-
Fototrend
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
iSonic
addikt
tbundy: nem ő a leggyengébb faj csak egyszerűen ezeknek a nerfeléseknek nincs értelme, ha egyszer normálisan kivolt balancolva akkor hova tovább a nerf?
Djuree: ugye te most viccelsz?
amit te is említettél a zerg ellen aztán a viking leszállás a legrosszabb creep-en úgy mozognak a lingek vagy bármely egység, mint az autópályán 130-al.. ezt protoss ellen el lehet játszani, de ha van neki esze és warp gateje lehív zealotokat vagy bármi erős egységet azt annyi.. ja és ha zergnek mutája van akkor meg aztán csókolom a leszállás.. terran azért nem emlitem meg mert missile turret és nem fognak leszállni, ha igen akkor max terran ellen tud valamit behozni, mivel ott is van dropship ami odaröpíti az egységeket és ha újra felszállna a viking akkor a turret a nagy részét lekapja 
-
Djuree
félisten
nem rossz az a viking. elrepülsz az exphez, lemész földre, kilövöd a paréjokat, repülsz tovább, következő expnél ugyanez. jó eséllyel nem érnek oda, hacsak nem zerg az illető....meg mivel messzire lő és mozgás közben is, üldözni nagyon durva egység. amúgy elég sérülékeny, nem face to face harcra való...
-
föccer
nagyúr
No, feltoltam ide egy jó kis rep-et. oxox-al toltubnk egy 42 perces 2v2.-t TZvTZ felállásban. Volt néhány tanulságos hibánk, amiért "jogosan" kaptunk ki, de mindennek ellenére nagyon élvezetes csata volt. Aki megnézi, kérem kommentelje.
üdv, föccer
mod: link lemaradt.
üdv, föccer
-
iSonic
addikt
viking egy lószart sem ért, mivel iszonyatosan gagyi egység például a phoenix ellen. Banshee iszonyat lassú és a cloack meg 200/200... -.-' ez köbö olyan lenne, mint a DT-nek is kikéne rántani a cloackot.. pluszba még 150/100-ba kerül, azért ez egy kicsit túlzás.. BC-t meg amennyi idő alatt kihozod apám, addig már rég kikaptál..
tank egyetlen defend egység volt, mivel volt tűzereje és nem az volt, hogy jön az expandodra 40 kis buzi speedling és átfut rajtad, mert a tank legalább megfogta ezt..
de még mindig mondom void ray nerf hol a pi**ába van?? 7db void ray felcharegolva hol fogok én meg ugyanannyi vikinggel? szóval itt a viking ereje..
-
sith7
félisten
-
csuszi
aktív tag
ja, amúgy sg.hu sc fórumán most megy le az első próba liga, utána jön a következő nagyobb létszámmal (ez csak 16fős volt, de lehetett volna jelentkezők száma alapján 32-es is), nem csak 1v1, hanem 2v2, 3v3, 4v4. lehet regelni, jelentkezni az adott topicban. ráadásul az adott topicban megtalálja mindenki a magyar sc-ések névlistáját, onnan lehet gyűjteni sc társakat.
-
csuszi
aktív tag
én 65-re emlékszem, de ez a 35 a nevetséges kategória. 125gázért???
sorakozik a tank a bc mellé mint haszontalan egység, a terran legfőbb egysége. már csak a marine-t kellene elbaszni, és akkor teljesen jó lenne.
sc1 óta így van, a terra viszonylag tré levegőben, cserébe földön söpör. söpört, eddig. kérek egy értelmes levegő harcoló unite-ot mondani terrának? nincs. viking gyenge, drága, bc lassú, drága, (ráadásul azt is nerfelik
, eddig se láttam egyszer se), banshee még drágább, gyenge, ráadásul földre lő. marad a szokásos mmmthor kombó, alleluja. siege-t piszkálni, te jó ég... -
FefeeX
veterán
Rushban a protoss a leg opabb szerintem. Legalábbis AI ellen fölényesen rusholok protoss-al... Insane AI-nak 2 marine-ja van mire nekem 2 zelám, mindegyik az ő bázisán
Meg is lett az insane rush achi...
Lehet protoss-al kéne mennem majd emberek ellen is, csak hát, nem nagyon ismerem ki magam az új protoss fajon belül... Hiányzik a reaver, van egy csomó egység...Jah, amúgy GZ a gyémánthoz...

