Aktív témák
-
Cefa
senior tag
Annyira gáz hogy mindig az angol katonák szívnak.
Folyton lövik őket az Usasiak. -
dshk
aktív tag
normális körülmények között persze hogy óriási különbség van a kettő között, de itt kimondottan a homokviharról beszéltünk.
Ha ilyen kicsi a látótávolság, akkor összekeverednek a tankok. Ráadásul irakiaknak jó sok tankjuk van számszerűleg, bőven megvan a lehetőség arra, hogy lokális fülénybe kerüljenek.
Ha 50 méterről a T-55 meg tudja semmisíteni az Abrams-t, akkor teljesen mindegy, hogy az Abrams nemcsak megsemmisíti, hanem még le is viszi a tornyát, kijön a másik oldalán stb., mert az eredmény ugyanaz ígyis úgyis, a tanknak annyi.
Nem tudom, hogy 50 méterről tényleg mi van, hátulról biztos szétszedi a T-55, és szerintem oldalról is, különösen mert ilyen közelről akár kiválasztott gyenge pontra is tudnak célozni. De tulajdonképp mindegy is, ha csak hátulról megy akkor is olyan veszteséget tudnak okozni, ami nem elfogadható az amcsiknak. -
béla12
tag
Ne veszekedjetek már! És egypár szó, úgy össze-vissza.
Ha jól rémlik a cirkáló rakéták elektónikáját a TI gyártja. Ők jobbára a hadiiparba termelnek. A statisztikákból úgy tűnik, hogy a Bradley(ha rosszul írtam bocs) a legeredményesebb tankvadász. Ha bárki (persze nem dugós puskával) meg tud közelíteni egy tankot 100 méterre, akkor annak már kalap-kabát. Pont emiatt félnek az amik a homokvihartól meg a városi harctól. Mivel az irakiak láttak már homokvihart, sőt talán gyakorlatoztak is benne. Így tudják mit kell tenni. Oszt egy 1000 dolláros páncélököllel olyan szépen fel lehet küldeni egy tornyot 30 méterre. A sok égő tank meg nagyon rosszul adná ki magát a CNN-en. A városi harcnál meg a tűzerő, a létszám, a helyismeret és a kiképzés számít. És meg lehet cs.szni a technikai fölényt. És 100 méteren inkább egy AK mint egy M-16. Ja ,itt még az 55-ösnek is van sansza az M1-el szemben.(inkább hátúlról, esetleg oldalról) A városi harc meg ráadásul nagyon mocskos dolog ám. Ennél morálban fognak sokat bukni az amik. Hát így elsőre ennyi... -
mozso
senior tag
Egyebkent a ket harckocsi kozotti 20 ev es a ket katonai tomorules filizofiai kulonbsege egyertelmuen levezethetove teszi, hogy egy az egy ellen, szemtol szemben meyilnek van eselye. Ez a kulonbseg azota csak nott.
-
mozso
senior tag
Rendben, pont errol beszeltem...a raketat meg azert irtam, hatha valaki nem tudta. A T-55 es az Abrams kb. olyan, mint a Sherman es a Tigris. Hatulrol kozelrol talan van eselye a T-55-nek, de mashonnan nem. Egyebkent ezt az altalad beidezett hir is bizonyitja.
Csak az nem szokott surun elofordulni, hogy az Abrams hagyja a hataba kerulni a T-55-ot. Nyilvan a homokviharnak koszonheto. Ennyi. Nem tudom mit kell ezen ennyit lovagolni.
Egyebkent a T-72 speci nyillovedeke, mely minden tankot meg tudott semmisiteni a 90-es evekben, a kimeritett uraniummal burkolt M1-es harckocsikban csak csikokat vagott, de nem tudta atutni a pancelzatot 1991-ben. Szoval szemtol szemben 100 meteren sincs eselye a T-55-nek, arrol nem is beszelve, hogy nem engedik oket odaig. Kiveve azt a bizonyos esetet, melyrol en az elso hozzaszolasom alkalmaval nem tudtam.
Egyebkent ha ugy vesszuk az a bizonyos mondat poenszeru volt, de a mostani esemenyek miatt nem akartam smiley-t rakni moge. Viszont nem tudom, hogy a te stilusodat miert kell mindenkinek elfogadnia. En nem sertegettelek, akkor te se tedd ezt. Ok? -
dshk
aktív tag
Kezdek kételkedni, hogy legalább azt a mondatot elolvastad-e, amit idéztél tőlem.
Ha nem tűnt volna fel, arról írtam, hogy 100 méteren belül talán még a T-55 sincs hátrányban az Abramssal szemben. Erre válaszoltál te hogy ez a hét vicce, és felsoroltad a két tank technikai jellemzőit. Amely jellemzőkből ugyan semmi sem következik ha 100 méterről beszélünk, legalábbis eldönteni nem lehet belőle a kérdést. Most pedig magad is azt írod, hogy pl. ilyen távolságra nem is használnak rakétát. Akkor miért is írtad?
Vagy inkább arról van szó, hogy a ''hét vicce'' minősítéssel rekorgyorsasággal be is fejezted az érveid felsorakoztatását, a hozzászólásod maradéka pedig másról szól? És ehhez még azt is hozzáteszed, ''bennem ugysem talalsz flamepartnerre''?
Egyébként nincs se kedvenc tankom se kedvenc katonám, van viszont egy számomra elfogadható vitastílus, aminek a válaszod igencsak a határán mozgott. -
joysefke
veterán
A legeslegerősebb a Starcraft Sige tankja, iszonyú messze lő, területre sebez...
-
Norbertt
csendes tag
Adatok M1A2-ről:
Hossz:7,92 m
Magasság:2,89 m
Szélesség:3,48 m
Tömeg: 63 tonna
Sebesség úton: max 66 km/h
terepen: max 48 km/h
Fegyverzet: 120 mm-es L46 löveg
3 géppuska: 7,62 M240 X 2 db
12,7 M2 géppuska
Személyzet: 4 fő
Ár: 4,300 000 USD (983,4 millió Ft)
Motor: 1500 LE gázturbina
Amerikának ez az egyetlen szolgálatban álló harckocsija.
( A többi lövészpácélos v. egyéb lánctalpasok.)
Fel lehet szerelni lemerült uránból készült páncéllal.
Az USA 5567 db-ot tart szolgálatban.
;] ;] ;] ;] ;] -
samson
tag
nem azert olnek bele tobb milliard dollart, hogy a haboru utan kivonuljanak azonnal, s hagyjak hogy polgarhaboru legyen..., vagy mas
-
samson
tag
en nem mondom, hogy az USA az egy szent...ezt ne ertsd felre
mondjuk az szerintem egyertelmu, hogy most, amikor a haboru meg javaban folyik, a felszabaditott teruleteken, pl az iraki kikoto helyreallitasat egy amerikai ceg kapta meg. kinek kellett volna megkapnia? melyik ceg menne el oda most? esetleg kozbeszerzest kellett volna kiirni? vagy egy orosz ceget meghivni? -
Den
veterán
de a helyreállításokra fordítják, és találd ki milyen cégek fognak helyreállítani? Meg az usa által felkészített ellenzékiekből álló kormány kinek az érdekeit fogja nézni.
Azért majd nagyon ne lepődj meg mikor a háboreú után az amerikai csapatok nem vonulnak ki. Akkor se csodálkozz nagyon mikor a bábkormány elkezdi privatizálni az olajkutakat, és hogy, hogy nem, amerikai cégeknek fogja eladni.
Pesze az iraki nép fog kapni szép amcsi árukat, meg lesz nekik mekdonác, meg csupa jó ámerikai dolog.
de, tovább is néztem a cnn-t, de emellett gondolkok is :) -
mozso
senior tag
Szerintem inkabb neked erdekes a stilusod. Csak ugy sugarzik beloled a hu de franko vagyok barkinek beszolok. Rendben, am legyen, bennem ugysem talalsz flamepartnerre. Ugyis mindent jobban tudsz.
Senkisem mondta, hogy 100m-re inditananak egy 4023m maximalis hatotavolsagu raketat. Kicsit vegyel vissza, senki sem szidta a kedvenc tankodat/katonadat/akarmidet. -
fügike
senior tag
válasz
Oszama Bin Láda #48 üzenetére
Tudtommal a ''gépágyú'' megnevezést csak 20mm fölötti kalibernél használják. Addig csak géppuska. Ha nem, szóljatok!:)
-
dshk
aktív tag
Érdekes a stílusod.
Ha már viccnél tartunk, mióta lőnek harckocsiágyúból 100 méterre rakétát? Mióta van szükség számítógépes célzórendszerre, hogy eltaláljanak egy 50 méterre lévő tankot???
A hírek szerint tegnap lőttek ki kettő azaz kettő abramsot páncéltörő ágyúval, hátulról. Aminél a T-55 100 mm-es ágyúja alighanem hatásosabb...
''Szoval a T-55-nek esetleg ugy 3km tavolrol meg van eselye a tulelesre.''
aha, miközben 75 méteres a látótávolság. Az amcsik a számítógépes célzóberendezésükből felszálló füst színéből és a reggeli sültkrumpli szagából állapítják meg a T-55 helyét, miközben ősi sziú varázsigéket mormolnak. -
-
vontod
tag
Remélem most Iraknak nem adtunk el AK-kat. Nem úgy mint a YU háború idején Horvátországnak. Tényleg milyen kézifegyverekkel vannak felszerelve az irakiak?
-
Erre inkább semmit nem írok. :(((
-
Oszama Bin Láda
csendes tag
Mixernek: Mi ez a birkaság megint?
Másnak: az orosz T 80 - as tank ellenben már elég ütőképes (bár nem tudom mennyi van belőle az irakiaknak). Ha jól emlékszem, akkor a '70 -es évek végén kezdték gyártani és azóta több változatát is gyártották. Néhány jellemzője:
--125mm -es 2A46M-1 ágyú
--6 - 8 lövés percenként
--7,62mm -es PKT gépágyú
--12,7mm -es gépágyú
--súly: 46 tonna
--3 fős személyzet
--sebesség: 40 és 70 km/h között terepviszonyoktól függően.
Persze ez csak egy általános specifikáció, az egyes változatok különböző fegyverekkel vannak felszerelve. -
mozso
senior tag
De ha már 100 méterre van az ellenfél, akkor régen rossz, mert akkora távolságból talán még a T-55 sincs hátrányban az Abramssal.
Hat ez jo...ez lehetne a nap vicce, ha nem gyilkolasra keszitenek....
T-55 AM2B:
1960-as
41.5 tonna
2.4m magassag
100mm-es loveg
max. 150mm pancelvastagsag (ontott torony)
max. sebesseg 50km/h
630LE
A lovegbol kiloheto 9K116 raketanak eleg kicsi a hatekonysaga a Chobham pancel ellen, mert ureges feju.
M1A1 (A2 ennel jobb):
1980-as (M1A1, 1985)
57 tonna
2.89m magassag (ez rossz viszont)
120mm-es loveg
pancelzat titkos, de a brit Chobham pancelbol van, amely az egyik legjobb (ureges, keramiabetetes)
max. sebesseg 67km/h
1500LE
Ezek a szaraz parameterek, ne is beszeljunk a beepitett szamitogepes celzorendszerrol, stb. Szoval a T-55-nek esetleg ugy 3km tavolrol meg van eselye a tulelesre. Foleg reaktiv teglak nelkul. -
vontod
tag
válasz
Don Vittorio #44 üzenetére
Sajnos én sem tudom. Szerintem tuti, hogy nem az Intel, vagy az AMD. A Motorolára tippelek. Ők szoktak ilyen kormányzati megrendelésre dolgozni.
-
vontod
tag
Tudja valaki, hogy ki gyártja a cirkáló rakéták elektronikáját?
-
vontod
tag
-
Gaskin
aktív tag
Hát én csak a T72-t ismergetem:
- Igencsak csodálkoznék, ha egy olyan ''igazi'' homokviharban lehetne bármit is kezdeni a lézeres távmérővel. T72-ben is van egy kapcsoló féle, amivel át tudsz mérni egy bokros részen, anélkül, hogy a bokrot mérnéd le. Tehát a visszaverődött jel mennyisége természetesen nem mindegy. Távolságot szerintem nem fog mérni homokviharban, tök mindegy milyen tankban ül.
- A futómuvet, meg a lövegmozgató mechanizmust, meg igazából sárra, koszra mocsokra tervezték/tömiették, tehát szerintem ettöl még nem fog sercegve fordulni a torony..
- Küzdötérnek tökmindegy a homokvihar. Már a 70-es évek orosz harckocsiainak is hermetikus volt a doboza. Lásd: Vizalatti átkelés, ill. ABV védelem.
- Szerintem a legnagyobb gond, a gyakorlatilag 0 látótávolság. A tankok amúgy is arról hiresek, hogy ha csak a periszkópot használod, akkor mind visszintesen, mind függőlegesen alig pár 10 fok a látószöged. Akadály meg aztán még a sivatagban is van, tehát vakon ott sem lehet menni. -
dshk
aktív tag
szerintem a lézer pontosan ugyanannyira nem lát át a homokon mint az emberek, de mindegy is, miután az emberek nem látják az ellefelet így nincs mire használniuk a célzóberendezést. 100 méterre (és mondtak 75 méteres látótávolságot is) meg nem kell célzóberendezés. De ha már 100 méterre van az ellenfél, akkor régen rossz, mert akkora távolságból talán még a T-55 sincs hátrányban az Abramssal. Úgyhogy jobb volt védekezésre átállniuk, mint mondjuk besétálni egy csapdába.
-
vontod
tag
Jó elismerem hülye volt a kérdés...
Akkor mégegyszer másként:
- Milyen hatással van a homokvihar a harckocsi lézeres irányzóberendezésére?
- Mennyiben gátolja a kommunikációt két egység között?
- Futómü, lövegtornymozgatási problémák?
- Küzdőtérben van-e valamilyen hatása?
- stb, stb -
Norbertt
csendes tag
Most hallottam, hogy amerikai tengerészgyalogosok aknavetőkkel megtámadták a saját parnacsnoki állásukat, azok visszalőttek.Kb. 30 sérült,2 súlyos. A másik meg F-16-os szétlőtt egy patriot állomást. Kicsit érdekes.Többet egységet vesztettek saját hibájukból, mint amennyit irakiak lőttek ki.
-
vontod
tag
Egy dolgot nem értek. A több milcsibe kerülő M1A1/A2 hyper harckocsik miért nem képesek megbirkózni a homokviharral? Talán meglepte őket a sivatagi homokvihar úgy mint a téli hóesés a közútkezelőt? :)
-
-boyscout-
tag
ööö itt nem a haditechnikát kellene kitárgyalni? mintha már lenne egy háborús hisztéria topic. Egy Trunkó Barna féle álhír jut eszmbe erről az egészől: ''Felmérés állapította meg, hogy hazánkban a legmagasabb az egy főre jutó Irak-szakértők száma.'' lehet nem is álhír? :-/
-
-
dshk
aktív tag
''Hát az nem jó módszer, hogy azokat az érveket, amik nem illenek be bele gondolatmenetbe, figyelmen kívül hagyjuk... lehet, hogy akkor a gondolatmenet hibás...''
Beszéljünk konkrétan, általánosságokból semmi sem szokott kisülni.
éjjellátó témában: de mivel nem az USA adta el őket ENSZ *embargó idején*, ezért hívja fel Bush Putyint és nem fordítva. Amúgy nem tudom mennyire komoly ez a téma. Persze erre is lehet mondani, hogy az USA minek hivatkozik ENSZ embargóra, ha maga sem követi az ENSZ-t, de azt is, hogy az oroszok minek hivatkoznak az ENSZ-re, ha ők maguk sem követik az ENSZ-t. -
Cefa
senior tag
Alapfelszerelés mindenkinek az éjjellátó.
1db 200 dolcsi
270 ezer katona van ott. -
venember
tag
Hát az nem jó módszer, hogy azokat az érveket, amik nem illenek be bele gondolatmenetbe, figyelmen kívül hagyjuk... lehet, hogy akkor a gondolatmenet hibás...
Más: egy éjjellátó készülék 200 dollár és minden amerikai katona szériafelszerelése, hallom. Azért meg Bush felhívja Putyint, hogyha az irakiak hozzájutnak ilyesmihez az oroszoktól... talán, ha az amiktól vették volna... -
guest666
aktív tag
Most akkor Irak miért kapott anno vegyifegyvert az USÁ-tól ?
Továbbá azt hallottam hogy az USA sem engedte be soha a fegyverzetellenőröket a biológiai-fegyver laboratoriumába.
Amúgy meg ezek a fegyverzetellenőrök egy nagy vicc.
Lehet hogy az amcsik megállnak most, hogy a déli olajkutak már az övék ? Vagy tényleg azért mentek irakba hogy helyreállítsák a demokráciát ? :) röhej -
-
vontod
tag
Én meg rendíthetetlenül várom az Iraki Tájékoztatási Minisztérium újabb közleményét miszerint 2 iraki kiskölyök felfújható gumicsónakjával keresztelühajtott az USA repülőgép hordozóján ami elsüllyedt, majd kidobták hálójukat és kifogtak néhány navy sealt és távoztak a szövetségesek által elfoglalt Um-Kasszr irányába!!!
:) -
dshk
aktív tag
''Akkor nem volt senki háborús bűnös, amikor Saddam a Bush-tól kapot vegyifegyverekkel ''népirtott'' ??''
Nem Bushtól kapta, nem volt háborús bűnös, miután nem háború volt, de valami hasonló titulus biztos van. Népírtás?
''2. Ha egy népet megtámadnak, akkor sztem. ez a legkevesebb, amit védekezés gyanánt tehetnek''
Gondolkozzál mielőtt leírsz valamit. -
Bally
senior tag
Kár, hogy a vitájuknak ártatlan emberek látják kárát :(
Egyébként olvastam egy hírt, miszerint, Angol v. Usa hadifoglyokat végeztek ki, amiért Bush háborús bűnösöknek nevezte őket!!
1. Akkor nem volt senki háborús bűnös, amikor Saddam a Bush-tól kapot vegyifegyverekkel ''népirtott'' ??
2. Ha egy népet megtámadnak, akkor sztem. ez a legkevesebb, amit védekezés gyanánt tehetnek :( -
joghurt
addikt
válasz
Don Vittorio #16 üzenetére
Mennyivel jobb volt a középkorban. Ketten kiálltak párbajozni, és ez döntötte el a vitát. Nem kellett ezreknek, millióknak elpusztulniuk.
Most is mennyivel békésebb lenne, ha Bush és Szaddam pingpongütőt ragadna. Ha Bush nyer, akkor Szaddam előadja a vegyifegyvereit majd elhúz önkéntes számüzetésbe. Ha Szaddam nyer, akkor Bush nyílt színen leszopja. Oszt kész. -
DJ Mythos
aktív tag
És még az is lehet, hogy nincs háború.... ;]
-
Don Vittorio
őstag
Bezony. Csak marha nehéz ezt átérezni, ameddig nem melletünk, nem az ismerősünkkel, rokonunkkal, esetleg velünk történik...
Mer hát hiába mondják azt, hogy egy könnyű győzelem, ahol ''csak'' 3 ember hal meg, mert annak a 3 embernek az anyukája, apukája, kedvese ettől nem lesz boldogabb...
Másik oldal persze, hogy a háború, amióta csak van, ilyen. Embereket megölnek más emberek, az emberek meghalnak, durván, brutálisan, és ott marad a tetemük, mint egy zsák rongy. (Ha egyáltalán megmarad.) Felfoghatatlan, feldolgozhatatlan.
15-16 éves kor körül mindenkivel megnézetném a Ryant, a Bevetés szabályait, a Katonák voltunkot, meg a többi hasonlót. Hátha elrettentené az emberek a háborútól az, ha látják, hogy a háború nem csak az, hogy én megölök másokat, hanem az is, hogy jön egy golyó, és vége. Lehet, hogy a háború első, és lehet, hogy az utolsó napján, de befolyásolhatatlanul. -
PeliScan
addikt
Nah jó, de irakiak sem sokan. Asszem max 3000 hadifogoly, meg párszáz halott. Ha azt nézzük, hogy 10 iraki 1 amcsi az arány, akkor reális, ha a technikai oldalát is nézzük.
Jah, és eddig még csak a mezei katonák voltak, most jönnek a gárdisták, és velük biztos több gond lesz. -
Azért döbbenet, hogy milyen kicsi veszteséggel nyomulnak az amcsik! Eddig vagy negyvenen haltak meg, és ez már-már elfogadhatatlanul soknak tűnik. Ötven éve még olyan háborúkat vívtak, ahol százezrek pusztultak, és az még bőven belefért a tervekbe.
-
Yutani
nagyúr
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az USA hadserege mindenható.
Pedig nem.
Hihetelen, milyen jó technkiájuk van, de épp ma reggel hallottam a rádióban, hogy egy USA tank egy másikat kilőtt, két katona meg is halt.
Ez azért elgondolkodtató. -
tomcs
őstag
valoszinuleg. mind1, ezt eldonteni kevesek vagyunk :))
persze attol meg megvan ezeknek a harcigepeknek a maguk szepsege.. ha ez a topik errol szolna ne offoljuk szet. de az ilyen embereknek nem a haboru tetszik hanem maga a technika szal az inditas 1 picit rossz volt szvsz -
PeliScan
addikt
Jézusom. :(
Szerintem ott kezdték rosszul, hogy elkezdték. :( -
PeliScan
addikt
Jézusom. :(
Szerintem ott kezdték rosszul, hogy elkezdték. :( -
Norbertt
csendes tag
A háborút szerintem rosszul kezdték.Többet kellett volna bombázni, csak utána szárazföldi egységeket.Most már mindegy.
-
Norbertt
csendes tag
Ide bármi kerülhet ami a haditechnikával kapcsolatos!!! (tank,fegyver,vadászgép,bombázó)
Aktív témák
- Futás, futópályák
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Jelszókezelők 2025-ben: biztonság vagy illúzió?
- PlayStation 5
- Milyen videókártyát?
- Soundbar, soundplate, hangprojektor
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Kés topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...
- Corsair Katar Elite Wireless egér eladó
- Eladó Konfig I5 12400F 16GB DDR4 512GB SSD 500GB HDD RTX3070 8GB!
- EVGA SuperNova 750GT 80 Plus GOLD - 52 hónap Alza.hu Garancia / Beszámítás OK!
- Iphone 13 Midnight-128gb-90% akku-2026.10.05-ig gar
- Apple watch Series 9 45mm stainless steel 2026.12.12 .iSTYLE jótállás
- BESZÁMÍTÁS! ASRock B360M-HDV i5 8500 16GB DDR4 512GB SSD GTX 1660 Super 6GB ZALMAN S3 TG NJOY 500W
- AKCIÓ! Apple Macbook Pro 16" 2019 i9 9980HK 64GB 500GB Radeon Pro 5500M notebook garanciával
- BESZÁMÍTÁS! Asus B360M i7 9700 16GB DDR4 512GB SSD RX 6650 XT 8GB ZALMAN N4 600W
- Csere-Beszámítás! Gigabyte Vision RTX 3070Ti 8GB GDDR6X Videokártya!
- Bomba ár! Lenovo X1 Carbon 3rd: i7-5GEN I 8GB I 512SSD I 14" WQHD I HDMI I Cam I W10 I Gari!
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest