Új hozzászólás Aktív témák
-
Reaper
őstag
Csak most értem ide, eddig végigtoltam az X1-et, és az X2-t, csak azért, hogy ne maradjon ki semmi a történetből

Szóval, ha megnyitod a player menüt, ott az üzenetek között lesz, hogy ki mit szeretne tőled, bár persze annyira nem átlátható, főleg amikor a sok rendszerüzenettel keveredik.
Én úgy csináltam az X2-vel is, hogy meg volt nyitva egy Walkthrough és amikor nagyon bele voltam bonyolódva a kereskedésbe, Xenon írtásba, akkor csak beleolvastam, és megkerestem azt a részt amit már biztosan megcsináltam, és ki is derült onnan merre.Csak remélem ezzel segítek bárkinek is, elég rétegjáték ez, de az X4től rosszul lettem, inkább az eredeti X-Universe

Üdv minden hasonlóan "beteg" sorstársnak.
-
Na hátha valaki nézi még ezt

Szóval elkezdtem, de kicsit bonyolult a dolog. Kezdem mindjárt azzal, hogy kapok egy feladatot, amit angolul elhadar, de azt később hogy tudom megnézni, hogy épp mi a küldetés? Nem találok rá semmit sem optionsban, sem billentyűkódokban sehol.
Vagy egyszer elmondja, aztán emlékezz rá oszt csá? -
BMWFan
senior tag
-
Corwin C.
csendes tag
Sziasztok van egy kis problémám!! Nem tudom tudtok e segíteni? Volt egy szektorom az x3 ban. Az unknown szektor a galaxi map kellős közepén. (Egy küldetés során kaptam egy telladitól, (bala g küldetés)). Nevet is választhattam! Így lett Legends home. Örültem min majom a ..
. majd jött egy másik telladi és átnevezte Averice -ra.
mire a player HQ - t megszereztem. Ja a Race mellett pedig a telladi név szerepel és nem az én nevem. Megtudnátok mondani hogyan tudnám visszavenni?
Vagy hogyan tudnák másik szektort szerezni?
A választ előre is köszönöm!!Addig is megyek Telladit irtani.

-
-Leto-
csendes tag
Üdv Mindenkinek!
Én még csak most kezdtem a játékot de látom függő leszek!!!
Igen régóta Pro Gamernek számítok de soha, de soha nem láttam még az x3-hoz foghatót!Egyenlőre a játék elején vagyok, ezért lenne egy rakás kérdésem. Jó lenne ha valaki segítene...
1. A Tractor Beam gyorsítja-e a bányászást (700 k beruházás)?
2. Ahhoz hogy bázist tudj venni( na jó nem is annyira az elején vagyok
) elég a kereskedelmi repu vagy harci repu is kell?
3. A rendfenttartói jog csak a harci reputól függ vagy kell hozzá más is?
4. Szeretnék venni egy kocsit (discovert). Melyik a leggyorsabb és hol lehet szerezni?Egyenlőre ennyi...a válaszokat (mármintha lesznek
előre is köszönöm! -
frame>24
addikt
Hehe, úgy tűnik van valami az emberi elme étert átérző képességeiben: épp a napokban gondoltam, mivan, ha azóta írtak!
Nos, köszönöm a választ, a story-line sajna engem is gyakran untat más progikban is (kötöttség), teszek egy (v. több) próbát a galaxis kis-és középvállalkozói magánszférájában... -
HaaS
addikt
Hali
!Hátha elolvasod, válaszolok azért... némi késéssel ugyan. Ez valami olyan, mint amivel életemben először a Morrowindnél tapasztaltam... ha nincs célod, megunod... "csakúgy" játszani is jó, de... hát kinek mi. Engem zavart egy idő után a storyline:
Custom game-ben alapból csak az X-Universe van, itt a kihívás a lényeg. Alapfelszereltségű foshajóval kezdesz (amit érdemes minél előbb eladni), mert az elején annyira kevés a lé, hogy semmire nem jó a Buster. Egy Hauler, később Discoverer az eegen... de hát ez is olyan ki mit szeret dolog, én a felfedezés/kereskedés mellett teszem le a voksom.Amikor már agyontápolt 16+ szintű kereskedőid hajtják fel a pénzt (rájuk sem kell nézni), kisebb armadával kísérve, és a bázisod lát el néhány szektort alapanyaggal, akkor már azért hátra lehet dőlni... vagy újrakezdeni
! -
frame>24
addikt
Helo.
Nem gyenge játék. Tényleg nagyon szép, stb. De csak most vettem rá magam, hogy beszerezzem (orig.). Az irányítással nekem nincs bajom, joystick-kal egész élvezetes (át kell állítani pár commandot - pl. "roll"). A tanácsok ellenére normalon kezdtem, most ott vagyok, hogy ki kell nyírni egy kalózt a Franham's Legend-ben, és itt bizony már kevés az alap-felszereltség

Lenne kérdés: lehet-e itt az egyes küldetések közben saját magunkat "managelni" (bevezető alapján kb. igen, de a bizt. kedvéért kérd. - úgy tűnik, ui., hogy sok időt igénybe vehet), mint pl. a Space Rangers 2-ben? Mert úgy látom, erősen rá kellen állnom valami pénzszerző vállakozásra hajó-újítás végett, de ugye így az elején még nem látom annyira át a kereskedelmi rendszert. (A potom 88 oldalas manualt csak kb. 50o.-ig néztem át, gondoltam játszani is kéne
, + 1-2 fórumot is néztem)
Másik: ez a custom game ez mi? (semmilyen beállítási lehetőség nincs ugyanis, és story line sincs) Ez a leginkább "csinálj, amit akarsz mód?" Mi végülis a fő cél a játékban? Ultiamte harcos/kereskedői/mindkettő -rang elnyerése?Üdv.
-
-
Drizzt
nagyúr
Az irányítást elég keményen szokni kell... Elég átgondolatlannak tűnik.
-
Drizzt
nagyúr
Na, én 1990-ért már én is megvettem, habár occsósított lájtkiadás, remélem megérte.
-
Kazi king
tag
Hát attol kicsit komplexebb, ha nem akarsz lövöldözni akkor nem muszály (bár szerintem az a legjobb benne), akár kereskedéssel vagy ''taxizással'', vagy a csaták utáni roncsbegyüjtéssel vagy más módon is kereshetsz lovét és ha van elég pénzed veszel még hajokat amik maguktól kereskednek (és csinálják a sok lóvét) vagy védenek téged. épithetsz gyárakat amiket összekapcsolhatsz hatalmas komplexumokká. néhány szkriptel pedig még változatosabbá tehető.
-
athomi
veterán
ez a játék csak annyi, hogy repkedek a kapukba a bolygókhoz aztán lőjjem le az ellenséget?
-
Kazi king
tag
[link]
egy kis segitség, igaz elég hosszadalmas, de akit megfogott a játék annak érdemes ezt elolvasgatni mert szinte minden info le van benne írva. Én csak ajánlani tudom a játékot én kb fél éven keresztül toltam folyamatosan, de aztán beregeltem EVE-online ra és azota az megy
-
athomi
veterán
ahogy elnézem nem sokan tolják ezzel a game-val
nekem megvan csak arra várok, hogy vegyem a fáradságot és feltegyem
lássuk miért is szereztem be a játékot:
tetszett a grafikája és amúgy is vonz az ilyen űrös dolog...ennyi
na majd meglátjuk és megírom, hogy milyen a játék -
John_Doe
senior tag
Sziasztok! Érdekelne hogy a benchmarkot hogy lehet elindítani mert az X2 ben simán elindult itt viszont szürke a gomb és nem lehet elindítani, igaz csak az 1.3 as patchel probáltam mert azóta nem volt időm rá de akkor nem ment.
-
whitehand
senior tag
na szevasztok
én az elsö részével játszottam és anno ikmádtam gyártottam hozzá kis spéci logokat kis birodalmakat épitettem minden szektorban volt pár gyáram ilyen vagy olyan a végefelé csak jártam körbe körbe és zsebeltem a lovét majd költöttem a flottámra 
ebben is lehet kereskedni vagy csak hajokat foglalni? lehet megveszem -
ricsi99
addikt
Help me!
2 hónap várakozás utánn felraktam a game-t.
Eddig gyüjtögetem alá a vasat.
Létezik az hogy 6800gs sli ,vel megáll az egész ha lövöldözök? Amúgy simén megy a graf 60 fps.felett ,ha meg lövök akkr 15fps az átlag.
Leggagyi felbontásokon is ugyan ezt csinálja.
Legfrissebb patch fent .....
Ki milyen karikon játszik? -
Elrond
senior tag
Na megjött este feldobom aztán meglátjuk mennyire lesz sikere.....
-
Sziasztok!
Az X2: The Threat és X3 Reunion játéknak létezik valamiféle mission pack-je?
Az amazon.de oldalon olvastam valami collectors edition-ról, de semmi konkrét.
köszi! -
Elrond
senior tag
...nem is kicsit pl: hogy lehet eladni amit vettem, mert van nálam 1db crystal
és nem lehet eladni
-
HaaS
addikt
gelbelex:
Hát élet az van benne... az élő kereskedelmi rendszer az egy dolog, mikor már autopilot nélkül hajtasz az állomás felé, hogy előbb érj oda, mint az a böhöm szállítóhajó, hogy jó áron tudd eladni az árudat... de mikor a játék elején a Xenonok bejöttek az Argon Prime-ra és csak úgy lazán végigsöpörtek a szektoron, csodálatos vakanciákat hagyva maguk után... félelmetes látvány... és jobb volt távolról figyelni, aztán csak úgy berepülgetni, leadni néhány lövést, aztán spuri... persze csak akkor, mikor nem rám, hanem az Argon védelemre figyeltek... hát egészen elképesztő...
Tomlion:
Szerintem könnyű fokozaton kezdd, én normálon estem neki, és megszenvedtem az elején. Nem könnyű játék...
Néhány tanács, innen ne olvassátok, ha magatoktól akartok mindenre rájönni:
Már az elején szerezzetek be egy gyors M5-öt. A Jaguar Rider például istenes felfedező célra... maxos radar, igaz egy lövés az egész hajó, de ha ügyes vagy félelmetes dolgokra képes. 596,42 m/s azért nem rossz ugye
? (Imádok vele M3-as Falconokra vadászni...)
Szóval vannak elhagyott hajók a galaxisban, érdemes figyelni a nem mozgó pontokra a térképen... egy eldugott helyen egy Mamba Ridert találtam az aszteroidamező háta megett... igen jól felszerelve... értéke kábé másfél milla.
A tűzerő nem minden! Három M5-ös kalóz simán leszed egy M4-et, rosszabb esetben akár egy M3-at... a rakéták halálosak.. hogy miért... lsd feljebb... a Mamba Rider 200m/s sebessége (M3-as!!! 200-zal!!!) is eltörpül a 350-600-as M5-ösökéhez képest... mindig legyen néhány gyors fegyver a hajón, különben még komp rásegítéssel sem lehet lelőni őket... kizúgnak a hatótávolságból, aztán lehet izzadni, a másik kettő valahol ott lesz a hátad mögött... (azért a turret segít
).
Hirtelen ennyi... jó vadászatot! -
TomLion
tag
Megvettem

Most raktam fel, megyek kipróbálni.
Vérmes reményeim vannak..
-
gelbelex
őstag
Elképesztően szép a játék...

És úgy tűnik, sokkal több ''élet'' van benne, mint a Freelancer-ben és a DarkstarOne-ban.
De még az elején járok... -
Allien
veterán
Haverom, meg jópáran külföldről kellett, hogy megrendelje, mert nem volt hazai forgalmazó!
De, annyi előnye van a dolgoknak, hogy mégis behozták, és 3990 HUF a CD galaxisban.
-
ricsi99
addikt
Ritka mint a fehér holló aki ilyenekel játszik.
Ma akadtam rá a torrenten remélem este már start lessz
(Elite nagyon cool volt ,legalább 1/2 évet játszottam vele)
-
HaaS
addikt
Megtaláltam közben... [link]!
Csüsz! -
HaaS
addikt
up!
Emberek! Figyelem! Ez egy jó játék!!! Nem vészes gépigény! (P4 1.7G vagy equiv, 512 MB RAM, 128 MB DirectX9 3DCard 1.3-as pixel shaderrel) Olcsó is! Menjetek a boltba megvenni, és feléleszteni a fórumtémát!
(Végső esetben érdekel bármilyen magyar fórum, ahol él a téma, én nem találtam sehol
) -
HaaS
addikt
Sziasztok!
Biztos vagyok benne, hogy az Elite név számotokra is ismerősen cseng, és azok a gyönyörű évek, mikor a vektorgrafika álomszerűen szép volt... military lézerekkel lövöldöztük a hipertérben a thargoid anyahajókat, kereskedtünk, okoskodtunk.
Abban is biztos vagyok, hogy rengetegen közülünk keresték évek óta a folytatást, valamire ami nem csak hasonlít az eredetire, hanem a játékélményt is hozza... az Elite következő részei egyszerűen nem voltak jók és tele voltak buggal. Aztán jött még jópár játék, de valahogy mindegyik más tészta...sorolhatnám a neveket, de nem ez a lényeg.
X-3 Reunion !!! [link]
Én csak most fedeztem fel ezt a játékot, nagyon érdemes vele foglalkozni. Komplett szektorok teljes ipari és harcászati felszerélésétől kezdve komplett hajóflották irányítása, kerekedelmi hajóid kíségetése egy raj harci géppel... isteni! És ami a legszebb, azt csinálod amit a legfontosabbnak tartasz
! Szép munka!
Kezdetben baromi nehéz... próbáljatok kalózokkal játszogatni, hátha valamelyik megijed, és kiugrik a gépből, azt egyből el lehet foglalni, és bevontatni... épp most szereztem egy M3-as Falcont, a hajó úgy-ahogy épségben maradt, de sajna lelőttem róla mindent... lehet ezt is el kell majd adni:/
Száz szónak is egy a vége, nagyon jó kis játék, csodálkoztam, hogy nincs fóruma! Játszik vele valaki? Ide mindent!
Új hozzászólás Aktív témák
- Milyen autót vegyek?
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Gaming notebook topik
- Elektromos autók - motorok
- Rendszergazda topic
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Lopakodva befutott a Radeon RX 9060
- CES 2026: újraértelmezte a billentyűzet fogalmát a HP
- RAM topik
- Házimozi belépő szinten
- További aktív témák...
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 Mini 128GB Midnight - 1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS4071
- SZÁLCSISZOLT FÉM HATÁSÚ Dell Latitude 5420 14" Touchscreen i5-1135G7 16GB 256GB 1 év garancia
- Újszerű Apple MacBook Air M1 13.3 - 8GB/256GB - Asztroszürke - 150 Ciklus - 92% akku - 1 év gari -
- Arany János - Kapcsos könyv
- Keresek Xbox Series S / Series X / Playstation 5 konzolokat
Állásajánlatok
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest



Sziasztok van egy kis problémám!! Nem tudom tudtok e segíteni? Volt egy szektorom az x3 ban. Az unknown szektor a galaxi map kellős közepén. (Egy küldetés során kaptam egy telladitól, (bala g küldetés)). Nevet is választhattam! Így lett Legends home. Örültem min majom a ..
. majd jött egy másik telladi és átnevezte Averice -ra.
mire a player HQ - t megszereztem. Ja a Race mellett pedig a telladi név szerepel és nem az én nevem. Megtudnátok mondani hogyan tudnám visszavenni?
Vagy hogyan tudnák másik szektort szerezni?
A választ előre is köszönöm!!



)