Föccer: javaslom, hogy nézz meg egy youtube vidit, lehetőség szerint amiről van replay is, aztán próbáld meg lekövetni... Sajna nagyon sok múlik 1-2 másodpercen, szóval nem árt mentegetni is néha... És ki kell expelni az első támadás után, még a második előtt... Az egyik leg idegtépőbb achi...

-
föccer
nagyúr
Hmm, egyszerűen nem jön össze az opening gambith.., Egy pár marin valahogy mindig hiányzik
volt, hogy csak 3 sec maradt le az utolsó...üdv, föccer
-
Alg
veterán
We're going to be adding destructible rocks to the Desert Oasis map to make natural expansions easier to protect. In addition, the center map watchtower area is being narrowed.
Ez már nem tetszik, az oasis egy jó pálya volt, sok nagyon jó meccsel...
we're changing the Siege Mode damage of the siege tank from 50 to 35, +15 vs. armored
Hoppá-hoppá, talán már lehet majd hydrázni T ellen is, és a lingeknek is van esélye elérni a siege vonalat
-
doddy
tag
Srácok fontos bejelenteni valóm van
.Megvettem a StarCraft 2-őt
. -
-
sith7
félisten
Csak mondom, a bétában, a 1x - dik patch - ig, csak void rush - t nyomtam szinte, és tényleg nem volt ellenfele, ugyanis a jelenleginél nagyobb volt a tűzereje, és a hatótávja is, sokkal messzebbről lehetett vele lőni

Amúgy a terran meg tényleg OP
... pörkölttel is, meg anélkül is

-
iSonic
addikt
tudod a sok bronz ligás vérpisitke beírja hogy nerf reaper meg tank mert nem tud counter-t találni rá és mivel a blizzard egy rángatható báb, ezért ha 100-an írnak egy levelet, hogy nerf terran akkor az lesz.. de a void ray-el nem csinálnak semmit az úgy tökéletes ahogy van..
-
iSonic
addikt
[http://us.battle.net/sc2/en/blog/692221] hogyan szopassuk a terrant patch

-
föccer
nagyúr
Hmm. Hovűá tüntek azok a térképek, a costum map-ek közül, ahol frankón ki tudott repülni a terran játékos a 7 insane ellenfél elől?
üdv, föccer
Vladi: Semmi baj, találtam a bneten ellenfelet, és megcsináltam az archivmentet.
üdv, föccer
-
izomhod
őstag
hali!
a savegamekat hol tárolj a a game?
át tudom tenni egyik pcről a másikra?köszi
-
föccer
nagyúr
Toltunk FefeeX fórumtársal egy kos coop-ot. Az egyik ultraliskem 79 kill-nél állt meg

full páncélzatban valami iszonyat mészárlást tud végezni 5-6 ultra. Asszem az egyik kedven egységemmé vált
Melléjük vagy tucatnyi corruptor, és kész a halálbrigád
Keresztül mennek szinte mindenen...üdv, föccer
mod
RE (#8863) sith7:
Ilyyet kérek szülinapomra



Üdv, föccer
-
sith7
félisten
nem gyenge ...
-
föccer
nagyúr
Üdv,
2 db coop vs AI. meccsre kéresek társat, a mai délutánra. A guide 1-ből már csak ez hiányzik, és nem akar randommal játszani


üdv, föccer
-
kovsol
titán
az hogy egy helyen támad az ember nem feltétlenül kifizetődő !
én általában úgy szoktam nyerni, hogy három felé válunk 4v4 ben! két ember folyamatosan baszogatja az ellenfél szedőit, pl: speepling befut, kifut dolog, void ray szivatás, közben a másik kettő durva magas szintű sereget épít, de mivel a két másik ember folyamatosan támad távol egymástól azt se tudja hova fusson az ellenfél, majd mikor megvan a két nagyobb sereg egy ilyen elterelő támadáskor ha látjátok, hogy oda öszpontosul a fő seregük akkor három másik ember egyesítve betámad a másik oldalról egy játékos bázisát totálisan letarolva, ha kell mehet egy visszavonulás utána, nem kell all in -t tolni egyik támadásnál se, hátha egy durva counter attackkal visszanyal a fagyi és az ellenfél kerül fölénybeegy ilyen taktikát meg kb lehetetlen kivitelezni TS vagy egyéb kommunikáció nélkül
hozzáteszem, ez nekünk egy bevált wc3 taktika volt, de ott volt pl teleport is, és mikor oda TP -zett az összes ellenfél akkor nyert ügy volt és tudtuk, hogy mehet a másik oldalt a támadás, és a két háttérben dolgozó emberke tápolta a hőseit és sereget gyűjtött -
kovsol
titán
válasz
Ghoosty
#8836
üzenetére
warctaft3 ban tudom tutira mondani, hogy hogyan megy az ellenfél osztás:
ott megnézi a mennyit nyertél egyhuzamban és egyre erősebbet ad, de ha tegyük fel valakivel 2v2 -t kezdesz akkor megnézi a totál statisztikádat is! magyarul ha jó a win % -od akkor erősebbeket ad hiába kezdesz újat, és ezt kiküszöbölendően bevált szokás lett, hogy az egyik csapattag direkt lerontja a % -t kilépkedésekkel és így ő miatt gyengéket ad majd 2v2 ben és a haverja így nagyon magas win% -t tud elérni
de mivel wc3 ban korlátlan felhasználói neved lehetett külön statisztikával így ez nem jelent hátrányt egyik játékosnak seha ebből a módszerből átvittek valamit a mostani rendszerbe akkor lehetséges, hogy azért ad folyton jókat be alacsonyabb ligásoknak is, mert a win% -t erőteljesen bele kalkulálja a keresési algoritmusba
-
sith7
félisten
válasz
Ghoosty
#8836
üzenetére
Itt a lényeg

hogy nem sikerül sose együtt támadnunk, valaki mindig lemarad, vagy elkésik.
A másik nagy hiba, hogy alig van valaki, aki védi a saját parasztjait. Beszaladnak a lingek, beugrálnak a reaperek.Ebben is igazad lehet

Kezdek már rájönni, hogy hogyan megy ez az ellenfél osztás. De ha új placementet kezdek egy új csapattal, akkor figyelembe veszi, hogy más játékokban milyen eredményt érek el? Azért kérdezem, mert még olyan csapatba sose futottam bele, ahol ne lett volna legalább egy olyan ellenfél aki valamelyik ligájában ne lett volna gyémántos, vagy legalább 2 platinás ne lett volna. Mert 1v1-ben nagyon jó arányom van, de a többiben nem igazán. Sőt úgy érzem, folyamatosan kikapunk.
-
oxox
addikt
válasz
goku_sama
#8842
üzenetére
hmm...ezt kiprobalom....zealotot/stalkert csinaljak, vagz csak voidot???
tegnap megint beprobaltam ezt a hiper rusht....semmit nem epitek odarongyolok (most ketto) scv-vel es a bejarat ele ledobok egy barakkot...vicces volt mert a srac is valami hasonlot probalt, csak nem tudom miert jetpack-es emberkevel tamadt a bazisomon levo gyujtogetokre...
neki a vegere (kb 3-4-5 perc utan volt a vege) maradt egy embere 0 scv-je, nekem 2marinom 2scv-m
...aztan kapcsolt, s gyorsba leszedte az egyik scv-m (mar atlebegtem a bazisa helyere...O is ellebegtette a bazisat egy szigetre...
A legvege az lett, hogy 1marine 1scv elonybe maradtam 0 kristaly mindket oldalon...de ott scv se maradt
Protoss ellen nem jott be...de kicsit el is rontottam
-
rt06
veterán
ts-t tudok adni, csak lehet meg allitani kellene rajta
aki ert ts3 szerver beallitasahoz (csak fel lett dobalva a szerverre, auth-ot kellene elsosorban beallitgatni), kerem keressen meg privatban -
goku_sama
tag
Hát igen...ha lebuksz a canonnal, akkor hanyagolni kell

A pénzed 90%-t elnyomod pylonra, canonra, úgy hogy ezek fixen rögzített "egységek"...bemennek a bázisodra, és lenyomnak (persze ha van egy kis eszük...sok olyan játékos van, aki nézi, és várja a megváltást
)
Jobb játékosok ellen kb esélytelen ez a taktika, mert folyamatosan Scoutolnak, és kiszúrják.
Ha már cannon, akkor inkább érdemesebb a bejáratba építeni (ha a pálya erre lehetőséget ad) egy 5-6 cannont...mire magához tér az ellen, addigra megjelensz 5-6 voiddal, és kb vége is van
(próbáld majd ki -> 1v1-ben és 2v2-ben sőt néha még 3v3-ban is nyerő taktika -> rárongyolsz az ellen főbázisára oldalról, mire magához tér, már nincs tovább, mire odaérne neki a segítség, már vége van, felpörgött Voidokkal meg bedarálsz sok stalkert, marine-t, bármit
) -
oxox
addikt
válasz
goku_sama
#8839
üzenetére
rendszerint MMM volt...de annyi mint egen a csillag....protoss parti vagyok, de nagyon nehez megfogni...eddig levegoben probaltam, de lassan leesik, hogy azzal eselytelen....
mondjuk egy 3v3-ban vicces volt az eleje...valami dzsungeles map volt, mindharom szepen egyben, ket bejarat oldalt, ket expi hely kozepen...elgurult a gyogyszerem, es ugy voltam vele megprobalom a cannon rusht...az elso pilont kiszurtak, majd fogocskaban sikerult az egy darab marint lerazni, es betelepedtem kozepre a ket expi helyre....telepakoltam pilon-cannonal, es az egy probe-al szepen elkezdtem a ket terran bazisa fele menetelni a cannon-pilon felallassal...nem is tudtak mit csinalni a cannonok ellen
, neha leesett nekik, hogy a probe-t kene kiiktatni, de nem tudtak...a bibi csak ott, volt, hogy hatul az egyik zerg tarsam nem csinalt semmit...vagy nem tudom mit csinalt annyi ideig amig en felhuztam kb 15 cannon-t, es mar az egyik bazist lottem, mert kb 5marine+2stalker szetszedte, es megindultak az en bazisom fele (kozepen voltam, s addig sikerult 2 zealotot osszeraknom), a harmadik tagunk meg gyujtotte a sereget a sajat portajan, es nezte, ahogy minket szedegetnek....
...probaltam atexpelni, de igy mar eselytelen volt. -
goku_sama
tag
válasz
Ghoosty
#8838
üzenetére
Ez attól függ, hogy MMM ball-ról beszélünk, vagy csak sima "Marine attack"-ról.
Ha nincs benne Marauder, akkor charge zealot elég lehet, ha van Medic, akkor charge zealot + stalker, ha van Marauder, akkor mindezek mellé pár Immortal is kell, amikkel kifocusolod a Maraudereket...
Coloval az a baj, ha kicsit is ügyes az ellen, akkor hajóból kidob mögé pár egységet, és volt Colo nincs Colo...
Ahogy írtad..az első MMM ballnál még nem nagyon van se Templar se Colo... -
oxox
addikt
ohhh tegnap olyan rosszul ment, es olyan pancser csapattarsakat (meg nalam is benabb) sorsolt, hogy majdnem konnybe labadt a szemem....s gyakorlatilag a bukott meccseim 80%-ban a seregnyi marine volt az ami legyalazazott vegul...csak remelem, hogy gyengiteni fognak rajtuk

-
Ghoosty
őstag
Az egy custom pálya. (remélem tényleg ez a neve.) Lényege, hogy instant lehet gyártani bármilyen egységet, így egymásnak ereszthetsz bármilyen kombinációt. Páncélok fegyverek fejlesztését is állíthatod, de ha egyszer felfejlesztetted, akkor újra be kell tölteni a pályát, ha alacsonyabb szintet akarsz kipróbálni.
Ha valamilyen egységet akarok tesztelni, hogy mivel lehet jól leszedni, akkor mindig ezt töltöm be. Azért van külömbség, a gyakorlat és ez között, de a csapásirányt jól mutatja.
TS valóban jó lenne, de nagyobb hiba inkább az, hogy nem sikerül sose együtt támadnunk, valaki mindig lemarad, vagy elkésik.
A másik nagy hiba, hogy alig van valaki, aki védi a saját parasztjait. Beszaladnak a lingek, beugrálnak a reaperek.
Kezdek már rájönni, hogy hogyan megy ez az ellenfél osztás. De ha új placementet kezdek egy új csapattal, akkor figyelembe veszi, hogy más játékokban milyen eredményt érek el? Azért kérdezem, mert még olyan csapatba sose futottam bele, ahol ne lett volna legalább egy olyan ellenfél aki valamelyik ligájában ne lett volna gyémántos, vagy legalább 2 platinás ne lett volna. Mert 1v1-ben nagyon jó arányom van, de a többiben nem igazán. Sőt úgy érzem, folyamatosan kikapunk.
-
Djuree
félisten
-
Djuree
félisten
na 4v4 mai mérleg 2 kapituláció.
konklúzió1: élő pofázás nélkül nem lehet komolyan csinálni. pl. ts...
konklúzió2: meg kell beszélni egy taktikát. valaki csak légvédelem, valaki földi masszív sereg, valaki paraszt harassolás, a 4. tag meg esetleg repülős, aki földi egységeket tud lőni vagy még egy földi sereges.....
konklúzió3: én paraszt harrassolni tudok

-
FefeeX
veterán
Van egy pár nagyon jó FUN custom pálya...

-
rt06
veterán
válasz
PowerBuldog
#8827
üzenetére
ne nezd a ligat, majd par meccs utan latszni fog a gyozelem/vereseg aranyodbol, hogy jol sorsol-e neked ellenfelet (eddig mindenki, aki amiatt panaszkodott, hogy magasabb ligabol kap ellenfelet, kb 50%-os arannyal rendelkezett)
-
Djuree
félisten
válasz
PowerBuldog
#8825
üzenetére
hát ez ilyen, majd megszokod
ezért hanyagolom én az 1v1-et, 2-ből 2 győzelem, ne rontsuk el 
-
PowerBuldog
veterán
válasz
PowerBuldog
#8821
üzenetére
Cuki. Első rendes meccsemen kapásból egy platina rangúval dobott össze.
(113 win, 90 loss) -
iSonic
addikt
válasz
PowerBuldog
#8821
üzenetére
50 practice meccs minek? helyette jobb a gyorsaságot gyakorolni gép ellen szerintem bár kitudja..
-
sith7
félisten
válasz
PowerBuldog
#8821
üzenetére
Gratulálok az eredményhez, illetve a kitartásodhoz ... 50 practice meccs ...
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
PowerBuldog
veterán
Befejeztem az 50 practice quick matchet + az 5 besoroló matchet is. 3 win 2 loss -> Arany liga.

-
Ghoosty
őstag
oxox ellen játszottam custom game volt és Alg volt az observer. Arra már nem emlékszem ki volt a host.
Más:
Megnéztem unit testerrel ha egyedül van egy marine és 'a' val egymásra küldöm 2 scv-vel, akkor az scv nyer. 2 a 4 ellen is ugyanaz a helyzet, de ott több volt a veszteség. Próbáltam kimikrózni, de sík terepen sehogy se sikerült. Akadályokkal talán lehetne, de sík terrepen sincs elég apm--em, hogy jól megoldjam. Ha valakinek van ötlete hogy lehetne 1 marinnal elintézni egyszerre 2 esetleg 3 scv-t akkor szóljon és mutassa meg. Természetesen úgy, hogy elérhesék a marinet.
-
Ghoosty
őstag
válasz
goku_sama
#8810
üzenetére
Ha hazaérek feltöltöm, bár nem nagy szám, kaptam egy proxi barakk marine rush-t és nem tudtam kivédeni. Annyira rush volt, hogy 3 scv-vel indult és rögtön a bázisom közelében épített egy barakkot, majd a maradék 2 scv-vel jött zavarni, amit elég hamar követett egy mariska, majd a társai folyamatosan.
Ha elfelejtem, keress meg online, mert otthonról ritkán PH-zok.
-
-
oxox
addikt
kiprobalhatjuk de hol akkor a meglepetes ereje, ha tudod mit csinalok?....mert ha mar az elejen ratamadsz sunyiban szegeny scv-imre....vagy mindenkivel raugrasz a barakkom epitojere?!....spontan volt ez jo (igaz tegnap masodjara probaltam sikerrel)
mint irtam van egy masik csalafinta otletem...azt kiprobalhatjuk
vagy aztan ezt csinalom
ki tudja...a masik konnyebben foghato szerintem, de kikene probalni.Djuree hogy ez eddig miert nem bokte ki a szemem? szegyen
-
oxox
addikt
vilagos...tudom, hogy legi harvester nincs (sajnos
)...de mire ater, mikor nekem mar ott a kes barakk a ...legyart egy barakkot +1 marine-t (amivel nyilvan kevesebbel vedi a bazisat), az tul sok ido, tul sok kiadas...s amig ezt kivitelezi, legyartok 3-4 marinet...es ugy repulok el, a bazisatol meg megvont 1barakkot 1marine-t...en meg mar 4-5-el lodozok bent....szerintem ez nem nyero otlet....hacsak nem reakcio, es mar alapban os is igy tamad...az meg tukor jatek
. A reptetest arra irtam, hogy ha blokkolni probal...az neki is annyi ido, es a reakcio idom nem tobb annyival, hogy ne erje meg beroptetni. -
Alg
veterán
Azért ez nem ilyen egyszerű

Ha elrepülsz, nincs bevétel -> támadás vége
Ha az scv-kkel támadod, nincs bevétel -> támadás vége (mellesleg szerintem kis mikróval le lehet szedni azt a 3 scv-t ha már van kinn egy marine)
Ha berepteted a barakkot, nincs marine gyártás 10-20 mp-ig -> ez pont elég ahhoz, hogy megfelelő védelem legyen, plusz ha alá rak egy scv-t le sem tudsz szállni veleA főépületben kell, ott van egy gomb (nem tudom mi a hotkey hozzá,de ott van)
-
oxox
addikt
pics.ba
...sebaj megnezzuk.mint irtam semmi ertelme nem lett volna atjonnie...mert ha mar csak reakcio, es mire ater, legyartja a barakkot (tetelezzuk fel nem veszem eszre...mert ha igen vagy scv-kel megtamadom az egy scv-t)...ha mas nincs fogom magam, es elrepulok....vagy az egy mariskat legyilkolom a harom scv-vel (amikhez ha meg ugyes vagyok tudok gyartani nehanyat)...
ha odarepteti a barakkot, akkor meg bereptetem az enyemet...az 1-2marin+3 scv jol elvan bent
...elmeletben...az scv-ket, hogy lehet bezavarni a bazisra? van valami spec parancs?
-
Ghoosty
őstag
Terran ellen azért nem szoktam falazni, mert csak akkor ér valamit, ha raksz mögé tankot is, aminek nagyobb a lőtávja, minthogy ki tudják lőne a falat.
Ellen proxi jó lett volna, de nem vagyok biztos benne, hogy eljutottam volna észrevétlenű egy scv-vel a bázisáig. Legközelebb ezt is kipróbálom.
Amúgy a fal mögül nem tudsz javítani, mert akkor azt lövi nem az épületet. De időt nyerni jól jöhetett volna. Legalább most is tanultam valamit. Sokszor téptem a hajam, hogy a saját scvim voltak útban és azért nem tudtam bunkerbe tenni a mariskát.
A crono boos energiába kerül, így nem végtelen, de amúgy ingyé van.
Új hozzászólás Aktív témák

- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- Diablo IV
- Asztrofotózás
- Kész rémálom lesz Linuxot használni jövőre az USA egyes államaiban
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Parkside szerszám kibeszélő
- Hivatalos a Poco X8 Pro Max gigantikus akkukapacitása
- Macrodroid
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- További aktív témák...
- BESZÁMÍTÁS! 4TB Seagate Barracuda ST4000 SATA HDD meghajtó garanciával hibátlan működéssel
- Lenovo T14S Thinkpad FHD IPS i5-1135G7 16GB RAM 256GB SSD Intel Iris XE Graphics Win11 Pro Garancia
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7600X 32/64GB RAM RX 9060XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- HP EliteBook 830 G5, G6 13,3" i5, 16GB RAM, SSD, jó akku, számla, 6 hó gar
- Apple Airpad 5th 64GB 100% (1év Garancia)
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
amit te is említettél a zerg ellen aztán a viking leszállás a legrosszabb creep-en úgy mozognak a lingek vagy bármely egység, mint az autópályán 130-al.. ezt protoss ellen el lehet játszani, de ha van neki esze és warp gateje lehív zealotokat vagy bármi erős egységet azt annyi.. ja és ha zergnek mutája van akkor meg aztán csókolom a leszállás.. terran azért nem emlitem meg mert missile turret és nem fognak leszállni, ha igen akkor max terran ellen tud valamit behozni, mivel ott is van dropship ami odaröpíti az egységeket és ha újra felszállna a viking akkor a turret a nagy részét lekapja
, eddig se láttam egyszer se), banshee még drágább, gyenge, ráadásul földre lő. marad a szokásos mmmthor kombó, alleluja. siege-t piszkálni, te jó ég...





.
.


csak azért mondtam, h nem kaptam acsit sem

...probaltam atexpelni, de igy mar eselytelen volt.
![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)

