Új hozzászólás Aktív témák
-
Moby
veterán
Sziasztok!
Nagy kedvelője vagyok az előző résznek, és a stílusnak egyáltalán, nagyon vártam a folytatást, ami tegnap meg is jelent, de a benyomásaim a játékkal kapcsolatban fogalmazzunk úgy, hogy vegyesek.
Egyrészt erre a HUB dologra véleményem szerint nem igazán volt szükség, nem lett tőle jobb a játék. A másik, ettől jelentősebb gondom vele, hogy egyelőre nem értem a játék működését, ami vagy valami bug okozza, vagy valami más, amit nem értek. Történetesen a pályákon viszonylag jól tudok haladni, és a pályabossokkat le is lehet győzni, ezzel nincs különösebb probléma. Vannak viszont a mage huntok, amiből néhány már megnyílt, illetve volt az első, lényegében a tutorial. A tutorial mage le is ment, kitéptem a szívét, kraftoltam is belőle ezt-azt, de a többi mage egyszerűen nem megy le. Egyrészt irreálíisan erősek a pályabossokhoz, és hozzám képest is, amit még értenék is, hogy túl korán vagyok hozzájuk. Ezzel együtt is le tudom őket nyomni, vagyis le tudnám, de különböző módokon nem halnak meg. Van olyan, amit el tudok vinni a kergetés végén a bossfight state-be, de ott amikor meghalna, akkor újraéled bármennyiszer, illetve van olyan, ami egyszerűen el sem jut bossfight stage-ig, már elfogy a summonja, életcsíkja sincs, csak vágni lehet, már nem is menekül, és ennyi. Nem történik semmi.
Amit viszont végképp nem értek, hogy a tutorial mage, akit legyőztem a játék elején, újra és újra megjelenik a village-ben. Szintén nem tudom leggyőzni, csak mászkál egy darabig meg summonol, aztán eltűnik.
Ez mi? Hogy kerül megint oda?
Valaki esetleg jutott már előrébb benne?
Új hozzászólás Aktív témák
- EAFC 26
- A magas vérnyomást is felismerheti az Apple Watch Series 11
- BestBuy topik
- Leminősítik az S26 Ultra zoomkameráját
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Megérkezett a Google Pixel 7 és 7 Pro
- Apple AirPods Pro (2. generáció) - csiszolt almaságok
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Nők, nőügyek (18+)
- Proxmox VE
- További aktív témák...
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7500F 32/64GB RAM RX 7800 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- 6 GB-os Quadro RTX A2000 kártyák - garanciával
- Dell Optiplex MT/SFF 3040, 3050, 3060, 3070, 5070, 7060/ Hp ProDesk /SZÁMLA- GARANCIA
- 136 - Lenovo Legion Pro 7 (16IRX9H) - Intel Core i9-14900HX, RTX 4080
- HIBÁTLAN iPhone 13 mini 128GB Blue -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3363
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest