Új hozzászólás Aktív témák
-
Mp3Pintyo
senior tag
Lényeg a lényeg. Elképesztően jól működik. Tegnap már tanulásra is ezt használtam a kocsiban. Mivel nem kell pötyögni és csak beszélsz hozzá ezért hihetetlenül könnyen elérhető. Bármikor közbevághatsz amikor beszél és kiegészíted a kérdésedet.
Még egy kissé angolos kiejtéssel beszéli a magyar nyelvet de szinte tökéletes nyelvtanilag. -
ddekany
nagyúr
Csakhogy, legtöbbet talán tudni fogják, hogy ezeket publikusan elérhető AI-kat úgy állítják be, hogy az átpolitizált kérdésekben egy bizonyos álláspont támogassanak. Ellenben azzal, hogy a tények alapján az AI is erre a következtetésre jutott, hogy az oltás megéri. Szóval ha valakinek a meglévő hitét kell megváltoztatni, akkor szerintem nem fog hitelt adni az AI-nak. Ezek leginkább azokra hatnak, akiknek nem volt kialakult véleményük, így passzívan befogadják ami eléjük kerül.
-
-
Tasunkó
őstag
Minél okosabb lesz, annál többen akarják majd hogy kussoljon, így működik az emberiség, imádni fogja. És most az aki magától nem jön rá, hogy azért nem működik a grillezője, mert nem gyújtotta meg a szenet, leordíthatja, egyre inkább kirajzolódik egy eladható élmény.
-
ddekany
nagyúr
válasz
Plazmacucci
#10
üzenetére
Ja, ha ez ilyen egyszerű lenne. A politikusok nyilván elsősorban arra akarja használni, hogy következő választást megnyerjék félelemre építve, meg még több megfigyelést építsen ki ugyan erre építve. Viszont, emellett ez az AI mozgalom még tényleg rondán visszaüthet, ha nincs értelmesen szabályozva. (Vagy akár úgy is, ha igen...) Szóval tippre duplán megszívtuk.
-
bambano
titán
lát, hall, beszél... olyan lesz már, mint egy feleség...
-
Mehet majd az ördögűzés mint politikai gumicsont.
-
ddekany
nagyúr
Ha AI, akkor mit-főzzek-ma, grillező javítás, stb. Amerikában mindenki hobbi szakács?
-
"...lényegében az Apple Siri, a Google Asszisztens és az Amazon Alexa, vagyis a bevált AI-asszisztensek riválisává lép elő."
Vagy "aláfejlesztik" ezeknek... -
Ribi
nagyúr
Kiküldenek majd valami 80 éves papát aki a telefonját se tudja használni, vagy esetleg olyat aki érti is majd miről van szó?
Új hozzászólás Aktív témák
- GIGABYTE RTX 2070 SUPER 8GB GDDR6 GAMING OC 3X WHITE Eladó!
- 27% - ASUS ROG Swift PG27AQDM OLED Monitor! 2560x1440 / 240Hz / 0.03ms /
- ASUS GTX 1660 SUPER 6GB GDDR6 TUF GAMING OC Eladó!
- 27% - Dell S2721NX IPS Monitor! 1920x1080 / 75Hz / 4ms / FreeSync
- 27% - MSI MAG 321UPX OLED Gaming Monitor! 3840x2160 / 240Hz / 0.03ms / FreeSync
- Huawei Watch GT 3 42 mm 6 hónap Garancia Beszámítás Házhozszállítás
- Apple iPhone 15 Pro 128GB,Újszerű,Dobozaval,12 hónap garanciával
- iPhone XS Max 256GB Black -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3997
- Ventilátor bazár /NZXT/CORSAIR/LIAN LI/DEEPCOOL/ZALMAN/120MM/140MM/VEZÉRLŐK/LED KIT-ek/
- Gamer egerek és billentyűzetek kitűnő árakon!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

