Aktív témák
-
S1M0N
senior tag
válasz
GypsFulvus2
#1936
üzenetére
Én közepes szinten játszottam végig, a nyilacska engem nem zavart.
A nagykutya engem annyira nem izzasztott meg, kaját és italokat be kell készíteni, plusz mozogni. Mondjuk anno, amikor ismerkedtem a játékkal, könnyű fokozaton vagy tizedszerre sikerült csak megölni, mondjuk akkor nekem még túl komplikáltnak tűnt a játék, ezért is van az, hogy csak tavaly sikerült először végigjátszanom, előtte vagy 3-4 alkalommal is nekikezdtem, de beleuntam, mert rettenetesen hosszúnak tűnt.
A második rész viszont anno tetszett a videók alapján, meg is vettem a gyűjtőit (plusz az első részt, és talán az első regényt is ekkor szereztem be), de először azon is csak végigrohantam.
A regények viszont nagyon tetszettek már akkor is.
Aztán tavaly nekiugrottam, ezúttal közepes szinten (megfogadtam, hogy minden játékot ezen a szinten kezdek, lejjebb nem adom), elég hamar be tudott szippantani a játék világa, és végig is bírtam játszani, a Steam szerint 70 óra alatt.
Könnyű fokozaton nem igazán használtam a főzeteket/olajokat, mondjuk akkor nem is fogott meg a játék.De közepesen már úgy mentem, hogy használok mindent, bár nálam ez kimerül 1-2 olajnál, esetleg adott küldetéshez kellő főzetek, plusz a lényeg, a fecske-macska-rőtbagoly szentháromság, amik állandóan nálam voltak.
Mind a 3 részben a fecske-macska-rőtbagoly nálam az alap, a többi már csak ráadás.A harc szerintem kellően nehéz, igaz, a végére már nem volt sok kihívás leverni egyszerre 7-8 (vagy több) vízbefúltat, meg azokat a piócaszerű valamiket.
Persze kell egy kis taktika is az erősebb ellenfelekhez, de nekem ezek elsőre megvoltak, és a vége is sima ügy volt, a "bónuszt" is bevállaltam, és gond nélkül megvolt.
De azért persze nem annyi volt, hogy egy helyben állva csépeltem, míg meg nem haltak, hanem mozogtam, használtam a jeleket, nyeltem az italokat.
Aktív témák
- Vezeték nélküli fülhallgatók
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- eBay-es kütyük kis pénzért
- Trollok komolyan
- Formula-1
- Milyen routert?
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- 5.1, 7.1 és gamer fejhallgatók
- Hivatalos a OnePlus 13 startdátuma
- További aktív témák...
- LG 65C5 - 55" OLED evo - 4K 144Hz - 0.1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync - HDMI 2.1 - A9 Gen8 CPU
- Beszámítás! ASUS ROG XBOX Ally X 24GB/1TB kézikonzol garanciával, hibátlan működéssel
- Apple Watch Series 11 46mm Jet Black BONTATLAN
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 12400F 16/32/64GB RAM RTX 3060 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- Samsung Galaxy S21 FE / 6/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest

