Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz
YODA mester
#3541
üzenetére
Nos, megnéztem én is temp-ből, eg ykicsit lett csak jobb, videóba is átnyomtam, de az már nem adott hozzá.
Nekem a következő észrevételeim vannak, bár az animációhoz még nem értek:
Amikor körbefordul sztem túl sokat toporog. Nem feltétlenül sok a lépések száma (sztem eggyel kevesebb kell) inkább az látszik belőle számomra, hogy egyhelyben lép piciket.
A másik, hogy ha figyelmesen megnézed a kard forgatását, akkor olyan érzésed támad, mintha egy nagy és nehéz pallost forgatna. Egy fénykard inkább pehelysúlyú, amit villámgyorsan lehet pörgetni.
A harmadik dolog, amit észrevettem, hogy amikor elugrik, eleinte még jól veszi a lendületet, de aztán szinte páros lábbal ''repül fel''. Ha az egészet visszafele játszanánk le, akkor jó lenne földetérésnak, de elrugaszkodáskor szerintem szükségszerűen az egyik láb előrébb lenül, mint a másik. Persze ez csak akkor igaz, ha hagyományos mozgásban gondolkodunk. Ha a robot valami emberfeletti erővel rendelkezik, amivel bazi bagyot lehet ugrani, és nem az elrugaszkodásból nyeri a lendületet, hanem az Erőből, akkor persze más a helyzet.
Ezek a meglátásaim leginkább laikusként.
MET: Create Compound object - boolean - kijelölöd a két testet, és az A-B vagy B-A beállítás jó lesz. A MAX-ban a boolean szinte mindig úgy ''dolgozik'', hogy utána bőven van javítani való a modellen.
[Szerkesztve]
Új hozzászólás Aktív témák
- Bittorrent topik
- Teljes verziós játékok letöltése ingyen
- Google Pixel topik
- Még több képet generál és shadert is előfordít az új NVIDIA App
- Allegro vélemények - tapasztalatok
- Mikrotik routerek
- PROHARDVER! feedback: bugok, problémák, ötletek
- Suzuki topik
- Kempingezés és sátrazás
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- További aktív témák...
- Honor X7b / 6/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- Bomba áron dobozos Hp Laptop! /AMD Ryzen 5-7520U/8 GB/256 SSD/FHD/Garancia
- Apple iPhone 11 Pro 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- iKing.hu Apple iPhone 12 mini 64GB Black használt megkímélt 100% akku 6 hónap garancia
- BESZÁMÍTÁS! 64GB Patriot Viper 3600Mhz DDR4 memória garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

