Új hozzászólás Aktív témák

  • bandus
    veterán

    Mondjuk szerintem kicsit más a helyzet lakás esetén - ez nem kocsi, nem amortizálódik úgy, tartja az értékét, sőt, az értéke – mivel nem helyettesíthető könynen, “korlátlanul”, mint egy tárgy – a lakások iránti kereslettől függ, tehát akár nőhet is. Egy autó ezzel szemben értéke tart a nullához, és általában költeni kell a karbantartásra, kopóalkatrészekre.
    Persze, lakás esetében is kell költeni rá, de ez egészen más jellegű, itt 10 éves az időtáv.
    A fentiek miatt jelentősen befolyásolhatja a képletet a meglévő vagyon (önrész) értéke, a finanszírozás típusa, a rezsi, az állapot, a technológia amivel épült, stb.
    És ugye bejön még a hitel, a kamat, az érték várható változása, a jövedelem várható változása, az infláció, stv.
    Mindegy, gondolkodtam, szóval itt lehet, hogy mégsincs olyan univerzális huvelykujj-szabály, mint a kocsik esetében :)

    Ui. látom, Bandus jól keres :)

    most nem panaszkodom kivételesen, jól alakultak a dolgok a nyáron. viszont ennek ellenére is marha nehéz elindulni egyedül a 0-ról, szülői segítség nélkül, teljesen önerőből. főleg, hogy eleddig nem is folytattam túlzottan felelős gazdálkodást és a pénz kifolyt a kezem közül, de nem tudom megmondani hova :) szóval olyan túlzottan sok megtakarítással nem igazán rendelkezem.

Új hozzászólás Aktív témák