Aktív témák
-
Bazsesz
őstag
/OFF
:O
Még mindig le vagyok lassulva. Olyanokra válaszolok, amit úgy 2000hsz-szel előbb megválaszoltak. Mi van velem most? Vagymiért? De több topikban is. :O
/ON -
Bazsesz
őstag
Hát ez mekkora baromság! Már bocs. 15 éves gyereknek kiküldeni a sorozási OV-kérő lapot? Nanemá! Meg amúgyis, akkorra elvileg eltörlik a katonaságot, 2005-től kezdve asszem csak aki akar, az megy be.
De érdekes, hogy osztálytársaimnak mind kiküldték 16 éves korukba, én meg 17 vagyok, és még semmit nem láttam belőle. Most meg olvasom, hogy itt a fórumozó 15 évesen megkapta. Mit gondol a Magyar Állam? Majd 15 évesen bevonul, lelő pár kiálló szalmadarabot, mikozben hatvanszor elvágja a kezét? Hülyeség. Mint az is, hogy ha nem mész egyetemre, akkoor 18 éves korodban be kell, hogy vonulj. Namármost asszem az ember 18 éves korában van abba a pontban, mikor egy kicsit sem érdekli a katonaság, meg vannak tőle fontosabb dolgok (továbbtanulás, csajozás, bulizás, haverok, PH!, kaja, meg még sorolhatnám). Hát gondoljatok bele, ha jól tudom, az fél év ezektől való elvonás.
Na mind1, kíváncsian várom a következő dolgokat, meg a katonai lapomat, hogy elintézzem 2 perc alatt az egészet, és röhögjek egy jót. :))
Üdv: Balu -
Killberk
aktív tag
Nekem is ilyen teszt volt, majd köv. sorozáskor E.
Kérdésekre kellett igen vagy nem választ adni, ugye? Hát én igen gyorsan lepörgettem (max 1 óra), meg is jegyezték ott. 3/4-ére nemet válaszoltam, szal igen negatív ember lehetek. :))
ui: egyébként szerintem nem annyira a válaszoktól függ, hogy mit írnak rólad, hanem inkább attól hogy utána mit beszélgetsz pszichológussal.
[Szerkesztve] -
fokukac
nagyúr
annyira nem kell parázni. én is megkaptam azt a levelet, 17 évesen. visszaküldeni elfelejtettem, 1-2 évvel később találtam meg újra, akkor meg már elavultak voltak az adatok, amiket beleírtam... úgyhogy nem is küldtem már vissza nekik.
most 24 éves vagyok, és még mindig semmi hír. remélem, ez már így is marad, és nem én leszek az utolsó, akit még behívnak... :(((
-------------------------------------------------------------
szóval, lehet, hogy eltűntem a nyílvántartásból. jeee :)
kérdeztem egy ismerős apukáját, aki alezredes, hogy mit csináljak. Erre ő : ''örüljél!''
úgyhogy egyelőre örülök.
persze, most diplomázom, és lehet, hogy csak arra várnak, hgoy befejezzem... :)
''angyalbőrben jól érzem magam!'' -
nilrem
aktív tag
válasz
Il Padrone #47 üzenetére
Ha akarnak persze. De nem nagyon eroltetik ok se!
Lenyeg mutter betanitva ilyen papirt tilos atvenni kesz! -
nilrem
aktív tag
Sorozo papirt ajanlva kell, hogy kuldjek. Egyszeruen nem kell atvenni. Kesz ennyi!
Ingyen E! -
dobi
aktív tag
2005-ben lesz az utolsó vonulás, és most polgáris vagyok!
-
DaSilva
senior tag
Engemet sugár- és vegyvédelmi felderítőnek soroztak be. Biztos, hogy jó buli.
-
lehel1
csendes tag
Valóban nem abszlút értékhez van már kötve a szem gyengesége, hanem ahhoz, hogy mekkora különbség van a két szemed között. Ez a szabályozás most változott. Kicsit én is meglepődtem, amikor mentem az éppen megfelelő papírommal, erre az orvos mondja, hogy rendben látja, húzzam le a gatyámat. De mondom, hogy E kategóriás a szemem, erre mondja, hogy ja pár hónappal ezelőtt még valóban az lett volna. Aztán abban maradtunk, hogy most januárig tolódik a dolog. Most február vége van. Vajon most meddig tolódik???
A határon ugye kiengednek, ha mégis küldenének egy papírt, hogy szívesen megvendégelnének egy kávéra vhol Szombathelyen?? :)))) -
[Kovi]
tag
Ha már a történeteknél tartunk akkor elmesélem, hogy engem pedig, hogyan jelentett fel a honvédség:
19 évesen még nem hívtak sorozásra de egyetemen beiratkozáskor adtak vmi papírt amit nem küldtem el hadkiegre, mert azt hallottam vkitől, hogy csak akkor kell ha már besoroztak. 1-2 hónap múlva jött a levél, hogy ugyan megkapták az egyetem névjegyzékét és tudják, hogy tanulok, ennek ellenére 15 napon belül pótlólag vigyem be a papírt amit az egyetem adott. Még szerencse, hogy nem csinál magából komplett hülyét ez a szánalmas kis szervezet. El is vittem, ott még kitöltettek velem 3 formanyomtatványt, meg írnom kellet egy kérvényt, hogy tanulok és nem érek rá arra, hogy vmi kopasz 8 általánossal a háta mögött ugráltasson egész nap. Akkor mondták, hogy minden ok és majd kapok papírt is róla. Így is lett. 2 hét múlva jött a levél, hogy minden rendben, elfogadták a szolg. halasztási kérelmet. Már rég el is felejtettem a kopaszokat, mikor kb 1 hete kaptam egy levelet a jegyzőtől, hogy a honvédésg feljelentett amiért késve adatm le az igazolást, és 20.000 Ft a bírság, de mivel még nem volt összetűzésem a hatósággal, így 2 évre felfüggesztik, de ha a következő két évben rossz fát teszek a tűzre akkor súlyosbítva varrják a nyakamba...
Hozzáteszem, hogy mikor a postás hozta a levelet akkor mondta hogy tele van a levélhordó kocsija ilyen levelekkel, úgyhogy valszeg nem egyedül jártam így. -
Il Padrone
senior tag
Azert vegyetek komolyan!
Az, hogy -5 alatt E-t kapsz, nem igaz.
Elmesz sorozasra, kitoltod a teszteket, nagyjabol megnezik az egeszsegi allapotodat, aztan A.
Most nagy a hiany a katonasagnal.
Ha nem mesz el a sorozasra, szabalysertes, es halmozodhat.
Ha nem kuldod el az iskolalatogatasit, es behivnak sorozasra, es akkor adod le, akkor ismet fizethetsz buntetest.
E meg nem olyan egszeru kapni, tudom mindenkinek az ismerosenek a rokonanak az apjanak a a fianak a lanya meguszta, de nem olyan egyszeru es eszen kell lenni.
IQ teszt alapjan nem adnak E-t, mehetsz pszihiatriara kivizsgalasra. A pszichologust pszichiatert meg nem fogod olyan egyszeruen atverni, mert 1perc mulva atlat rajtad.
Azert kell eszen lenni, mert siman meghurcolhatnak, kitolhatnak veled, es joguk van hozza. Persze ha akarnak, de ha valamit elszursz, akkor akarni fogjak.
A katonasag meg nem a megerteserol hires...
[Szerkesztve] -
Zoltán
őstag
Nekünk tök jó volt gimiben. Kaptunk 3 nap lógást a vizsgálatokra. 2 nap alatt lezavartuk, aztán volt egy tiszta napunk, hogy totál berúgjunk... A lányok nagyon írigyek voltak, mert nekik nem járt lógáslehetőség... :)
[Szerkesztve] -
concret_hp
addikt
Nekem eddig annyi volt az egész h kaptam egy papírt mennyek el háziorvoshoz. Elmentem kitöltötte (pontosabban az aszisztens), csak úgy sacc/kb-ra. se tüdőszűrő se semmi. most+ kaptam 1 lapot hogy küldjek igazolást h ég suliba járok beküldtem azt ennyi. Remélem. :U
-
[amne]
senior tag
Semmi nem lesz, ez csak felmérés hogy kit hívnak be, ha mellékeltél iskola látogatásit 1 évig nem is néznek rád, büntetést az a haverom se fizetett aki sorozásra se ment el, őt már bírosággal zsarukkal, katonasággal fenyegették, ha egy ladaniva jött már parázott. Nem kell komolyan venni ennyire. Viszont nem árt elküldeni mostmár a kartont.
-
bdav
őstag
válasz
Apollo17hu #29 üzenetére
ezaz, csak akkor van értelme szenvedni egyáltalán ezzel? sztem nem sok.
-
bdav
őstag
amugy nem ugy van hogy mostanában záros határidőn belül megszüntetik a sorkötelességet? akkor mi értelme az egész cécónak? (nekem is aktuális, perpill egy adatkérö lap vagy mi a szösz van nálam már hetek óta /8 napon belül visszaküldendö / :) )
-
Pé
senior tag
Én 29 vagyok, és mióta az eszemet tudom, a hadkiegről jövő leveleket kidobom a kukába. Soha semmi nem volt még belőle.
-
szucsi
őstag
Elmesélem, hogy egy barátom hogyan kapott akkora E-t, hogy alig bírta hazacipelni. Azóta is itt őrzi a papírt a fiókomban :D.
Az egyszerűség és a hitelesség kedvéért egyesszám elsőben lesz, ahogy én hallottam :DDD.
''Aznap reggel elvánszorogtam a szemészhez, aki bemérte a hemümet, -3,5, -3,5 mind a kettőn 0,5 cillinder.
Mondtam a spinének, hogy igen ám, de nagyon sokat romlott a szemem, és hogy gyorsan kéne a papír, mert ha nem megyek be 9-re a budaörsire, akkor kijön értem egy kommandó.
Mondta, olvassam szemüveg nélkül, mondtam, hogy a tetején a nagy sem neagyon megy. Mondta, hogy O.K., olvassam a hemüben. A fölső hármat elolvastam, mondtam, hogy az alattalévőt csak azért tudom, mert tudom fejből a táblát.
Addig tologatta az agyamba a dioptriákat, amíg megálltumk 4,5-0,5 5,0-0,5 nél.
Modtam, gyorsan írja fel, bár akkor már valóban alig tudtam elolvasni a cuccot, nagy szükség volt a rövid távú emlékezetemre. :D
Betotyogtam a két vén alkoholista faszkalap sorozódokihoz, mint Mr.Bean, aki összeszarta magát, és élből borítottam a fogast balra.
Az asztma papír (szintén keményen dolgoztam érte - szivar tüdőre, és egyéb nyalánkságok, úgy ziháltam a tüdőgógyásznál, mint Kamaz az emelkedőn) már nem is kellett.
Mondta a sorozótiszt: rossz híre van, nem engedheti, hogy a hazát szolgáljam, és tolta az E-t a kezembe.
A havert meg, aki egyedül ápolja a SM-es anyját, meg bebeszták tankba, pedig ő ráadásul tényleg asztmás is.''
Szóval állítólag -5 fölött megvan az E
[Szerkesztve] -
_Petya_
őstag
Tudja valaki, hogy miből áll egy ilyen pszi teszt? Mit kérdeznek?
-
dnacrew
tag
-
dnacrew
tag
Nekem az volt a bajom az egészzel hogy abbahagytam a sulit mert egy kalap szar volt és éppen találtam egy jó munkát és nem akartam egy ilyen faszság miatt otthagyni. És 9 hónap mulva üres zsebbel nekilátni melót keresni. Amugy meg ha lehetne lőni sokat akkor mennék, de 9hónap alatt egy tár és az is AMD-vel nem is igazi AK-val, hát nem valami vonzó.
De respect azonak akik leszolgálták!! :C -
Szőrös
veterán
Hmm hát én anno elmentem sorozásra , A-t kaptam , bevonultam , leszolgálltam 9 hónapomat oszt hali. F@szt kell nyavajogni ? Persze akinek télleg olyan baja van azt megértem de 1ébként ? ehhh
-
dnacrew
tag
22 vagyok és idén voltam sorozáson. Meséltek fűt fát, hogyha megvan a 2kezed/lábad akkor katona leszel. Na mondom ezt megnézem magamnak. Fapofa fel, pszi teszt megír. Behívnak a pszihológus nőhöz, ott meg meséltem egy akkorát hogy orvosi vizsgálaton meg se néztek, azonnal küldtek a pszihológiára szakvéleményezésre. Ejött a nap, bementem, előszöt azt hittem ez is egy ilyen jó poén lesz. Erre elém raktak egy 580(!) kérdéses tesztet. Hát majdnem 2 óra volt mire végig értem és cseles volt mert volt benne visszakérdezés. Ugyanazt min.2 szer megkérdezték, csak ugye én szemfüles voltam. :DDD
Az eredmény ''E''. Visszaviszem a papírt és a parancsnok aki ott volt, tök kedvesen lassan és érthetően megkérdezte hogy tudom mit jelent ez, hogy nem lehetek katona meg, hogy egyetértek e. Örültem, aláírtam és az életben nem leszek sorkatona.
Nekem ez tök megfelelt ez a megoldás, ingyen volt és két délelőttömbe került mindössze. -
slug
senior tag
Nagy sajnálatomra engem sem visznek be katonának :C
Nekem a gerincemmel van gond. 19 éves vagyok és már 4 db csigolyám meszes.
Komoly mi? Egyébként semmi bajom nincs, csak az,hogy néha fáj a lábam, mert oda sugárzik ki a derekamból a fájdalom. -
hobizoli
nagyúr
Nalunk anno -szinte- mindenki A-t kapott, csak aki szemuveges volt, az kapott B-t...aztan csak kesobb a laktanyaban szortiroztak a nepeket C-re es/vagy D-re...persze eleinte csodalkoztak is, hogy lehetett egyszerre ennyi A-st sorozni, aztan rajottek...engem is elkuldted a -szerintuk- szimulans pollen-allergiammal a sajat orvosaikhoz katonai korhazba, es hogy-hogynem megis...igy kaptam egy E-t par honap ''szolgalat'' utan:DD
A sorozason tok mindegy volt milyen papirjai is voltak egyeseknek, mert azokat meg se neztek...
Ennyi volt a orvosi vizsgalat:
-Mennyi szokott lenni a vernyomasa?
-....
-Az jo...latja azt a tablat?
-Aha, de a legaslot nem...
-Jol van...nem baj:DD...kuldje a kovetkezot.
-:U
Komoly, mi...?
hobizoli -
Agyasima
őstag
Hmmm, régi ''szép'' idők. Emléxem csuma másnaposan, alvatlanul, zuhanyzás nélkül mentem be. Fájt a fejem, pattogatott kukoricát ettem.
Az a köcsög sorozótiszt meg elkezdett baszokgatni, hogy én nem is vagyok allergiás, és hogy csak szimulálok, kb 10 percig magyarázott, hogy valljam be.
Nem voltam hajlandó, nyilván. Erre ő megfenyegetett, hogy akkor majd berendelnek a katonaorvoshoz, és akkor ott majd jól lebukok. Ebben maradtunk.
1 kicsit fölb@szott agyilag.
De csak nem hívtak be még azóta se a saját orvosukhoz, és már nem is fognak... -
Frederic
tag
Szarj az egészre!!!! 23 éves vagyok és nekem még besorolásom sincs!!! Egyszerűen elküldtek a sorozásról!!! Egyszer azér mert tanultam és volt ''papírom''. Másodszorra kijött valaki megnézte ugyanezeket a papírokat, majd közölte, hogy menjek el, mert Én már csak akkor leszek katona ha akarom!! :DDD Szóval ma már csak akkor visznek el ha nagyon akarod, vagy nagyon béna vagy. De ha elvisznek sincs gáz, ha van nyelvvizsgád, akkor irány a tolmácsolás! :DD
-
avi
csendes tag
velem is végig csinálták az orvosi vizsgálatokat, de nekem is több volt. mondjuk nem volt baj, mert legalább addig sem az iskolában kellett rohadni. ez két éve volt. akkor leadtam a papirokat az iskolai orvosnak. majd egy évre rá (17 voltam akkor) behívtak sorozásra (tesztek, orovis vizsgálat), majd 'I' minősitást kaptam, vagy mi a nyavaját, mondván, hogy még tanulok (mondtam, h ezt én is tudom, és ha elöbb kérdezik szoltam is volna. persze az sem zavarta őket, hogy minden papiromon rajta volt, hogy még gimnáziumba járok.) szóval, ideiglenesen ezért nem lehetek katona. mondjuk én egy cseppet sem szerettem volna az lenni. és mondták, hogy majd behivnak újra. nah hát azóta se semmi. ráadásul azóta volt egy csunya vállsérülésem, szal az alapján felmentenek tuti, de ugy tűnik, hogy teljesen elfelejtettek. A katonaságban elképesztő káosz uralkodik...
szóval parrantani nem kell. rossz esetben (ha eszükbe jutsz) kapsz valami birságot. -
PeliScan
addikt
válasz
Apollo17hu #5 üzenetére
Az téleg nem rossz; befizetssz 20e pénzt, és megtanítanak ától cettig minden tipusú jogsit, amit csak a szemed kíván! alapból 1 szakmát ad; kamionofőr!! :))
-
westlake
félisten
:) en is A-t kaptam. mehettem volna lovesznek. mentem polgarira:)
egyebkent allitolag elelmes jogaszok csinaltak valami papi szervezetet, es oda barki belephet, es nem kell katonanak menni, mivel a papokat nem hivjak be:)
ez valami kiskapu, vagy mifene, nehanyan rajottek. sajnos csak enyit tudok rola.
vaalmi neve is van.......bar tudnam:Ö -
PeliScan
addikt
Nevetséges az egész; én nem a szerttem volna katona lenni, de nem is kerestem kibúvókat;ha hínak, hát hívanak. Viszont a -5 és -5.5 szeme miatt már alapból ''C'' kategória! :)
Perdig kontaktlencse, jó mesterlövésznek nem mehetnék, de minden másban jobban látok, mint egy -1es szemüveg nélkül... szóal elég komolytalan, ha engem már be sem hívtak. :) -
Elrood
őstag
Szerintem büntit kell fizetned, de nem kell bevonulnod mivel nem múltál még el 18:).
Ezt vizsgálatot nekem is megkellett csinálnom, de nálunk csoportosan folyt, tehát az osztály férfi tagjai egyszerre mentek, kaptunk két nap szünetet, hogy minden vizsgálatot megcsináljunk:). Érdekes, nálunk több vizsgálat volt: tüdőszűrés, ortopédia, pszih. vizsgálat, vérvizsgálat. Ez kb 3, vagy 4 éve.
Akinek visszakellett vinnünk a vizsgálatok eredményét (nem postán feladni), az azt mondta, hogy ha nem visszaük vissza büntetést kell fizetni.
A büntetés mértékére nem emlékszem már. -
Cos
senior tag
Szerintem nem mehetsz vissza sem már suliba szeptembertől hanem elkezded letölteni sorkatonai szolgálatod mert már nincs kit bevinni!!!!!!!!!!!!! ;)
-
Shim
őstag
Még februárban kaptam egy lapot vmi katonai szarsággal, hogy alkalmas vagyok-e a sorkatonai szolgálatra. Mondom magamnak vicces dolog még csak 16 vagyok (pill már nem, ma lenni nékem szülinap :) ). Tüdőszűrés is megvolt, örülünk. Már csak fel kell adni postán.
Na itt van a bibi mert egész egyszerűen magasról tojtam az egészre, amíg a napokban nem hallottam azt a pletykát, hogy komoly büntetés vár arra aki nem küldte be (március elejéig kellett volna). A lapon nem láttam ilyet, de azért megijesztett, pont ez hiányzik nekem most.
Tényleg megbüntethetnek? Feladjam még postára (már ha megtalálom)?
Megnyugtató válaszokat várnék, para feeling van nékem per pill...
Aktív témák
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad T14 G1 - i7-10GEN I 16GB I 512SSD I 14" FHD I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! HP ZBook 15 G3 - i7-6820HQ I 16GB I 256GB SSD I Nvidia VGA I 15,6" FHD I Cam I W11 I Gari!
- Lenovo Thunderbolt 3 kábel (4X90U90617)
- Huawei Nova Y70 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Xiaomi Redmi Note 14 5G 256GB Kártyafüggetlen 1 év Garanciával
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest