Új hozzászólás Aktív témák
-
morze
kezdő
Erősebb motorral is lesz majd, megvárom. Meg első teleszkópokkal, mint az ADO Air20.
-
Napfénysüti
nagyúr
Ez az első, tényleg érdekes kínai pedelec bringa.
+pont a szíjhajtásért és a hidrós fékekért. Ha innen nézem az ára sem vészes. -
morze
kezdő
Amikor a gyerekem kicsi volt, akkor a kerékpárja a hátsó ülések előtt keresztben elfért, szerintem ez is elférne összecsukás nélkül. Szeretném, ha kipróbálnátok ezt a lehetőséget is.
-
joghurt
addikt
Hmm, ez most komoly, hogy ennyiért gyárilag gyorskötözővel vannak rögzítve a cuccok? Egy "rendes" (tekerős) bringán azért még alap, hogy a vázban vagy a vázra hegesztett fülben fut a fékcső és a drótok.
-
.mf
veterán
Akkor a linken most nyisd szépen le a sebességváltó részt, vagy tekerj lejjebb a teljesítmény részhez
A motor és a lánc között van még egy szíjas redukciós áttétel. A láncnál védettebb helyen van, de még így is több vizet, sarat kap, mint ezen a bringán.Amit linkeltél, az amúgy már az X, nem az eredeti, sima. Anno voltak páran, akik a szíjas első áttételen felbuzdulva a láncost is kicserélték szíjasra, és ott se volt probléma.
De mondhatom akár a BMW F650CS-t is, az is szíjas. Láttam már épített choppereket is szíjjal. -
bszunyoghy
csendes tag
válasz
Jack Hunter #1 üzenetére
A bordázott szíjhajtást az emberi hülyeség sem akasztja meg. Konkrétan őrült massziv megoldás.
https://www.youtube.com/watch?v=PhXTl7gApVA&t=5s -
morze
kezdő
Nem nyert, mert erősebb motor és gyorsabb áttétel kellene nekem .
-
moma
őstag
válasz
SkyLine3000 #6 üzenetére
Miiii, szerintem rohadt jól néz ki
-
.mf
veterán
Nincs váltó + agymotor - kíváncsi vagyok, meredekebb lejtőkkel tarkított helyen lakóknál milyen hamar fog leégni...
Bianchi-zöld koppintása, közben meg egy drabál alu zártprofilok...
#1 Jack Hunter: a SurRon Light Bee szíjas elektromos terepmotor, valszeg a legnagyobb számban eladott az utóbbi 6-8 éve alatt, és kevés panasz van a szíjra. Ez meg aszfalton kívül mást kétlem, hogy gyakran látna.
-
válasz
SkyLine3000 #6 üzenetére
Ezt nem a Pinin Farina vagy Bertone tervezte. Ettől még a maximumot kihozták házon belül.
-
SkyLine3000
addikt
Régen a kemping cangákat is össze lehetett hajtani, de mégsem voltak ilyen randák.
-
vilmose33
őstag
Köszönöm a tesztet.
-
Érdekes koncepció és pofás a bordásszíj hajtás. Sajna a folding bringák kisebb tömegnél több fokozatot adnak. Max tárolásként jó a csukhatóság. Cipelésként már nem olyan funky a dolog ezzel sem.
-
kovta23
tag
Sziasztok!
Én erre a típusra lennék nagyon kíváncsi:
pvy z20 max
Sajnos nem igen van róla magyar teszt, pedig nem lehet rossz.
Valaki esetleg tud róla valamit? -
Segal
veterán
válasz
Jack Hunter #1 üzenetére
Aki ilyet fog venni arról 2 dolog biztosan elmondható.
- Csak napsütéses időszakban fogja használni.
- Otthon fogja hagyni a méltóságát ha ráül erre -
Jack Hunter
tag
Az árát én is sokallom, de bringamegosztó, bérelhető helyeken szívesen látnám Mol Bubi alternatívájaként. A szíjhajtás külön érdekes,de aggodalmakra is ad okot: esős,vizes időben, véletlenül összesarazva hogy fog viselkedni? Jó látom hogy körmökkel kapaszkodik,és eléggé valószínűtlen olyan szituáció ami megakasztaná,de az emberi hülyeség is határtalan.
Új hozzászólás Aktív témák
- Nikon z 20mm f/1.8 S Újszerű!
- Eladó egy remek állapotban lévő Google Pixel 9 telefon + az eredeti tokja
- újszerű iPhone 13 Pro Max 128GB graphite grafit független Apple
- újszerű Apple Watch Ultra 2 GPS + Cellular 49 mm-es titántok 3 év garancia ajándék extra szíj
- Alcatel tablet // GYEREK MÓD // Számla+Garancia //
- LG 32GS95UE - 32" OLED / UHD 4K / 240Hz - 480Hz & 0.03ms / 1300 Nits / NVIDIA G-Sync / AMD FreeSync
- Tablet felvásárlás!! Apple iPad, iPad Mini, iPad Air, iPad Pro
- BESZÁMÍTÁS! HP EliteDesk 800 G1 TWR brand számítógép garanciával hibátlan működéssel
- LG Gram 14 WUXGA IPS i7-1360P 5.0Ghz 12mag 32GB DDR5 1TB SSD Intel Iris XE 10óra Akku Win11 Garancia
- Surface Laptop 4 i7-1185G7 16GB 256GB
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest