Aktív témák
-
remington2
senior tag
válasz
Joczeek
#47842
üzenetére
Csak most olvastam, hogy eltiltották őket, de fellebbeznek. Én egyetértek ezzel a döntéssel, két héttel ezelőtt az egyik srác egy gumi miatt halt meg, egy másik most fekszik intenzíven fejsérüléssel (szintén elhagyott alkatrész miatt), ezek meg itt lóginyáznak a trehányul felszerelt első kerekükkel . . . akkor minek a profi és összehangolt "tánc" a kocsi körül, ha ki lehet engedni úgy, hogy rajta lóg a fél team?
Alonso nem hibás, ez nyílvánvaló, neki ez sajna szopóág, de ez csapatmunka, és úgy lehet a legjobban elkerülni a hasonló eseteket, ha ő is bűnhődik.
-
remington2
senior tag
válasz
Barthezz2
#47824
üzenetére
A korábbi, balesetes felvétel alapján tehát ha Barrichello valamit elhagyott a kanyarok előtt, akkor azt Massa - szerintem - simán utolérhette, és elkaphatta (hiszen látható is Rubens kocsija). Elég csak leméregetni, milyen pokoli tempóban is mentek, hiszen Massa az egész egyenest, balesetestől, gumifalastól kevesebb, mint 20 másodpercen belül tette meg . A rugó ennél jóval kevesebb ideig kellett, hogy mozogjon. Szvsz nagyon is reális, nem kellett földönkívüli antigravitációs ágyú és illuminátusok összeesküvése, csak egy pech. Épp elég volt az is.
-
remington2
senior tag
Nekem ilyenkor az jár az eszemben, hogy anno azon a bizonyos imolai futamon 2 ember halt meg, egy harmadik pedig kis híján, mire valaki ráeszmélt, hogy talán esetleg valamit tenni kellene. Szóval lehet szidni Webbert is, mert lobbizik, hogy ne versenyezzenek pl. extrém esős helyzetben, de minden mögött ott a veszély, hogy emberek halhatnak meg. Nekem sem szimpatikus pl. Webber a fenti akciója miatt, de ha imolára és az ott történtekre gondolok, valahogy megértem.
szerk: ha valaki megnézi (megint) azt a bizonyos videót, a távolban, nem is annyira messze láthatja Rubens kocsiját. Annyira azért nem nagy távolság az, és az egész pillanatok alatt játszódik le (a komplett egyenesen, a becsapódással és gumifallal együtt 15 sec), nem értem, miért olyan elképzelhetetlen, hogy pont arról a kocsiról essen le. Éppen lőtávolban volt. Vagy nem ismernék valamilyen körülményt?
szerk 2:
(#47643) JJánosHehe, az ilyen "De sok értelmes ember van itt" --- "Ennyi hülyeséget nem olvastam még" stb. hozzászólókat én is bírom. De nem ír ő sem semmit, pedig néha félek, hogy megvakulok itt a monitor előtt, amikor majd valamelyik hozzászólásban szembe jön az EGYETEMES NAGY IGAZSÁG.
-
remington2
senior tag
válasz
Barthezz2
#47495
üzenetére
Csak kókány mérés, de jóval kevesebb idő az.
Amikor elhúz keresztbe Barichello, durván két másodperc múlva már megtörténik az ütközés a rugóval. Nem tudom, hogy ő hol hagyta el, de ha valahol a kanyar környékén, akkor éppen az ívre esik, másodperceken belül.
szerk: az egyenes elejétől a gumifalig összesen úgy 10 másodperc telik csak el.
-
remington2
senior tag
válasz
remington2
#47482
üzenetére
Konkrétan arra a mozgó tárgyra gondolok, amely a nyílnál halad. Videón kockázva jobban látszik, hogy van ott valami.
-
remington2
senior tag
válasz
Motion_Blur
#47479
üzenetére
Az előzőleg feltöltött balesetes videó első két másodpercében látni lehet az egyenes végén lévő kanyarban mozgó másik kocsit (amely kanyart majd átvágja Massa). Az lenne Rubens kocsija?
-
remington2
senior tag
válasz
Csabee.
#45688
üzenetére
Ez de LOL . . . saját hozzászólásodban cáfolod meg önmagad

"mért mondod hogy senkiházi? ismered? ártott neked? hm?"
"aki az f1-ben van azokat tisztelni kell!"
Miért mondod? Ismered? Hm?

szerk: nem fogok tisztelni senkit azért, mert köröz egy pályán, egy-két kivételtől eltekintve. Körözgetni Baumgartner szinten és Senna szinten is lehet.
szerk: a Ferraris bulvár-élménybeszámolós könyvetírós jelenetek szépek voltak, ragyogó emlékek a pályafutásából.
-
remington2
senior tag
válasz
Viktor77
#43545
üzenetére
Schumacherrel centire pontosan ugyanezt csinálták. Alávágták a mezőny legjobb autóját, és nyert.
Mi ebben az új?
szerk:
(#43531) brownusEz meg LOL, azt vágod, hogy ez egy egyszerű sztereotípia? Azt hittem, hogy itt relatíve normális színvonaló társalság folyik, ez az első eset, hogy vérszemű formula 1 fanklubhoz hasonló hozzászólást látok itt. . . . (a ferraris flamek nem ide tartoznak). Jó vicc lehet, ahogy mondják, boldogok a lelki szegények, egy ilyen képen nevetni, és abban a biztos tudatban írkálni ide, és fröcsögve imádni xy csapatot, hogy tudod, a 'felsőbbrendű' sportot nézed. . . vagy legalábbis azt hiszed.
-
remington2
senior tag
válasz
!Overdose!
#43452
üzenetére
Jah, hát végső soron olyan, mint a pornó, nem nézni kell, csinálni

Viszont én nézem a Formula 1-et, szóval nekem unalmas.
szerk: de ezt nyílván ők is tudják, miért nem tesznek valamit? Pl. átépítés, miért nem merül fel?
-
remington2
senior tag
válasz
Csabee.
#43444
üzenetére
Pénzkiesés . . . bah. Ugyan már . . . tényleg írtóztató nemzetgazdasági kár lesz, ha nem rendezik meg ezt az amúgy egyre nevetségesebb cirkuszt nálunk, megállunk a növésben is. Kb. hasonló katasztrófa ér minket, mint a most is folyamatosan végbemenő, illegális másolások miatti nemzethalál.
A Hungaroring a legunalmasabb verseny/pálya egész évben, éppen ideje már, hogy kinyírják, sokkal-sokkal jobb pályákon sem versenyeznek már. Fel kellene újítani, vagy átalakítani, vagy nem tudom, mit kellene csinálni, de így nem maradhat. Egy szünet éppen megfelelne, hogy mindenki számot vessen magával, aztán - idővel - jöhetne vissza. És utóbbira reális esély van, elnézegetve az utóbbi évek versenypakolgatásait.
-
remington2
senior tag
Érdekes ennek az "új" sorozatnak a terve, de nem találok benne kivetnivalót. Szvsz a rajongók (az autósport szerelmesei) inkább csak jól járnak vele. Lesz egy olyan sorozat, amely majdnem ugyanolyan, mint ez, ugyanakkor lesz egy új, amely meg más is lehet, de mindenképpen pozitívum a létezése által létrejött párhuzamosságban rejlő erő (pl. kipróbálni nem mert ötletek, kisebb csapatok, komolyabb verseny, új dolgok). Jól is kisülhet ez az egész, és ha nem, még mindig összerakhatják magukat egy sorozatba, pénz beszél-kutya ugat alapon. Láttam már karón varjút . . .
-
remington2
senior tag
válasz
simonzé
#40490
üzenetére
Tudtommal az Indicar és a Nascar is ilyen (fényképes, alul/felül futó csík, vagy időnként fénykép nélküli alul/felül csík). És ott a fedélzeti kamerákat is jobban használják, néhány helyen még forgatni is lehet . . . majd hanyattestem, amikor egy kanyarban fedélzeti kamerából néztem egy előzést, és a kamera hirtelen 45 fokban a balról előzni próbáló kocsi felé fordult
Hatásos volt! -
remington2
senior tag
Kimi végül csak beegerészi a Ferrarit pontszerző helyre . . . csak nem annyira reménytelen ez, mint amennyire leírták saját magukat.
-
remington2
senior tag
válasz
Superman
#39690
üzenetére
Én sem akadtam ki rajtuk, az általános versenyzőkeverősdin meg teadélutánon (délelőttön) kívül nem csináltak semmi olyat, ami különlegessé tenné ezt a futamot. Hozták az átlagot. Annyira, hogy Palik a vége felé be is sokallhatott (ma még nem btattam gyulát), és elütötte az idióta megjegyzését a leszakadt orrkúp kapcsán, ott érezhető volt az orrfennhordós "hülye vagy, Gyula", kiegészítve egy hatalmas adag "ma még azért is beszólok, akár indokot szolgáltatsz, akár nem" hozzáállássa. Nagyon, nagyon erőltetetten próbálta ott rugdosni.
A futam jó volt, kellemes harc alakul ki a Red Bull és a Brawn GP között, aminek én örülök, mert azok így nem tudnak elhúzni 40-50 pontra, és unalmassá tenni a versenyeket.
-
remington2
senior tag
Mint amikor egy koncerten kimegy az énekes, lefingja a nézőket, bemutat egy k*va anyátok-at, majd visszamegy a kurvák közé az öltözőbe. Kb ez zajlott most

De legalább Kimi élelmes volt, ha rossz ez a hozzáállás is, de legalább odaillő. Talán az egyetlen értelmes és őszinte ember.
#38287) mexx0407:
Indihez hasonló szitu, a 6 kocsival.
(#38292) sekli
Ez igaz, és nekem - relatíve - ingyen volt. De inkább szörnyülködésre ad okot a szituáció, mint örömre, hogy "jéé, még F1-es autót is láttam". Versenyben . . még jó.
Remélem, a dvd-re kerül alternative ending is
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
remington2
senior tag
Ha én szervezném, nálam a minimum lenne a teljes jegyár visszafizetése, és sűrű elnézés-kérés. Mert ez így erős loller. Bár végső soron tényleg száguldó cirkusz.
-
remington2
senior tag
válasz
mexx0407
#38124
üzenetére
Igen. Kár, hogy nem lehet megoldani. Húzogathatnák a fedőt, mint a foci-stadionokban.
szerk:
(#38126) Ricardo
A kettő azért nem ugyanaz. A síugrásban az szimpla halálos ítélet lenne, itt meg simán körbeúszhatnák a pályát lassú tempóban. A versenynek legalább a látszata meglenne. De hogy az első esőre azonnal SC, majd piros zászló . . . mintha DIREKT arra menne ki a játék, nehogy akár csak véletlenül is valami izgalmat lásson a néző. Máshol és máskor is esett már, hasonló mennyiségben, mégis végigmentek.JEEEE, újraindul . . . valakinek meg van esze az F1-ben.
-
remington2
senior tag
Nem gondolom.
Boxban, ha egy 176 kilós, háromajtós vadállat mellé beraknak egy 70 kilós gilisztát, az így járt. Esik, és safety car? Azt még csak lenyelem, mert eléggé esett, de hogy le is intsék . . . ez LOL. Mint anno Amerikában, amikor a csapatok egy kör után visszatértek a boxba. A nézők helyében - az eső után - rájukgyújtanám az egész pályát!
Yahhler: és mégis kit izgat, én hogyan vezetek? Nekem nem fizetnek, körém nem épül sportág, de én nem is szállok ki nyivákolva, ha beszakad a körmöm . . .
szerk: de legalább tisztességből, safety car mögött, 30-as tempóban körözzék már le a két órát . . .
-
remington2
senior tag
Ez már valami vicc? Beküldik a safety cart . . . minek? Leintik, minek? Nem autóversenyezni mentek oda? Jönne az izgalom, és megállítják a versenyt? Aki kurvának öltözik, az ne csodálkozzon már, ha meg****szák

-
remington2
senior tag
válasz
Motion_Blur
#33765
üzenetére
Nekem tetszik, ez a kialakítás + festés a legjobb, amit eddig láttam az új autók között. De az orra légellenállás szempontjából nem előnytelen?
szerk: az egész Renault olyan kellemes retro érzést kelt

-
remington2
senior tag
válasz
Motion_Blur
#33433
üzenetére
A sírós-smileys kép nagyon kemény! Oldalról egy picivel szebb, de ebből a kameraállásból teljes döbbenet
Jövőre aligha fogok kibírni egy futamot röhögés nélkül, ezt a reakciót hozza ki belőlem, akárhányszor ezt a dolgot meglátom 
-
remington2
senior tag
válasz
Motion_Blur
#33333
üzenetére
Szomorú ez a videó

-
remington2
senior tag
F1 távirányítós autó - Mild Star - 1:6 méretarány, forrás: vatera
Illusztráció
Jellemzői:
1:6 méretarány (77cm hosszú)
6 irányú távirányítás
12 Ni-Cd akkumlátorral működik(8dbAAipari cella)
(amit a doboz tartalmaz) +1db 9v-os elem az irányítóba
differenciálmű
egyenesfutás finombeállítási lehetőség
pisztoly távirányítóval
Hálózati töltővel és akkumlátorral szállítvaFixára: 9900 HUF / 50 USD (198 HUF/USD áron)
Ebből 22 darab -- 22x50 USD --> 1100 USD
Futamhelyszínek: Ecclestone Ring (Bernie villájának kertje) Playboy-ring (Hugh Heffner villájának kertje)
Közvetítés: CANON HV30 MiniDV Nagyfelbontású videokamera, 203900 HUF / 1029 USD
Egyéb költségek (autók, festék): ~100 USD
~Összesen 2229 USD / 441332 HUF, amiben a sugárzási költségek nincsenek benne.
Akkor nem értem, minek szenvednek vele?

-
remington2
senior tag
válasz
!Overdose!
#33063
üzenetére
Egyszerű: egy jól menő szekérnél, telitüdőből fújt lufi mellett megengedhették maguknak, hogy f1-be (is) pumpálják a pénzt, mert az eredménnyel is kecsegetett (szerintem jók lettek volna, főleg Brawn égisze alatt), és nem is érezték meg annyira komolyan. Aztán jött a válság, és más lett minden: az autóipart egészében sújtó termelési "gondok" (nem termelés) új alapokat hoztak. Onnan már nem volt megengedhető egy f1-es program, akármilyen jó is lett volna. Úgyhogy nem az vitte rá őket erre a döntésre, hogyan szerepeltek / beletöltött pénz, hiszen ilyen alapon már idén sem kellett volna küszködni. A környezet változott, és ez tünteti fel más színben az egészet.
Szerintem azok, akik azt hangoztatják, hogy a Honda "bűnbaknak" használja a válságot, aligha érzik a formula -1 <--> gazdasági válság közötti nagyságrendi különbséget. Nálunk is most zárt be egy autógyártó beszállítója.
Mondjuk ez magánvélemény . . . rosszul látom?
szerk: Ste írta az amd-s "megint ramaty pénzügyi helyzet" cikk kommentjei közé: "mindenki megérezte, megérzi a válságot
valaki jobban, valaki kevésbé"A Honda úgy tűnik, jobban.
-
remington2
senior tag
válasz
(Kolombusz)
#28354
üzenetére
Ezt a viccet minden futamon elmondja úgy fél éve.
-
remington2
senior tag
Gyönyörű ez a pálya. . . nagyon jól mutat a képernyőn, főleg totálban

Az ilyen káosz-futamok mindig nagyon szuperek szoktak lenni. Izgalmas, és megkeveri a kártyákat

-
remington2
senior tag
Szerintem sem volt teljesen tiszta ez a szitu, de egyetértek vele, hogy megbüntették. A körülményekhez képest ez volt a legjobb megoldás. Ha nem teszik, elfajul a verseny, és a végén úgyis rásütik Hamiltonra, hogy nem tisztán nyert. Lényegében "arany középút" volt ez a döntés, szerintem jól tették.
Az, hogy a FIA gyakorlatilag a Ferrari belső tanácsaként működik, nekem azóta tény, amióta - talán 2006-ban - épp csak nyíltan, sajtó előtt nem közölték, hogy minden döntésükkel a Ferrari mögött állnak. Emlékszik valaki arra, milyen pofátlan és hihetetlen módon gáncsolta az egyéni vb-t vezető csapatot (Alonso & Renault) akkor ez a "szervezet" sorozatosan, a világbajnokságon át? És mégis a Renault nyert, akiket bár sosem kedveltem (Alonsoval együtt), de ekkor nagyot nőttek a szememben. Fura módon az 5 éves Ferrari királyságot nem akarták megzavarni

Ehhez a 2006-os szituhoz képest legalább a mostani döntés relatíve jónak és igazságosnak minősíthető.
-
remington2
senior tag
válasz
RoyalFlush
#25532
üzenetére
téves info
-
remington2
senior tag
A kanyar előtt is Kimi nyakán volt, ott (a kanyarban) mondjuk úgy "elengedte" a kocsit, hogy ne törjék össze a magukat. Aztán ezzel meg is előzte, ami nyílván szabályellenes és sportszerűtlen is, viszont visszaengedte maga elé, majd megint megelőzte. A gáz a vége, mert rövid volt a célegyenes, és a legvégén kellett neki "befűzni a tűt". Büntetést akkor érdemelne, ha a manőver előtt nem lett volna helyzetben, és a kanyarlevágás oldalszelét (visszaengedem, de már előnyöm van) használta volna csak ki.
Aktív témák
- Manli RTX 3070 8GB LHR / Csavarmatricás / Beszámítás OK! / Akciós ár!
- Apple Watch 4 44mm szürke színben. 74% akkumulátor.
- Canon EF-S 24mm f/2.8 STM objektív
- Dell Inspiron 16 Plus 7640 Ultra 7 / RTX 4060 16gb DDR5 1TB SSD/2.5K 120Hz Garancia
- Canon 60D fényképezőgép + 50mm objektív + 16GB memóriakártya
- Canon MG2450 multifunkciós nyomtató + új színes patron
- GYÖNYÖRŰ iPhone 13 128GB Green -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4495, 100% Akkumulátor
- iPhone 17 White 256 GB - Bontatlan !! www.stylebolt.hu - Apple eszközök és tartozékok - Számlás
- Xiaomi Redmi Note 14 6/128GB fekete / 2028.01.12 - ig jótállás
- iPhone 11 Pro 64GB 100% (3hónap Garancia) - AKCIÓ
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest



![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)


Jövőre aligha fogok kibírni egy futamot röhögés nélkül, ezt a reakciót hozza ki belőlem, akárhányszor ezt a dolgot meglátom

