Aktív témák
-
tildy
nagyúr
Ha már barátok...Tegnap este kicsit magamba szálltam, és elgondolkodtam...Magamon.
Eszembe jutottak tsibe szavai, mér régről, meg nagyon sok minden más.Rájöttem, hogy az , ahogy itt a ph! fórumán eleinte vieselkedtem- hogy is mondjam igy utólag- kínos.Sőt egyáltalán milyen már...
Rájöttem viszont -és ez a lényeg- az okára.
Engem anno 6 évesen anyémák elszakítottak egy közösségből (elköltöztünk), és utána sehova sem sikerült igazán beilleszkednem.Éppen ezért mindig akartam valahova /valakikhez kötődni.Sajnos elég hülye módját választottam annak is, hogy ti befogadjatok/elfogadjatok(fénykép).
Ált. iskolában általános csúfolódásnak voltam kitéve a szemüvegem miatt, meg egy rokonom miatt.talán erre lett reakció az, hogy ezt ellensúlyozandó, próbáltam a középpontba kerülni, akármilyen áron:(
Gimiben sem volt szinte egy igazi barátom se, sőt a srácok se bírtak + a lányklikkekből is kimaradtam.Persze ez lehet az én hibám, de kifejezetten utáltam vihorászni, stb.
Aztán lett egy 3 éves kapcsolatom, ahol az akkori párom tipikusan a régimódi férfi dirigál-nőnek meg kuss a neve módon volt el velem.(hülye voltam, hogy vele maradtam.) Persze amíg vele voltam, szintén baráti társaság 0.
Aztán megismertem a jelenlegi barátom, szerencsére mellette, ha nem túl sok havert , de egy jó kis baráti társaságot szereztem.Sajnos ebben a baráti társaságban is ment a széthúzás...(Goások)
Aztán jöttetek ti.Mint mondtam elég hülyén viselkedtem, de remélem az elmondottak fényében ezt meg tudjátok bocsátani nekem.Úgy érzem , hogy ti befogadtatok magatok közé, és jól is érzem magam itt.
Ha nem így lenne , akkor most szóljatok, vagy kérlek hagyjatok meg ebben a hitben.
Köszönöm hogy elolvastátok e kis szösszenetem...
Aktív témák
- Samsung Galaxy S25 Ultra 12/256gb (Jetbalck) - Újszerű, PITAKA tokkal, akár beszámítással
- i5-9600KF + ASUS PRIME Z390-P (RAM nélkül)
- MSI A850GF 850W Gold PCIe 5 Atx 3.0 12VHPWR Tápegység
- 4K Gamer PC (Ryzen 9 7950X3D, RX 7900 XTX, 64GB DDR5)
- Samsung Galaxy A35 256GB,Használt,Adatkabel,12 hónap garanciával
- 27% - NZXT F120 RGB 3PACK White Ventilátor + kontroller
- Sony Xperia 10 VII Turquoise 128GB használt karcmentes 6 hónap garancia
- Raktáron lévó 1851-es lapok! Garanciás termékek! Részletfizetésre is!!! ÉRDEKLŐDJ!!
- HIBÁTLAN iPhone 15 Pro 128GB Natural Titanium -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4401
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7500F 32/64GB DDR5 RTX 5060 8GB GAMER PC termékbeszámítással
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
