Új hozzászólás Aktív témák
-
Louie D
újonc
Most pontosan nem néztem meg a spec sheetet, fejben meg már egy ideje nem tartom ezeket, de nekem jónak tűnik a 18-as széria körüli váltás. Kolesz az jungle af
Én nem voltam kolis, de az egyetem alatt voltak elég messziről származó kollégáim, akik viszont igen. Egy csomót csöveztem a karon meg a koliban náluk, csak úgy
Viszont akkoriban éppen olyan anyagi és egyéb helyzetekben voltam, hogy az Xperia SP amim akkor volt, nem cserélődött le egyhamar
Viszont kb. 1999 óta mindig volt asztali PC-m, így a szórakozás részét inkább azzal oldottam meg, a fotóimat meg a zenéimet is azon tartottam (nagy bolond mp3 fájlok
) Nyilván teljesen más idők voltak, egy rakat dolgot offline lehetett csak csinálni, például a game-k is offline terjedtek kezdetben, aztán ahogyan az internet teret nyert a háztartásokban, jött a warez és a letöltögetések, mindenféle rippelt szarokkal játszottunk a rippelt windowsainkon (legalábbis az olyan prolik mint én, biztosan)
Természetesen ez nem hiszem, hogy teljesen általános eljárás volt... De ahogyan/amennyiből a családom élt akkoriban, ez jött ki éppenhogy.
Az első mobilomat 18 évesen, az érettségi előtt kaptam 2002-ben, nyilván még ekkor nem igazán voltak igényeim... Egy picike, de igen ronda Alcatel voltTehát a kérdésedre megpróbálok rövidebben reagálni: régebben mindenre volt valami külön eszköz a háztartásban, ezért jó darabig nem is született meg a koncepció a fejemben, hogy egy eszközben gondolkozzak, ami mindenre jó. Még akkor sem, amikor ahogyan Te is írtad: egy izmosabb mobil egy számítógép teljesítményével is vetekedhet manapság akár. Később már nekem is lett zsém is, meg igényem is, hogy valami izmosabb eszközöket pörgessek, de lényegében teljes konzervatimizmusban szenvedek a mobilok kapcsán, szinte csak alap dolgokra használom őket: telefonálás, üzenetek, tartalomfogyasztás, navigálás, meg egy-két app a mindennapokra, de kábé ennyi. Van viszont egy jól felpaprikázott rohadék PC-m, amit egyszerű halandó létemre egész jól kimaxoltam. Illetve nem is lennék igazi magyar, ha nem lenne legalább egy valamim hitelre (valaha mindenem arra volt, közel húsz évembe került kimászni a szarból), ez pedig egy nagy dagadt gaming laptop. 🤣 Jól fog vele járni, aki a Telekomos részlet lejárta után a HA-n majd megveszi tőlem, kb 8-szor volt bekapcsolva
-
Lazzi023
újonc
Először is köszi, szerintem is egy bika készülék ez a 14 Ultra!
A többivel is teljes mértékben egyetértek, megértem ha valaki egy egyszerűen kezelhető, kényelmes és egyszerű de jó dizájn mellett dönt, és Apple-t vesz, habár eddig a pontig nem láttam nagyobb értelmét, mert a Samsung S széria (persze Snapdragonnal szerelve) szinte mindig jobb volt nála.
Egy kicsir nevetségesnek találtam a 60Hz-et egy zászlóshajó telefonon. Én személyesen mint említettem fotózok, videózok, és szerkesztek a telefonom, és nagy gépigényű játékokkal játszom!Ugyebár ez azért is kellett mert kollégista vagyok, és kellett egy telefon ami minden igényemet kielégíti és emellett egy laptoppal felér a teljesítménye. A Xiaomi 18-as szériánál fogok váltani szerintem, addig ez simán kibírja! Neked voltak ilyen feltételeid amikor telefont választottál?
-
secretgarden
aktív tag
Ez nagy igazság, az a fontos hogy mire kell a telefon. Van egy kollegina aki kizárólag telefonál rajta, WhatsApp-ol, Kindle/Google Play Books eBook-okat olvas, és Audible hangoskonyveket hallgat. Na, neki például teljesen felesleges nagy teljesítmény vagy szuper kamera, mert nem használja ki. Nekem viszont rengeteg app van telepíve (és hasznalom is oket), plusz nagy a kezem, szóval nekem egy nagy telefon kell sok RAM-al. Stb.
-
Louie D
újonc
A Xiaomi 14 Ultra szerintem tagadhatatlanul a mai napig az egyik legimpozánsabb készülék amit pénzért csak kapni lehet
Nekem szerencsém van, mert még a fotózásbeli képességekre sem vagyok túlzottan háklis. Nekem többnyire a jó kép, jó hang, jó üzemidő és a stabil vétel, meg persze a lehető legproblémamentesebb szoftver tengelyen mozog az igényem, ennek az öt jellemzőnek, és persze az árnak a függvénye, hogy éppen mi mellett döntök. Apple szerintem jó példa, megrögzött Android-userként én egyébként azt mondom, hogy megvan a maguk érdeme, műszaki és szoftveres csodákat tesznek le az asztalra általában, úgy gondolom. Plusz gusztusos az egész tálalás, hogy az ökoszisztémájukról már ne is beszéljünk, emberek sokan mondják hogy frankó, nincs tapasztalatom, ami azt mondatná velem, hogy ne így lenne. Próbáltam én is őket régebben, nem tudtam megbarákozni velük... Valószínűleg az én személyes szokásaim és logikám miatt. Lehet, egy napon még visszanézek feléjük. Azért most már a kijelző frissítés és a (számomra) nem túlzottan kielégítő üzemidő (régebbi almák esetében) problémáját már megoldották szuperül. Az erőltetést én sem szeretem, pláne az ilyen Almás-hittérítős sznobokat nem nagyon szívlelem. Mindig próbálom én is megérteni mások választását, de akárhogyis: a kulcs mindig az szerintem, hogy az illetőnek végső soron MIRE KELL az a telefon? Ezt pedig mindenki csakis maga tudja és véleményem szerint ezt tiszteletben kell tartani... Persze véleményem nekem is van azért
-
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Ezek a licencek a szolgáltatók szerződései a gyártókkal. Nem használhatod csak úgy az LTE-t és az 5G-t. Az, hogy mi mennyi nem publikus, de a Qualcomm az USA-ban kedvezőbb elbírálásban részesül, mert maga a cég fizet a szolgáltatóknak, hogy más licencköltséggel fussanak. Ezért a telefongyártóknak már kevesebb pénzt kell fizetni. Európában ez nincs meg.
Most nem úgy tűnik, hogy lesz Qualcomm+Ultra kombináció az EU-ban. Korábban azért jött az Ultra Snapdragonnel, mert az volt az erősebb. Az új Exynosnál az a gyengébb verzió, és ilyen formában nincs szükség rá, mert az abszolút teljesítménypárti réteg úgyis az erősebbet venné.
#32 Dare2Live : Egyszer az EU-s vásárlóknak is lehet szerencséje.
-
PTM
aktív tag
Erre a licenszelésre adj kérlek forrást. Komolyan érdekel hogyan működik, mert rokon területen dolgozom, de ezt a részét nem ismerem.
"Ha nem lenne jobb, akkor is az Exynos jönne ide."
Azt nem vitatom, hogy mindentől függetlenül Exynos-szal is jönnek ide telefonok, a korábbi években is így történt. De az Ultra szerintem Snapdragon marad mint korábban mindig, ezt majd meglátjuk. -
Abu85
HÁZIGAZDA
Akkor meg az LTE miatt volt ez. Mindig a licenc dominálja ezt a döntést. Abszolút lényegtelen ebből a szempontból, hogy az aktuális Exynos jobb-e az aktuális Snapdragonnál. Emiatt írtam, hogy az EU-s embereknek most csak szimplán mázlija lesz, hogy ebben a körben az Exynos a jobb. Ha nem lenne jobb, akkor is az Exynos jönne ide.
#24 Dare2Live : Összemérhető lesz most is a két dizájn. Annyi különbség lesz, hogy az Exynoshoz több szolgáltatás tartozik majd, mert a Samsung a Snapdragonon bizonyos AI fícsőröket letilt, mert nincs elég power a lapkában, de ez nagyon szűk piacot érint.
A másik eltérés, hogy a Samsung saját felskálázót használ és a Qualcomm is. Ezekben nyilván lehet különbség, de mindkettő alapját az AMD kódja adja. A Qualcomm felskálázója az FSR2-ből van származtatva, míg a Samsungé a még meg nem jelent FSR Redstone-ból.
-
Lazzi023
újonc
Amúgy szinte teljesen egyetértek! Nekem vannak preferációim, pl a nagy zoom, 8K videó, sok RAM, ezért döntöttem egy Xiaomi 14 Ultra mellett. 2-3 hónapja van meg, és marha jó! Én személyesen fotózásra vettem, erre is használom. Emellett próbálok telefonokat adni-venni, de még nem megy valami jól.
Kedvenc telefon márkám van, de nem vagyok egy fanboy. Minden telefon érdekel engem, és rühellem ha azzal támad meg valaki hogy jobb az iPhone 13-ja mint a Xiaomi-mTehát hogy ember, az ilyen szintű fanboyságot ki nem állom, sőt én sem erőltetem rá másra a véleményem, teljesen megértem ki miért vesz olyan telefont mint amilyet szeretne.
-
secretgarden
aktív tag
Lehet az jó simán. Exynos 1480-al (Samsung A55 révén) és Exynos 2400-al (Samsung S25 FE révén) van tapasztalatom, egyikkel sem tapasztaltam különösebb problémát. A Samsung S25 Ultra Snapdragonjához képest az Exynos 2400 kicsit jobban meglegszik (pár fok), az Exynos 1480 meg kicsit kevésbé (pár fok). Teljesítményben a két felsőkategóriás chip között nem érezek különbséget mindennapi használatban, biztos bizonyos játékoknál meg benchmarkoknál van.
-
-
Dare2Live
félisten
"Most csak mázlija van az EU-s kiadásnak, hogy az Exynos 2600 erősebb lesz, illetve sokkal többet fog tudni."
Exnosnál Gosip alapján ilyen írni az mármár szürreálisan naív...S8óta az nem tegnap volt minden évben megy gosipban, hogy de az új exnyos jó lesz.
Nem lett. Ebben vagy abban mindig kicsit vagy nagyon de rosszabb lett. Valamikor annyira gázul sikerült exynos, hogy nem lehetett elsunnyogni és inkább snapdragonnal jött az éves csúcs galaxy.
Az egy más kérdés, hogy a félórával kevesebb SOT, nem dob annyi 3D pontot, nincs hálózat ott ahol Snapdragonnal bőven.... vonalon kit mi zavar vagy egyaltalán észre veszi e. Nincs referencia aki nem rak mellé egy Snapdragonost hoyg venné észre? "inkább a képek és videó miatt aggódnék az exyfos alkalmazása miatt." Aki írta azért tudja ezt leírni mert a mobil fotózás az egyik ahnem fő hobbija.Ahogy írtam:
"Ha csak annyit tud, hogy nem lesz ezértazért kicsit/sokkal rosszabb mint a csúcs Spandragon már nagyot lépett előre Samsung. nm vonalon most tényleg van rá esélye, nemsokára kiderül."
Majd amikor kijött és lementek a részletes tesztek, nem a fizetett influenszer vonal kiderül. -
mhydas99
senior tag
S24 exynos 2400-asa nagyon jol sikerult. Kb. 5 szazalekkal merul gyorsabban normal hasznalatnal, mint a Snapi 8 gen 3. Viszont ha egesz nap wifin van, akkor meg kicsivel tovabb is birja. Tererogondom meg nem volt vele, tobb, mint fel eve, miota megvan, pedig voltam jopar helyen. Talan ha ketszer nem volt tererom (liftben minden 2. alkalommal nincs, de az nem a telefon hibaja).
Osszehasonlitottam a Mediatekes Moto edge 40-nel, az azert lassabban merul, de az akksi is nagyobb es a proci is gyengebb feleannyival. Mediatek wifi modemje egyebkent baromi eros. Az exynos azzal osszehasonlitva valamivel gyengebb, de ugy tapasztaltam az elmult par evben, hogy a Mediatek lapkai nagyon jok lettek mat ilyen teren is.
Osszessegeben az Exynos legjobbja a 2400, jobb, mint a 2500.
GPU-ja is egy erogep, de teny, hogy a jatekoptimali,acio azwrt gyengebb, mint Adrenora. Aki sokat jatszik AAA jatekokkal, amik kerik a nyers erot, azoknak a Snapdragon a legjobb valasztas. Nyers eroben egyebkent az Eclipse is durvan jo, csak ugye a szoftverfejlesztok hanyagoljak...
Az S26 szeriatol meg nem kell tartani, biztosra veszem, hogy az osszes (az FE-t leszamitva) Snapdragonnal vagy Mediatekkel fog jonni. -
CP111
aktív tag
-
PTM
aktív tag
Az 5G előtt is ment a régiós kavarás az Exynos-szal. Ráadásul évente és modellenként is változhat, hogy hol melyikben mi van.
Minden évben az a műsor, hogy az aktuális Exynos mennyire jó lesz. A gyakorlatban pedig egy csomó baj lehet vele (nekem például a térerővel és merüléssel), mert úgy látszik, hogy senki nem optimalizál rá.
-
PTM
aktív tag
Az Ultra tudtommal eddig mindig Snapdragont kapott, úgyhogy én ennek is kivárom a végét.
-
tn90
csendes tag
Cseréld le S23 Ultrára, az még nem a kazán Elite Snapdragonnal van, az S24U és az S25U semmi érdemi fejlesztést nem hozott az S23 óta...
Viccet félretéve kíváncsi leszek, hogy lesz-e bármilyen komoly fejlesztés, főleg kamera fronton az S26U-ban: azt a 1/1.33" 200MP-es Isocell HP2-t nyugdíjazhatnák végre: semmivel nem nyújt többet, mint bármelyik gyártó hasonló méretű, de csak 50MP-es szenzora).
Valami épkézláb 1" méretűre le lehetne cserélni, a tele és a nagylátószög is felkúszhatna 1/1.5" fölé méretben. -
CP111
aktív tag
Remek! Kereshetek másik márkát! Pedig az S22 ultrát egy Snapisra akartam lecserélni. S25 nem kell! Direkt vártam az S26. De így felejtős!
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Sokkal egyszerűbb oka van a szegmentálásnak. Azért van két külön dizájn az egyes régiókra, mert az 5G licencdíjas, és a Qualcommal ezek a díjak az USA-ban és Japánban kedvezőbbek, mint az EU-ban. Exynos esetében pedig pont fordítva van. Azt a Samsung nem különösebben nézi, hogy melyik lapka a gyorsabb. Most csak mázlija van az EU-s kiadásnak, hogy az Exynos 2600 erősebb lesz, illetve sokkal többet fog tudni.
-
Louie D
újonc
Pontosan, én is ezt (is) szerettem volna érzékeltetni
Hogy gyakorlatilag szinte bármilyen közép- felsőpolcos Snapdragon kulára vágja azt a szart, plusz ja: a prémium árat akkor is fizetjük, ha azt a kitaposott kozákcsizmát hajítják bele a "prémium" telefonjaikba (írom mindezt egy S25-ről, ami szerintem egy baró eszköz, pont Snapdragon procival benne... Ami miatt részben vettem is). De előtte jön a jó kis bullshit, hogy ez a exynos jobb lesz ám, mint bármi a piacon a felső szegmensben
Samsung S szériát használok már egy ideje, de kösz, nem: az agyamat meg a józan eszemet nem pazarlom a kasszánál (legfeljebb a stexemet, de az már más tészta). A márkahűségem meg kb. addig szokott tartani, míg ki nem basznak velem valami ilyen görcsös lehúzásszagú baromsággal, vagy valami tényleg nettó gagyisággal (pl. a Xia így esett ki anno a rühes virtuális távolságérzékelő szenzoruk miatt, ami folyton a képemre kapcsolta a kijelzőt). Amint váltásra kerülne a sor és az akkori Galaxy S - akárhanyas szériában meglátom azt a szart, vagy valami más arcátlan ökörséget, hát akkor abban az évben majd nem Samsungot fogok venni 400k-ért, hanem valami olyan gyártmányt, ami tartalmaz majd számomra értelmezhető hardver - funkció - terméktámogatàs kombinációt. Rühellem a fanboyságot, még én fizetek tudtommal a szarokért, és ha hülyének akarnak nézni, legfeljebb nem náluk veszek telefont. Hála az égnek nem telefonnyomkodásból élek (nem lenézésképpen írom, csak pl. engem tényleg nem köt semelyik ökoszisztéma, nincs kedvenc UI-m, stb.), nekem mindegy mit használok amíg az számomra jól néz ki, a műszaki igényeimet kiszolgálja, elég gyors és sokáig élvez szoftveres támogatást.
-
Lazzi023
újonc
Teljesen érthető az indoklásod, nekem is ezelőtt a Snapdragon vált be jobban. Még a budget szériákban is jobb volt mint egy egy évvel idősebb zászlóshajó Exynos. Itt most arról beszélek hogy a Snapdragon 780G-m lehet kevesebb pontot ért el mint az Exynos 990 egy benchmarkon, de zökkenőmentesebb volt a telefon használata. Mostanra már Snapdragon 8 gen 3-at használok 16GB RAM-mal, egy álom. Amúgy meg bassza meg a Samsung hogy európába a fos Exynos érkezik, ha zászlóshajó árat fizetek, akkor azért elvárás hogy olyan minőségű felszereltséggel érkezzen!
-
Louie D
újonc
Fasznak se kell a fonnyadt exynos. Életemben háromszor fagyott ki durván alattam Samsung mobil, mindegyikbe azt a fost szerelték bele
De természetesen nem ez volt az egyetlen baj velük, fagyáson kívül sem volt számomra sok köszönet bennük. A felszopó szivárogtató kamuteszteredményei meg hidegen hagynak. Nálam a mobilban Qualcomm Snapdragon vagy Apple Bionic van félmillió forintért és pont. A többi süket duma. Külön irritál, hogy Európára erőltetik rá a szarjukat. Értem én, hogy számukra nem egy nagy piac és talán ezért itt próbálkoznak vele, de bakker! Ha valakinek mégis a favoritja volna, akkor ezer bocs, nem szándékom sértegetni senkit
Csak egyszerűen a plafonon vagyok attól, ha csak meglátom vagy meghallom azt a szart. Erősebb, mint a latest 'n greatest Apple chip, vagy a Snapdragon??!
Bitch please -
mhydas99
senior tag
Amikor olvastam, hogy kozel 30%-kal lesz erosebb a 2600 GPU-ja, mint az uj Snapi, akkor tudtam hogy kamu a hireszteles. (Mellesleg a Samsung a sajat tervezesu gpu-jat erolteti, amire a kutya sem optimalizal...hiaba lenne eros a benchmarkokban, ha az appok nem hasznaljak ki a teljes erejet...)
Abban sem vagyok biztos, hogy lesz egyaltalan 2600, szerintem ugyanugy jarnak majd, mint a 2500-zal es a vegen mindenben Snapi lesz. Amigy a 2500 sem tudta lekorozni GPU-ban az 8 elitet, akkor a 2600 hogyan lenne mar 30 szazalekkal erosebb???Kb. sehogy. De azt az eszmeletlen NPU elonyt sem hiszem el. Majd kiderul, hogy megsem lesz 2600...
-
Már az is elég a megnyugváshoz, hogy az Edge el lett kaszálva. A proci pedig ha csak egy kicsivel erösebb, az is elegendő. Nyugodt vagyok. Sajna az árak további +10-15%-al emelkednek.
-
Dare2Live
félisten
válasz
Elit3Zotya #5 üzenetére
Nem influenszer vonal pl gsmarenaból, de lehet más mérvadót is nézni a 9020 kb 7gen 1-2 teljesítményét hozza csak többet fogyaszt. Egy több éves középkat soc rossz fogyasztással.
Alap dolgok 865óta bármin fluidak ha sw rá van rendesen rakva. Ettől még ez teljesítményre egy 7gen 1-2 teljesítményét csak többet fogyaszt.@Abu85
Azt tippeltem volna, hogy a legtöbb power app/gamet Iphone, ipad vonal penetrációja+fizetőképes kereslet miatt megírják metalra vagy minimum az átfordításra figyelnek.
De ebből is látszik sokat nem szabad adni a gosipre. (Meg az 1.0ás influenszer vonalra.) -
janeszgol
félisten
Na kíváncsi leszek erre az Exynosra.
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Gondolom valós alkalmazásban mérték ezt az adatot. A legtöbb Apple Store játék/alkalmazás nem használ natívan Metal API-t, csak azok, amikkel főleg tesztelnek a reviewek. Emiatt nagyon nagy az eltérés az A19 valós és tesztprogramokban mutatott teljesítménye között. Nyilván a valós programokban az A19-et korlátozza az az implementációs réteg, amit a játékok szállítanak, hogy ne kelljen Metalra megírni a Vulkan rendert. Tehát jól hangzik valóban, de az igazság az, hogy egyáltalán nem meglepő, ha a tesztkörnyezetben valódi alkalmazások vannak, és nem pontot lökő xyBenchek. Ezekben a Vulkanra írt, Metalra átfordított szituációkban már most tud sereghajtó lenni az A19, mert olyan programkódot kap, amit nem erre írtak. Ez főleg nem jó a mostani dizájnra, ami 4096 bites SIMD.
-
Dare2Live
félisten
válasz
Elit3Zotya #2 üzenetére
power gamer vonalon ütne. A19 PRO + 75% + fogyit feljebb lehet tolnival konzol SOCnak elmenne.
De finoman szólva hihetelten ugrás lenne.A Kirin/Maleoon 9020 vonal az 2025ben nagyon rossz. Nagyon gyenge és sokat zabál.
-
Kivéve az Ultra, igaz?
-
Elit3Zotya
addikt
Ha ez igaz, akkor brutálisan erős lenne, de minek.
A minden napi használathoz egy Huawei féle őskövület is elég bőven, inkább a képek és videó miatt aggódnék az exyfos alkalmazása miatt. -
Dare2Live
félisten
Az egészet nekem hitletlenenné tesz pl az A19 PROnál 75%al jobb gpu...
Ha csak annyit tud, hogy nem lesz ezértazért kicsit/sokkal rosszabb mint a csúcs Spandragon már nagyot lépett előre Samsung. nm vonalon most tényleg van rá esélye, nemsokára kiderül.
Mondjuk kamera szenzor vonalon sött kamera swben is előre kéne lépni egy érdemit. Talán csinálni egy S26+Photo verziót vagy nemtudom.
Új hozzászólás Aktív témák
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Hobby elektronika
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Meghalt a Windows 10, éljen a Windows 10!
- PlayStation 5
- Retro teló rajongók OFF topicja
- Autós topik
- Windows 11
- Kezdő fotósok digitális fényképei
- Hisense LCD és LED TV-k
- További aktív témák...
- Eredeti Lenovo 230W töltők - 4X20Z83995
- GYÖNYÖRŰ iPhone 15 Pro Max 256GB Black Titanium -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3067
- BESZÁMÍTÁS! ASUS ROG B450 R5 5600X 32GB DDR4 512GB SSD RTX 4060Ti 16GB Zalman S2 TG Enermax 650W
- 10magos! Fémvázas! HP EliteBook 860 G9 i7-1255U 16GB 512GB 16" FHD+
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone Ultra 9 285K 32/64GB RAM RTX 5080 16GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő