már azt sem tudom, hogy milyen régóta olvasom, hogy mennyire veszteséges. Ha kell, küldök nekik egy lakatot. -
Integrale
veterán
Nekem úgy tűnik, hogy M szériáról van szó a topikban.
De érdekességképpen, M7-ről váltottam G2-re, majd vissza M7-re, hiába erősebb papíron az LG, használat közben a HTC köröket ver rá. Az antutura meg a hasonló recska alapra teszek, és a romolás sem érdekel, mielőtt valaki azt mondja, hogy a G2-re van nagyon jó, Cyanogenmod meg hasonló retkek.
-
edward2
addikt
válasz
Z a hangya #75 üzenetére
Egyáltalán nem lavíroz sehol sem. Folyamatos lecsúszás van...
-
válasz
Z a hangya #75 üzenetére
HTC Sur-Vive
-
Z a hangya
tag
Fogalmam sincs hogy csinálja a HTC, de mindig valahogy a lét és a nemlét határán tud lavírozni. Komolyan, ez fantasztikus, tanulni kéne tőlük. Bár nem tudom ezt meddig lehet húzni, de kiváncsi vagyok.
-
Márko88
aktív tag
Minek ennyire húzni az időt a 10-essel ??! Megveszik előbb az új flagshipeket...
-
Fall-N
veterán
válasz
Integrale #67 üzenetére
Attól még, hogy a Samsung A széria túl van árazva attól még nem jobb a HTC helyzete ha ő is túláraz. A9 pedig 80k-nál nem ér többet.
Az sem nyerő helyzet nekik, hogy a szolgáltatók a többi márka szekerét tolják. Lásd csak a Samsung mindhárom operátornál olcsóbb előfizetéshez. Telenor az Alcatelt és a Huaweit tolja, Telekom is Samsung, Huawei, LG párti. Voda szintén Huawei, Samu.
-
helltp
aktív tag
válasz
Integrale #67 üzenetére
Mit kell ezen alátámasztani? Snapi 615 => van jobb is a középkategóriában (snapi 801 vagy mtk helio x10), 2GB ram / 16gb háttértár => remélem ezt nem kell tovább ragozni, napfény alatt gyengén látható kijelző szép színekkel jó betekintési szögekkel => ilyenekkel is tele van a középkategória. Vagy talán a fémházra vagy az ujjlenyomat olvasóra gondoltál ami kiemelné a középkategóriából? El kell keserítselek. A kamera inkább tartozik a felső-középkategóriába, de az se emeli ki a tömegből, cserébe az üzemidő a maga 4 órás kijelzőidőjével átlagon aluli. Jó optimalizáltság, hát gratulálok, az biztos megéri a duplaárat egy középkategóriához képest. Tessék.
(#66) bebuci: Szerintem az összes felső-kategóriás telefon túlárazott, de ez az én személyes véleményem, kár lenne általánosítani, de ha már ennyibe kerül egy eszköz akkor abban legyen benne minden, és ne egy snapi 617-tel szúrják ki a szemem...
-
Fall-N
veterán
Azt ugye tudod, hogy a Samsung maga gyártja az alkatrészeket és ő lát el csomó gyártót is (iPhone is ugyebár), nem csak összeállít?
Nem rossz a HTC, de a jó szoftveren kívül nem említhető a Samsung óriásvállalat szabadalom- és alkatrészbázisához. A sok fejlesztést sajnos meg kell fizetni. Azért lássuk be az S7-ben csak egyedi alkatrészek vannak. Ezt nem tudják a kínai márkák sem a Huawei-en kívül. Drága, igen drága az S7 széria, de te sem gondolhatod, hogy majd a konkurenciánál olcsóbban adják? Főleg, hogy letarolta az MWC-n is a piacot.
A másik dolog, hogy a Nokiához hasonlóan a HTC is egyfajta prémium gyártónak tartja magát így nagyon drágán adja a termékeiket, holott pont nem tehetnék meg. Az LG is mert másfelé lépni a G5-tel és az is látható hogyha nem villantanak valami nagyot akkor az M10 sem segít rajtuk.
-
Halkow.
senior tag
Sokan itt azt se tudják mi az a soc, mégis osztják az észt a melegedésről és a HTC M9-ről. Ajánlatos előbb kipróbálni két azonos erőforrással szerelt készüléket egy z3+-t és htc m9-et és akkor mondani véleményt.
De amíg ez nincs meg addig csak viccc az egész. -
-
bebuci
tag
Én például soha többé nem veszek samsungot. Túlárazott telefonok. Ha már nem szégyelnek elkérni 700 eurót egy csúcskészülékért, akkor írjanak már egy olyan softot rá, amelyik nem a HTC entry level kategóriája. Hiába a nagy hardver, ha úgy működik mint egy 4 éves modell. Ki szarja le az igényeket? Nem az akire minimum 6 hónapot kell várni, hogy egy trágya softot frissítsen?
-
hsoma94
tag
Ha tavaly az elso gen-es 810-es Snapik tulmelegedese nem lett volna tullihegve, ill. azok a kamu renderek nem vittek volna fel az egekbe a design-elvarasokat, akkor az M9 kb. ugy fogyott volna mint a 8 es nem itt tartananak. Meg talan nem felkesz kameraszoftverrel kellett volna odaadni a teszteloknek.
Egyebkent en ugy erzekelem, hogy az S6 ota(ami
kibaszottdraga az elodhoz kepest) olcsobbak a Samsungoknal valamennyivel, ami specs szerint jogos(kijelzo, kamera, proci). Kullemre kinek mi, ugye...bar en nem tartom nagy szamnak a Sammy-s uvegszenyat.Meg ami mellettuk szolhat, hogy 200-250k-s telo vasarlaskor nem az elso dolgom az XDA-n bootloader-toresi modokat keresni. Tudom, hogy vissza lett veve Titswiz-bol, de ha a modositasoktol csak inkoherensebb lesz a rendszer(szepseget inkabb hagyjuk), plusz nehezebb firmware-t kiadni ra, akkor kar is belekezdeni.
Szo volt meg itt(szoftveres) innovaciorol is: Google Now Cards(Blinkfeed M7), meg meg regebbrol is rengeteg extra kerult at(flip to mute stb.) Sense-bol gyari droidba, ha magat a Sense-t nem is szereti valaki(nalam alap droid utan a 2.) ezt nem vitathatja. Egy szo, mint szaz: nem remlik, hogy a szemkovetos-orientaciovaltas-gatlo(XD), a dontogetos-zoom ill. a vizcseppeffectek es hangok kikotottek volna alap droidban valamilyen formaban.
Cheers.
Szerk.: Ja, es igen marketing = 0
-
xmaas
őstag
Hallod ha mar enyire nagy fanboy vagy nem kene ennyire elvakultnak lenni es utana kene olvasni a dolgoknak mielott hulyesegeket beszelsz az a kamera egy az egyben nem is Samsung hanem Sony gyartmany , es semmi koze az egvilagon egymashoz Ultrapixel technologia ami HTC nel van az a pixelek meretevel van kapcsolatban , az uj Sony(Samsung S7 szeria ) meg a Dual pixel fokuszalashoz van koze nincs mit hasonlitgatni oket mert ket teljesen mas dologrol van szo .
Nem csinal rossz keszulekeket a HTC viszont fel kene ebredni es latni hogy nem lehet ugyan olyan arakkal dolgozni mint az Apple ,Samsung vagy a tobbi nagyobb gyarto
Akkor lehetne ilyen arazast alkalmazni mint a tobbiek amikor egesznap a HTC reklam menne a TV be illetve mediaban , plakatokon stb., be kene lepni szolgaltatoi kinalatba hogy ugyintezok nyomjak a szekeruket elore
Es ami a legfontosabb olcsobban kene adniuk a keszulekeket amig ezeket a lepeseket nem teszik meg biztos az ut a csod fele , be kene valalniuk kicsi veszteseget mondjuk felsokategoriaban 10-20-30 ezer forintal olcsobban adni mint a tobbi ismertebb gyarto es ezt reklamozni ezerrel a TV be ugyan azt kapod x penzel olcsobban rendkivuli jo minoseg stb stb . marketing rizsaval .
Es miutan csinalnak nagyobb piaci reszesedest es mar ismertebbek es produkalnak normalis eladasokat veszteseg nelkul akkor meg szepen normal szintre vinni az arakat.
De annyi eszuk nincs hogy ezt meglepjek , ami viszont biztos ha igy folytatjak az arazasi politikat illetve nem fektetnek rendesen reklamba es nem tesznek be kemenyen keszulekeket szolgaltatoi kinalatba reszletfizetessel akkor csodbe mennek nemsokara
-
helltp
aktív tag
Ez egy komoly kérdés volt? Vajon mitől túlárazott egy telefon ami függetlenül 200k+ és gyakorlatilag minden középkategóriás, a hardver, a kamera, az üzemidő és ráadásul akkora kávái vannak alul felül hogy vetekszik egy 5,5" -os telefonnal hosszúságban... vajon mitől lehet ez túlárazott?
Lehet itt lovagolni azon hogy mennyire jó telefonokat csinálnak, de hiába ha egyszerűen az árazás el van szállva a konkurenciától. Bónuszként a vásárlói igények leszarását is olyan magas szinten űzik hogy az valami fantasztikus, komolyan 3 év nyavalygás kellett nekik ahhoz hogy visszategyék a navbart a HTC sávra és elfelejtsék az ultrapixelt? Ha olyan tökéletesen csinálnák a dolgaikat mint ahogy azt itt néhányan állítják, akkor nem tartanának itt...
-
#06658560
törölt tag
A HTC sokszor hatékonyan lövi magát lábon marketing szempontból: anno az M9 megjelenésekor a reklámok a szolgáltatóknál nyomák: általában a sony/Apple/Samu hármasból két termék társaságában. Aki közepesen követte a mobilpiacot, azoknak a plakátról egyértelmü volt, hogy az adott idöponbeli aktuális csúcsot reklámozza a három esetében, viszont a HTC esetében a One mellé tett M9 úgy festett, mintha apróbetü lenne, ránézésre pedig nem lehetett megkülönböztetni az egy évvel korábbi One-tól. Eredmény azt lehetett hinni, az egy évvel korábbi HTC-t akarják annyiért adni, mint a konkurensek az adott évi csúcsot. Ilyen benyomással vajon mit venne az ember?
Másik: bemegyek MM-be, hatalmas, különálló asztal a Samunak, külön pult annak a három vadonat új Applenek, külön pult a ZTE-nek, Huaweinek, Sonynak, MS-nek, vagy minimum fél pult, de meg vannak különböztetve, hogy ott épp mi van, a HTC csak valahova behintve a tömegbe. Lehet, hogy kéne fizetni a jobb termékelhely4ezésért, nem tudom, de így a kutya észre nem veszi.
-
Lord Sidious
senior tag
talán ha az új flagh siph jól sikerül (és tényleg nagyon jól), akkor még lehet egy újabb HTC golden age, de addig is sajnos ez van.
-
Egyszerű:
A sok birka fejébe beégették a Samsungot és az Apple-t, ezért nem vesznek többek között HTC-t.
Most lehet jönni azzal, hogy azért nem vesznek HTC-t, mert túlárazott, de akkor ennyi erővel az S7-et vagy az i6s-t miért veszik meg? Azok nem túlárazottak?Ráadásul a HTC van olyan minőségi, mint az előbb említett másik 2 márka termékei, sőt...
Viszont az eladások zömét azok képzik, akik minimálisan (vagy annyira sem) értenek a témához, és 1-1 megkapó reklámmal le tudnak venni a lábukról. Erre mostanában pl. a Samsung nagyon rákapott, ami az eladásokon meg is látszik.
Én pl egyre inkább azt veszem észre, hogy az emberek szinte kezdik elfelejteni, hogy nem csak 2 márkából áll a mobil piac... -
-
Exelsior
őstag
végre valaki aki belinkelte.
Amúgy a support nem jó? Desire 816-somra 2 hete van már MM 6.0 míg a Samsung a régebbi modellekre még a ki sem adta. Ha ki is adják elég szar lesz vagy legalábbis közel sem HTC szintű. de mindig ócsárolni kell egy olyan márkát ami Apple szintű Design , innovációt és hihetetlen szoftveres optimizációt ad. Prémium telefon prémium áron. Nyilván nem mi vagyunk a vásárlói réteg. Drágábbak igen de nézzük meg hogy az M7 is meddig kapta a frissítéseket. cirka 3 évig.
-
janeszgol
félisten
Annyiért előfizuval kapod meg. SpeedShop 200k, MM 220k.
sipy888, úgy látszik, nem emlegetik. Tudod nagyon jól, hogy az embereknél a csúcs vagy Samsung vagy iPhone. Semmi más. Ezek a brandek erre lettek felépítve (megjegyzem, kemény munkával).
Lásd LG: a G3 is olcsó volt és a G4 sem volt drága a Samsunghoz és az iPhone-hoz képest. (Picivel olcsóbb volt.) Az LG tudja, hova való. -
tibcsi0407
félisten
A fene, kimaradt a felsorolásból az, aki mind a két piacot ismeri. Remélem nem haragszol érte, hogy így kirekesztettelek.
Legyél, akkor a 4-es kategória: Racionálisan gondolkodó személy, aki nem fikázza a másikat ok nélkül, mert van tapasztalata mindkét oldalról, de jelenleg az itthon ismertebb márkák közül válogat. -
Koris
aktív tag
válasz
Cingáriusz #11 üzenetére
A Samsung A széria kb. a HTC Desire széria,ne tévedjünk már el. A Htc A9 135-ért mitől is túlárazott?
-
sipy888
aktív tag
Igazad van, ez az egyetlen ok ami miatt lehet finomítani az árazáson. Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy a One sorozat nincs egy lapon a Samsung S sorozattal vagy az Iphon-nal, és azért kellene lentebb árazni
(#35) Hobbbyt : nem egyedi a HTC? :[link] ajánlom mindenki figyelmébe
-
edward2
addikt
Mert nem veszik azért.
Értem én hogy "magas" minőség (lásd HTC Nexus 9... nagyon magas minőség) csak éppen a piac úgy tűnik nem hajlandó érte annyit fizetni amennyit a HTC megálmodik meg ahogy ők azt hiszik még mindig abban a pozícióban vannak ahol lehet magas árat kérni. Nem lehet. Ideje változtatni vagy szépen mennek a levesbe.
-
sipy888
aktív tag
miben egyedi a többi és miben nem a htc? Egyáltalán mit jelent az, hogy többi? Többi vs HTC kicsit túlzás összehasonlításnak nem?
Egyébként annyit a TÖBBI egyediségéről, hogy épp a TÖBBI gyártó másolja 3 éve a HTC ONE M7-et külsőre. A Boomsound sem a TÖBBI találmánya, sőtt az ultrapixel kamera amit most a Samsung S7 elővett, szintén egy 3 éves HTC One M7 "találmány", csak a nevet levédte a HTC. A Sense felület a legegyedibb és leggördülékenyebb az androidon, ez szintén arra utal, hogy nem a HTC koppintotta le valaki szoftverét. -
sipy888
aktív tag
Szerintem tökéletes a HTC árazása, ami szép, gyors és csúcskategóriás azt meg kell fizetni. Miért kellene olcsóbbnak lennie, mint a hasonló tudású Samsungnak és Applenak? Szerintem meg épp a Samsung van túlárazva a HTC-hez képest, mivel egyáltalán nincs jól optimalizálva, hiába egyforma a driver a két gyártó csúcskészülékeibe. A kínai vackokat (volt Huawei, és Meizu-m is), hogyan lehet egyáltalán itt megemlíteni? Pontosan annyit érnek amennyibe kerülnek. Középszerűek, arra viszont tökéletesek.
Nincs support a HTC mögött?
Akkor mégis miért kaptam meg a 2,5 éves HTC ONE -ra előbb az Android 6.0 frissítést, mint az újabb Samsungra?
-
Hobbbyt
őstag
válasz
tibcsi0407 #20 üzenetére
Akkor én egy olyan faj képviselője vagyok, ami szerinted nem létezik?
1, Ismerem a kínai telefonokat is, Huawei, ZTE, Xiaomi, Meizu, Oneplus.. Ezek a márkák alapvetően jók, az ember értéket kap a pénzéért.
2, Ismerem a kínai telefonokat, és szeretek jó ár/érték arányban vásárolni -bármit-.. Ennek ellenére több mint fél éve egy független, 64 gigás S6 Edge-m van.. Mert ez volt a lehető legjobb a számomra (nem 1 évre veszek telefont)
3, Apple hater vagyokDe az a fajta, aki képes belátni az alma előnyeit is -mert bizony van, ha tetszik ha nem-
Na? Akkor én mi vagyok? Az elveszett 4. dimenzió?
A HTC meg magának köszönheti, a konkurensek előre léptek addig amég a HTC csak vakarta a fejét.. Nem gyártanak ők rosszat, de kiemelkedőt sem.. Míg a többi azért valamiben mindig egyedi, addig a htc semmi lényegesben nem. Amúgy meg.. A fű hatóanyaga a THC, ami már majdnem HTC.. ez magyarázat lehet az árképzésre és az ultrapixelre (ami ugye jó ötlet, csak nem 4mpx-en)
-
joey04
titán
Nem csoda. ilyen termékekkel, ilyen árazással...
-
hroberto
veterán
Nekem mindig is tetszettek a HTC telefonok, sajnálom hogy ilyen helyzetbe kerültek. Remélem nem fogják beadni a kulcsot!
De sajnos a kínai telefonokkal, főleg az áraikkal nehéz versenyezni. Emiatt mennek tönkre a "normális" gyártók.
Mondjuk az biztos, hogy én sosem leszek kínai bandes telefon tulaj! -
janeszgol
félisten
Valljuk meg, elegáns fikaázás volt a harmadik HSZ.
Hogy jogos-e, azt mindenki eldönti. Szerintem van benne igazság.Amúgy tényleg lehetnének olcsóbbak. Sokáig szemezgettem a Desire 626-tal, gyönyörű telefon, nekem megfelelő speccel. Csak drága. Annyiért már használt M7-et, sőt elképzelhető, hogy M8-at is kapni.
Aki a Sonyt írta: nyugi, azt is fikázzák a melegedés miatt. Lehet nem a cikkírók, de a felhasználók megteszik maguk!
Viszont ha nem lenne telefonom és nagy HTC fan lennék, lazán megvenném az egyiket. Nekem az A9 is nagyon(igazából kurvára)bejön. Ha a Desire 626 árában (3 ezres előfizuhoz 70-80 ezer ft) lehetne megvenni, nem gondolkodnék. -
isti215
tag
Jobb marketingel és árazással ott lehetnének a topok között. A mai napig szinte a legjobb szoftver a htc-jé.
-
istnag
addikt
válasz
#24536576 #25 üzenetére
Nem tajvani fan vagyok, hanem HTC. Nagy különbség, ugye érzed?!
Amúgy én csak azt nem bírom elviselni, hogy olyanok állítanak hülyeséget, akik soha nem használták az adott telefont, márkát. Volt már sok telefonom, minden típusból, minden rendszerből, ez alapján saját részre két telefon jöhet szóba: Iphone, vagy HTC (LG szimpatikus volt, de a G2 miatt nem vennék újra) -
bebuci
tag
válasz
Cingáriusz #11 üzenetére
Én használom ezt is azt is. Az A9 htc szoftja inkább felső kategóriás mint a galaxy s6-on futó touchwiz. Amíg egy 350 eurós teló gördülékenyebb mint egy csúcskategóriás, addig az nem túlárazás. És nekem ne mondja senki, hogy az új samukon, vagy huawei(Nexus 6p kivételével ) , Xiaomi stb telefonon a soft már gördülékeny. Az A9 szintjét egy sem üti meg. Akkor melyik a túlárazott? Hogy ilyen kamera, olyan processzor... Addig amíg dadog, nekem szart sem ér. Én a telefont használom, nem táblázatokban mérem össze.
-
#06658560
törölt tag
Ez a mondat gyakorlatilag minden HTC pénzügyi, piaci részesedés hírnél beilleszthetö lenne, a pontozott részek módosításával, és mintha minden évben el is sütnétek:
"Remélhetőleg az ... bemutatásra kerülő ... zászlóshajó segít majd kilábalni ebből a negatív helyzetből, és jóval nagyobb sikert arat majd, mint a ... ."
-
zombinyul
addikt
Hatalmas +1!
Aki meg a HTC supportját ócsárolja, annak üzenem, hogy tessék kicsit tájékozódni, nem baromságokat beszélni. Ilyen téren (is) nagyon rendbe vannak a HTC-k (ezerszer gyorsabbak mint pl. a samu).
Sajnálom hogy itt tart a HTC, mert bár utoljára Herom volt tőlük, nagyon szeretem a telefonjaikat, még ha túlárazottak is.
-
#24536576
törölt tag
Érdekes, hogy így beszélsz a kínai telefonokról, tajvani fanként, nem gondolod? Az még külön vicces, hogy az általad lesajnált Xiaomi a világ 3./4. legnagyobb telefongyártója, míg a tajvani csoda, őőő futottak még?
És tényleg nem volt még Kínai telefonom, de elég jó a kínálatuk, egy HTCnél biztos jobb. Hiába futtatod itt magad, a HTC se tud semmi saját fejlesztést bemutatni a parasztvakító búmszáundon kívül. Ugyan úgy összelegózott telefon, mint a kínaiak, az meg, hogy hol szerelik össze, teljesen mindegy. Gondolom jönnél a Sensével, kínaiak válasza a Miui.Ja és a Xiaominak is van magyar shopja. Ami engem illet, Samsung párti vagyok, ha már kiadok 200+ ezret egy telefonért, akkor legyen benne mindenből a lehető legjobb komponens.
-
istnag
addikt
Vegyél egy HTC M8-at, csak ennyit tudok mondani.
Amúgy meg az összes kínai telefon nagyívben sz@rik Európára. Nincs B20, nincs szervizhálózat, nincsenek mintaboltok. Az európai emberknek nulla munkát adnak és ti ezeket veszitek. gratulálok. Ha meg valamelyik nyit Európa felé lásd Huawei, az árat kúszik fel.
Szóval elhiszem, hogy nagyon okosak vagytok, meg tudatos vásárlók, de nyissátok ki a szemeteket. Amit mondtam azt továbbra is tartom egy vicc sz összes kínai telefon a HTC M8 vagy M9 mellett. A specifikációval ne gyere, kinőttem már abból. -
tibcsi0407
félisten
Szemellenzőben az ilyesmit nem fogják soha megérteni, kár is magyarázkodnod.
Három fajta user van a PH-n:
1. Csak itthon kapható telefonokat ismer, a kínai szerinte kacat
2. Ismeri a kínai piacot és szeret jó ár/érték arányú készülékeket venni, valamint soha nem adna 250 ezret egy telefonért
3. Apple fanok, számukra minden sz@r, amin nem alma van.Szerintem egyiknek sem kell megérteni a másikat, mert úgy sem lesz egyetértés. Szimplán ignorálni kell egymást.
-
Halkow.
senior tag
A HTC A9-féle túlárazást kellene elkerülni.
Az M9-t a túlmelegedés hype nyírta ki, ez tény. De legalább annyira melegedett a Sony xperia z3+ is. Csak azt a sajtó nem kapta fel...
-
Balint1408
aktív tag
AZ S7/S7 edge és majd az új Iphoneok mellett nehéz lesz a készülékeiket ilyen árakon értékesíteni.
-
edward2
addikt
Lehet készíteni az ásót. Szerintem az S7 árnyékában nehéz lesz olyat mutatni amire az emberek majd felfigyelnek.
Főleg, hogy az árazás kb ugyanaz lesz...
-
Ricardo
titán
válasz
Cingáriusz #11 üzenetére
"Talán nem felső kategóriás áron kéne középkategóriás telefont árulni. A Samsung elkezdte ezt belátni az A szériával már."
Erre pont az "A" szériát felhozni
Pont az a széria van a legjobban túlárazva.
-
Talán nem felső kategóriás áron kéne középkategóriás telefont árulni. A Samsung elkezdte ezt belátni az A szériával már. Ideje lenne a HTC-nek is.
-
BalanceR
addikt
Kicsit el vannak szállva maguktól... Support nulla, innováció nulla, az áraik meg a fellegekben....
mintha PL a Meizu kitalálná, hogy ő márpedig prémium A+ Brand, ezért minden cuccánakíaz árát a háromszorosára emelné...
Most, hogy egy HTC Flagship paramétereivel azonos tudású Lenovo, Huawei, Xiaomi, vagy LeTv harmadannyiért vihető, kicsit el kellene gondolkodnia az árképzésen, nameg kirugdosni azt, aki kitalálta a bukta projecteket: Ultrapixel - Bukás, ReCamera -Bukta , Túlmelegedős Cpu -Bukó...
Vajon a Windowsos Flagship mekkora kudarc lesz? Egyre kevesebben veszik a Win-es telókat, erre rá alapozzák a maradék jövőjüket...
Gratulálok hozzá. -
Tottalino
tag
HTC? Ez valami betegség?
-
Balint1408
aktív tag
Lehet, hogy a One M9-nél követték el a hibát a snapi 810-zel.
-
snorbi82
senior tag
Amivel még tudnának lépni, hogy szolgáltatóknál promóciót kiírni. Gondolok itt, mikor bemegy a Sanyi és az ügyintéző a HTC márkát kezdi neki ajánlani. Persze addig felesleges ilyen promózás még az árak a cédulán ilyen magasak.
-
Versenyképes áron kéne adni a vackaikat és vinnék mint a cukrot...
Új hozzászólás Aktív témák
- Apple MacBook
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 / 3 5***(X) "Zen 3" (AM4)
- PlayStation 5
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- OLED TV topic
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- AMD Navi Radeon™ RX 7xxx sorozat
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- Megjött Magyarországra a legnagyobb akkuval szerelt Redmi
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- További aktív témák...
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 256GB Pink -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3208
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 mini 256GB Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3180
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Pro Max 1TB Sierra Blue -1 ÉV GARANCIA, Kártyafüggetlen, MS3091, 94% Akkumulátor
- Felsőkategóriás Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! I9 13900K / RTX 4080 / 32GB / 1TB SSD
- Surface Laptop 4 i7-1185G7 16GB 256GB
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest