Új hozzászólás Aktív témák
-
.LnB
titán
Végeztem a 15. (2.) évaddal. Szerintem voltak benne jó részek. Sőt, többségben voltak. Szóval nekem tetszett. A vége is érdekes volt. A regeneráció eredménye viszont, finoman fogalmazva is érdekes. Majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle, ha lesz egyáltalán folytatás.
A logikát itt is teljesen félre kellett tenni ebben az évadban is sokszor.Ami viszont nagyom nem tetszett, az az, hogy a doktor néha agresszív volt, és harcolt. Ez teljesen karakter idegen.
Gatwa-ért meg kár. Maradharott volna még pár évadra.
-
Aucor
senior tag
S02E07:
Fan service. Nagyon sok karakter megjelenik benne az első és a második évadból. Nekem egy kicsit kuszán indult ez a rész, sok szálon fut a történet párhuzamosan, de amúgy nézhető volt. 6/10 S02E08:
OMG! Egyáltalán nem számítottam ilyen szezon fináléra. A rész tempóját szerintem nem találták el, az elején olyan gyorsan történik minden, hogy kapkodom a fejem, a vége pedig vontatott egy picit. A Rani egy picit túl gyorsan el lett intézve, valamint Omega is. A leghatalmasabb időlord 2 perc alatt kapta-halt, és ebben benne volt a bemutatkozása is. Azért az tetszik, hogy visszahoznak régi karaktereket, akik a régi sorozatban voltak. A vége pedig, szerintem nagyon jó befejezés volt Ncuti számára, hogy a regenerációs energiáját az univerzum helyrebillentésére használta, valahogy ezt nagyon eltalálták, tökéletesen passzol a személyiségéhez ez a befejezés. Jodie is kapott egy kis jobb színben feltüntetést Russel T. Davies-től Az új doktor pedig... örülök is neki, meg nem is.
Jó látni újra, nekem amúgy a kedvenc companion-om volt, de túlságosan fan service jellegűnek érzem. Kíváncsi vagyok, hogy csak egy karácsonyi - újévi special erejéig marad, vagy ő lesz az egész 3. évadban a doktor. 9/10
-
Aucor
senior tag
S02E06:
Tele volt érdekes fordulatokkal, de nekem ez a viselkedés nagyon távol áll a doktortól. Never be cruel, never be cowardly. Ennek ellenére nekiáll kínozni egy embert, aki a "mocskos médián" keresztül akarja megtorolni a bolygója pusztulását. Ezt félretéve, nekem nagyon gyors volt ez az epizód, talán jobb lett volna két részre szedni. Nem volt meg kellően a drámai hatása annak, amikor kiszippantotta az embereket az űr vákuumja, valamint talán túl könnyen elbántak a rosszfiúkkal. Mrs. Flood bi-generációja is érthetetlen volt számomra egy kicsit. De, hogy ne csak rosszat írjak, a doktor megmenekülése (ami amúgy kicsit olyan volt, mint a The Last Jedi-ban Leia repülése ) és Susan felbukkanása nagyon WOW! pillanat volt nekem, Mrs. Flood-ról is kiderült az igazság végre. A föld pusztulása is ki lett mondva végre a korábbi sneak peek után. A történet maga pedig egy erős társadalomkritika a profitorientáltsággal szemben. Kicsit úgy érzem, hogy ebben a részben felfedtek minden kártyát, és előkészültek a fináléra. Belinda végre egy kis önálló szerepet kapott, nekem szimpatikusabb lett egy picit. 8/10.
A magyar szinkronban ettől a Hellia - Pokolia fordítástól felállt a szőr a hátamon... De már nem kezdem el angolul nézni, ha már elkezdtem egyszer magyarul. Fura lenne megszokni a karakterek új hangját
-
Aucor
senior tag
Nálam ez pont fordítva csapódott le, a 4. rész "csak" egy töltelék epizódnak tűnt, míg az 5. rész egy fokkal jobb volt szerintem.
S02E04:
Nem értem a koncepciót, hogy miért kellett visszahozni Rubyt egy rész erejéig. Habár, másodjára átgondolva, talán csak korainak érzem, hogy visszahozták. A történet nekem gyenge közepes, love story, váratlan fordulat, majd egy egyszemélyes hadsereg lerohanja a UNIT-ot. Kate a végén szerintem teljesen karakteridegen volt, illetve nekem unalmas már, hogy állandóan az apjához hasonlítják. 20 éve ő vezeti a UNIT-ot, hát komolyan. A doktor beszéde a végén azért ütött. 6.5/10 nekem. S02E05:
E z a főgonosz az 5. részben... Célja, hogy kitörölje a nagy történetmesélőket az emberek emlékezetéből... Hááát... Elég gyengére sikerült. Viszont a történet maga szerintem ötletes volt, kicsit a Rings of Akhaten jutott eszembe róla (S07E07). 7/10 nekem. -
Narxis
nagyúr
Elég gyenge volt ez a S02E05-ös rész, előtte viszont egész jó volt a 4. rész.
-
Narxis
nagyúr
Miss Belinda Chandra
Azért én ennyi pontot nem adnék a 3. részre, ott
? Abszolút nem értettem, hogy ez hogy működik. Ezt leszámítva viszont azért ég és föld a különbség a Chibnall érához képest. Simán végig tudom nézni az epizódokat, még tetszenek is, talán kicsit felvizezett Doctor Who ez de ez legyen a legnagyobb baja.forgolódott szegény nő először aztán nem történt semmi vagy most az is kellett, hogy valaki pont szemből nézze -
Aucor
senior tag
Nem tudom, hogy nézi-e még valaki, de azért mindenesetre kiírom magamból a gondolataimat.
S02E01: Nekem nagyon Disney, túlságosan is, főleg az első fele.
Karakterbemutató résznek elég gyengére sikerült szerintem. Ez az egész sztori nekem túl gyerekesnek tűnik a sorozat eddigi imázsához képest. Annyiszor elhangzik szegény lány neve, hogy a végére már hallani sem akarom. 5/10 S02E02: Ez már egy sokkal jobb rész volt, mint az első. A Disney vonások itt is felfedezhetőek elég erősen, viszont a sztori nem rossz.
A főgonosz először gagyinak tűnt, aztán kellően hamar túlnőtt ezen részemről. A Who fanok megjelentetése meglepő és "kedves" rész volt a Blink felemlegetésével, a rész végén pedig a rejtett(?) "harbinger" felirat egy Russel T Davies-től megszokott, részeken átívelő motívumot sejtet részemről, hasonlóan az ősz hajú hölgy megjelenéséhez, aki amennyire emlékszem az előző évadban is feltűnt már többször. 7/10 S02E03: Nah, megérkeztünk. Ez már részemről felér egy jobb résszel a régiek közül, megérte megnézni, hozza a hangulatot, amit nagyon régóta várok a sorozattól.
A nosztalgiafaktort itt is maximumra járatta Russel T Davies, egyfajta folytatása a Midnight című résznek. Az nem volt világos, hogy honnan tudta a lény a Doktor nevét, de talán nem is fontos. Az ősz hajú hölgy a végén itt is megjelenik. Találgatok egyelőre, de talán egy másik időlord, esetleg a Mester? Vagy Tecteun túlélte? 8.5/10 -
Narxis
nagyúr
válasz
perge666 #3266 üzenetére
Ezt már a Disney csinálja és szerintem azért is kezdték első évadtól a szamozast mert tényleg bárki nézheti, nem igazán kapcsolódik a korábbi részekhez. Amolyan soft reboot ez.
Btw. A 2. évad első része szerintem nem lett rossz de azért nem gondoltam volna, hogy az
szót hallani fogom ebben a sorozatban.incel -
eldrah
aktív tag
Sziasztok!
A Black mirrort szokta nézni valaki?
A 7. Evad 4. Resze azt hiszem, eléggé megdobogtatta a szivem😂 Mondom az orult figura olyan ismerős, aztan mutattak szemből es a Doki volt. Capaldi jol hozta a szerepet basszus ebben. Nem gondoltam orulni fogok viszont latni az "oreget" bár tény anno a soriban is jól hozta a szerepet, csak gyenge sztorik voltak hozzá -
perge666
veterán
Sziasztok.
Tizenpár éve végignéztem a sorozatot,azt hiszem akkor 6 vagy 7 évad volt.
Gondoltam újra nézem mert nagyon szerettem,látom van 14 évad is,viszont magyar szinkronnal nem találom a 8,10,11,12,13.évadokat,ezekhez nem is készült?Mert akkor bele sem kezdek.
Viszont látom hogy kezdtek egy új sorozatot is ami lényegében a folytatás,csak nem vágom minek újnak reklámozzák,nézőcsalogató????Viszont ehez a 2 új évadhoz megint van magyar szinkron,szerintetek gáz ha az előző néhány évadot nem láttam és úgy kezdem el ezt?
Nagyon szerettem,voltak benne nagyon jó részek,esetleg hasonlót tudnátok ajánlani?
-
eldrah
aktív tag
Akkor nem lett jobb a szeria:/
-
eldrah
aktív tag
Valaki latta már, vagy jott ki egyáltalán karacsonyi kiadás? Vagy mindenki elengedte a sorit?
-
Narxis
nagyúr
Vége az első évadnak. Azt kell mondjam, hogy zongorázható a különbség a Chibnaill érához képest. Russel T. David még mindig tud valamit de most vagy én lettem túl öreg a Tennant éra óta vagy azért látszik, hogy miért hagyta ott, nem tud már olyan brilliánsan összefüggő részeket írni, mindenhol azt éreztem, hogy baromi jól indul aztán siet, egy csomó dolog nem is lett megmagyarázva és ez iszonyúan zavaró. Voltak a Tennant érában is rövidre zárt magyarázatok, "timelywimely" meg stb. de ott azért volt egy megdöbbentően jó sztori, itt meg hát valahogy nem volt igazi.
Minden epizódra tökéletes ez a meme:
-
Narxis
nagyúr
Megnéztem az első részt gyerekek, igazából Russel T. Davis se a régi már bár látszik nyomokban, hogy azért van tehetsége de ez se menti meg a sorozatot átszövő ideológiai igehirdetéstől. A lehetsz bármi, úgy vagy szép ahogy vagy lózungok emlegetése 10 percenként előjön, aztán egy totál idióta végkifejlet mindenféle dráma nélkül nehogy valakinek sérüljön a pici lelke bár hozzáteszem lehet, hogy csak nem akarták elijeszteni a potenciális új nézőket ha vannak egyáltalán, mert az első 5 perc is arról szólt, hogy dióhéjban elmondják, hogy ki is a Doktor honnan származik stb. tehát egy ilyen gyorstalpaló volt összesürítve. Viszont az epizód vége nagyon sejtelmes, csak én érzem úgy, hogy elhintették, hogy
?ez a Doktor igazából, lehet, hogy a Master Nagyon nincs kedvem a 2. részhez.
-
bambano
titán
Mi van ezzel a Doctor Who-val, imdb-n újra felvették, kapott magyar szinkront, el akarnak távolodni JW-től?
-
eldrah
aktív tag
válasz
Cyber_Bird #3246 üzenetére
Majdnem azt irtam basszus dehat mar meghalt mikor a nő, hogy lehetne Ő az amúgy miből gondoljak vajon? Elég jo ellenfélnek tűnne mondjuk, bar a színésznő ritka ellenszenves volt... -
eldrah
aktív tag
Nos, most jutottam el a harmadik kulonkiadasig. Vegyesek az érzelmeim🤣🙈 Bevallom a binaris, nem binaris szöveg, es a transz fiu/lány nem zavart, még szimpi is volt picit,pedig ezektől mar herotom van. Meglehet, amiatt, mert itt kellett a történethez, még ha erőltetett módon is.
A masodik rész, jó volt. Szines, szagos őrület, de valami hianyzott abbol is. Az uj doki megjelenese, ez a..szoval ahogy megtörtént, haaat...Harmadik rész..nem tudom hova tenni ezt a dokit. Kovezzetek meg, de nekem ettől még a női doktor is jobb volt. Baromi jól hozta a szerepet csak a tortenetek voltak bénák, de itt ..Ha nem lenne egesz jo csaj vegre a társ újra....De olyan kapkodos, szedett vetett volt erzesre nekem..meg ez a spoiler!!!!!oregasszony...ez ki volt? Mi az,hogy nem láttak még tardist..Nem tudtam hova tenni..ha meg tudta mi az a tardis...mit vergődött előtte hogy. A fickó tette oda a jardara a fülkét, hogy őt szivassa... Ügye volt egy megszólalása, 50 eve nem latott ilyen fülkét, akkor meg gondoltam öreg..ennyi...de a végén azzal megvaltoztatta a dolgot. Vagy csak en kepzelek bele tobbet? Ő lehet valamelyik társa volt egy nagyon régi dokinak? -
Narxis
nagyúr
Szerintem nem volt rossz az első két special, legjobban a 2. tetszett mert majdnem annyira bizarr volt mint némelyik régi Tennant rész. Tény, hogy a 3. viszont tele volt cringe -el meg nem is értem miért kellett ezt így megoldani. Majd meglátjuk mi lesz a következő évadban, sokat nem várok de legalább legyen jobb mint a Chibnail éra.
-
doc
nagyúr
Amugy valaki el tudja mondani (pardon: leirni) hogy most mi van a Doctoreknal?
En a Matt Smith utani reszeket nem lattam, csak most ezt a karacsonyi kulonkiadast (nekem inkabb annyi volt vele a bajom hogy kb a legelso masodpercben ahogy elokerult a szormok teljesen egyertelmu volt a "hatalmas csavar").
Olyat hallottam hogy valami "reboot" lesz, ez most mi? Tenyleg lesz valami ujrakezdes fele, uj szamozassal, vagy nincs is semmi ilyesmi, es jon jovore a kovetkezo evad a fekete dokival? Vagy most a Tennantos/Donnas vonallal lesz valami? -
Cyber_Bird
senior tag
60 evfordulos resz, The Star Beast...
Nem sok remenyt fuztem hozza, mert mindig is nagyon irritalt Donna, de alulteljesitette az elvarasaimat. Lehet csak en egtem ki a Doctor Whoban, de az elso fel oraban semmi nem tetszett. Nagyjabol fapofaval neztem vegig az egeszet. Meep meep...A masodik fel ora turhetobb volt, de azert ez meg mindig csak egy atlagos filler epizod szintjet utotte meg nekem. Trigger es spoiler warning, ha valaki szereti Donnat, ne olvassa tovabb:
Oszinten meg a doctor "why does it have to be this?" throwbackje se hatott meg, pedig az eredeti I don't wanna go-n bogtem mint egy kisgyerek. Amikor visszatert Donna memoriaja meg, majdnem kikapcsoltam az egeszet. Worst companion ever es most megint el kell viselni, ha nezni akarom. Ezen a male presenting doesn't get it, just let it go-n meg csak felrohogtem, pedig en mindig kinevettem a wokesag miatt hisztizoket. Cserebe csak hogy jot is mondjak, az uj Tardis tetszik Erre azt is szetbarmolja Donna.
-
válasz
simauser #3229 üzenetére
1,5 részt bírtam én is a Jodie féle dokiból, rápróbáltam a 3 special közül az Eve of Daleks-re, amit kb 30 percig bírtam, meg a Power of the Doctorra, amiből meg max 5-öt.
Ez után a nő után az Ecclestone féle Doki is minimum Oscart érdemelne.Remélem a Disney-re fel fognak kerülni a majd egyszer a régebbi évadok is, nem csak 14.
-
consono
nagyúr
Kint van 2 napja a teaser a 60. évfordulós részekhez és még senki nem postolta???
https://www.youtube.com/watch?v=WDi_OQxVqMY
3 rész lesz, címek a videóban
-
simauser
tag
Én is ettől félek . . .
Ízlés kérdése, de nekem nem a kedvencem Capaldi, inkább semleges. Nálam Smith + Amy + Rory + Clara üt mindent 2x. Emlékszem, hogy a cserénél ( Smith után ) kezdeni akartak valamit ezzel az idős vonallal + a War Doctoros szállal is, de mintha az egész ment volna a kukába (én legalábbis semmire se emlékszem már belőle ).
Szerintem Capaldinál fordult lefelé a dolog, ő valahogy mindig inkonzisztens maradt, nem volt igazi hangja (hol rocker volt, hol idős, morcos doki, hol ez, hol az). Amíg Clarával volt, addig úgy-ahogy elmentek, de az írás már akkor se volt egy nagy eresztés, úgy emlékszem, sok, nagyon feltápolt története eléggé laposra sikerült, pl. a múmiás, meg amikor valami kék (szűrős) sivatagban / homokbányában valami űrhajós vészjeles rész volt.
Kicsit ránéztem az IMDB-n, Capaldi másik companionjáról, Billy-ről teljesen el is felejtkeztem, pedig spoiler
szegényből cybermen lett azon a nagy dög hajón, és akit a másik életforma-nő olajjá változtatott, aztán ketten elrepültek, hogy soha vissza ne térjenek - nagyon hasonló megoldás, mint Clara és Ashilrd esetében, szinte copy-paste. Tényleg, Maisie Williams és a karaktere fénypontja voltak Capaldi korszakának, bírtam őket, ahogy Missy is jó volt. Capaldit főleg a későbbi részek, a női doki után tudtam felülértékelni, mert ahhoz képest lényegében a teremtés csodája, amit csináltak. Nagyon vártam a női dokit, de gyorsan leszoktatott a nézésről . . .
-
.LnB
titán
válasz
simauser #3220 üzenetére
Egyértelműen csak azért hozták vissza Tennant-ot, hogy tüzet oltsanak vele. Sajnos.
Egyébként Capaldi zseniális volt. Az új érában ő volt a legidősebb doki. És szerintem hozzá illett legjobban a szerep. A történetszállal sem volt gond. Én óvatosan jelentem ki, de talán még Smith elé is tenném az ő dokiját.Arról meg ne feledkezzünk meg, hogy Tennant mellé, lőttek egy Neil Patrick Harris-t is. Az se semmi azért.
Már csak be kellene fejeznem ezt a szőke nős dokit, hogy eljussak a Tennant-os részig majd. -
bambano
titán
nekem a két legemlékezetesebb duma az volt, amikor:
1. Amy kiverte a hisztit, hogy és késel az esküvőmről, hallod?
(mostanában tudtam meg, hogy amit mondott, az régi amcsi szokás...)
2. amikor fédonna féldoktor gyors és gépíró bajnok megtáncoltatta a dalekokat és közben lelökött egy nagy link dumát. -
simauser
tag
-
simauser
tag
Láttam a trailert, ott jóóóóó kis feelingem lett. Tennant-féle korszak modern köntösben, filmezéssel, effektekkel stb. Legalább Smith-éra szintű megvalósítás, és ez nagyon cool. Már majdnem jól érezném magam, pozitív gondolatok, na, végre érdemes lenne újra nézni, amikor
tudjuk, hogy ki az új doki
(Ncuti Gatwa). Nem mintha bajom lenne vele, de komolyan, nem lehetne kicsit Tennant? Előtték az új dokit, tehát jól értem, hogy a régi hype mentén akarnák életre lehelni ezt a vonatszerencsétlenséget, amit műveltek?
Eléggé lelombozó. Jobb lett volna nem tudni, és egy-két évadnyi időt Tennant-nek adni.
btw nemrég nézegettem Smith-féle klipeket a youtube-on. Húúúúha, a mostani korszak gyertyát sem tarthatna azoknak az időknek. Láttam némi Capaldit is, úgy emlékeztem, ő még végig jó doki volt (még ha annyira nem is komáltam), de Clara után ő is viharos sebességgel állt bele a földbe azzal a Nardole nevű akárkivel együtt. Tennant + Rose, Smith + Amy és Rory, Smith + Clara, Capaldi + Clara . . .
Russel T. Davies jó magasugrásban?
-
bambano
titán
válasz
Cyber_Bird #3217 üzenetére
tesz két kört a tardissal és oké lesz.
-
consono
nagyúr
Megint eye candy lesz a companion? https://www.bbc.com/mediacentre/2022/millie-gibson-doctor-who-companion-fifteenth-doctor
-
ElektrikusDE
senior tag
Már a TELEX-re is felkerült a Doctor Who...
Ez ám a népszerűség!
-
ElektrikusDE
senior tag
válasz
bambano #3212 üzenetére
Röviden:
Akkor nem fért bele a koncepcióba.
Később pedig még bonyolultabb lett a helyzet a házasság kötésük miatt.
De azért szerepelt egy animációs sorozatban.
Egyébként audiodrámákban szerepel.
Sőt saját spin-off sorozatot is kapott pl. itt is írnak róla (Jenny): [link]A Doctor Who univerzum nem csak TV epizódokból áll...
-
Aucor
senior tag
The Power of the Doctor:
Azt a mindenit!
Na ez nem volt semmi. Kár, hogy szinte szenvedés volt végignézni ezt az utolsó évadot. JW első két évadja sem volt valami hú de, na de ez... A korábbi évadokban volt "súlya" egy-egy hatalmas pusztításnak, egy nagy veszélynek, vagy egy-egy halálnak, most meg csak úgy percenként történnek, egyszerre több szálon futtatva. No mindegy. Úgy érzem Chibnall így a végére el szeretett volna lőni mindent, nos sikerült is neki úgy érzem. Trailer alapján jobbra számítottam, kicsit túl lett ez tolva.A forced regeneration számomra nem volt eléggé kihangsúlyozva, anno mekkora dráma volt Matt Smith ellen összefogtak a különböző fajok az S5E12-ben, a Pandoricás részben. Itt meg fél mondattal elintézték az egészet. Megvolt a fan service része is a régi companion-ökkel, de ezt is ahogy lereagálta a doki... Anno Sarah-Jane Smith visszatérése legalább epikus volt, most pedig megint az a fél mondatos elintézés, hú de rég volt, na maradjatok akkor itt... A "jelenlegi" companion-ök pedig... Yaz mindegy lett volna, ha ott sincs, Graham visszatérése épp nem volt rossz, sikerült enyhén poénosra venni, de Kate Stewart már-már zavaróan le lett alacsonyítva számomra, feladta magát a semmiért, aztán persze éppen csak véletlenül megmenekül, mint eddig. Nagyon felemás volt ez nekem sajnos, azonban a vége... David Tennant mosolyt csalt az arcomra. Remélem minél több részben fog szerepelni, bár tudom magamban, hogy biztosan csak egy-két részre szól ez. Kíváncsian várom most már az új részeket!
-
bambano
titán
válasz
ElektrikusDE #3209 üzenetére
nem azt kérdeztem, hogy a valódi életben mi van vele, hanem azt, hogy miért nem lett belőle hivatalosan doki vagy faragnak neki egy spinoffot.
-
ElektrikusDE
senior tag
válasz
bambano #3206 üzenetére
"egyébként csendben megkérdezném: mi van a doki lányával?"
Vagyis Georgia kisasszonnyal?
Ezt tényleg komolyan kérdezed?
Boldogan él David Tennattal! (2011 óta, és már 5 gyerekük is van)
A valóvilág néha lehet akár tündérmese is.
River jön vissza?
Én sajnos kevés esélyt látok erre, de azért teljesen nem zárnám ki.
Ui:
Talán egy spin-offban még megtörténhet, mert megemlített valami ilyesmit nem régen Alex Kingston.
Ui2:
Bocsi hogy elmondtam hogy ki lesz a két következő orvos... (spoiler-be kellett volna tennem)
-
Armahun
addikt
válasz
ElektrikusDE #3199 üzenetére
Nekem ez a liba még mindig nem Doktor, lehet az új évad színes szagos bármely értelemben.
-
bambano
titán
válasz
ElektrikusDE #3204 üzenetére
egyszerre kettő lesz?
nekem ez már egy kétségbe esett kapálózásnak tűnik a felszínen maradásért...egyébként csendben megkérdezném: mi van a doki lányával?
szerk: jobban belegondolva ez sem pontos, én Georgia kisasszonyra céloztam, de ha River jön vissza, úgy is jó
-
.LnB
titán
Azta mit húztak meg!!
Mondjuk Whittaker után erre szükség is volt!
-
ElektrikusDE
senior tag
válasz
Cyber_Bird #3200 üzenetére
Nálam is csak a [60th Anniversary Special] epizód megjelenéséig tart ki a "remény". (remélem hogy megérem)
Az új irányvonalra már egyáltalán nem vagyok kíváncsi!
Amit már nagyon jelez többek között ez a spin-off is:
Doctor Who: Redacted
"Nagyon meleg, nagyon transz": a hihetetlen Doctor Who spin-off, amely új életet lehel a franchise-ba.
Ui:
Persze ettől lesz Új rajongo tábora, de nem hiszem hogy megmenti a műsort!
Új hozzászólás Aktív témák
- Ingatlanos topic!
- Béta iOS-t használók topikja
- Óvodások homokozója
- Pécs és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Milyen okostelefont vegyek?
- Milyen egeret válasszak?
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Call of Duty: Warzone
- Nothing Phone (3) – tervezett kaotika
- Kerékpárosok, bringások ide!
- További aktív témák...
- Új Dell 13 Inspiron 5310 FHD+ IPS i5-11300H 4.4Ghz 8GB 256GB Intel Iris XE Graphics Win11 Garancia
- Dell 16 Inspiron 5625 FHD+ IPS Ryzen5 5625U 4.3Ghz 16GB 512GB SSD Radeon RX Vega7 Win11 Garancia
- Új Dell 14 Inspiron 5415 FHD IPS Ryzen5 5500U 4.0Ghz 8GB 256GB SSD Radeon RX Vega7 Win11 Garancia
- Dell 14 Latitude 5440 FHD IPS i5-1245U vPro 4.4Ghz 10mag 16GB 256GB Intel Iris XE Win11 Pro Garancia
- HP 14 Elitebook 640 G9 FHD IPS i5-1235U 4.4Ghz 10mag 16GB 256GB Intel Iris XE Win11 Pro Garancia
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7600X 32/64GB RAM RTX 5060 Ti 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- MacBook felvásárlás!! Macbook, Macbook Air, Macbook Pro
- LG 55B3 - 55" OLED - 4K 120Hz 1ms - NVIDIA G-Sync - FreeSync Premium - HDMI 2.1 - PS5 és Xbox Ready
- Eredeti, új Lenovo 330W töltők - ADL330SDC3A
- HIBÁTLAN iPhone 13 mini 256GB Starlight -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3038, 94% Akkumulátor
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest