Új hozzászólás Aktív témák
-
Most megpróbálom a DDNS helyett a saját domain-em alá berakni a szolgáltatásokat, a DNS beállításokat pedig egy script-el átírni, amikor szükséges.
Immáron másfél éve tökéletesen működik az elképzelés. A Netlify-nél írom át a DNS rekordot a domainem egyik aldomainjéhez API-n keresztül, amikor megváltozik az otthoni IP címem. Mivel 5 percenként nézem, hogy megváltozott-e, így a kiesési idő maximum 5 perc, ami teljesen elfogadható számomra.A ksh-ban írt shell scriptet pedig egy systemd service futtaja, így hiba esetén újraindítható, illetve journalctl-el a logok is könnyen kinyerhetőek.
Ha valamiért hibára futna, arról pedig kapok email alertet. Ugyanígy arról is, ha nem sikerülne időben átírni az IP címet (külsőleg is monitorozom a hálózatom).
Lehet kicsit túlbiztosítottam, de működik
-
bacus
őstag
Nem tudom, hogy hol kéne megkérdezni, de talán ebbe a fórumba is beleillik.
Olyan hazai szolgáltatót keresek, aki
- tud ddns-t
- kezel caa rekordotés ezt a két dolgot egyszerre kell tudja
.
Találtam két hazai szolgáltatót is, aki ddns-t kezel, azaz regisztrálsz náluk egy saját domaint, majd lehet scriptből (router, server, stb) frissíteni egy adott dns nevet
Egyre több szolgáltató engedi, hogy a szokásos, A, Cname, TXT, stb rekordok mellé már lehet CAA rekordot is felvenni (ezt egyre több SSL kéri)
Egyelőre egyet sem találtam, ami mind a kettőt kezelné, azaz a dinamikus ip címekhez képtelen vagyok ssl-t vásárolni ahol én szeretném (mert a legtöbb kéri a caa rekordot). Még idén találtam olyat, aki CAA rekord nélkül is generált ssl-t. (az ingyenes 30, 90 napos ssl-ket nem szeretném, mert nem akarom, hogy leálljon az üzleti logika egy lejárt, nem frissülő ssl miatt)
-
Kipróbáltam a napokban, mert ingyen van itt wildcard ddns cím, de eléggé instabil. Van egy monitoring rendszerem, ami 20 másodpercenként nézi, elérhető-e a hoszt, de óránként van legalább egy szakadás.
Most megpróbálom a DDNS helyett a saját domain-em alá berakni a szolgáltatásokat, a DNS beállításokat pedig egy script-el átírni, amikor szükséges.
-
csitkiri01
csendes tag
Sziasztok! Itt mit kell beirnom a routerembe ,hogy münködésre birjam Digis Huawei HG8247H van!
https://www.dynu.com
-
A napokban volt egy hiba a ddclient-ben, ami miatt csak workaround-al lehetett újra működésre bírni a szofvert.
Ezen felbuzdulva írtam egy scriptet, ami frissíteni az afraid.org-nál hosztolt DDNS IP címét, amennyiben szükséges.
Fontos szempont volt a hordozhatóság, a kis erőforrásigény, és az (amennyire csak lehetséges) hibamentes futás.
Ha már megírtam magamnak, akkor megosztom másokkal is, hátha hasznosnak találjátok
Így jött létre a freednsupdater projektem GitHub-on, melyhez készítettem egy Docker image-t is.
Nincs benne semmi titok, a teljes forráskód megtekinthető a fenti linkeken.
Ha van, a visszajelzést szívesen veszem
-
Watt25
veterán
Nekem tegnap 11 óta nem akar rendesen működni a no-ip.
Mármint meg tudom adni az IP címet akárhogyan (klienssel, weboldalon), de egyszerűen "a külvilágban" nem frissül. A tegnap 11 óra előtti ip címet kapja vissza mindenhol mindenki az adott hostnévre. Valaki tapasztal hasonlót? -
Imi1981
veterán
Sziasztok! Noip ingyenest használok és kb fél órája nem működik! Nálatok jó? Természetesen updateltem amint jött az üzenet minden hónapban.
-
Újabb infó, szintén email-ban érkezett:
Hi,
I do not have a twitter or facebook.
An event like this normally would summon me with the monitoring
alerts, but this coincided during a very unusual time where I was
completely out of cellphone range, so it was very much an unusual
chain of events.
I did bring my laptop with me just incase, and was glad I did, so
that I could address it as I was within cell range. It was a
simple fix that took about 2 minutes due to already having
additional standby capacity provisioned and ready to serve.
I've got 2 networks up and running again, and the first network
is being decommissioned entirely. Over a few years I've had a
number of instances like this with them unfortunately, usually
having the other system in the mix makes it invisible to users,
though, which is the sort of configuration and stability I'm
usually going for.
Kind regards,
Josh -
Írtam nekik egy emailt, hogy mi volt az oka a leállásnak, íme a válasz:
Yes, 2 different upstream providers was having some troubles
lately that handle the UI, I've decided to remove the first
network entirely, and was relying on 1 for just a few days and
then it had a problem too - I have been adding more networks in
since observing this. -
FreeDNS nem megy, se az oldal, se a DDNS címek frissítése. Ezen oldal szerint már több, mint 4 napja...
Gondolom nektek sem működik.
-
Pubszon
veterán
Valami hiba miatt nem tud frissülni a freedns.afraid.org DDNS címem.
Sem a routeré, sem a NAS-é.Másnak sem? De az oldal működik.
-
winhate
őstag
thx !
Jo reg hasznaltam dyndns t ...
-
#53667584
törölt tag
-
válasz
MasterMark #9 üzenetére
FreeDNS képes rá
Pubszon: köszönöm az ajánlást, a dyn.com megszűnése miatt mostantól ezt fogom használni -
Essejó
veterán
válasz
MasterMark #9 üzenetére
A Duck még nem.
-
MasterMark
titán
Üdv, jövök én is követni.
Azt nem írtátok, hogy melyik az ami képes IPv6-ra is.
Én Cloudflare-t használok egyébként, de ehhez ugye kell saját domén.
-
Imi1981
veterán
Én is ajánlok egyet [link] . Már régóta használom és sose volt probléma vele (nem úgy mint a noip-vel) . Regisztrálsz majd használod és nem kell vele foglalkozni többet .
-
Essejó
veterán
Ez abszolút ingyenes, max támogatni lehet, de nem reklamál érte. Duck DNS
-
Közben találtam egy ilyent, ami alapján meg fog szűnni a dyn.com DDNS szolgáltatása:
In June 2019, Oracle announced Dyn DNS services would be shutting down in 2020, with customers receiving a notice via email. "Oracle is announcing the end-of-life for the free Standard DNS service in favor of the enhanced, paid subscription version on the Oracle Cloud Infrastructure platform. On May 31, 2020, the “EOL Date”, the Standard DNS will be retired and will no longer be available."
Forrás -
donmackó
addikt
[link] <- ipdns.hu-t az openwrt alá
-
Köszi az ajánlást
Más: A dyn.com-on felül látható egy szöveg, ami így szól:
To current Dyn Customers and visitors considering our Dynamic DNS product: Oracle acquired Dyn and its subsidiaries in November 2016. After June 29th, 2020, visitors to Dyn.com will be redirected here where you can still access your current Dyn service and purchase or start a trial of Dynamic DNS. Support for your Dyn.com service will continue to be available at its current site here. Sincerely, Oracle Dyn
Ez azt jelenti, hogy a regisztrált DDNS címek is átirányításra kerülnek, vagy azokat ugyanúgy használhatom tovább, csak a dyn.com főoldal lesz átirányítva? -
A dinamikus DNS röviden DDNS lehetővé teszi, hogy egy dinamikus IP-címmel rendelkező eszköz rögzített domain névvel rendelkezzen.
Így az eszközök távolról is elérhetőek maradnak akkor is, ha az otthoni hálózatunknak megváltozik az IP címe.
Ezeket be lehet állítani a routerben (ez az ajánlott), vagy a hálózatra között eszközön.
Linux: ddclient
Windows: Marcs Updater
Új hozzászólás Aktív témák
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- Béta iOS-t használók topikja
- Óvodások homokozója
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Ingatlanos topic!
- Pécs és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Milyen okostelefont vegyek?
- Milyen egeret válasszak?
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Call of Duty: Warzone
- További aktív témák...
- Új Dell 13 Inspiron 5310 FHD+ IPS i5-11300H 4.4Ghz 8GB 256GB Intel Iris XE Graphics Win11 Garancia
- Dell 16 Inspiron 5625 FHD+ IPS Ryzen5 5625U 4.3Ghz 16GB 512GB SSD Radeon RX Vega7 Win11 Garancia
- Új Dell 14 Inspiron 5415 FHD IPS Ryzen5 5500U 4.0Ghz 8GB 256GB SSD Radeon RX Vega7 Win11 Garancia
- Dell 14 Latitude 5440 FHD IPS i5-1245U vPro 4.4Ghz 10mag 16GB 256GB Intel Iris XE Win11 Pro Garancia
- HP 14 Elitebook 640 G9 FHD IPS i5-1235U 4.4Ghz 10mag 16GB 256GB Intel Iris XE Win11 Pro Garancia
- Azonnali készpénzes Sony Playstation 5 lemezes és digitális felvásárlás személyesen/csomagküldéssel
- DELL Precision 5560 i7-11850H 32GB 1000GB T1200 FHD+ 1 év garancia
- Eladó egy XMG P406 laptop
- Apple iPhone 13 / 128GB / Gyárifüggetlen / 12Hó Garancia / 87% akku
- BESZÁMÍTÁS! Asus ROG STRIX Z490-G Gaming alaplap garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest