-
Fototrend
Sörtípusok erjesztési eljárás alapján:
Új hozzászólás Aktív témák
-
Traxx
őstag
Amit láttam, nagy vonalakban, az az, a 9000 engem is meglepett (van a sima változat is), sőt ha jól rémlik, La Trappe dubbel is volt. Talán a Gauloise-t és Corsendonk premiumot nem láttam, igaz nem is kérdezősködtem mindenhol. A Kasteel után óvatos duhaj voltam
Tehát azt nem tudom, mi van még pluszban az előzetes kiíráshoz képest, de annyira szerintem nem sok.Az azért túlzás szerintem, hogy 70% gyümölcsös vonal, de van belőlük, az igaz. A piros sörök nagyon népszerűek voltak, van Delirium Red, Kasteel Rouge és Corsendonk Rousse is.
8 körül el kellett jönnöm, mert muszáj ma melózni, de még maradtam volna. Akkor kezdett igazán megtelni a tér.
-
Traxx
őstag
A nyíregyi sörfeszt mai termése:
Piraat: kellemes, és az eddigiektől kicsit eltérő sör volt, ami szénsavasabb. Meglepett a színe, hogy amolyan sötétvilágos
Az alkoholt nem nagyon éreztem benne, annak ellenére, hogy 10,5-ös. Jó kis ivósör volt, de semmi különösebb extrával, de azért vennék máskor is 
Kasteel Donker: az első gondolatom az úbzmg volt
Ez valami eszméletlen édes volt első kortyra, sőt másodikra is. És itt gondban is voltam kissé, ugyanis az eddigi belgáim ahogy melegedtek, úgy lettek egyre édesebbek...itt meg vakaróztam, hogy ide édesebb hova? De pont fordítva történt, az idő múlásával csökkent az édes íz, és úgy éreztem egyre többet benne. Ez feliratkozott a kedvencek közé, valami elképesztően finom és jól csúszó sör. Ezek után belegondoltam, hogy milyen lehet a Cuvée...hát... 
Szemeztem erősen a világos Kasteel-lel, ill. a Gulden Quadrupel 9000-rel. De tudtam, hogy ha azokat is megiszom, akkor kecskebékaként fogok brekegni. De ilyenkor szerencse, hogy hétfőn is lesz nap
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Ja és a tesómnak lett egy Kasteel Rouge, nekem meg egy Blanch de Bruxelles a hétvégére, kíváncsi leszek

-
Traxx
őstag
A Cuvée-re adtam le rendelést a pár hónapja felfedezett boltocskában, de még nem szóltak, hogy van. De pénteken nem úsznak meg, megyek
Ha nincs, vigasztalom magam a sörfeszten, ha van, akkor meg előkóstolónak kiszemelek a feszten valamit
De a Brune-t megkóstolom mindenképpen, így kapok valamilyen képet, hogy milyen is lesz a Cuvée...Erősen tervben van a Quadrupel, és a Rochefort 10 beszerzése is, sajna egyik sem lesz a hétvégi kínálatban...
-
Traxx
őstag
Innen csak a Corsendonk Premium és a La Trappe tripel nem volt meg, szóval inkább az újdonságokra mennék rá, ezért írtam a Kasteel-eket (a Rouge kivételével, mert a gyümölcsösek nem jönnek be annyira). A Corsendonk Pater és a Nocturnum nagyon kellemes volt, viszont a La Trappe Dubbel nem hagyott túl mély nyomokat bennem. A Gulden Draak pedig zseniális

-
Traxx
őstag
Holnaptól pedig belga sörfeszt Nyíregyházán...végre
A sörlista egész jónak tűnik nekem: [link]A Kasteel-ek, a La Guillotine, a Corsendonk Premium és Rousse érdekel leginkább. Pénteken valszeg kilátogatok, de lehet hétfőn is

-
Traxx
őstag
és koxx: más az ízlésünk, nálam nem lesz gyakran visszajáró vendég az Orval, bár csalódást sem okozott. Egy Gulden Draak viszont jobban esne, mint egy újabb Orval

Na de majd 2-3 hét múlva lesz a szűkebb hazámban belga sörfeszt. Tavaly majd' felrobbantam, amikor megláttam, mik vannak, és haza kellett mennem...akkor pedig nem volt még nyitva semmi. Idén nem bízom a véletlenre

-
Traxx
őstag
Nos...eszméletlen szénsavas (talán túlzottan is), és tényleg nagyon keserű, az idő múlásával csak egy kicsit édesedő sör. Amolyan jóféle frissítő, citrusos jellegű volt nekem, de nem is egyszerű darab. Nem volt rossz, de kiemelkedő sem, a Rochefort és a Bush Noel nálam továbbra is biztos favorit marad, főleg mert jóval édeskésebbek.
Viszont a Delikáteszben kértem egy Kasteel cuvée-t
Kicsit lesett a boltos, hogy akkor ez most sör vagy bor 
-
Traxx
őstag
Mivel egy héttel tolódik a nyíregyi cseh sörfesztivál, kárpótoltam magam egy Orvallal...nagyon kíváncsi leszek

-
Traxx
őstag
-
Traxx
őstag
Az a sógort lehet érdekelné, ha 20K-ért mérődne

Hogy ON is legyek: életem első szerb sörére fogok sort keríteni: ilyen, csak dobozos. Kíváncsi leszek, ha már tegnap nem tudtam kézi BL-döntő közben sörözni áramszünet miatt

-
Traxx
őstag
A múltkori Rochefort után azt gondoltam, hogy egy újrakóstolás nem árt, így vettem még egyet. Nos, a Bush noel mellé-fölé tenném. Egészen különleges sör, és baromi szénsavas...viszont ez nem hátrány. A habján nagyon meglepődtem, hogy milyen tartós és krémes, azt vártam, hogy a magas alkoholtartalom miatt gyorsan eltűnik. Az alkohol egyébként alattomosan bújik meg, de érezhető...és alattomosan is üt. Nem egy hétköznapi sör, az tuti...inkább olyan, amivel kiül az ember egy kellemes nyári estén, és jól elbeszélget a barátokkal
10/10 összességében...de nálam egyre sűrűbb az élmezőny 
A Delirium tremens pedig nem tudom...nem egyszerű az sem, de könnyedebb. Jóféle az is, de nem annyira, mint a Rochefort. Illetve másképp, másban jó
Újrakóstolás annak sem árt majd szerintem.Most Orvalra várás van...utána meg majd rendelek valami mást, újat

Ja és akit érdekel: a nyíregyi Sparban láttam, hogy 3 belga vásárlása esetén 559 Ft/db akció van
Gondolom máshol is. -
Traxx
őstag
Hétvégi vendég:

Szeretni fogom ezt a boltot

-
Traxx
őstag
válasz
breszkocspet
#8655
üzenetére
Fuller's-eket láttam a Sparban, vagy 3-4 félét, de úgy rémlik, hogy ez nem volt közöttük...és ahogy kerestem a neten, elég ritka típus lehet. A csakajósörben sincs...
-
Traxx
őstag
Itt a bizonyíték, hogy nem csak volt Rochefort
: [link] Delirium Red volt még ezeken kívül, meg La Trappe tripel...de sztem ha az Orvalra és a Rochefortra azt mondta, hogy OK, akkor jó pár típust be tudnak szerezni. Mármint a ritkábbakból, és itt a saját mércémmel mérem a ritkábbat, nem a Tiéddel 
Egyébként jogos, sör miatt eszembe nem jutott volna ilyen helyet felkeresni. Ugye ha nincs a nagy multikban, kisebb sörözőkben, és nincs a városban ilyen nívósabb söröző / kávéház, ahol kapni lehet ilyesmiket, akkor reménytelennek ítélném a helyzetet, teljes joggal.
Kíváncsi vagyok, ízre mit mondasz majd a Gueuze-ről

-
Traxx
őstag
Kinéztem amúgy a kamrába, és kicsit lelombozódtam, mert kidobásra került a jó része az üvegeknek...a család nem értékelte annyira a "jó lesz még valamire" taktikát
De Duvel, Gulden, Leffe még akad. A boltban amúgy Duvel, Kasteel Rouge, Chimay red volt még, meg talán Floris-ok.Erről a Mort-ról mit kell tudni? Mitől különleges? Csak mert a húgomnak felcsillant a szeme, amikor megemlítettem neki a gyümölcsös söröket...
Ja és hogyért mérik?A visszaváltás: hát sztem gyakran forognak a típusok, ugye a Rochefort sem volt ismeretlen nekik. Tehát szerintem érdemes lehet apránként elcsepegtetve alkalmazni a módszert, és akkor visszavinni 1-1 típust, amikor forgalmazzák...aztán hátha az lesz, hogy türelem sört terem

-
Traxx
őstag
Na Nyíregyen sikerült lelnem egy frankó kis boltot (adsternek remélem újdonság lesz: Dózsa Delikátesz). Ez lényegében ilyen nem tömegcikkekkel foglalkozó bolt, ritkább fűszerek, Cserpes sajtok és tejtermékek, különleges lekvárok, stb. van a palettájukon. Eredetileg paprikáért mentem oda, de nagyot csillant a szemem, mert láttam Delirium tremenst ill. Red-et, La Trappe Tripelt és Barbak Bok-ot, több, már ismert belga és nem belga márka mellett. A tremens-re le is csaptam, és a boltossal megbeszéltem, hogy ha járnak beszerző körúton, akkor egy Rochefort 8-at és egy Orvalt hozzanak nekem
És a slusszpoén: visszaviszik az üres belga üvegeket, amiket eddig még sehol nem sikerült visszaváltanom
Abból meg van egy zsáknyi...szal van egy olyan sejtésem, hogy az üvegekből lesz nekem jóféle söröm a közeljövőben, tudtam én, hogy jók lesznek valamire ![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Hab a tortán, hogy 660 + flaska volt a sör, tehát a felénk elérhető Spar-Tesco szinttől bőven olcsóbb, még úgy is, hogy a Deliriumok palackja a legborsosabb talán.
-
Traxx
őstag
Na igen, van mit bepótolni, csak a pénztárca és a beszerzés gátat szab

"valamiféle nemes penészes szárazság, fanyarság, kesernye, amit szinte mindegyikben kiéreztem"
Na ezt tökéletesen írtad le, éppen emiatt nem volt nekem sem a legtutibb. De ahhoz képest, hogy régen a pizzáért sem rajongtam, ma meg nagyon is...minden lehet
De az évre egy Kasteel Cuvée, Orval, Rochefort 8, Weihenstephaner, Westmalle sorral meg lennék elégedve 
-
Traxx
őstag
Sorrendem nincs, de a Bush Noel feliratkozott a top sörök közé
Az Orvalt viszont sajnos nem tudtam megkóstolni...mégsem jutottam el Debrecenbe, pedig arra gondoltam még mint újdonság. Jövőre hátha bővül majd kicsit jobban a lista 
A 2 másik újdonságról...A Black rose kimondottan ízlett. Nem különleges vagy hivalkodó, csak finom. az alkoholt érezni lehetett rajta kissé, és ahogy melegedett, úgy nem lett édesebb. De egy nagyon kellemes, jól csúszó sör volt, minden nagyobb extra nélkül. Az eddigi legjobb magyar sör, amit kóstoltam
A Serforrás barnáját verte simán, az a kávés mellékíze miatt nem lett kedvenc.A Fuller's ESB viszont nem ízlett. Nem tudom jobban leírni, de folt valami fanyar íze a keserűség mellett, ami nekem nem annyira jött be. Kicsit nyers volt, nem az a sima, csúszós fajta, szóval a Black rose-zal és a Bush Noel-lel szemben ez nem lesz szerintem vendég máskor.
-
Traxx
őstag
A Bush lecsúszott. Nos, a kicsit negatív Ambree-s tapasztalat után ez nagyon pozitív csalódás volt. Ami nem változott, az az, hogy üt, mint a makk hetes
Pedig kiadósan vacsoráztam előtte, és mégis. Fűszeresebb, ízesebb sör, nem annyira tolakodó és durva benne az alkohol, mint a tesóban. És éppen itt vérzett el nálam az Ambree, hogy elég karcos volt. Ez viszont, legalábbis nekem sokkal simábban gurult. Habja kb. nulla volt, de ez a magas alkoholtartalomnak tudható be. Vacilláltam erősen, amikor mondták, hogy Bush Noel van még a kosárban, de így utólag azt mondom, hogy hiba lett volna visszamondani, az előzetes elvárásaimat simán túlteljesítette. Alighanem jövőre is veszek
Egy hátránya van: kettőt nem érdemes belőle meginni egymás után, mert akkor kakukk 
-
Traxx
őstag
Egyikkel sincs tapasztalatom, szóval majd meglássuk...másokat szerettem volna venni, de ismerős ezt hozott a sörös körútról. Eredetileg a Kasteel Donker, Leffe 9°, Trappistes Rochefort 8, Maredsous Bruin 8, Westmalle Tripel vagy Dubbel kupacból lett volna az első 2 (a többi vésztartalék
), illetve Weihenstephaner Vitus vagy Hefe Weissbier. Aztán ezek sikerültek 
koxx: köszönöm a beszámolót, ha eljutok a 2 ünnep között Debrecenbe, akkor teszek egy próbát az Orvallal (feltéve, hogy kapok
) -
Traxx
őstag
Ünnepi vendégek: Edelweiss, Black rose, Fuller's ESB, Bush Noel

A Bush-tól kicsit tartok, milyen lesz, az Ambree nem volt annyira bejövős (bár nem is rossz), hátha ez jobb lesz...
-
Traxx
őstag
A venenumon én is morogtam, mint a bolhás kutya
Ha debreceni lennék, a szabim idején még be is vállalnék egy pesti sörös túrát, de úgy, hogy onnan még nekem kb. 2 óra a hazaút, már nem
Hozzád hasonlóan meg 15K-t nem szánok sörre még így, az ünnepi időszakban sem... Viszont szállítás szempontjából a Sörkirály szimpinek tűnik 
-
Traxx
őstag
Lehet nem sok embert érint, de azért leírom...a magamfajta erősen vidékinek az egyetlen belga beszerzési forrás a Spar (tudom, lehet webshopból is rendelni, de 10-15K értékben kellene rendelni az ingyenes szállításhoz, nekem pedig az már sok, mert annyira nem vagyok nagy sörös). Érdeklődtem náluk, hogy frissítik-e valamikor a sörpalettát, és azt a választ kaptam, hogy ez jövőre fog megtörténni. Kicsit azért szomorú vagyok emiatt, hogy az ünnepi szezonban még nem...de hátha lesznek majd a kínálatban olyanok, amelyekre érdemes lesz ráugrani

-
Traxx
őstag
Jogosult lennék rá, mert egy kicsi figyelmeztetést sem sikerült begyűjtenem az eddigi több, mint 7 éves itteni pályafutásom során
Volt is olyan, ami tetszett, de lecsapták előttem. Jelenleg meg egyrészt nincs, ami jobban megmozgatna, másrészt nem érzem az egyéni avatart meghatározónak, harmadrészt ez a zöld izé kicsit már hozzám nőtt az évek alatt 
-
Traxx
őstag
Hát ezt szomorúan olvastam
A hasonlót úgy érted, hogy mint belga söröző témában hasonló, vagy színvonalban, választékban? Jó lenne nekem olyan is, ami nem "belga only" söröző volna, de legyen persze olyan sör is, és az sem baj, ha nem csak Stella
Magyarán nem talponálló kategóriába szeretnénk menni. Vagy ez az igényem bukó? -
Traxx
őstag
Hali!
Tudnátok Debrecenben mondani a Bohém mellett olyan helyet, ahol a Borsodi-Arany Ászok-Heineken trión kívül jobb söröket is lehet iszogatni? Egy jó barátommal találkoznék pár hét múlva a városban, és eddig a Bohém tűnik az egyetlen alternatívának. Mindketten belga pártiak vagyunk, és ott nem is rossz a választék (Orval, Hoegaarden Grand Cru is van, és ha jól értettem, Delirium Noctornum is...Westmallét passz, de régebben emlékeim szerint volt). Viszont ha van valamilyen alternatíva másik helyre, akkor azt megköszönném

-
Traxx
őstag
Nekem az már túl erős volt, nagyon átütött rajta az alkohol. A 10,5-ös Gulden Draak sokkal jobban bejött

Ja és pár hete azt hittem, a guta megüt: volt Nyíregyen belga sörfesztivál és nem is tudtam róla. Az utolsó napon, vasárnap délután fél 4-ig tudtam a városban lenni, de semmi nem volt nyitva, csak a lángososok. És csorgathattam a nyálam: Delirium tremens és Noctornum, Tripel Karmeliet (de rég vadászok ezekre...), Gulden Draak, meg talán a 9000 is, stb stb
Jó meleg is volt, nagyon jólesett volna eggyel legurítani

-
Traxx
őstag
Na igen, a pohár fontos, pláne hogy kb. 100 Ft-ért jutottam hozzá
A Leffés csak a fele volt...de ennyi is a pohárkészletem 
Most viszont megkavartál. Abban teljesen igazad van, hogy minden egyénfüggő, de épp ezért támaszkodok közösségi véleményre. Az igaz, hogy trappista belgát szívesen kóstolnék, és a La Trappe ellen némileg az szól, hogy a Dubbel-t nem találtam valami kiemelkedőnek. Nem mondom, hogy gyenge volt, de a top 3-ba nem fért be. Igaz, ebből nem lehet egyértelmű utalást tenni a tripelre.
A Piraat-ról meg kb. semmit nem tudok, igazi sötét ló
Abban pedig megint csak igazad van, hogy mindhárom lenne a tuti, de most ennyit engedek meg magamnak. Lehet az lesz, hogy bezsákolom a Grand Cru-t, és fej vagy írás alapon döntök...vagy várok még érvet, ellenérvet, bár egyrészt az eddigiek is adtak támpontot, másrészt a sörértő törzsgárda legtöbb tagja mondott tippet

-
Traxx
őstag
válasz
Jhonny06
#7451
üzenetére
Köszönöm, az előzetes véleményem nekem az volt, hogy La trappe tuti, és utána passz...adster és koxx kóstolta innen a kereső alapján a Piraat-ot (jó véleménnyel), de ez nem sok vélemény. Illetve még looser-nek volt hozzá szerencséje. Viszont a Grand Cru-t nem dicsérte agyon senki. A Hoegaarden mellett az szól, hogy van Grand Cru poharam

Mellé tuti nem nyúlnék nagyon egyikkel sem. Búzasörben az Edelweiss eddig talán a befutó, belga búzát nem nagyon ittam, de ezeket a citrusosabb söröket szeretem. Viszonyítási alapként: alapból az édesebb sörök jönnek be nekem, a vezető helyeken eddig a Duvel, Corsendonk és a Gulden Draak állnak, az első 2 kb. holtversenyben. Satan, Bush viszont nem jött be.
Köszi még egyszer, de több ízlelőbimbó többet mesél alapon várok még tapasztalatokat

-
Traxx
őstag
Lenne lehetőségem a 3-ból 2 sört beszerezni: Hoegaarden Grand Cru, La Trappe tripel és Piraat. Melyiket lenne leginkább érdemes kihagyni? Vagy melyik az, amelyik csalódás volt, ha kóstolta őket valaki?

-
Traxx
őstag
Lenne egy stratégiai kérdésem: Sparban vagy Tescóban visszaválthatóak a 0,33-as sörösüvegek?
Van egy pár db...és az árát ha úgy van, visszaforgatnám persze 
-
Traxx
őstag
A hype miatt én is megkóstolnám, de szigorúan csak azért. Mert cefetdrága, hogy őszinték legyünk... ~3600 ft-ért Jagert vesz az ember, vagy pedig egy rakat más sört.
Ok, azt elismerem, hogy ez több, mint különleges. a legritkább trappista sör, nehéz beszerezhetőséggel, és gondolom nem hiába van olyan értékelése, amilyen. Ár / érték arányban viszont nincs a topon, de gondolom ezzel minden vásárló pontosan tisztában van

És most más: a Bush-ról egy szubjektív vélemény. Finom, de nekem sok. Erősen érezni rajta az alkoholt, sokkal erősebben, mint a Guldenen vagy a Duvelnél tapasztaltam. szóval nekem valahol itt, 10% körül van a határ, ez a 12 már kissé túlmutat rajta. Ízre nem olyan selymes, mint az előbb említettek, hanem (gondolom az alkohol miatt) durvább.
Nem mondom, hogy rossz sör, mert nem okozott csalódást. De annyira nem jött be...ettől függetlenül lehet, hogy lesz még részem hozzá, nem úgy, mint a Satan red-hez
De a Duvel-Corsendonk páros trónfosztása ismét elmaradt 
-
Traxx
őstag
Nálam is ez lesz a vendég, csak másabb pohárban
Plusz egy Duvel csúszik majd le...nyamm
Viszont fura, de szép színe van...Boldog, sikeres, és minél több örömöt és sört hozó új évet kívánok mindenkinek! A Westvleteren12-re szerintem még várok, de pár új darabot megcélzok jövőre...más, nagyobb célok mellett

-
Traxx
őstag
válasz
(ÉN)közPONT
#7201
üzenetére
Tesco van, de gőzöm sincs miért, hónapok óta ott gyakorlatilag nincs belga
Leffe, Hoegaarden van csak, még esetleg a gyümölcsösök közül 1-2, de Kasteel Rouge sincs pl. Duvel, Corsendonk és társai pedig végképp, úgy fest, ezeket kivezették. Mondjuk láttam Duvelt 830-ért náluk, Sparban ugyanakkor 700 környékéért, tehát aki erre volt fogékony, nyilván ott vette. Egyet néztem még ki náluk, amíg árultak ilyesmit, a La Trappe Quadrupelt, de a 830 körüli összeget piszkosul sajnáltam rá. De annyit most sem adnék ki érte 
Nagyobb italnagykerek vannak, még akár Nyíregyházán is, de a közkedveltebb vonalon kívül náluk sem igazán van olyan, amire fenem az ízlelőbimbóimat

-
Traxx
őstag
válasz
(ÉN)közPONT
#7199
üzenetére
Maga az elgondolás jó a szállítási díj csökkentéséről. Csak te, Jhonny06 vagy looser pestiek vagytok, koxx kolléga újvárosi, DelArco győri, én és adster szabolcsi. Ez azért megnehezítené a logisztikát
Titeket leszámítva (na meg talán egy családtagomat, de ő nem olyan nagy sörös) az ismerősi körömben nincs olyan, aki kiadna 600 Ft környékét egy sörért. Maradnak inkább az Arany ászok-Soproni-Borsodi vonalon.Egyébként én a nyári időszakban gyakran veszek Edelweiss-t a citrusos jellege miatt, ilyenkor télen befigyelnek a nagyobb alkoholtartalmú belgák, vagy a Leffe

-
Traxx
őstag
válasz
(ÉN)közPONT
#7193
üzenetére
És Kergeboci: irigyellek titeket a sörmennyiség miatt...felénk a netes rendelés marad csak, mint mentsvár, viszont alsó hangon 1800-at sajnálok szállítási díjként kifizetni a csakajósörnek, annyiból kijönne 4 Leffe vagy Edelweiss
15K-t pedig nem tudok elkölteni sörökre egyben, hogy ingyen lenne a szállítás.A szilveszteri sörfelhozatalt még passzolom
Sokat nem fogok inni, az biztos, nem szeretnék macskajajt. -
Traxx
őstag
Békés, finom sörös, boldog Karácsonyt kívánok!

-
Traxx
őstag
válasz
(ÉN)közPONT
#7151
üzenetére
"Ha már itt tartunk ki mit tett a fa alá karácsonyra?"
Nekem még megvan a négyes sörpakkom, így majd lassan az kopik el
(Gulden, Duvel, Bush, Corsendonk)
Pálinkázni nem fogok, bár van itthon gönci barack, illetve hegyközi szilva (nem bolti)
-
Traxx
őstag
válasz
Jhonny06
#7125
üzenetére
A Satan nálam a tavalyi karácsonyi pakk nagy csalódása volt. Idén tutira mentem: Duvel, Corsendonk, Gulden Draak, Bush
Az utóbbi újdonság lesz, nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog érződni ez a 12%...Ezt az előző hozzászólásodban lévő holland itókát hol lehet beszerezni, és hogyért mérik?
-
Traxx
őstag
"A kutatócsoport számításai szerint harminc kis dobozos sör (a Sapporo sörei kicsit nagyobb kiszerelésűek, mint a hazai 3,33 deciliteres dobozok, a kis doboz 354 millilitert jelent) elfogyasztása juttat annyi humulone-t a szervezetbe, hogy az valóban hatásos legyen."
Na itt a probléma, mert én 3 után csődöt mondok

-
Traxx
őstag
Nos az Ósün sör szempontból tényleg csalódás volt, ahogy írtátok is. Egy értelmes sör lett volna (a megszokott Duvel, Corsendonk, Leffe féle sörökön kívül), a La trappe tripel, de azért nem adtam ki ~800 pénzt. egyébként a választék tényleg a Sparos kínálat alatt volt, pedig az sem egy hűde

Szóval alighanem marad a tavaly is megejtett négyes sörpakk. Vagy a Corsendonk karácsony, ha kapok, bár ott a pohár nem izgat nagyon. Főleg úgy, hogy sikerült ötven ft-ért lecsapnom egy Leffe kehelyre

-
Traxx
őstag
És koxx: ez azért elszomorító...reménykedtem egy Westmalle-Delirium kombóban, vagy valami Sparban nem kapható, de finom sörben. Tudom, Metróban lenne 870/üvegért Delirium, de az nekem már kicsit sok

Lehet akkor majd egy Gulden Draak-Duvel-Corsendonk-Bush négyes lesz a vége. Hacsak nem cserélek le valamit Kasteel Rouge-ra

-
Traxx
őstag
Jártam a múlt héten Sparban, és bár akciós újság nem volt a kezemben, de a polcon olyasmi felirat figyelt, hogy dec. 24-ig tart a 4 belga / 2400 akció. A félreolvasás vagy rossz memória jogát fenntartom

Egyébként nem zsákoltam be egyet sem, már csak azért sem, mert hétvégén becélzok egy Auchant, aztán meglássuk, ott milyen a termés

-
Traxx
őstag
És Jhonny06: vagy 7-8 éve a szakmai gyakszimon beszélgettem egy belga sráccal. Ő mondta, hogy a Duvel nem túl spéci arrafelé (akkor még csak belga sörözőkben lehetett kapni, normál boltban nem). De mesélte, hogy 3-4 simán legurul belőle egy este. Nem ez a nép Borsodija arrafelé, de elterjedt. És azt is mondta, hogy csatakrészegre azért nem sörözik magukat

Egyébként tanár volt a fickó, tehát nem űzött ilyen nagyon elit foglalkozást, de az is igaz, hogy halvány gőzöm sincs, hogy ott mennyire fizetik meg a tanárokat.
A választék pedig arrafelé nyilván összehasonlíthatatlan az itteni kínálattal

looser: ez a Bush milyen mondjuk a Duvelhez vagy a Guldenhez képest?
-
Traxx
őstag
válasz
(ÉN)közPONT
#6693
üzenetére
Tripel Karmeliet vagy Westmalle még mindig kellene, esetleg a 10-es Maredsous....meg még jópár társa

-
Traxx
őstag
válasz
(ÉN)közPONT
#6691
üzenetére
Nem találtam meg hirtelen, de valamilyen blogon olvastam, hogy nem voltak elájulva a Jupilertől, jellegtelen sör kategóriába sorolták be (bár az nem rémlik, hogy ez a belga sörök között értendő-e, vagy úgy összességében
) -
Traxx
őstag
válasz
(ÉN)közPONT
#6687
üzenetére
Vagy a Jupiler.
-
Traxx
őstag
válasz
Jhonny06
#6661
üzenetére
Nyíregyen sörfesztiválon kóstoltam a csapolt verzsönt. A vége felé, amikor már határozottan elkezdett melegedni, igencsak előjött az íze, de addig sem volt éppen rossz. Szóval (az Agnus mellé) én mindenképpen bevállalnám
Az nekem kissé átlagosan indult, de szintén a melegedéssel jött elő az "igazi énje"...összességében nagyon jó volt. -
Traxx
őstag
Szia!
Előrehoztam a túrát, tegnap néztem ki
A Corsendonk-oknak nagyon örültem, illetve azon kívül egy 24-es Primátort kóstoltam meg. Szerettem volna a Cuvée des trolls-t is, mivel azt boltban még nem láttam, de éreztem, hogy ha bevállalom, akkor lemegyek kecskebékába brekegni
Kicsit így is éreztem az alkoholt, hála annak, hogy délben ettem, és 5-kor söröztem kvázi üres bendőre 
Kicsit kár, hogy Kasteel-ből csak Rouge volt, abból a nem gyümölcsösöket elnyalogattam volna. De összességében jó kis rendezvény volt szerintem is, pozitív csalódás

-
Traxx
őstag
Rendben, köszönöm előre is
engem leginkább a belga vonal piszkálna, a Deliriumokat nagyon megkóstolnám, ha vannak...vagy olyasmiket, amelyek a helyi boltokban nem elérhetőek, mint pl. Kasteel (Rouge kivételével), Tripel Karmeliet. A ritkábbakról, mint Piraat, Westmalle, Maredsous, vagy Rochefort nem álmodozok
Ja és én szerintem vasárnap teszem tiszteletemet a városban 
Jhonny06: jók a belgák...nem kicsit
Nekem a Duvel az egyik személyes kedvencem, a másik a Corsendonk Angus. A Gulden Draak már kissé túl édes, de szintén fini. Sok sikert a felfedezéshez, megbánni nem fogod 
-
Traxx
őstag
Köszi, ez hasznos volt
Tavaly voltak Deliriumok, és vevő lennék egy Corsendonk Pater Nosterre is, ha most is lenne. És ez a Korzó mögötti téren lesz majd, vagyis a sétálóban, ideális helyszín lenne nekem 
A Múzeumfalus sörös rendezvényről én sem hallottam, azt gondoltam, tavaly volt az első és az utolsó is.
A 6574-re: jó, de ha fogalmuk sincs, akkor azt is írhatnák, hogy kint lesz a placcon XY söröző, és az ő kínálatukból lesz szemezgetés...csak tudják, hogy ki is jön, mert az utcáról gondolom nem jöhet be bármilyen kiskocsma vagy bolt
Vagy ha csak annyit írtak volna, hogy még egyeztetés alatt vannak a partnerek, akkor megértem, és elfogadom...de a nuku választ nem 
-
Traxx
őstag
Még egy az előzőhöz: tavaly ez a BeerFest (ami ugye az előzőekből következően nem az lesz, amiről írtál
) szept. elején volt. Viszont volt egy másik sörfeszt is, tavaly jún. környékén, de azt barátosné miatt kénytelen voltam kihagyni
Szóval lehet az lesz most, de igazából passz, lehet ez valami totál új.. -
Traxx
őstag
"Egyébként úgy néz ki, hogy legközelebb Nyíregyházán (szept. 6-9-ig) kerül megrendezésre egy sörfesztivál, állítólag több, mint 100 fajta sör lesz csapon."
Tavaly voltam a Sóstó Beer Fest-en, ami már Sóstó SerFest, és az nekem csalódás volt. Azon 50 félét hirdettek, aztán én csorgattam a nyálam, hogy lesznek ritkaságok...hát, egy sátor volt, ahol ilyen boltban nem látott szlovák sört lehetett venni, na az jó volt
De a többi a bolti kommersz vonal...Heineken, Arany Ászok, meg ha jól rémlik, volt kint egy Warsteiner-es hely is. Csak ugye ezeket megkóstolhatom bármikor, ezért volt nekem mínusz.Az idei, aug. 20 körül megrendezettre nem mentem ki. Írtam a szervezőknek, hogy szeretném, hogy valami listafélét ha van, küldjenek. Válasz nuku, még csak az se, hogy nincs ilyen. Hát mondom jó, akkor ez is felejtős

Erről a fesztiválról viszont nem hallottam, de várnék róla infót, ah érdemes, akkor egy látogatást megér
Tévében reklámoznak ekkor fesztivált, de az Miskolcon lesz... -
Traxx
őstag
La trappe-ból a dubbelt vettem csak eddig, Quadrupelhez csak a Tescóban volt szerencsém (Sparban még nem láttam, igaz az elmúlt hetekben nem is fújt arra szél, szóval lehet már van
), de 800 Ft fölötti összeget sajnáltam érte kiadni. A Dubbel meg bár nem volt rossz, számomra nem nyújtott semmi extrát.Ha lenne Quadrupel, 600-ért már bevállalnám

-
Traxx
őstag
válasz
Latency
#6455
üzenetére
Köszi, most már jó...csak azt gondoltam, törölték végül az egészet, és lemaradtam. De a kedvezményt kihasználni nem fogom, mert messze van

Más: bementem ma egy italnagykerbe (Szal-tó, és a hozzánk legközelebb lévő szabolcsi városban, Ibrányban), de a választék hasonló volt, mint egy mezei boltban...csak kommersz sörök, semmi egyéb. Pedig jó lett volna egy finomságra lecsapni...
-
Traxx
őstag
A fórum felső részén van egy ilyen hirdetés:
"A sör egészséges. /Wikipedia/ A jó sör finom. /Sörmanufaktúra/ Kóstolj rá PH!-s kedvezménnyel! /Parci/"
404-et dob egy jó ideje az oldal...tudja valaki, hogy mi áll(t) ott? Amúgy ma egy Fekete démon lesz a menü...meccs van, muszáj

-
Traxx
őstag
Nem is tudtam, hogy nyíregyi vagy...de ha már megtudtam, honnan szerzel be ennyi különleges sört? Mert én mint megyebeli azt tapasztalom, hogy (főleg minőségi belga vonalon) eléggé ínség van...gondolok itt olyanokra, mint a Deliriumok, Westmalle, Rochefort...
A blogot én is látogatni fogom
Csak egy megjegyzés: az itteni beszámolóidhoz hasonlóan ott is fel lehetne tüntetni az alkoholtartalmat? -
Traxx
őstag
Jelen
Nos, a Satan csalódás volt nekem...az íze tényleg különleges, fűszeres, de engem nem nyűgözött le túlzottan. A 8% alkoholt meg sem éreztem, ellenben a Corsendonk 7,5-ével, amit nagyon is
Köröket vert ízben is a Satanra.A Duvel és a Gulden még várakozik csendesen...de már nem sokáig

Boldog Karácsonyt mindenkinek

-
Traxx
őstag
A Satanon kívül már mindegyiket kóstoltam, és szoros versenyben ugyan, de Duvel-Corsendonk-Gulden nálam a sorrend. Igaz az utóbbi kettőből ez lesz mindössze a második kóstolás, szóval borulhat itt minden
Alighanem a Corsendonk lesz az első áldozat holnap, aztán pár nap múlva a Satan.És azért csak holnap, mert az lesz az év utolsó munkanapja nekem

pohár: akkor várok véleményt előbb, és aztán lehet megcserélem a két sör közötti sorrendet

-
Traxx
őstag
Na megvolt a Sparos beszerző körút a 4 db-os csomagból. A termés: Duvel, Corsendonk, Satan, Gulden Draak. Most jön a kellemes feladat, eldönteni a sorrendet...igaz nem egy nap fognak lecsúszni

-
Traxx
őstag
Csatlakozok looser-hez...a Duvel-t ne hagyd ki, és az aranysárkányt is tedd be a pakkba
Továbbá nem emlékszem tisztán, van-é az Intersparban La trappe Quadrupel, vagy a Tescóban láttam...szóval még azt.A Corsendonk...hát nekem az első 1-2 korty után az volt az érzésem, hogy egy totál átlagos sör, de ahogy melegedett, úgy adta egyre inkább magát. Összességében nagyon kellemes élmény volt

-
Traxx
őstag
Lenne egy kérdésem ezzel a négyes pakkos akcióval kapcsolatban...hogyan működik a dolog, 4 egyformát kell venni, vagy a kombó mindegy, csak 4 belga legyen?
Gondolkodok egy ilyen összeállításon, vagy a Corsendonk Karácsonyon...
Csak az már 3K... -
-
Traxx
őstag
No megvolt szombaton a kóstolás...hát, kissé vegyes a kép. "Szakmai" értékelést ne várjatok, hogy itt meg itt ennek meg ennek az íze érződik, mert ilyesmit nem tudok írni
Nos, az vitathatatlan, hogy ez volt a legösszetettebb sör, amit eddig ittam, tényleg nagyon finom. Viszont nekem már túl édes. Ízre ezt leszámítva nagyon ott van a szeren, megérte a pénzét
Viszont a túlzott édessége miatt egy hajszállal nálam lecsúszott az aranyéremről a Duvel mögött. Igaz, ezt az édes ízt bőven okozhatta a 2%-kal több alkohol, mivel ugye 10,5-ös. Egy tuti: megütött
Amin még meglepődtem, hogy szinte semmi habja nem volt...csak ha kicsit gyorsan öntöttem. És az is igaznak bizonyult a sörre nézve, ami jópár eddigi belgára: ahogy melegszik, úgy lesz egyre jobb. Összességében 10/9, de még keresem az új királyt 
-
Traxx
őstag
Nos...megvolt a nyíregyi túra, és már a hűtőben figyel a Gulden Draak
700 Ft-ért jutottam hozz, ez nem valami kevés, de a múlt héten történteket meg kell ünnepelnem, és arra kiváló alany lesz ez a sör...remélem nem fogok csalódni
Ha azt a szintet megüti, amit a Duvel képvisel nálam...akkor nagyon jó 
-
Traxx
őstag
Ezeket tudtam, igaz nem minden fajtát kóstoltam eddig (Kwak és Barbar nem, és Kasteel Rouge-al is találkoztam, de pont azért nem vettem, mert gyümölcsös). A rendeléssel egy nagy gondom van: szeretem ugyan a jó söröket, de nem vagyok nagy sörös
Tehát hónapokig csak itt állnának...továbbá nem szeretnék 15K-t elkölteni egy összegben sörre, mert annyira nagyon nem vagyok eleresztve anyagilag
(ettől eltekintve viszont sokkal inkább iszok ilyen kategóriájú söröket ritkán, mint hogy mondjuk hetente egy Kőbányait. Íz és élvezeti érték szempontjából azt hiszem így járok jobban
)jookomak: Ósün "épül" Nyíregyen állítólag, bár már 2010-ben volt róla szó, de hogy hogy áll, az homály, szerintem a válság elvitte azt a tervet is...és csak 1-2 év múlva lesz belőle áruház, ha jól rémlik egy év eleji hír
Cora felénk nincs, csak Miskolcon vagy Debrecenben, én pedig szabolcsi vagyok, és Nyíregyháza lenne a legjobb, mert az csak kb 25 km tőlem...Debrecen saccper 85. -
Traxx
őstag
Az nem baj, van mindkettő a városban, egymástól pár 100 méterre...igaz ha elkezdek gyalogolni, először Sparba botlok, szóval egy kicsit hosszabb túra lesz. De alighanem megéri

Apropó...valami egyéb, ilyesmi kategóriás sört nem hoztak be (akár Spar, akár Tesco fronton)? La trappe Quadrupelt már láttam, de legjobban a Tripel Karmeliet - Westmalle - Kasteel trió érdekelne
Sajna a megyében nem tudok olyan boltról, mint mondjuk a csakajósör, szóval azért érdeklődök az ilyen hipermarketek felől... 
Új hozzászólás Aktív témák
- Metal topik
- Alumíniumba öltözött a Nothing Phone (4a) Pro
- Xiaomi 17 Ultra - jó az optikája
- One mobilszolgáltatások
- Gitáros topic
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Parkside szerszám kibeszélő
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Autós topik
- Internet Rádió építése (hardver), és programozása
- További aktív témák...
- LicencAruhaz.hu OLCSÓ, LEGÁLIS SZOFTVEREK AZONNAL - Windows - Office - Win Server - ÖRÖK GARANCIÁVAL
- Apple iPhone 13 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- BESZÁMÍTÁS! ASRock B450M R5 5600X 16GB DDR4 512GB SSD RTX 4070 12GB DeepCool CC560 CoolerMaster 750W
- Apple iPhone 13 Pro Max 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Samsung 16GB DDR5 5600MHz M425R2GA3PB0-CWM
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

Tehát azt nem tudom, mi van még pluszban az előzetes kiíráshoz képest, de annyira szerintem nem sok.
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)

A sörlista egész jónak tűnik nekem:
Igaz, nagy játékos se vagyok, leginkább tanulásra használom a gépet, az általános dolgokon kívül.



Jó meleg is volt, nagyon jólesett volna eggyel legurítani 
Leffe, Hoegaarden van csak, még esetleg a gyümölcsösök közül 1-2, de Kasteel Rouge sincs pl. Duvel, Corsendonk és társai pedig végképp, úgy fest, ezeket kivezették. Mondjuk láttam Duvelt 830-ért náluk, Sparban ugyanakkor 700 környékéért, tehát aki erre volt fogékony, nyilván ott vette. Egyet néztem még ki náluk, amíg árultak ilyesmit, a La Trappe Quadrupelt, de a 830 körüli összeget piszkosul sajnáltam rá. De annyit most sem adnék ki érte
) szept. elején volt. Viszont volt egy másik sörfeszt is, tavaly jún. környékén, de azt barátosné miatt kénytelen voltam kihagyni
Ha tudom, elgondolkoztam volna a Gulden Draak helyett / mellé azon is...