Új hozzászólás Aktív témák
-
Prof
addikt
válasz
MarkoMarko #87 üzenetére
AMD inside matrica nincs rajtuk?
-
MarkoMarko
újonc
az xbox 360 olcsóbb volt mint az xbox one induláskor, infláció ide vagy oda
______________________
FSL: -
M@trixfan
addikt
Ilyen kiéheztetett közönségnek borítékolható volt, hogy jól fogy majd. Az előző generáció utolsó éveiben már az Intel integrált vezérlő hozta multiplatform játékok terén amit nyújtani tudtak: sok esetben sub 720p és low-med grafika 20 fps körül. Ehhez képest a mostani gépek olyanok mint a sivatagban egy pohár víz. Nekem a mostani "nextgen" nagyon kevés ahhoz, hogy teljesen kiszorítsa a PC-t, pedig amennyi időm van játszani, papírforma szerint konzoloznom kéne.
-
-
bencze
senior tag
Jó lenne ha nekünk csóróknak mondjuk pont feleannyiba kerülne minden - konzol, játék, előfizetés - akkor mondanám, hogy viszonylag kedvező. Netán keresek min 3e eurót nettó, akkor is kedvezőnek mondanám
-
mrhitoshi
veterán
uncharted, guitar hero, akár egy kane & lynch, assassin's creed
Ezzel vége is a listának, már ami az első évet illeti, szóval ez inkább hátrány, mint előny, de dicsérendő, hogy PS2 után mertek újjal kísérletezni. Viszont én annyira nem látok nagy különbséget a kezdőcímek minőségét, és mennyiségét illetően a két generáció között.
Másfelől annyira nem érezném, hogy hanyatlanak a játékok minősége, tény hogy rengeteg folytatásos szart adnak ki évente, de ha ignorálja ezeket az ember, akkor lehet még bőven találni rendes, jó játékot.
Én inkább azt támogatnám, ha végre elkezdenének új címeket fejleszteni, mert ezzel lehet csak előrelendülni, mással nem igazán, és ezt nagyon hiányolom a mostani gen.-től. -
Peat;)
veterán
válasz
mrhitoshi #79 üzenetére
- Nem ismerem annyira a ps3 kínálatát mert x360-os voltam, előtte meg nintendo, de szerintem a listáddal önmagad cáfolod. Ott olyan játékok jelentek meg az első évben mint az uncharted, guitar hero, akár egy kane & lynch, assassin's creed...úgy hogy a ps3 a cell processzorával nem hiszem hogy ne lett volna nagyobb kihívás a mostani konzoloknál. Mégis már az első évben megszülettek ezek az egyedi címek, amik máig uralkodóak az éves
dlcúj részeikkel. A mostani felkapott játékkészítés inkább gyártás és ez jelenleg a konzoloknál jobban érződik mint pc-n ahol kialakult egy classic fejlesztői vonal legalább és nem csak a 2d-s indie játékokra gondolok. De a mostani vásárlókat nem érdekli hogy termékkel és nem játékkal szórakoznak..- Ps3 korszakában is voltak patchek, de nem ennyi. A játékok minősége már megközelíti az idő előtt kiadott, vagy rosszul optimalizált pc szintet. Ezt konzoloknál nagyon nem kellett volna hagyni. De a vásárlóik szerint ez sem gond...
- A free to play konzolos bevezetéséről meg inkább nem írok semmit. Remélem legalább ez az ág megbukik, de nem hiszem.
Én tartom hogy a régi éra jobb volt, nekem biztosan. Aztán remélem javítanak a renomén, ehhez játékok és több optimalizálás kellene, sokan írják hogy úgyis konzol kell mert csak azon van normális játék. Én jelenleg ezt nem látom. Ennyi idő elteltével meg már igenis illene pár normális exkluzív új címnek a porondon lennie, ezzel egyetértünk.
-
oraihunter
aktív tag
"mely az elterjedtség szempontjából 60%-kal jobb, mint az elődök eredménye"
Ez tényleg brutálisan nagy különbség, és szerintem nem csak az ár magyarázza. -
Snip3r_HUN
addikt
3 napos akció az emagnál :
-
mrhitoshi
veterán
A gond ott kezdődik, hogy a PS4 kb 1 éves. Még jó hogy nem tudtak mit kezdeni a fejlesztők vele, ez így van rendjén, a PS3-nál is így volt. [link]
Én pl csak 2009-ben vettem meg, mert addig alig volt értékelhető játék számomra. Változni fog ez, csak ki kell várni. Azzal viszont egyetértek, hogy a Sony erre számíthatott volna, és legalább már megjelenésre kidobhattak volna vagy 5-6 exkluzív címet, amik nem folytatások, és a lényeg a folytatáson van. -
David75
őstag
Elég régi masszív Playstation rajongó vagyok. Az első generáció óta szinte csak playstation-ön játszok. Ennek ellenére az új generáció gyenge szerintem nagyon. Nem vágyom 4k-ra de 1080p 60fps-nek alapvetőnek kéne lenni. Inkább raktak volna bele sokkal erősebb és adnák kétszer ennyiért. De ez most így kevés, még meg se vettem épp ezért. Persze alternatíva nincs mert az xbone ugyan ilyen szar, pc-re meg rengeteg minden nem jelenik meg.
-
csongi
veterán
Azert ezt a jatek lobbinak is koszonhetik. Az utobbi evekben PC jatekszektort, rendesen hanyagoltak. Ami kijott az optimalizalatlan portolasok tomkelege.
A jatekokat is konzollal reklamozzak. -
Peat;)
veterán
A címbe beférne még egy hangsúlyozás hogy elődjeiket eladásban verik. Akik régen konzoloztak azok tudják mire gondolok, eladásban verik, minden másban kullognak utánuk. Ez már egyfajta félig pc sajátosságú förtelem ami megy. Nem optimalizálnak, a játékok sorba csalódást okoznak, a legértelmesebb címek az újra kiadott ps3 játékok, meghonosítják a free to playt, season pass az megy, de alapjátékárak is (ha nem ügyeskedsz) az egekben. Nekem az előző generáció amennyire bejött, annyira nem jön be a mostani és nem hiszem hogy 100%-ban velem van a baj..
-
Ispy
nagyúr
válasz
gubacsino #70 üzenetére
Sosem értettem, hogy miért kell minden áron összehasonlítani a PC-t és a konzolt? Vagy ha valakinek van már PC-je, akkor tilos neki konzolt venni? Elviszi a TEK, vagy mi?
Gáztűzhelyen is lehet kaját melegíteni, meg mikróban is. Na melyik a jobb? Vagy csak azok keltik a flamet folyton, akiknek nem telik mindkettőre...nem tudom, de már annyira unalmas, mint a plazma vs. lcd, ips vs tn, AMD vs. intel, ATI vs. Nvidia és még sorolhatnám naphosszat ezeket a semmit mondó vitákat.
(Egyébként meg plazma a király
)
-
gubacsino
aktív tag
Nem releváns. Mint ahogy a parasztbácsi sem megyen oda a dísznővény-kertészhez. "Hogy nézze má'
400 mázsa búza termet idén a fődemen, magának mennyi muskátli?Értem én hogy földből terem, nővény is mindkettő, gondozni kell, stb...l de minden tekintetben összehasonlíthatóak?
Választottam!
A lehető legkevesebb csaló nélküli platformot. (WH, AIM K/D 250/2
A gyors, azonnali játékot. (nem érdekel mi az a driver,dll,netframwork,patch,drm)
A használt játékok cseréjének lehetőségét.
A kényelmet.
A megközelítőleg azonos feltételek melletti versenyt. (7800dpi, 400fps, 0.2msBiztos van még
PCn választottam az RTS-t és a multifunkcionalitást. De biztos van még.
Megférnek egymás melletAhogy a kenyér a konyhaasztalon, és az ablakpárkányon a muskátli.
-
Snip3r_HUN
addikt
válasz
flashpointer #68 üzenetére
Nyilván ha megveszem nem ez lesz az egyetlen játék majd amit akarok rajta játszani.
-
flashpointer
őstag
válasz
Snip3r_HUN #67 üzenetére
Egészen 5 óra hosszat fog lekötni aminek a fele átvezető videó : D
-
Ispy
nagyúr
Hát én tavaly nyáron léptem be a konzolok világába, egy 360-nal, szóval egy jó ideig nem fogok cserélni, úgyis 2-4 éves játékokkal játszok, azokra jó ez is
Nekem egyébként egyszerű a leosztás WOT online PC, többi ágyon heverős konzol, nincsen itt semmi ellentmondás.
Remélem gyorsan elterjednek az új genes konzolok, akkor talán még lejjebb mennek a játékok árai
-
pakriksz
őstag
ja pc-n alap a 60 fps, már ha csúcsgéped van. Különben max a régi játékoknál alap
Youtubeon is alap a 60 fps, leszámítva a framedroppolást és az ideiglenes beszaggatást
Resident evilben előrerenderelt háttér? Szerintem nézd meg jobban, láthatóan nem tudod miről beszélsz. Nincs benne előre renderelt háttér, egyáltalán. Előre beállított kameraállások vannak ami azért picit mozog
-
PandaMonium
őstag
Azért az amit korábban írtál, hogy konzol = gyerekek, PC = felnőttek mesteri bait volt, profi troll vagy. Ha benézel az Xbox One vagy a PS4 topikba és megkérdezed az átlag életkort elég nagyot fogsz csodálkozni.
Aki meg itt veri a mellét, hogy mennyi a fizuja de közben várja a törést a konzolokra mert ő nem hajlandó játékot venni az no comment, szánalmas, de komolyan.
-
#59982336
törölt tag
szerintem csak azért mert mindkét konzol megjelent kínában
-
Stauffenberg
nagyúr
Én meg utálom a mazsolát, megkérem a péket, hogy adja olcsóbban a túrós buktát emiatt. El fog hajtani a francba, mert azt mondja már beletette, ezen az sem változtat, ha én nem szeretem. Legfeljebb utána megy a vásárlói igényeknek és a következő napon már lesz mazsolamentes is.
Nem érzed, hogy a Kinect igénye vagy nem igénye teljesen szubjektív? Nekem sem kell, én is letojom. De ettől még árban azonos kiszereléseket illik összemérni.
Na meg mennyivel kellett többet fizetni? Száz dollárral? Az nincs két játék ára. Közben meg eltelt 13 év is (infláció, bérnövekedés, stb).
-
dgabor80
tag
Hi, ez jó ár érte?
-
mlinus
őstag
válasz
Stauffenberg #24 üzenetére
Egy sima megállapítást írtam, amire te egyből azzal jössz, hogy nehogy felhozzam a core-t, és egyébként is tudom-e hogy mekkorák a játékok. Pedig tudom, és nem adtam semmilyen indikációt arra nézve, hogy nem tudnám.
Azzal érvelsz, hogy nem ugyanaz volt a kiszerelés. A kinectet a legtöbben lesz@rják, nem hiába van még mindig készleten az első körből kinectes gép egy csomó boltban, nem kell az embereknek. A 300 dolláros Xb360 Premium csomag évekig nem változtatott az árán, sőt, közben kijött pl az Elite, ami még drágább volt, és az is ment.
Xbox one: kiadtak egy kinect nélküli sku-t, karácsonyra levitték $350-re, majd karácsony után hivatalosan is levitték $350-re.
kísértetesen hasonlít a sony hatalmas hibájára a ps3 korszakból..
(#22) migthy man
akkor mutasd meg hol írtam nettó hülyeséget.
-
dgabor80
tag
PS 5-ig bármilyen konzolt csippelek - szigorúan előreutalással!
-
Tegla80
addikt
Egy full konzolos hirnel a pc xarsagairol vitatkozunk....klafa
Amugy tenyleg nem ertem,h mi a bubanatert van ez.....
Nem tetszik a konzol??!! van ez igy es nincs is ezzel baj.....viszont akkor keress pc-s topic-ot,ott majd istenitenek,h mekkora májer is vagy.....Itt "Mi" nem fogunk -
PistiSan
addikt
Nem csak játékra lehet használni a konzolt, viszont arra nagyon kényelmes!
YouTube kliens nagyon jó, elvileg jövő hónapban jön a spotify is
Egyedül a hálózati filmlejátszás hiányzik nekem. -
axton
tag
válasz
Stauffenberg #24 üzenetére
Mennyit fogsz meg mentegetozni? Az ms elbaszta, belatta. A kinect nelkuli box mar csak 350 mivel arat csokkentettek ujonnan. Az xbxo360 evekig ugyanannyi volt ezzel szemben..
-
axton
tag
válasz
migthy man #22 üzenetére
Mutatod pontosan hol irt netto hulyeseget kiscica?
-
antikomcsi
veterán
Idéznék Neked egy tesztből:
"Megfelelő hardver mellett, ultra beállításokkal tényleg egész jól néz ki a játék, konzolon viszont borzalmas az egész. A hatalmas pályák a jó átláthatóság, és a távolsági célzás miatt nagy felbontást igényelnének, a Battlefield Hardline viszont PS4-en 900p, Xbox One-on pedig 720p felbontással fut (összehasonlító videó itt), olyan elsimítással, amit utoljára az Xbox 360 korai címeinél láttam. A látvány mindkét újgenerációs gépen szánalmas, a grafika pixeles, sehol nem látni egy szép élt, a textúrák rondák, a fegyver pedig mintha fröccsöntött műanyagból lenne."
forrás: [link]
Persze a 60FPS-nek lehet örülni.
-
Yodamest
veterán
konzol = gyerekek
PC = felnőttek -
Raymond
titán
"az Xbox One esetében erről nincs konkrét adat, de biztonságos becslésként elfogadható és abszolút reális is lehet a 15 milliós felhasználóbázis"
LOL
Ja, realis lehet, de csak esetleg az MS vagyalmaiban
-
dgabor80
tag
Köszi szépen! Megnézem őket!
-
dgabor80
tag
nana fiúk...
de tényleg! hol tudnék olcsón (használt is szuper) beszerezni egy kinect-es Xbox360-at?
van vmi jó akció (bolti gari+játékok)? vagy használtan a hardveraprón?
Mire érdemes figyelni? Mit kell elkerülni választáskor?
-
Stauffenberg
nagyúr
"szóval nem igazán értem ezt a lekezelő hangnemet, elég sokan nem vettek xbox one-t addig amíg le nem árazta az MS"
Semmi lekezelés nincs benne. Te azt állítod, hogy az Xbox One drágább, mint anno az Xbox 360 volt, még inflációval együtt is. Ez abszolút pontatlan, mert azonos kiszereléseket nézve egy fillérrel sem térnek el az árak. Az MS meg nem csökkentett árat, csak kiadott egy soványabb csomagot. Olcsóbb, de kevesebbet is kapsz.
Más kérdés, hogy a launch tényleg el lett szúrva azzal, hogy nem volt azonnal Kinect nélküli kiszerelés.
-
dgabor80
tag
De most tényleg...mindenkit a pénztárcája determinál... (játékra szánható összeget értek alatta)
Aki nem akar annyit költeni az:
- használt valamin(konzol , PC) warezol
- használton eredetizik
- újon eredetizik
- mindkettőt megveszi
- milliókat költ rá.Na ezek alapján próbálja mindenki "rávezetzni" a többieket a szerinte legköltséghatékonyabb megoldásra.
Szerintem ezt SEGÍTVE tegyük!!! Hol mi a legolcsóbb, megbízható keresykedők, ki hol tud segíteni, választásban, hol van leárazás...stb.)
OFF helyett ezzel segítsük egymást!
-
dgabor80
tag
Srácok. A Lé határozza meg a tudatot!
-
dgabor80
tag
Megint egy konzolos cikk cím, az előző komment teleregénnyel (konzol árából PC-t) csak a 600. hozzászólás körül vok...
NE KEZGGYÜK!!!!! PLÍÍÍZ!!!
Ősi PC-s voltam, vagyok, leszek... de ahogy Tegla80 írta...kéne már konzol a gyereknek...így az asszony is könnyebben veszi be!
Szerintem a legyen mindkettő párti leszek! :-)
-
mlinus
őstag
válasz
Stauffenberg #11 üzenetére
egyrészt több az mint 5 és fél hónap, mivel 2014 júniusában jelent meg az a csomag, és maga a konzol 2013 novemberében jelent meg. (avagy, majdnem a konzol eddigi életének a felében $499 volt) másrészt, az xbox 360 sem kapott worldwide launchot, de az ms-nek legfontosabb területeken megjelent.
szóval nem igazán értem ezt a lekezelő hangnemet, elég sokan nem vettek xbox one-t addig amíg le nem árazta az MS...
-
Yodamest
veterán
Hát gyerekek én csak azt mondom, hogy történt fejlődés, korántsem annyi mint kellett volna. Én PC-s vagyok, de hallom állandóan, hogy épp csak megvan a 30FPS sok játéknál, sőt beesik az alá is és ez elég kellemetlen.
PC-n alap a 60fps, az alatt nem is tudnék rendesen játszani, már a youtube videók is 60fps-el mennek, sokkal jobban esik a szemnek mint a 30.
Egy Resident Evil HD Remaster 30FPS-el megy konzolon? elég nagy vicc, semmi grafika nincs abban a játékban, minden előrenderelt háttér csak a karakteren és zombikon kívül azon pl mi nem tud 60fps-el menni konzolon? vagy tényleg ennyire gyengék hardverileg? PC-n ha kioldanám a v-syncet az a játék menne vagy 400FPS-el túlzás nélkül. -
mlinus
őstag
válasz
Stauffenberg #8 üzenetére
ez mind szép és jó, de sokáig nem lehetett kinect nélkül xbox one-t venni..
-
Stauffenberg
nagyúr
Ez nem igaz, mert a Kinect nélküli, egy kontrollerrel és HDD-vel szállított Xbox One csomag épp ugyanúgy 400 USD, mint 2005-ben a pontosan ilyen kiszerelésű Xbox 360 Premium volt. Szóval inflációt is belekalkulálva még olcsóbb is.
Persze láttam én már olyan összehasonlítást, hogy az Xbox360 Core és Xbox One + Kinect lett összehasonlítva árban. Remélem te nem akarod elkövetni ezt a butaságot, mert ennek pont annyi értelme lenne, mint a mai Xbox360 Arcade összehasonlítása egy jobban felszerelt önmagával (250 GB HDD + Kinect).
Tény, hogy nincs mai alternatívája a Core vagy Arcade csomagoknak, de amúgy sem lenne semmi értelme egy HDD nélküli Xbox One-nak. Láttad már mekkorák manapság a játékok?
-
BiP
nagyúr
Azért az előző generáció már elöregedett, a nép ki volt éhezve valami jobb minőségre.
És azért nem megfizethetetlen az ára sem (a játékok mondjuk drágák).
Ill. ma már jóval elfogadottabb, hogy valaki vesz egy konzolt játékra, mint korábban. -
Tegla80
addikt
Sokkal realisabb es megfizethetobb arban kezdtek mar az indulaskor....
Ennek is koszonheto a nagy nepszeruseg sztem.
Nameg a konzolipar is kitermelte mar maganak az ezen generaciokon felnovekvo fizetokepes vasarlokat.....Sokan kozulunk mar a gyerkocre hivatkozva veszik a legujabb szeriat,mert igy otthon konnyebb beadni az asszonynak.
Új hozzászólás Aktív témák
- X1 Carbon 11th 14" FHD+ IPS i5-1345U 32GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Eladó Konfig I5 8400 16GB DDR4 1TB SSD 1TB HDD RTX2060 6GB!
- HP Color LaserJet Pro MFP M479fdw - multifunkciós színes lézernyomtató kiváló állapotban eladó
- Latitude 3450 14" FHD IPS Ultra 5 125U 16GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Latitude 5530 15.6" FHD IPS i5-1235U 16GB 256GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Lenovo ThinkPad dokkolók: USB-C 40A9/ 40AY/ 40AS/ Thunderbolt 3 40AC/ Hybrid USB-C DisplayLink 40AF
- BESZÁMÍTÁS! ASUS ROG STRIX Z270G Gaming WiFi alaplap garanciával hibátlan működéssel
- Eredeti Lenovo 230W töltők - 4X20Z83995
- Telefon felvásárlás!! iPhone 11/iPhone 11 Pro/iPhone 11 Pro Max
- Frederick Forsythe: Isten ökle (nem olvasott)
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest