Új hozzászólás Aktív témák
-
Vistaboy
veterán
"Az ausgamers.com szerkesztői által meginterjúvolt, a DICE kezei között készülő Mirror's Edge fejlesztéséért felelős Owen O'Brian által elhintett információk szerint a November elején megjelenő alkotásuk első epizódját további kettő követi majd, ergo, trilógiaként vonul be a mű főszereplőnője, vagyis Faith a játéktörténelembe. Az akrobatikus, FPS nézetet használó játék a pletykák szerint körülbelül 7-8 órás játékidővel fog rendelkezni, szóval nem is árt majd, ha az első után szépen lassan befutnak majd a következő részek is.
"
Forrás: CyberGen.hu. -
Vistaboy
veterán

Mirror's Edge Demó November 6.-án.
"Egyelőre úgy tűnik, hogy a DICE FPS programjának demója csupán PlayStation 3 és Xbox 360 platformokon fog megjelenni, legalábbis a GameStop boltja szerint. Amíg a konzolos kiadások november 11-én a boltokba kerülnek, addig a PC-verzió csak hetekkel később lát napvilágot. Ezt a plusz időt a készítők állítólag a játék még inkább bámulatossá tételére használják fel."
Forrás: CyberGen.hu -
Vistaboy
veterán
Két újabb videó, és egy rakás kép.
"A friss, igencsak látványos média anyagok közül kiemelném az elsőt, mely nagyon tetszett...
Tartalmukat tekintve egyébként az alkotás "Time Trial" módját mutatják be, mely arról szól, hogy a lehető legrövidebb idő alatt száguldjunk végig karakterünkkel az adott pályán. "
Forrás: CyberGen.hu -
Vistaboy
veterán

Mirror's Edge - Két új, rendkívül látványos trailer.
"A most érkezett trailerek pedig csak olajként viselkedtek, amit az eddig is szépen lobogó tűzre öntöttek a készítők. Az Unreal Engine 3 látványvilága pazar, a mozgások, a fizika kifogásolhatatlan, a környezet szinte sugallja magából, hogy egy fura, alternatív jövőbe csöppentünk. A harc pedig... A menekülés...
Azt hiszem, nagyon el kell valamit rontani a készítőknek ahhoz, hogy ne a Mirror's Edge legyen az év játéka."
Forrás: CyberGen.hu. -
Vistaboy
veterán
-
Vistaboy
veterán
Mirror's Edge: Faith City sztori trailer
"A város lakóit elnyomták, szép lassan letuszkoltek egy boldogságcsomagot a torkukon, ám főhősnőnk nem érte be ennyivel és sajátos módon küzd az elnyomó rendszer ellen. Az első delikát sztori trailer, egyedi stílus (Samurai Jacket hiányoltam egy kicsit) és színvilággal."
Forrás: Hardwired. -
Vistaboy
veterán
Pár új kép a Mirror's Edge-ből.
MOD: Ja, Link is kéne ám...
Csak csodálkozok, hogy feketék a betűk. 
-
Vistaboy
veterán
30 perces Mirror's Edge bemutató.
"A Valenciában megrendezett Campus Party 2008 rendezvényen egy szép hosszú Mirror's Edge bemutatót tartott az EA, erről származik az alábbi kamerás felvétel. A dolog érdekessége, hogy a szokásos E3-as pálya mellett egy új csatornában barangolós játékrészletet láthatunk jó sok ugrálással tarkítva."
Forrás: Hardwired. -
Vistaboy
veterán
Hát meglátjuk. Mindenesetre ez a tetőn ugrálás önmagában elég kevés szerintem is. Újdonságnak jó, egy fokkal jobban beleéli magát az ember a játékba, mint a hagyományos FPS-ekben. De attól az akciórészek arányát remélem egészségesen oldják meg, és nem a futkosáson lesz a hangsúly. Pláne nem lesznek időre teljesítendő feladatok - pedig erre nagy az esély, ha már futárt alakítunk -, mert azoktól herótom van.

-
Vistaboy
veterán
Mirror's Edge E3 2008 Trailer!
"Íme a hivatalos Mirrors Edge E3 tréler,amely kellemesen néz ki, csak ezek a vágások az átmeneteknél zavaróak kissé. Lesz még egy hosszabb összefüggő gameplay bemutató is az EA konferenciáról később"
Forrás: Hardwired. -
Vistaboy
veterán
Mirror's Edge Story Trailer és új képek.
- A szingli játék körülbelül 10-12 óra hosszúságú.
- Nincs benne GTA típusú szabadság, de az egyes szintek nem lineárisak, többféleképpen megoldhatóak.
- A gyorsaság fontosabb, mint a tűzerő. A nehéz fegyverek lelassítják a főhősnőnket, ha elfogy a lőszer egyszerűen eldobja őket. Ha fegyver vana kezébe egyébként is hátráltatja a közelharcban, a mászásban és akrobatikában.
- Checkpoint rendszer lesz a játékban a szinteken belül.
- Nem lesz HUD, csak egy kis célkereszt a célzáshoz.
- Faith életereje hamar lecsökkenhet harcban, de kesőbb szép lassan visszatöltődik.
- Lesz jó kis "bullet-time" móka, amit itt "Reaction Time" néven fut. Könnyebb lesz a játékosnak menekülés közben kiválasztania a megfelelő útvonalat.
- A "Runner Vision" mutatja meg a lehetséges menekülési pontokat.
- Rhianna Pratchett (Heavenly Sword, Overlord) írja a sztorit.
- Faith szüleit egy kormányellenes tüntetésen megölik, így árván az utcán nő fel és így lesz belőle Runner (Futár), amelynek a feladata az ellenállók közti kapcsolattartás.
- A sztori alapja, hogy Faith ki akarja szabadítani húgát, akit koholt vádak alapján bebörtönözte az elnyomó rezsim.
Forrás: Hardwired. -
Vistaboy
veterán
Mirror's Edge előzetes - Analizálva.
Avagy szájbarágósan, hogy mi is az, amit éppen látunk...

-
Vistaboy
veterán
"Jóllehet az EA DICE stúdiónak van Battlefield célokra használatos Frostbite 3D motorja, legújabb sztárprodukciójuk, a Mirror's Edge megalkotásához mégis az Epic népszerű Unreal Engine 3 motorja mellett döntöttek. Ennek oka az volt, hogy a Mirror's Edge munkálatok már akkor megkezdődtek, mikor az egyébként is Bad Company-t favorizáló Frostbite fejlesztés még csak az elején tartott, ezért kellett a kiforrottabb 3D motor. A DICE úgy döntött, forradalmi megvilágításrendszert épít a Mirror's Edge egyedi látványvilágának megteremtéséhez."
Forrás: Hardwired. -
Vistaboy
veterán
Az EA Dice gondozásában készülő Mirrors Edge játékkal kapcsolatban néhány érdekességet árult el Sean Decker, a Playstation Day rendezvényen.
-
Vistaboy
veterán
Szuperül néz ki, és tényleg olyan érzés, mintha ott lennél a csaj helyében. Mondjuk arra azért kíváncsi leszek, hogy mennyire lesz egyszerű irányítani? Meg hogy mennyire lesznek kiszámítva az ugrások, mert a videóban elég gyorsan futott végig, még csak fel sem mérte a terepet. Reméljük, ennél azért több időnk lesz kiszámítani az ugrásainkat és a manővereket.
-
Vistaboy
veterán
Mirror's Edge előzetes és interjú.
Persze még semmi mozgó téma...

-
Vistaboy
veterán
A megjelenésre 2008 van írva, tehát elméletileg idén megjelenik.
A Hardwired éppen tegnap írt a játékról.
Én már csak a gépigényre leszek kíváncsi, bár tekintve hogy egyszerre adják ki X360-ra, PS3-ra és PC-re, a konzolok képességeihez igazított grafika nem lesz olyan erőforrás igényes. Bár az sem lenne jó, ha a konzolok miatt butítanák le a grafikát. Mondjuk a képek alapján elég pofásnak tűnik így is a cucc.

-
Vistaboy
veterán
Mirrors Edge

Új generációs FPS?
Nos, már nem egy játéknál használtam ezt a szót, az FPS játékmenetben viszont nem nyílott rá sok lehetőségem. Egészen eddig. A Mirror’s Edge ugyanis abszolút szakít a műfaj jellegzetességeivel, és ezt vegyétek nyugodtan szó szerint. Nem lesz fegyverünk, egy árva golyót sem fogunk elsütni a játékban saját flintánkból, mi több, egyedül verekedni lesz lehetőségünk. Azt is persze csak végszükség esetén. Na de hogy tisztázzam, mi is ez az egész, talán előbb meg kell érteni, hogy a Mirror’s Edge nem is igazán FPS, hanem eddig még műfaj-, és ezzel együtt példanélküli próbálkozás az elsőszemélyű nézet megmaradt lehetőségeinek kihasználására.
Főszereplőnk Faith lesz, egy hölgy, aki afféle futárként dolgozik a játék negatív utópiába fulladt világában. Foglalkozása hivatalosan „runner”, és feladata, hogy a rábízott titkos információkat minél gyorsabban eljuttassa A pontból B-be. Mindehhez pusztán lábait és akrobatikus képességeit hívhatja segítségül, ugyanis a játéktér minden eddigi megszokottat felborítván egy hatalmas város lesz, melynek felhőkarcolói között ugrálva leszünk kénytelenek teljesíteni feladatunkat.
Mindez így leírva elég furcsának tűnik, de a DICE-os srácok prezentációján elég meggyőzőnek tűnt. A fejlesztők kifejezetten az elsőszemélyű nézet határaira kívánnak merészkedni, megmutatva, hogy ebben a perspektívában is lehet maradandóan élethű mozgásokat alkotni. Faith-nek minden pillanatban látjuk majd a végtagjait, és ezek kulcsfontosságúak lesznek a feladatok teljesítésében. Az egész játék a menekülésről szól majd, afféle bizarr Tomb Raider-ként. Nem lesz időnk végiggondolni, mit is kéne épp tennünk, mint más játékokban, mert a minket üldöző ellenfelek - akik jobbára rendőrök, bűnszövetkezetek és helikopterről lövöldöző katonák lesznek – nem teketóriáznak végezni velünk. Éppen ezért hát az egész játékmenet egy nagy rohanás lesz, falról falra, felhőkarcolóról felhőkarcolóra ugrálva, csövekbe be, csövekből ki, és így tovább, és így tovább.
Persze feltehető a kérdés, hogy miként lehet majd alkalmazkodni ehhez a tempóhoz? Nos, a fejlesztők erre két jól hangzó (ám koránt sem eredeti) feature-rel reagáltak. Egyik a Faith Vision névre hallgat, és gyakorlatilag egy játékmeneti fogódzkodóról van szó. Lényege, hogy az éppen aktuális menekülési útvonalunk pirossal fel-felvillan a távolban, hogy ne tévedjünk el a betondzsungel rengetegében. A másik ilyen képesség a Reaction Time, ami nem más, mint egy időlassító effekt. Különösen nehéz és összetett ugrásokkor lesz majd alkalmunk használni, amiből ebben a játékban biz nem kevés lesz.
Fentebb említettem, hogy nem lesz saját fegyverünk, és csak az öklünkre számíthatunk, ha nagyobb baj van. Nos, saját nem is lesz, de az épp levert ellenfelektől elvehetjük majd pisztolyukat, amit a tár kiürüléséig használhatunk. Faith ezt követően elhajítja azt, mert a súly csak akadályozná a futásban. Ez akármily különös is a játéktól, érthető, hisz egy menekülő ember, akinek minden másodperc számít, nem fog leállni lövöldözni képzett ellenséggel szemben. A verekedés amúgy nagyon látványos, és leginkább a Riddick játékban látottra emlékeztet. Mint minden, ez is abszolút belső nézetből zajlik, és meg kell hagyni, jól néz ki. Persze jó kérdés, hogy az irányítás is olyan pazar lesz-e, mint amilyen maga az ötlet.
Ez eddig mind szép és jó, de nem lenne különösebben érdekes, ha maga a város el lenne túlozva. Nos, az eddigiek alapján viszont nincs. Annyira nincs, hogy ilyen elképesztően élethű városfelépítést még nem láthattunk játékban. Ugyan arról nem szól a fáma, hogy az épületeken belül is garázdálkodhatunk-e, vagy hogy lemegyünk-e valaha is az utcára, de így, felülnézetből az egészet csak egy szó képes leírni: döbbenetes. Mindehhez hozzátartozik, hogy a grafika valami észveszejtően gyönyörű. Igaz, hogy nem használ sok színt (ezzel a kék és fehér kontraszttal engem valahogy Orwell 1984-ére emlékeztetett), de azokat viszont remekül. A karaktermodellek és az animációk meg már most komoly ledöbbenésre adnak okot, holott a megjelenésről semmit sem tudni azon felül, hogy „talán még idén”, PC, Xbox 360 és PS3 platformokon.
Nagyon érdekes játéknak tűnik hát a Mirror’s Edge, mely méltó a figyelemre. A DICE-ban eddig sem kellet csalódnunk, és szerintem szavazhatunk nekik annyi bizalmat, hogy higgyünk eme forradalmi elképzelésben. Egy sajátszemszögű akciójáték, ahol a fegyver csak power up, és ahol a verekedés és mozgás a fő elemek? Ilyen se volt még, annyi szent! Hajrá DICE, én drukkolok!
És, hogy milyen szép is ez a játék? Ilyen, ilyen és ilyen.
Gépigény:
Minimum:
Operációs rendszer Microsoft Windows XP SP2/Vista
Processzor Intel Pentium 4 3.0GHz vagy azzal 100%-ban kompatibilis
Memória 1GB RAM
Videokártya 256 MB memória, Shader Model 3.0*
Szabad hely 8GB
Hangkártya DirectX 9.0c-vel kompatibilis hangkártya
DirectX DirectX 9.0cAjánlott:
Operációs rendszer Microsoft Windows XP SP2/Vista
Processzor Intel Core 2 Duo 2GHz vagy azzal 100%-ban kompatibilis
Memória Legalább 2GB RAM
Videokártya NVIDIA GeForce 8800 vagy azzal egyenértékű,
Shader Model 3.0,512 MB memória
Szabad hely Legalább 8GB
Hangkártya DirectX 9.0c-vel kompatibilis hangkártya
DirectX DirectX 9.0c vagy újabb[ Módosította: Bordoi ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Manli RTX 3070 8GB LHR / Csavarmatricás / Beszámítás OK! / Akciós ár!
- Apple Watch 4 44mm szürke színben. 74% akkumulátor.
- Canon EF-S 24mm f/2.8 STM objektív
- Dell Inspiron 16 Plus 7640 Ultra 7 / RTX 4060 16gb DDR5 1TB SSD/2.5K 120Hz Garancia
- Canon 60D fényképezőgép + 50mm objektív + 16GB memóriakártya
- Bomba ár! HP Elite X2 G4 - i5-8G I 16GB I 256SSD I 13" 3K Touch I Cam I W11 I Garancia!
- MEGA Akció! Számla + garancia! Apple Macbook Pro 14 - Apple M3 Pro Chip!
- HIBÁTLAN iPhone 15 Pro 128GB Natural Titanium -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4538
- Apple iPhone 16 128GB Bontatlan Független Összes Szín / 27% áfás ár
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 14400F 32/64GB RAM RTX 5060 Ti 8GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
"
Csak csodálkozok, hogy feketék a betűk. 






