-
Fototrend
A Sony 2010. május 11-én bejelentette a MILC (tükörnélküli cserélhető lencsés) fényképezőgépcsaládjának első két tagját, a NEX-3, és NEX-5 gépeket, APS-C méretű szenzorral. A piaci várakozásnak megfelelően az APS-C vázak rövid, de gyors evolúciója után 2013.október 13-án megjelent az első full frame méretű érzékelővel szerelt Sony MILC ILCE-A7 néven. Az összefoglaló a rendszert átlátni próbál segítséget nyújtani.
Új hozzászólás Aktív témák
-
milszab
senior tag
válasz Németh Péter #36500 üzenetére
Nálam eleve a program sem indul el. Pedig mikor felraktam ment, aztán köv.alkalommal már semmi.Tudom, de ezzel tök jó egyszerű volt és egyből oda rakta ahova kell illetve törölte a gépről a gépeket.
-
vihartigris
őstag
Új év, új gondolat!
Arra gondoltam, hogy egy be kellene szerezni egy méretben tényleg kicsi, de jó képeket készítő eszközt.
Jó képek alatt értem, hogy hozza a 6300 + 16-50 szintet.
A kiszemelt gép az RX 100 családból a Mark V.
Úgy látom, hogy méretben, fényerőben (1,8-2,8), tudásban elég jó.
A VI-os, VII-es változat fényerőben jóval gyengébb cserébe 70 mm helyett 200mm -ig zúmolható.
Van valakinek tapasztalata, véleménye?bármi reciproka a semmi
-
Neck
veterán
válasz vihartigris #36502 üzenetére
Esetleg nézd meg a ZV1-et is. Kb olyan, mint az RX100 V csak a legújabb autofókusszal a VII szériából, van benne Gyro data recording. Nincs beépített flash, van viszont hot shoe. Ja, és nincs benne evf.
[ Szerkesztve ]
An α beta user... "A pokol szerintem egy végtelen IKEA áruház, az örökkévalóságig bolyonganak a kárhozott lelkek a Boysenbar alátétek és az Almaröd tükrök közt"
-
Ed Parker
nagyúr
válasz vihartigris #36502 üzenetére
Nekem volt rx100 4 és 5 is, az 5 már fasza kis gép, a két akksi az alap, jó fókusz, tud mindent, ma már elég olcsón hozzá lehet jutni használtan. Nálam belement annak idején az R3-ba, többet fotóztam mobillal, így feleslegessé vált. Ja és grip-et vegyél hozzá, mert fogása nem sok van, nagyon kicsi és kényelmetlenül instabil a kézben.
-
milszab
senior tag
válasz vihartigris #36502 üzenetére
És ez a Mark V látószög, apsc-re vetítve mekkorának felel meg?
-
milszab
senior tag
válasz vihartigris #36509 üzenetére
-
KawaBazsy
aktív tag
válasz vihartigris #36502 üzenetére
Sztem a kitobi szintjét az első generáció is hozza, anyámnak van olyan, tán egy 100-as volt. AZt gondolom tudod, h az 1.8-2.8 fényerő 1" lapkával párosul, nem ugyanaz, mint full framen..
-
m3ss
veterán
válasz vihartigris #36502 üzenetére
ezen en is elgondolkodtam most nex5r+1650 helyett, amit mar nem igazan hasznalunk. vajon iso 3200-on meg hasznalhato ez a koromnyi szenzor?
https://www.instagram.com/jozsef.beko/
-
Ijk
nagyúr
válasz vihartigris #36502 üzenetére
Azt kell eldöntened hogy mennyit engedsz képminőségből a nagy zoomátfogás javára. 24-70-es átfogás esetén elvileg kevesebb lesz a torzításod, optikailag jobb, nagyobb a fényerőd, ami 1" érzékelőnél rendkívül fontos ha nincs fényáradat. És még az sem feltétlen ér fel APS-C+kitobi minőséggel, habár igen közel állhat hozzá.
[link][ Szerkesztve ]
/人◕ ‿‿ ◕人\
-
m3ss
veterán
azt hittem azert ennel elorebb tartanak ezek a kis szenzorok, bar mar lehet ez is par eves. meg a nex5-nel is rosszabb 3200-on. ami konkretan hasznalhatatlan ha bele akarsz nyulni barmibe is. en hanyagolom is.
itthon lassan tobbet fotozok analog geppel amugy is. sot lehet most osszerakok egy 24+50 D nikon analog rendszert, hianyzik a tukros fokusz
kicsit fel is bosszantott ha nikon milcem lenne, ezeket tudnam autofokusszal hasznalni rajta..
nincs jobb koltseghatekony otletem sony-n tiltshiftre, mint nikon obikkal adapterezve. kar, hogy canon cuccal nem megy, mert itt a canon filmes gep is..[ Szerkesztve ]
https://www.instagram.com/jozsef.beko/
-
Ijk
nagyúr
Magam részéről Ricoh GRIIIX-el szemezek, mert sokszor lusta vagyok az egész szett A7III-et felpakolni. Csak ne lenne olyan rohadt drága. Nekem ezek a kompakt zoomos gépek elfogadhatatlanok, fényévekre vannak egy A7III képminőségétől, GR3-at meg lazán melléteszem.
/人◕ ‿‿ ◕人\
-
kovsol
titán
16-50 kit obinál még egy RX100 mk1 is kb élesebb képet ad nagyobb átfogással. Mondjuk az AF az nem alkalmas követésre. Ezt már pl egy RX100 VA orvosolja, abban van már normális AF is.
Nappal: [link] [link] [link]
éjjel kézből panoráma: [link]
Naplementés: [link]Dinamika RX100 mk1 raw:
Amik lettek belőle megnézhető a visszahúzás után: [link]Én ISO800-ig szoktam elengedni egyébként.
[ Szerkesztve ]
May the Force be with you!
-
Márton
nagyúr
válasz kovsol #36520 üzenetére
Szuper. Nekem is volt Mark 1-em, de sajnos a fullhd videója vállalhatatlan volt, így mennie kellett.
A csónakos kép ege miért olyan zajos iso 125-ön?Egyébként nem rossz a 16-50 kitobi, nyilván van jó nagy szórás is, de én ha az enyémet rekeszelem picit, teljesen pöpec éles a képterület 70-80%-a.
Emlékszem, mikor meglátogattam a vidéken élő nagymamámat, azt mondta: "fiam, egy napon még emberek fogják pazarolni az idejüket arra, hogy elolvassák amit írsz"
-
Foglalt név
addikt
válasz Márton #36522 üzenetére
Azt hiszem fején találtad a szöget a szórással, nekem volt vagy 3. Volt ami f8-ön iszonyat jó volt, kb. a teljes zoom tartományban, nyitva viszont a fele kép homály volt. Egy másikat pont nem szabadott lerekeszelni, mert attól puhult fel. Mérnökileg szerintem lélegzetelállító ez objektív, mert kikapcsolva tényleg zsebre lehet tenni, van benne stabi, powerzoom, egész gyors is, de a minőségellenőrzés véleményes (gondolom "mindent" átengednek, hogy beleférjen a csomaghoz képesti nevetséges árba). Illetve illik nem dobálni, mert gyorsan sérül, cserébe kb. egy csavarhúzóval javítható.
-
kovsol
titán
válasz Foglalt név #36523 üzenetére
Ez most megint olyan, hogy van aki 100%-ra nagyítgatva nézi a képek sarkát, van aki meg mobilján nézzek ki jól. Meg a kettő között van ezer fokozat.
Ha valaki mondjuk félúton van a kettő között annak megfelelő minőséget tud adni kompakt méretben a 16-50.
Legutóbbi túriskodásomon is jól szolgált: [link] (le is szart a hülye sirály, biztos azért nézett vissza )
Belenagyítunk azért a szélek fosok, de ha nem nagyítgatunk a kép összképét nem rontja le az, hogy nagyítva lány a széle.[ Szerkesztve ]
May the Force be with you!
-
Ed Parker
nagyúr
válasz vihartigris #36508 üzenetére
Ez picike grip, nem lesz nagyobb tőle, Sony sajátja, úgy kell fel ragasztani rá.
150kép megy egy akksival is.
[link][ Szerkesztve ]
-
KawaBazsy
aktív tag
válasz Foglalt név #36523 üzenetére
Nekem a kitobinak kizárólag a közepe (30-as állás körül) jó, az is csak f8-tól. De amikor nem kell minőség, mert csak megörökítek (pl az építkezést), akkor teljesen megfelelő.
-
vihartigris
őstag
bármi reciproka a semmi
-
Ijk
nagyúr
válasz vihartigris #36528 üzenetére
Ez nagyon jó darabnak tűnik minden tekintetben. Nekem elég lenne egy f2.8 is fele súllyal (árral ), de ne legyünk telhetetlenek.
/人◕ ‿‿ ◕人\
-
papaya
senior tag
válasz vihartigris #36528 üzenetére
Túlbonyolították Miért nem lehetett a manuál samu 135 f2-t egy szimpla AF-el kiadni, így ez is szépen beáll majd a 400e-s árba.... Még véletlen se legyenek ár / arányértékben jók mint eddig..
-
sgery
őstag
Végül Freewell polár szűrőt rendeltem és akkor már rendeltem hozzá variálható nd szűrőket is. Pár észrevétel és tanulság.
A szűrők minőségi csomagolásban voltak, az nd szűrőkhöz prémium fém tokban vannak - tényleg nagyon minőségi bár elég nehéz.. A sima polár szűrő jó minőségű átlásztó műanyag tokban volt - ami sokkal jobb mint pl a hoya tokjai. Természetesen mágnesesen csukódik
Direkt eggyel nagyobb méretet vettem - 82mm-eseket - mint a legnagyobb lencsém, hogy később esetleges nagyobb obikra is jó legyen.
Az átalakító gyárilag mágneses, így nem kell további mágneses alapgyűrű a rendszerbe.
A polár szűrő erősen rátapad, ahogy arra a védőlencse is, tényleg jó cucc. Nem lötyög, nem esik le táskába pakolástól stb..
Viszont az nd szűrő már nem mágneses, azt be kell tekerni - cserébe elég rövid a menet így gyorsan rátekerhető. Ha túl szorosra tekerem, akkor viszont az alapgyűrűvel együtt jön le és macerás azt akkor újra letekerni és visszatenni az obira - mivel az alapgyűrű elég vékonyka.
Több tesztet átfutottam előtte, valahogy vagy lemarad a tesztekből vagy utólag megnézve 1 eldugott mondatba teszik, hogy az nd szűrő nem mágneses.. Furán is hangzana a fizetett tesztelőktől, hogy itt a FreeWell mágneses variálható nd szűrője ami amúgy nem is mágneses...
Mint most rájöttem, van külön olyan nd szűrő szett, ami már mágneses - mondjuk az nem is kapható az európai amazonnál, ezért nem is találtam meg elsőre. Igazából nem gáz, nem kell sokat tekerni, továbbá a mágnesesnél ahogy látom figyelni kell pontosan hogy is rakod fel, ami szintén macera - csak más fajta..
Viszont erre a tekerős nd szűrőre is mágneses lencsevédő van, ami irtó praktikus.
További furaság: az állítható nd szűrő hiába azonosan 82mm-es, valójában szélesebb annál (gondolom hogy kevésbé vignetáljon..) így viszont nem kompatibilis a polár szűrő azonos 82mm-es védősapijával - mivel az nd-nek nagyobb a védősapija.. Annyiból macerás ez, hogy figyelni kell melyik sapit is teszem épp fel..Végül pedig: rendeltem hozzá a gyári kemény szűrő védőtokot, amin az áll, hogy 82mm-ig jók bele a szűrők. A 82-es polár tényleg belefér, viszont mivel az nd szűrő nagyobb (90mm külső átmérőjű) így az már nem fér bele - hiába az is 82-esnek van véve.
Ezt vissza is küldöm, hiszen ez így nem korrekt. A gyárilag hozzá adott tokok egyébként teljesen jók, majd használom azokat.Ezek az első benyomások, minőségre még nem tudtam kitérni eddig, de a tesztek alapján azzal nem lesz gond.
FurTv-s Lapeno figurát keresek, aki tudja hol lehet venni szóljon!!!:)
-
B1T3
addikt
válasz vihartigris #36528 üzenetére
Az ár-érték arány megítéléséhez kíváncsi vagyok, hogyan viszonyul majd – az egyébként tökéleteshez közel álló – Sony 135mm f/1.8 GM-emhez. Legalább erre is lesz alternatíva, nem az ezredik 85mm-es objektívet kaptuk meg.
-
Ijk
nagyúr
válasz kovsol #36534 üzenetére
Meg nem is fele súly, jóformán ugyanannyi ha jól emlékszem.
Van egy 135 asahi f3.5, kb.25k volt + adapter. Csak ez az adapteres MF nekem nem jön be annyira, Voigtlanderekkel sokkal jobb a visszacsatolás miatt. Ezért remélem esetleg lesz valami kisebb f2.8 samyang 150-200k kategóriában./人◕ ‿‿ ◕人\
-
Neck
veterán
Szerintem 2.8-tól mindenképpen fényerősebbet akartak.
Azt mondjuk tényleg nem értem, miért nem a manuál f2-t adták ki AF-el.An α beta user... "A pokol szerintem egy végtelen IKEA áruház, az örökkévalóságig bolyonganak a kárhozott lelkek a Boysenbar alátétek és az Almaröd tükrök közt"
-
milszab
senior tag
Sziasztok. Létezik olyan fix objektív apsc-re (más gyártóktól is akár konverterrel) ami kb azt tudja mint egy sigma 16mm, csak fele akkora méretben és súlyban? Látószögben alá nem mennék, (a 12-őt próbáltam de az már túl nagy volt ez a hordó effektus vagy mi a széleken), illetve 18mm fölé sem mennék. A fényerő meg jó lenne 2 körül ha nem is 1,4. Persze ne manual obi legyen. Vagy ilyen nem létezik..?!
-
milszab
senior tag
válasz McDuglas #36539 üzenetére
Az tény hogy kicsi meg papíron ott is a fényerő, de az élessége.... Hát nem véletlenül jöttem a sigmával. Ennek hagyjuk a minőségét. F4-5 körül jön meg az élessége.
#36540vihartigris
Tudom hogy nem, épp ezért kérdeztem. Igaz itt sony-sok vannak/vagyunk, de mondom hátha használja valaki így a gépét. Samyang a 12mm helyett kijöhetett volna egy 16-ossal mondjuk. -
Sancza
tag
válasz papaya #36531 üzenetére
Mert esetleg ez az újabb obi új tervezésű (MILC-re), könnyebb és kisebb mint a manual samu 135f2 úgy, hogy nagyobb fényerejű és még af is van benne plusz programozható funkciógomb, mód kapcsoló, fókusz limiter kapcsoló stb.
Miért is inkább a régebbi konstrukciójú (az újabbnál rosszabb képességű) obit kellett volna AF-fel felturbózni (ami AF nélkül is nehezebb és nagyobb már alapból)?
-
wms
senior tag
válasz vihartigris #36543 üzenetére
Fixet keresett
-
milszab
senior tag
válasz vihartigris #36543 üzenetére
Jelenleg egy Sony 18-135 van a gépemen. Papíron a fényerő jobb, de kérdés hogy csak ez miatt érdemes lenne-e váltani rá. Plusz nincs stabi, meg azért a zoom is kisebb ha már zoom. Kérdés milyen a képminősége. Mer méretben meg súlyban ugyan az kb.
#36544wms
Csak a jobb fényerő/kisebb méret miatt írtam a fix obit, plusz az esetek 90-95%-ban nem is hiányozna a zoom. Bár néha jó ha van. -
wms
senior tag
válasz vihartigris #36546 üzenetére
-
sgery
őstag
válasz milszab #36541 üzenetére
Nekem van egy eladó 16mm-es 2,8-as sonym, használtam sigma 16 1,4-et is (ez is eladó). Tény, hogy a sigma sokkal jobb minőségben, az is tény hogy sokkal drágább és az is hogy 5x akkora méretű és jóval nehezebb
Ha komolyabban érdekel, tudok lőni mindkettővel pár fotót, hogy lásd, mennyivel gyengébb.FurTv-s Lapeno figurát keresek, aki tudja hol lehet venni szóljon!!!:)
-
Új hozzászólás Aktív témák
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- ASUS routerek
- Spyra: akkus, nagynyomású, automata vízipuska
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Disney+
- HBO Max & OD topic
- Mobilinternet
- Ukrajnai háború
- Okos Otthon / Smart Home
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest