Új hozzászólás Aktív témák
-
callmeakos
veterán
Most befejezvén a Lords of Fallent, el kell ismernem, hogy ez egy nagyon jó játék lett, nem hibátlan, nem is év játéka matéria, de ahhoz képest hogy nem From játék, szerintem kiemelkedően jó lett. Igen technikailag még mindig vannak bajok, a sztori kicsit katyvaszos (történetvezetés szinte 0), a bossok tényleg Wishes kiadásai egy DSnek vagy egy Elden Ringnek, de minden más nagyon nagyon oda lett téve.
-
Scholes9
nagyúr
Persze én ezt értem, de hazánkra gondoltam
Itt feltételezhetően többen játszottak a “Potteres” játékkal, mint a Zeldával, azért is kerülhetett előbbre a listán
Ami persze nem jelenti azt, hogy előbbi jobb lenne utóbbinál. (Szerintem sem, játszottam mindkettővel, sőt a Hogwartsot végig is vittem, legalábbis a storyt.)
-
-
válasz
hombre[EU] #158 üzenetére
A Zelda rétegjáték, nincs ebben semmi meglepő. De pl. a Hogwarts sokkal jobban megérdemli, hogy előrébb van.
-
hombre[EU]
veterán
azért a hogwarts,dio4 vagy szarfild a ToTK elōtt az sokat elárul
-
Nekem a végeredményt láttán az jutott eszembe, hogy az év legnagyobb vesztesei egyértelműen az Xbox és PS játékok voltak (vagy az egész jelenlegi konzolgeneráció egy hatalmas nagy lufi?!), de elég durván. Utóbbira nézve még rosszabbul fest a helyzet, mert a PS az előző generációban nagyon jó címeket rakott az asztalra. A Ragnarök DLC se robbantott nagyot, a Spider Mant pedig mindenki elfelejtette 1 hónap után. Megnéztem a 2024-es megjelenéseket is, ott se várható semmi áttörés.
Arról már nem is beszélve, hogy ha nem történik valami egészen váratlan, a GTA VI röhögve ellopja a showt az egész generációban. Hasonló történt az RDR2 esetében is legutóbb, de az valamilyen szinten rétegjáték volt.
-
Jó látni hogy legalább a játékosok elismerték a hogwarts játékot.
Annak meg örülök hogy a Lies of P-t felsegítettem erre a listára.
Egyébként meg a 10játékból 8al nem is játszottam tavaly. 😅 -
Bár a 2 közül egyikkel se játszottam, de: S
ztarfield megelőzte a Diablo Iv-et? : O
Mondjuk nyilván open world fps/tps több embert behúz. -
.LnB
titán
Elég korrekt végeredmény született.
-
spacelab
tag
Super Mario Wonder
-
Synthwave
HÁZIGAZDA
Doomer Boards Project 59: Zeppelin Armada
Effin gorgeous steampunk. És a gameplay sem kaksimogyorócska. Nem golyszlitörő nehézség, de azért az utolsó map (hullám alapú mini slaughter) kellemesen megemeli a korábbi szintet.
Természetesen DSDA-Doom alól @ complevel 2 & UV, ahogy aztat köll.
Innen le is szedheted, ha érdekel:
source port
DBP59: Zeppelin Armada
Csak DOOM2.WAD fájlod legyen.Mondjuk a 30. jubileumi évfordulóra készített Eviternity II sem volt kutya, de az MBF21, nem limit-removing. Meg másféle fless. Viszont ez is brutáligényes.
-
myckey
veterán
Bud Spencer and Terence Hill Slaps & Beans 2 !
Jedi is megkapta a folytatását...Survivor !
-
worxland
addikt
Hogwarts Legacy.
BG3 erős második, igaz, még csak az Act 1-ben vagyok, level 5-ös bandával. -
gejala
őstag
Hihetetlen erős volt ez az év, rengeteg top játékkal. Aztán jött az Alan Wake 2 és váratlanul az év legfontosabb játéka lett. Nem csak a szokásos szempontok mentén lett kiváló, hanem új utat mutat a horror műfajnak, sőt az egész médiumnak. Eddig elképzelhetetlen dolgokat csinált meg a Remedy egy megdöbbentően újszerű narratív szerkezetben, miközben a sztori Remedy-hez képest is totál őrült. Ez már nem csak Twin Peaks homage, hanem olyan hatású mű, mint amilyen a Twin Peaks volt a maga idejében. Nem egy olyan jelenet van itt, amit nem hiszel el, ha nem a saját szemeddel látod. Erről a játékról még hosszú évekig fogunk beszélni.
-
-
Turist
tag
Nyilván nem próbáltam ki mindent, de szerintem:
Legjobb játék: BG3
Legjobb nyílt világú játék és pozitív csalódás: Hogwarts Legacy
Legjobb mecha/akció: Armored Core VI
Legjobb "indie": Wartales
Legjobb DLC: CP2077 Phantom Liberty
Idén eszméletlen sok jó játék jött ki. úgy gondolom a legtöbben elégedettek lehettünk. Felét sem tudtam kipróbálni, majd jövőre
@ KoNZoLik@ : Készült hozzá egy gyors magyarítás amit valamilyen AI készített. Valamennyire át is lett nézve kiadás előtt. Szerintem elég jó ahhoz képest, bár nyílván vannak benne félre fordítások. Érdemes kipróbálni.
-
Resident Evil4 Remake
The Last Faith
Atlas Fallen
Robocop
Dead Island 2
Baldurs Gate 3 biztosan nagyon jó, de azzal nem játszottam, és nem is fogok szerintem, mert vágom az angolt, de annyira viszont nem vagyok benne perfekt, hogy egy ilyen mélységű és párbeszéd alapú játékot megértsek, sajnos... -
parandroid
félisten
válasz
inteltunder #138 üzenetére
Igen kellemes meglepetés volt, én is idén (vagy tavaly) próbálgattam, csak hát ugye ez sem mai gyerek... Konkrétan 5 éves játék. Februárban már 6 lesz.
Amúgy steamen az alap kiadás perpill 1,99 EUR, a Digital Deluxe pedig 5,75 EUR, ha valakinek még nem lenne meg ( [link] ).
p
-
inteltunder
tag
Gravel
-
SunMount3r
nagyúr
DOOM 3? Ja bocs az nem ebben az évben volt...
Azóta nem is tudom mi...
-
válasz
heihachi #114 üzenetére
tudod, én anno a forza1-el kezdtem és van egy nívó, amit egy forzától vagy egy autósjátéktól elvárok....
de megértem, ha a te szinteden ez is tökjó
felteszem kiéhezett pécés vagy, akinek tök jó, hogy van végre valami grantusimo pótlék és csillog is..... (nálam eddig forza>gt volt mindig, most viszont mindkettő sz*r... de a GT legalább kinéz valahogy)
#118 heihachi
és mennyi kocsi volt az FM7-ben? mennyi pálya? ugye ugye, a tények milyen makacs dolgok?#121 parandroid
azt szoktam mondani, hogy egy autósjátékba elég lenne 10 autó, hiszen mindenkinek ugyan az a 10 a kedvence, nemdebár?"túl sok" - éljen az igénytelenség. (és nem, nem valid, hogy a túl sok miatt van ennyi bugos kocsi.... volt 6 évük. előtte 2 évente jöttek a forzák és nem volt ennyi baj.
"elég szép" - ha a deszaturált szemét a zsánered, megértem, hogy bejön. nekem az előző 7 forza miatt nagyon nem ez volt az elvárásom.
-
AsakuraDave
őstag
válasz
WATERDACA #134 üzenetére
Van különbség a között, hogy valamit, hogy marketingelnek és próbálnak eladni évekig majd kiadnak egy teljesen más látványvilággal. Ez vérciki az nVidiának is mert ők is agyon promozták a játékot, hogy micsuda réjtrész lesz benne... [link] 5! igen, ÖT!!!! éves már ez a videó....
AW2-t meg tolom, de jövőre tervezek új kártyát hogy teljes pompájában játszam, vagyis az most is megy csak 60fps alatt. És tudod az a hatalmas különbség, hogy az Alan Wake 2 -őt nem reklámozták, promózták agyon, hogy ebbe ilyen meg olyan fiszifasza RT lesz. Így ha nem lenne benne se zavarna mert nem volt úgy marketingelve.
Egy World Premiere videója volt az nVidiának: [link] És mikor megjelenéskor elindítottam a játékot 1:1 ez a látvány fogadott.
Csak úgy ennyi a különbség, nem sok.*szerk.: A GTA 6 nekem eddig nem tetszik, nagyon mű, csillogó gumibaba érzete van az embereknek, akkor már az 5 realisztikusabb.
-
válasz
AsakuraDave #133 üzenetére
Ha nálad ennyit számít a grafika, Alan Wake 2-t játssz RT-vel, utána minden más játék ósdi és csúnya lesz. Szerintem a GTA VI-ig ez lesz a mérce.
-
AsakuraDave
őstag
válasz
PR0JECTNR56 #40 üzenetére
Azt nem lehet tudni, hogy valaha lesz-e Ray Tracing patch hozzá? Ugye azzal ment day 0 a marketing orrba-szájba aztán még egy RT Reflection se került bele pedig ez az art direction mellé nagyon adná.
Eddig csak ezért nem vettem meg, de most gondolkoztat a Gold edition csak végig az lenne bennem, hogy technológiailag main feature nélkül kiadott verzióért fizetek és játszok végig.
Metro Exodust is hiába kezdtem el az EE kiadást, és láttam, hogy mennyivel jobb vizuális orgazmust nyújt, mivel már végig vittem 100% -ra kipörgetve, nem vitt rá az isten, hogy újra kitoljam, de lehet majd ha lesz hardver amin natív 4K 144fps maxon elfut akkor retrora jó lesz, csak addigra valószínűleg már olyan grafika lesz az alap, hogy nem fogok tőle ámulatba esni már. -
AsakuraDave
őstag
válasz
hombre[EU] #122 üzenetére
Was close enough -
válasz
hombre[EU] #124 üzenetére
Nyugi, vannak akik egyből felismerik az it's yoke szlenget
-
Döglött Róka
veterán
válasz
hombre[EU] #127 üzenetére
Ne eroltesd..
-
homerhamm
addikt
válasz
hombre[EU] #127 üzenetére
Én még életembe nem hallottam ezeket a szlengeket.
-
hombre[EU]
veterán
válasz
Döglött Róka #125 üzenetére
túlzás,aki szerint ez elég jó.
bwoken,yoke? ez ilyen motorsport szleng -
zozika84
őstag
válasz
Döglött Róka #125 üzenetére
Már vártam, hogy megjelenjen itt a Forza feltűnését követően
-
Döglött Róka
veterán
válasz
hombre[EU] #124 üzenetére
Az összes állítás túlzás, angolul meg inkább ne írj.
-
hombre[EU]
veterán
válasz
Döglött Róka #123 üzenetére
én is így röhögtem mikor elōször körbevittem suzukában a 919-et
its a yoke
-
Döglött Róka
veterán
válasz
hombre[EU] #122 üzenetére
-
hombre[EU]
veterán
válasz
parandroid #121 üzenetére
szerintem sincs helye itt. a grafika egyáltalán nem erōs (pc-n a magas minōség rosszul optimalizált,laggos...X konzolon fullhd medium a 60frame lol) , ez a fbb 2023-ban egy vicc, a high df kocsiknál egyáltalán nincs grip, és a multija bwoken stb. ennél a codemasters bármikor jobbat csinál,nem kell hozzá 5+ év. lehet egyszer jó lesz, de szerintem a userbase addigra el fog fogyni
-
parandroid
félisten
válasz
heihachi #118 üzenetére
Véletlenül sem mondanám, hogy kevés az autó. Ha már kritizálni kéne a mennyiséget, akkor inkább túl sok is van belőlük. Ez legyen a legnagyobb baj, persze, de a vége az, hogy ez egyrészt a minőség rovására mehet (lásd az előttem szólót, bár én ehhez némiképp igényteken vagyok, hogy észrevegyem), másrészt a bőség zavarában a user egyszerűen az autók 80%-ához sosem fog hozzányúlni. Pláne, hogy itt azért szintezni is kell az egyes modelleket.
A pályákra sem mondanám, hogy kevés, a kimaradtak sem azért fájnak, mert nem lenne hol versenyezni, hanem mert ikonikus, közönségkedvenc pályákról van szó. Ráadásul nem licensz probléma, hanem egyszerűen kicsúsztak az időből a fejlesztéssel. És nem is sokkal: Yas Marina egy hónapon belül jött, majd a következő patch-csel megkaptuk Hockenheimet is. Ezek nem egy hónap alatt kettek lekódolva, az is biztos… A Nordschleife kapcsán ezt be is ismerték, mondjuk az tényleg nem egyhetes meló… Ha az is bekerül, nekem személy szerint már csak Monza hianyzik majd, és Mount Panorama. Praga érthető módon nehéz ügy, iszonyat mennyiségű te túra kéne hozzá, hogy jól nézzen ki, egy komplett várost kéne kemodellezni újra. Rioval gondolom, ugyanez a helyzet. Nem véletlen, hogy az új pályák race trackek lettek, egyébként kellemes meglepetés Kyalami, Grand Oak, valamint Hakone is. Gyors, kellemes trackek, remekül autózhatók, bár látványvilágra kicsit sivàr némelyik.
És hogy a játék csúnya lenne? Végülis nem, bár vannak benne durva grafikai ingadozások, néha eszement módon lebutítja a textúrákat, cserébe bizonyos helyeken így is beesik az fps, és a menü is képes lagolni, nemhogy a gameplay.
Mindennek kontrasztjaként ott a trailerekben mutogatott látvány, amihez volt pofájuk odaírni, hogy valódi game play footage, xbox series x-en rögzítve. Na, ennél pofátlanabb hazugságot játékfejlesztőtől régen hallottunk, és ezen egyszerűen nincs mit szépíteni. Nem, a játék nagyon nem így néz ki, cserébe a gépigény az egekben, és még csak nem is fut stabilan - a megjelenés óta ugyan utóbbin sikerült valamennyit kalapálni, de így sem jó, csak jobb a helyzet.
A többi kritizált dolog, mint a buta AI, vagy az elbaszott büntetésibrendszer, javítható, persze, de hat évük volt dolgozni rajta, miért kiadás után kell ennek nekiállni?
Ugyanez igaz a kontentre: értem én, hogy pályaversenyzés, de könyörgöm, legalább valami minimális sztoritm vagy körítést tokjunk már bele, legalább annyit, mint a top gear, a porsche, vagy a nascar kieg kapott, ne csak egymásra hányjunk 5 versenyt, hogy akkor most ezeket teljesítd egy olasz autóval. Az előző részt is ezzel kapcsolatban érte a legnagyobb kritika, pedig ott még jobb volt a helyzet egy fokkal. Nincs pénz egy egy-két fős kreatív csapatra, akik kitalálnának valami keretet az egészhez? Ráadásul a bekerülő új bajnokságokkal a régiek eltűnnek? Mi van? Miért? Nem fér el?
Na, csak lett még egy topik, ahol sikerült elsírnom a bánatom… Ezzel együtt is az FM az egyik kegtöbbet játszott játékom idén, nagyon rég vártam, és hasonló játék sincs a piacon (van ps5-öm, és gt7-em, de valahogy az sem az igazi), valójában remekül elszórakozok vele a fenti kritikák ellenére, de olyan szinten nem azt kaltuk, amit az ígéretek alapján vártunk, vagy amit a technológia, és a józan ész kapcsán is elvárható lett volna, hogy ezek miatt egy borzasztó nagy csalódás. Pláne 6 év fejlesztés után, és úgs, hogy a saját store-jukban 2 éve nincs beszerezhető Forza Motorsport a lejárt licenszek miatt…
Év játéka vonatkozásban ez a munka említést sem érdemel, nemhogy díjat (nem is kapott sehol, és itt sem áll jól), pláne, mert valójában még kész sincs, és csak renélni lehet, hogy valaha az lesz.
p
-
heihachi
addikt
válasz
PR0JECTNR56 #116 üzenetére
Ezt en ertem, de azert lassuk be, hogy eszementen irrealis elvarasok vannak amikor azt mondjuk, hogy az 500 auto keves, vagy hogy a FM rondacska
Ez mar gyakorlatilag a semmi nem eleg jo kategoriaja.
-
Nálam egyértelműen az AW2, de miazmááár hogy 9.500 forintért be lehet már szerezni Epicen? Ennyire rosszak voltak eladások?
-
PR0JECTNR56
addikt
válasz
heihachi #114 üzenetére
Néha 2D/textúrázás projekteket szoktam vállalni autószimulátorra (AC) specializálódott csapatoknál, sokszor dolgozom nyers 3D modellekkel. A Forza 3D autómodelljei kiapadhatatlan fájdalmak forrását képezik és nagyon sokszor vannak edukatív példaként említve, hogy hogyan ne csinálj valamit.
A fő probléma, hogy minőségre elképesztően hullámzóak. Van amikor olyan mintha egy rossz karikatúrája lenne csak az eredeti járműnek, valamikor komplett alkatrészeket hagynak le a játékos által is igen jól látható helyekről (a jármű külseje vagy az alap látótérbe eső belső nézetnél is) és a textúrák tekintetében is szokott baj lenni (nem egységes standardek alapján készülnek).
Ezzel láthatólag ők is tisztában vannak, mert a trailerekben a legjobban sikerült, az adott epizódra jellemző "poszter autók" kapnak rivaldafényt, de hogy egy aktuális példát említsek: a Forza JDM autói általánosságban nagyon rosszak, de az országnál maradva a Toyota GT-One modelljét pl. a Forza Motosport 5 sírjából hantolták ki és már akkor is csak egy középszerű próbálkozás volt.
A FM8 megjelenésekor komplett, gombok, kapcsolók egyéb komponensek (beleértve egy nehezen eltéveszthető zölden világító, nagy méretű digitális diagnosztikai kijelzőt) hiányoztak a játékos közvetlen látóterébe eső GT-One beltérből, a műszerfal textúráinak a fele meg sem jelent és ez nem egy egyedi eset.
Az autó festésének a pontosságát nem verem rájuk, mert ott természetesen állhatnak licensz vagy termékspecifikus problémák is a háttérben (pl. a Martini vagy Marlboro főszponzorokra épülő festések rendszeresen áldozatai ennek), de az áthidaló megoldásokban is vannak jobb és rosszabb stúdiók és a Turn 10 itt sem remekel.
Tökéletesen megértem, ha valaki ezzel ki van békülve, mert a játékélmény más aspektusai feledtetik ezeket a hiányosságokat vagy életükben először látnak Lexus LFA-t, így a látott modell lesz az egyetlen ismert valóság, de tényleg siralmas amit művelnek sokszor.
-
Soderes
senior tag
Nem kérdés : Starfield
De Alan Wake II sem kutya.
-
hombre[EU]
veterán
BG3 és Zelda között valahol az igazság
de a gameplay miatt a ToTK-ra nyomtam. mindkettō megérdemli, olyan RDR2-GoW szitu lett idén is
-
válasz
Döglött Róka #106 üzenetére
jah egy live service játéknál teljesen oké, ha szar, mert live service
az alap játékmenet része a silány(!) szingli karrier, nincs benne változatosság (vs. eddigi forzák), ahogy tartalom se - kevés kocsi, kevés pálya.
de ez se gond, mert..... LIVE SERVICE
meg az sem, hogy rondácska, mert..... namiért?
az igazi gond te vagy és a többiek, akik szerint ez az egész így rendben van, sajnos miattatok én is ezt kapom, pedig szerintem ez kurvára nincs rendben
-
- = Zk = -
félisten
válasz
Döglött Róka #106 üzenetére
engem csak az alap játékmenet érdekel... nem vagyok oda A PvP dolgokért jóideje..
mikor anno próbáltam, nekem nem volt gondom a futtatással... grafika is rendben volt, AI, játékmenet stb
hát akkor passz... -
parandroid
félisten
válasz
Döglött Róka #106 üzenetére
Többet jászottam vele, mint a BG3-mal, de ez az én egyéni szocproblémám. FM-hez sem szívesen ülök le, ha tudom, hogy nem tudok összefüggően legalább egy órát játszani, de BG3-hoz az is kevés, fél napom egyben meg borzasztóan ritkán van, így alig haladok vele.
Még mindg ACT1-ben vagyok, de kb a Wiz7, meg a Might&Magic-ek óta az egyik legpozitívabb RPG (sőt, továbbmegyek: PC gaming) élményem. És ezt a két játékot idén teljes áron vettem. A Starfieldet meg ajándékba kaptam (VGA mellé), na, az szegényem annyit is ért.
AW2, Hogwarts Legacy nem az én játékaim, szóval az kiesik, ki is fog mindig. Ami nekem még idei beszerzés volt, az a Stray, de az nem friss játék, illetve a Dirt5, és a Wreckfest, mindkettő fullos csomagban (előbbi Game Passban már megvolt, utóbbit preordereltem annak idején, amikor bejelentették, de csak az alap kiadást). Illetve nagyon akciósan, gyakorlatilag fillérekért behúztam a Dragon Age: Inquisitiont, így a szerepjátékos hullámot meglovagolva, és nagyon remegett a kezem a Divinity 1-2 steames változata fölött, de végül kihagytam, és már meg is bántam, szóval remélem, hogy karácsony után még egyszer leakciózzák őket. Ahogy írtam korábban, az új mezőnyből számomra a HiFi Rush, és a Party Animals volt kellemes meglepetés még. Mind a kettőben borzalmasan béna vagyok, de ötletes, vicces, és elég igényes cuccok, ajánlani tudom mindenkinek kipróbálásra. Goat Sim 3-at még mejad megnézem, nyilván a szokásos, elborult dolog az is, engem nem kötöttek le az előző részek ssem, de a gyerekeim mindig imádták, igazi party-játék.
Így aztán nem is kérdés, hogy _számomra_ mi az idei év játéka (nem a Forza, pedig azt vártam a legjobban, és a legrégebben): Baldur's Gate 3.
p
-
Franklin
addikt
Baldur's Gate 3, ez nem is kérdés.
+ nálam a COD MWII-nek a DMZ módja... igaz tavaly jelent meg, de csak februárban kezdtem vele játszani... az elmúlt 15 évben egyetlen COD-dal sem játszottam, de ebbe beleszaladt közel 500 óra... a legjobb háborús fps élményem ever... nagyon sajnálom, hogy nem fog több supportot kapni.
-
Döglött Róka
veterán
válasz
parandroid #105 üzenetére
Ezek mind olyan problémák, ami egy live service játékban orvosolhatóak. Ugyanez volt minden live service MS cuccal (SoT, Halo, Grounded), tele van buggal, az elején és szépen kikalapálják. Aminél egyiknél se volt probléma, az az alap játékmenet és ez a Forzában is működik.
Egyébként nem tudom hogy a rajongója vagy, bár igazából nem is érdekel. Fel vagy háborodva, leírod mindenhol ahol tudod, és mindenki örül.
-
parandroid
félisten
válasz
Döglött Róka #104 üzenetére
Játékmenet alatt a fasza büntetési rendszert, meg a buta AI-t érted, aminél egy levehető ajtós NDK turmixgép is okosabb? Szép grafika alatt azt, hogy majdnem sikerült hozniuk a 2 éves FH5 szintjét, csak mégsem, cserébe kifektet bármilyen hardvert, amit alátesznek, és ezt megpróbálja dinamikusan változtatott felbontással, és részletességgel elfedni, illetve ha szerencséd van a patchekkel, akkor épp nem mikrolaggol? Fasza pályák alatt az, hogy indulásra nem sikerült vagy 5 pályát beletenniük, amik azért elég fontosak / ikonikusak lettek volna, de sebaj, majd valami patch-csel apránként belekerülnek majd valamikor? OK, mentésgükre felhozható, hogy 2 hónap alatt kettőt már bele is toltak, szóval megjelenéskor ez a kettő már _majdnem_ készen volt...
Tudod te is, hogy nagy rajongója vagyok a sorozatnak, meg én sem szeretem, ha megy a rant arról, hogy ez egy játszhatatlan szar, mert azért nagyon nem az, és én is rendszeresen játszom a megjelenés óta, de jelen állapotában ez egy félkész béta, amiben lehet hinni, hogy egyszer majd kipofozzák, de jelen állapotában nem is szabadna, hogy felmerüljön a neve év játékaként. Főleg azért, mert még készen sincs. Most bétateszteljük nekik.
p
-
Döglött Róka
veterán
válasz
parandroid #103 üzenetére
A jatekmenet jo, a grafika szep, a palyak faszak, csak sok a bug. Szerintem nem kell tuldimenzionalni.
-
parandroid
félisten
válasz
Döglött Róka #102 üzenetére
Ha még csak ennyi lenne... A legnagyobb baj az, hogy nem egészen azt a játékot, meg minőséget kaptuk, amit nagy arccal ígértek. És sok a bug.
p
-
Döglött Róka
veterán
válasz
- = Zk = - #100 üzenetére
Sok a bug. Nagyjából ennyi.
-
parandroid
félisten
válasz
- = Zk = - #100 üzenetére
Van Forza topik, ide hosszú lenne… Röviden meg nem lehet…
p
-
- = Zk = -
félisten
válasz
parandroid #72 üzenetére
miért, mi a baj vele?!
-
BG3, Miasma Chronicles és Hogwarts Legacy.
-
prolad
addikt
Persze, hogy az én álláspontom, másét nem írhatom le. Ahogy a tiéd a tiéd. Nem zavar, ha ezt kiáltják ki év játékának, volt bőven elég jó tulajdonsága. Csak attól még PS3 szintű az irányítás, talán még az előző is jobban kézreállt. Valamiért ha horror, akkor nehézkesre és lassúra kell csinálni mindent. Másoknál is megvan, pl egy Last of Us kategóriákkal rosszabb, mint egy Uncharted (szigorúan játékmenet szempontból), hiába ugyanaz a stúdió és motor.
Ugyanezt éreztem pár éve az RDR2-nél is, hiába lett az is szinte tökéletes rengeteg szempontból, pont játszani nem volt jó egy idő után. -
LLKobe
veterán
Értem, és megértem az álláspontod, de ez a te tapasztalatod.
Én kifejezetten élvezem vele a játékot. Mondom ezt úgy, hogy 10 óra játék után belefutottam egy olyan bugba, ami teljesen eltörte a játékot, nem lehetett továbbvinni.
Újrakezdtem, teljesen nulláról, és élveztem minden percét. Pedig így 40 évesen azt tudom mondani, hogy ilyen játékkal velem nem volt 20 éve. Ha másik játékkal történik ez, uninstall, ott rohadjon meg.Ezzel csak azt akarom mondani hogy másnak más a tapasztalata a gameplay-el mint neked
-
Scholes9
nagyúr
válasz
parandroid #91 üzenetére
Én 50 óra alatt vittem végig az AW2-t. Nem végigrohanni kell egy játékon, hanem ki kell élvezni
-
prolad
addikt
AW2-vel nálam az volt a baj, hogy mint játék csak közepes, de inkább gyenge volt. A történet valóban érdekes, remek a grafika és jó a hangulat, de ha bármit kell csinálni benne, akkor az élményfaktor elkezdett erősen csökkenni. Én már örültem is amikor vége lett (még úgy is, hogy olyan lett a befejezés amilyen), bőven elég volt erre az a 15 óra.
Inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy lehet-e valamit az év játékának, amivel nem jó játszani. -
parandroid
félisten
Figyu, felőlem megszavazhatjátok év játékának, nekem nem fáj, csak annyit írtam, hogy én ezt nem értem. Aztán meg kifejtettem, hogy miért, mert nem volt tiszta. Elhiszem neked, hogy kurvajó, látom, hogy sokaknak tetszik, nincs ezzel semmi gond, nekem ezek kb a max payne óta egyformák, eleinte némelyiket néha még kipróbáltam, de abszolút nem szórakoztatott. Ugyanúgy, ahogy egy Resi, vagy Silent Hill sem tudott soha érdekelni. Ok, ijesztő, ok, fordulatos a sztori, de akkor is csak egy interaktív film, annak sem túl hosszú.
De őszintén örülök, hogy ebben a műfajban is volt idén valami minőségi cím.p
-
LLKobe
veterán
válasz
parandroid #91 üzenetére
Az első blokkban ott a lényeg. Számodra. Abból amiket írsz, tiszta hogy nem is játszottál vele. Az így alkotott vélemény pedig teljesen figyelmen kívül hagyandó. Nem a beletolható óra mennyisége egy játék mércéje, még ha számodra az is. Üres? Ennél összetettebb sztorit ritkán látni. Rövid? Ez a mentalitás szüli az AC Valhallákat, bele lehet tolni több száz órát, csak éppen semmit sem vált ki belőled, érdektelen az egész. Mennyiség nem > minőség.
Értem hogy számodra ez a műfaj / sztori érdektelen, de akkor ne értetlenkedj és ne alkoss véleményt, mert nincs meg az információd ami alapján véleményt alkothatnál.
Én egy percet nem játszottam a BG3-al, nem is fejtettem ki róla véleményt sehol. Engem a CRPG hagy hidegen, de videók alapján a műfajában egy kiemelkedő alkotás, és nem sajnálom tőle az év játéka díjakat. -
JanR
addikt
Amúgy így, hogy Valhalla-zok 4 napja.. változott a szavazatom.
Tudom, hogy "csak egy" DLC, de brutálisan beszippantott.
Nekem most ez az év játéka: GoW Valhalla -
parandroid
félisten
Na jó, de engem maga a műfaj abszolút hidegen hagy (tudom, mást meg az RPG). De ez mégiscsak olyan, mint egy film. Egyszer végigjátszod, elvoltál vele mennyit? 15-20 órát? Ha minden acsit ki akarsz ütni, akkor még egyszer letolod, lesz a végén max 30 óra. Ez egy erős hétvégi szórakozás, nem egy év játéka... Persze tudom, mindenki más miatt ül le játszani, de nekem ez így üres is, kevés is, ráadásul a műfaj/sztori is érdektelen számomra.
BG3 meg olyan 100 óra, amikor először végigérsz, és ha elkezded elölről, gyakorlatilag egy teljesen másik játékot tudsz játszani, annyi irány, opció, lehetőség, karakter, történet van benne. Mindez full igényesen, tényleg lebilincselő minőségben. Ha félreteszem azt, hogy egy teljesen más műfaj, akkor is úgy vagyok vele, hogy az AW(2) ehhez képest történetmesélési szempontból egy egyszerhasználatos csőjáték, akármilyen ügyesen össze is rakták azt az egy sztorit. Ettől még lehet maga a történet lehengerlő, meg grafikai minőségben, vagy akár művészi koncepcióban a játék csodálatos, ezt abszolút nem vitatom el tőle, de maga a műfaj nekem fura, mint év játéka. OK, most ez a nagy kedvenc, de csak mert most jelent meg, és még friss az élmény. 6 hónap mőlva visszatekintve is biztosan ez lenne a választás?
A Hogwarts megint egy másik sztori, az egy kvázi nyílt világ azért, ha valakit beszippant, ott azért heteket/hónapokat el lehet tölteni felfedezéssel, bóklászással. Nekem ebből a szempontból az sokkal szimpatikusabb, bár a Harry Potteres dolog engem mindig full hidegen hagyott könyvben is, filmben is, meg játékokban is, pedig vagy 30 éve óriási könyvmoly vagyok - vagy talán épp azért.
p
-
agyhalottak
tag
No1 nekem: AC Mirage
de csak mert PoP feelingem volt tőle (látvány), szuper zenével fűszerezve. Meg nem kellett 100+ órát beletolni.
A Zelda is szuper volt nagyon, a BG3 nekem még hátra van. -
nubreed
veterán
A Starfield egy középszerű cucc a legjobb esetben is. Ahogy haladsz előre a játékban úgy üresedik ki a az egész. A procedurális generálás sokkal többet árt, mint használ ennek a játéknak. Jobb lett volna, ha sokkal kissebb az egész játék, maximum néhány rendszerrel és bolygóval de az mind hand crafted. A fő sztori bugyutaságát meg már ne is említsük. Diablo 4... Az mindent elmond, hogy 3 hónap alatt elveszítette a player base 95% -át. És mindezt úgy "merem" leírni, hogy a Starfieldben majdnem 200 órám van, Diablo 4 -ben is bőven 150+ felett.
-
LLKobe
veterán
válasz
parandroid #82 üzenetére
AW2 engem őszintén szólva meglep. Az a gyanúm, hogy csak azért szerepel ilyen jól, mert pont jókor jelent meg, friss meg az élmény. Kategóriájában biztosan jó, de mégiscsak egy akció-horror.
Az Alan Wake 2 az a játék, olyat mutatott amit még semmi más, mind művészeti megvalósítás, mind narratíva terén. Csak sajnos a mai átlag gamer nem szeret gondolkodni egy sztorin, rágják a szájába, mert nem agyalni ül le.
Ahogy Sam Lake is mondta a beszédében, ha hagyják a művészeket dolgozni, ma is lehet csodát letenni az asztalra, és manapság ebből többre lenne szükség.
Az utóbbi évek egyik legjobb játéka, vagy inkább azt mondanám "élménye". -
.LnB
titán
válasz
parandroid #82 üzenetére
Szerintem viszont jó ránézni a rész/végeredményre. Szoros is, jogos is. Igazából a Starfield-től kezdődnek a problémák. Starfield, Diablo IV... De az meg már kit érdekel?! Azok is csak azért vannak ott ahol, mert vagy kevés itthon a Switch, vagy kevés user szavaz.
Én nem emlékszem, hogy mikor értettem ennyire egyet egy év játéka szavazás alakulásával itt. Persze nem is számít, mert ez csak az én ízlésem. De most elégedetten csettintek azért. -
CriticalHit
addikt
A Showgunners + Security Breach DLC nagy élmény volt. A BG3 közelébe azonban csak a Solasta kerülhet.
-
S e t h
nagyúr
válasz
parandroid #82 üzenetére
Gyenge a mezőny idén?
A covid óta eltelt időszak egyik legszínesebb választéka, sokszor azt sem tudom mihez nyúljak. -
parandroid
félisten
Nyugodtan kezdheted a 3. résszel. Asztali szrepjátékos múlt előny, meg a harcrendszernek van egy borzasztó erdekes stílusa a körökre osztottsággal, de amúgy egy hihetetlenül igényes, minőségi, és szórakoztató játék.
k-adi: AW2 engem őszintén szólva meglep. Az a gyanúm, hogy csak azért szerepel ilyen jól, mert pont jókor jelent meg, friss meg az élmény. Kategóriájában biztosan jó, de mégiscsak egy akció-horror. Ha épp egy Resident Evil megjelenése után lennénk, valszeg az állna így. Hogwartst meg a franchise viszi a hátán, gyakorlatilag ha egy HP tematikájú bejeweled játék jelenne meg, sokaknak az is év játéka lenne. No meg tegyük hozzá, hogy eddig igényesen kivitelezett HP játékot sem nagyon láttunk, ebben tényleg első, de azért ez sem egy korszakalkotó, és kategóriateremtő cucc…
Persze amilyen gyenge a mezőny idén, ezek is beleférnek. Ha meg objektíven nézzük, akkor meg teljesen megérdemelt a BG3 fölénye, még ha ez is némiképp rétegjáték is. Nem véletlen, hogy a szakma, es a kritikusok is ezt hozták ki mindenhol GoTY-nek. Teljesen megérdemelten.
Személyes nagy bánatom, hogy a Forza Motorsport sehol sincs, de hatalmas Forza-rajongóként be kell látnom, hogy így is több szavazatot kapott, mint amennyit érdemelt.Starfield szintén az év csalódása, a Forza mellett, bár legalább az stabilan jelent meg, csak a kontenttel, meg a hangulattal volt gond (utóbbi konkrétan hiányzik).
Ami nekem még az évben kellemes meglepetés volt, és többet érdemelne, az a HiFi Rush, és a Party Animals, de ezek ugye aprócska paryt-játékok, ilyenekből nem lesz GoTY, nem is lenne jogos.
p
-
k-adi
nagyúr
kitalálom az eredményt: BG 3 vagy AW 2 lesz, ha pedig multip akkor spiderman 2
-
janeszgol
félisten
Baldur's Gate 3.
-
Aby_2014
aktív tag
Nálam az a gond, hogy a felsorolt játékok 3/4-vel alkalmam sem volt játszani, így abból merítettem amikkel sikerült játszanom, ezek közül pedig a nyertes: Hogwarts Legacy
Baldur's Gate sorozattal sosem játszottam, gáz a 3-asal kezdeni?
-
Most tolta az arcomba a Steam a 2023-as review-t, és rájöttem, hogy valójában játszottam idén megjelent játékkal
Bedobok egy szavazatot a Lone Fungusra, nagyon jó kis metroidvania.
-
Thodeus
aktív tag
Baldur's Gate 3
-
PR0JECTNR56
addikt
válasz
parandroid #72 üzenetére
Nincs ezzel szerintem gond, a szavazatok száma legalább csak 11-el több attól, mint amit az a játék érdemel.
-
.LnB
titán
válasz
parandroid #72 üzenetére
Lehet, hogy ő volt 11-szer.
-
callmeakos
veterán
válasz
parandroid #72 üzenetére
Lehet sok is
-
George85
tag
Forza Motorsport-ra immár 11-en szavaztunk, tiszteletem.
-
Frod
addikt
Mivel szokásomhoz híven nagyon kevés alkalommal játszok valamit egyből - plusz idén egyéb magánéleti okok is vannak -, így sok idei címhez még nem tudok hozzászólni (bár ha tudnék, erős a gyanúm, hogy az AW2 lenne a csúcs nálam), így egy olyan cím kapta a szavazatomat, ami kizárt, hogy egy maroknyi embernél többet érdekelt, ugyanakkor nagyon patent alkotás lett, és amit a zsánerből ki lehetett hozni, azt megtette: Everspace 2
(Ezen kívül tetszett még: RE4, Dead Space Remake, valamint csak ~3 órát tudtam belenézni, de a Lies of P is.) -
callmeakos
veterán
válasz
callmeakos #39 üzenetére
Basszusm totálisan elfelejtettem az egyik legfontosabbat, amit egyébként már a héten elkezdek játszani: A Lords of the Fallen. Nagyon, nagyon sokat várok tőle, hogy lekössön. Viszket a tenyerem egy kis souls like játékra, de az Elden Ringhez nem akarok visszatérni, amíg ki nem jön a DLC.
-
.LnB
titán
-
.LnB
titán
"hanem a kapott privatokra."
Jó! Most azt, hogy rádírtam, hogy csaljál már be egy 10-15 szavazatot a COD-ra. Azt most miért kell így világgá kürtölnöd?!
Magadtól is megtetted volna! Ez mindannyiunk érdeke, akik imádjuk a COD-ot!
(Ilyen a mi kapcsolatunk már évek óta: Te vagy a Hajós, és meg az Iván: [link] )
-
oriic
HÁZIGAZDA
Felrertheto voltam akkor elnézést.
Nem magara a hiányra gondoltam hogy jelezni kell hiszen azt tudom (200+ játék jelent meg 2023ban kb), hanem a játékot kell leírni, ami a kedvenc. (És azt számolom külön.)
Az elegedetlenkedesre nem a hsz-ekre utáltam (bár van itt is azért egy két erdekes
) hanem a kapott privatokra. (De ez minden évben van)
.LnB: Háát úgy ismersz te engem?
-
.LnB
titán
-
beef
őstag
válasz
VágniValó #32 üzenetére
A Ready or Not nekem kicsit fura lett így az 1.0-ra. Eddig olyan mennyiségű ellenfél volt benne, hogy egy pályát sem tudtunk végignyomni, most meg röhögve toljuk. Egyébként a Zero Hour érdekesebb az állandóan változó pályaelemek és célok miatt.
Nekem ebből a listából csak a Dead Island 2 van meg, azt is most vettem
-
-
zozika84
őstag
Alan Wake 2.
-
.LnB
titán
válasz
parandroid #55 üzenetére
Azért a Diablo IV elé tenném. Bár nem is játszottam még vele (DBZ-vel).
-
vitaro
senior tag
Egy kezemen meg tudom számolni hány idei játék fordult meg a kezeim között, ezek közül a Baldur's Gate 3-at vártam a legjobban és nem is okozott csalódást.
-
parandroid
félisten
válasz
callmeakos #49 üzenetére
Én is szeretném, ha a Forza Horizon kapna valami versenytársat, mert kezd a fejükbe szállni az elsőbbség, meg mintha laposodna is el, de sajna nem sok esély van rá. Neked viszont mindenképpen ajánlom, hogy próbáld ki, ami a Motorfestben kicsit is előremutató dolog volt, azt kb mindent onnét loptak, csak a közelébe sem értek megvalósításban.
p
-
callmeakos
veterán
válasz
parandroid #48 üzenetére
Sajna azzal kell főzni, ami van
Talán jövőre a TDU: Solar Crown hoz valami frissességet, de őszintén az eddigi gameplay nem nyűgözött le. (attól a statikus külső kamerától lever a víz) -
parandroid
félisten
válasz
callmeakos #39 üzenetére
Ahhh, egész eddig azon gondolkoztam, ki az a négy megátalkodott, aki a Motorfestre szavazott. De így már van értelme: szerencsétlen PS-tulajok vagy 10 éve nem láttak normális open world autós játékot, ott ez nyilván mindent visz.
p
-
.LnB
titán
A DBZ: Kakarot mit keres ott a listában?! És még szavazat is érkezett rá.
-
Norb79
őstag
Hát úgy látom ez az év második felének a listája.
Lesz az első feléről is? Mert nekem az idei top3:
- Octopath traveller 2 (ez februárban jelent meg)
- Anno1800 console edition (ez márciusban, pc-n már 4 éve), pont tegnap ezreztem xboxon
- Wartales (ez is "csak" xboxon idei megjelenés, és ráadásul az év második fele)Mindenesetre, ha lenne a listán, akkor egyértelműen az octo2!
-
-
prolad
addikt
Cyberpunk 2077, most, hogy végre rendberakták. Plusz a DLC is remek lett.
Tényleg ideiekből passz, a 2 "új" Yakuza rész egész jó lett, de nem kiemelkedőt. Alan Wake 2 szintén érdekes volt, de a játékmenetet valahogy rosszabb lett az első résznél,hiába 10+ éves. És még a történetet is elfelejtették befejezni. Baldur's Gatenek neki akartam futni vagy 10x, de bármilyen anyagot nézek a játékról, fél perc alatt rájövök, hogy felesleges nekiállni, nem az én világom. Ettől függetlenül jár az elismerés a beletett munkáért és a jó végeredményért. -
xTech
tag
Lethal Company
-
PR0JECTNR56
addikt
Idén viszonylag kevés új teljes játékmegjelenéssel játszottam, szóval ez egy vegyes, sorrendiséget nélkülöző lista lesz:
- Cyberpunk 2077: Phantom Liberty (nagyon kedveltem az alapjátékot, a DLC és az idei frissítések pedig ragyogóan sikerültek, az idei év egyik abszolút fénypontja számomra)
- Assetto Corsa (2023-as CSP, RSS, WSC, AEGIS, Tidy tartalom megjelenések, mindegyik színarany)
- Art of Rally (2023-as Australia DLC és a közösségi visszajelzések alapján érkezett frissítések)
- Battlebit Remastered (bár a választott vizuális stílust nem kedvelem, mégis az idei kedvenc lövöldözős játékommá tudott válni a remekül működő mechanikáinak és a játékmenetének köszönhetően)
- Atomic Heart (közel sem tökéletes, de az egyedi megközelítés és a nagyon erős művészeti direkció elvitte a hátán, amellyel inkább egy kiemelkedően különleges, mint egy kiemelkedően jó játék lett)
- Doom 2 DBP 57, DBP 59
- Tiny Tina's WonderlandsAmi még felkerülhet, de még nem értem a végére:
- System Shock (2023)
- Resident Evil 4 (2023)Ami akár jó is lehetne, de sajnos lecsúszott:
- EA WRC 2023 (tartalmilag jól kivitelezett, jó fizikai, jó hangok, tálalható látvány, azonban iszonyatosan hitvány optimalizáció, UI amitől sikítva lehet hányni, ócska ingame livery editor, felesleges autóépítős rész) -
callmeakos
veterán
Az idei felhozatal nálam mélységesen kimaradt eddig, és csak most fogom elkezdeni pótolni dolgokat. Nálam látatlanban erős kontender az Armored Core 6, de pótolva lesz a BG3 és a FF16 is. Előbbi félő hogy a hype ellenére nem fog bejönni, de mindenképp tenni akarok vele egy próbát, ahogy a Final Fantasyval is.
Viszont most én a szavazatomat a Crew Motorfestre rakom. Nagyon nagyon alul van értékelve és reprezentálva, mindenki csak a Forzáról vernyog, pedig a Motorfest messze többet fejlődött az elődjéhez képest szinte minden tekintetben. Évek óta nem szórakoztam ennyire jól autós játékon, pedig aztán mindent kiróbáltam ami landolt PS-en.#38 Ferke[HUN]
Sajna az DLC, de hatalmas +1 annak. Ha bele lehetne tenni a felsorolásba, én is szemrebbenés nélkül arra voksolnék. A finálétól még mindig a hideg ráz. A jó értelemben. -
Ferke[HUN]
tag
Tudom, tudom... De nálam idén a Phantom Liberty mindent vitt. A Hogwarts Legacyt jövőre végigtolom, más a listából nem igazán mozgat meg.
-
heihachi
addikt
A Lords of The Fallen-t hianyolom a listarol, nalam az az ev jateka.
Masodik a Remnant II, harmadik a Diablo IV. -
nylontacsko
senior tag
It Takes Two
-
LLKobe
veterán
AW2
Bár most várok egy patch-et, mert olyan game breaking bug-ba futottam, hogy nem tudok továbbmenni
De a játék faja.
-
Tökéletes válasz.
Témához: Nem sok mindennel játszottam, de gamapley-eket amint úgy van időm, igyekszem pörgetni. A díjeső indokolt volt a Baldur's Gate 3 esetén, plusz jó üzenet a kedves AAA iparnak, a sok félkész bughalmaz fos között.
Az enyém: Ready or Not
Ámulok és bámulok, a hangulat, az enemy AI, a csapattársak precizitása scriptelt hülyeségek helyett a random események, annyira brutális.
Void Interactive jött és a beverte az ajtót a farkával -
sittes79
addikt
AW2 nincs kérdés
-
anulu
félisten
nekem a CyberPunk 2077 2.0-ás patch után. hosszú-hosszú évek után volt egy olyan történet alapú játék, ami lekötött annyira, hogy végigtoljam.
-
nubreed
veterán
Baldur's Gate 3 és hs egyáltalán szabad DLC -t megnevezni akkor a Phantom Liberty. Starfield és Diablo 4 orbitálisan nagy csalódás volt számomra.
-
cpttenkes
csendes tag
EA Sports WRC
-
GodGamer5
addikt
Alan Wake 2 nem kérdés.
Reálisan még a BG3 ami hasonló szint, de az AW2 mainstreamebb, meg a sztorivezetése és a grafikája is varázslatos.
A Mario Bros Wonder pedig különdíjat érdemel. -
Scholes9
nagyúr
Alan Wake 2
-
Dr. Akula
félisten
Baldur, mi más? Amíg nem jön a Stalker 2 vagy GTA 6.
-
atainprison
senior tag
Nincs a listán, ezért ide írom:
Warhammer 40,000: Rogue Trader -
Chapel
addikt
RDR2 2018 óta
-
l.skywalker
titán
Én egyikkel sem játszottam. Tartózkodom
-
George85
tag
Forza Motorsport-ra ment a szavazás.
-
Montanaxy
aktív tag
Meg kell adjam az Alan Wake 2-nek. Amit letettek abba a játékba, meg a TGA-n is amit lenyomtak, az nagyon komoly volt.
Aztán Hogwarts Legacy, mert végre egy új, igényes világot kaptunk, ami egyedi. Plusz jön hozzá a Kviddics Világbajnokság is. Ezt meg is tervezem venni még karácsonyra.
Aztán persze BG 3
-
james001
veterán
Dead Space Remake nekem torony magasan vitt mindent. Megtartottak mindent amitől az eredeti zseniális volt,és még adtak hozzá plusz sztori elemeket,több felfedezni valót,stb. Így kell remake-t igazi csinálni
Csalódás pedig nekem az új Mortal Kombat volt. Sztori mód még úgy ahogy jó volt benne,de az invasions mód uncsi repetitiv maszlag volt,kevés karakterrel,meg amúgy is,kevés tartalommal... Nyilván majd jön hozzá 25 féle dlc ehhez is mint a 11hez is jött,akkor mondhatjuk majd hogy több minden van benne
-
Baldur's Gate 3-ba még csak most kezdtem bele, így számomra a Hogwart's Legacy.
-
Csak két idén megjelent játékkal játszottam. Bár a Diablo IV-et is imádom, a (számomra) új gameplay miatt a Dave the Diverre szavazok.
-
S e t h
nagyúr
Már megvan az év játéka, kb. annyival van a többi előtt, hogy az első három helyet is simán vihetné.
-
cactuar
senior tag
Sok remek játék volt idén, mindre nem is jutott időm. Pl az Alan Wake 2 már jövőre csúszik nekem.
Ez a top listám:
1. Baldur's Gate 3
2. The Legend of Zelda: TotK
3. Pikmin 4
4. Super Mario Wonder
5. Hogwarts Legacy -
Hogwarts Legacy
-
Lord Gabor
csendes tag
Dave the diver
-
#57018880
törölt tag
Nekem idén nem nagyon van.
Starfield lett volna, de a jelen állapota szerint nekem csak kb egy erősebb 7-es, külön rituálé, hogy rábeszéljem magam.
Phantom Liberty, szerintem picit sokat vesztett mint RPG, nekem az a része a fontosabb, viszont jobb akció játék lett. A triviális "kicsi a hitbox" PC Ending bugja miatt az sem ok.
BG3 meg 2024-re marad nekem, ami a nyilvánvaló szavazat lenne
.
Nekem ez ismét inkább egy "retros" év volt.
-
JanR
addikt
Mario: Wonder
-
Fitzgerald
veterán
BG3.
-
oriic
HÁZIGAZDA
Tudjuk, hogy rengeteg alkotást kaptunk 2023-ban is, teljesen biztosak vagyunk benne, hogy a listából hiányozni fog néhány ember abszolút kedvence. Ebben az esetben külön hozzászólásban jelezzétek ezt számunkra!
Biztos maradt ki cím, ha valakinek más a Top1 idén, írja le ide hozzászólásban.
Saját szavazatom: Armored Core VI
Új hozzászólás Aktív témák
- PlayStation 5 lemezes + játékok, hibátlan állapotban
- Eladó Intellivision multikártya 130 játékkal. használati utasítás és játéklista Opció-ovarlaykártyák
- Gyűjtői állapotú Nintendo Switch V2 Mario Red & Blue Edition eladó
- Playstation 5 Drive Edition 825GB dobozában, 6 hónap garanciával, Bp-i üzletből eladó!
- Xbox One S 512 GB + kontroller 6 hó garancia, számlával!
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! I5 12400F / RTX 3070 8GB / 32GB DDR4 / 1TB SSD
- Eladó Apple iPhone 13 256GB Kék / 12 hó jótállás
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 Pro 256GB Graphite -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3281, 100% akkumulátor
- HIBÁTLAN iPhone XS 64GB Gold -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3030, 100% Akkumulátor
- GYÖNYÖRŰ iPhone 11 Pro Max 64GB Graphite - 1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3260, 100% Akkumulátor
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft.
Város: Budapest