Új hozzászólás Aktív témák

  • Rusher4587

    tag

    És most, hogy a Sony-sok elmentek, beszéljünk a túlmelegedésről! :U
    Pár hete vettem egy akkut egy hölgytő, aki mesélte, hogy 14 napon belül élt az elállás jogával T4 vásárlása után, mert negyed óra alatt túlmelegedett neki jegyes fotózás közben!
    Hitetlenkedtem, mert idáig én erről csak videózással kapcsolatban hallottam, és bár az én korábbi vázam augusztusban érkezett, sokat voltam vele napon is, de csak túrázáskor, szeles időben, talán ezért sem volt szembetűnő a probléma.
    A minap viszont Bugacon (innen is pacsi a sok fujis márkatársnak, akik szembe jöttek) az első bekapcsolást követő 5 percen belül jött a túlmelegedésre figyelmeztető sárga, majd piros üzenet, folyamatos ki-be kapcsolgatással tudtam fotózni, az indulás, ikonok megjelenése, EVF képfrissítés nagyon belassult, utólag visszagondolva ezt már az első T4-nél is tapasztaltam bizonyos körülmények között, de az akkori egyetlen akksim lemerülésének tudtam be.
    Nem is volt egy kiemelkedően meleg nap, szórt fény is volt, nem értettem a jelenséget, de igen, a szokásos módon felforrósodott a váz alja.
    Az IBIS miatt lehet? Magamnak sem tudok választ adni a kérdésre, mert később már nem jött elő a hiba, átállítottam az IBIS-t csak exponálásnál működőre, viszont be is felhősödött az ég, így nem tudom, mi oldotta meg!
    Sajnos azóta nem volt időm/lehetőségem/kedvem további teszteket végezni, és igazából nem is releváns, arra vagyok kíváncsi, hogy ez egy általános jelenség-e T4-eknél, vagy S10-nél, esetleg T3-nál vagy T30-nál is?

    Ti mit tapasztaltatok?

    Si vis pacem, para bellum!

Új hozzászólás Aktív témák