Új hozzászólás Aktív témák
-
Viszlát
addikt
válasz
parandroid
#56514
üzenetére
Jelenleg egy olyan eltúrt, pénzorientált világban élünk (és változásra zéró esély van), hogy a realitás az, hogy a humánközpontú hivatások jelentős részénél komoly áldozatokat kell hozni. Ez nyilván úgy ahogy van nem jó, de aki ilyen irányba akar mozdulni annak ezzel igenis tisztában kell lennie és úgy döntést hozni.
Egyébként lehet, hogy én mozgok rossz körökben, de egyetlen emberről tudom, hogy tudatosan választotta a tanári hivatást és valódi odaszántsággal űzi a szakmát. Látszik rajta, hogy imádja amit csinál lassan már 20 éve, képzi, fejleszti magát, szervezkedik. Másodállásban egy magán oktató cégnél dolgozik felnőtt átképzésben, tehát még azt is meg tudta oldani, hogy hivatáson belül egészítse ki a jövedelmét, legálisan. De ő tényleg kivétel, egyébként meg az ment tanárnak/szociális munkásnak/nővérnek akinek ötlete sem volt, hogy mit kezdjen magával, vagy gyatrák voltak a tanulmányi eredményei aztán oda meg úgyis bárkit felvesznek.
Egészen pontosan egy embert ismerek, aki a hivatását választotta és nem panaszkodik. Többször beszélgettem vele erről, hogyan rendezte le magában az évek során, hogy nem lesz új autója soha, sem nyaralás a Riviérán, stb. Mindezek mellett az egyik legboldogabb, legteljesebb életet élő ember akit ismerek, miközben az egész felnőtt élete arról szólt/szól, hogy másokon segít, sokszor erején túl is. És hálás mindenért, hogy van egyáltalán bármilyen autója is és fenn tudja tartani, hogy nem éhezett soha életében, hogy talált egy nőt akivel már 43 éve szeretik egymást, hogy egészségesek a gyerekek, hogy fedél van a feje fölött, sorolhatnám napestig. Csupa olyan dolgok amik mellett a legtöbb ember szó nélkül elmegy és természetesnek veszi. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy a legtöbb pénz amit valaha megkeresett havi 145e forint.
Új hozzászólás Aktív témák
- Precision 3571 27% 15.6" FHD IPS i7-12800H RTX A1000 32GB 512GB NVMe magyar vbill gar
- Dell és HP szerver HDD caddy keretek, adapterek. Több száz darab készleten, szállítás akár másnapra
- BESZÁMÍTÁS! Nintendo Switch OLED 64GB játékkonzol garanciával hibátlan működéssel
- Gamer PC i5-8400 RTX3060 12GB 16GB RAM Windows 11 Pro
- Samsung Galaxy Tab S9 FE 256GB, Wi-Fi, 1 Év Garanciával
- Samsung Galaxy S22 / 8/128GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- BESZÁMÍTÁS! Gigabyte Z790 I9 13900K 32GB DDR5 1TB SSD RTX 4080 Super 16GB Lian LI LANCOOL 207 750W
- Használt iPhone 13 felvásárlás gyors, korrekt, biztonságos
- Dell 14 Latitude 5430 FHD IPS i7-1255U vPro 4.7Ghz 10mag 16GB 256GB Intel Iris XE Win11 LTE Garancia
- Macbook Pro M3 Max 14" - 36 GB/1TB/ 27% ÁFÁS!
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Central PC számítógép és laptop szerviz - Pécs
Város: Pécs

