Új hozzászólás Aktív témák
-
Baltazár123
őstag
Ez nem is feltétlen a tuning kérdése, hanem egy PC-be megvesz az ember egy normális házat, tápot, háttértárat, ventiket, akkor ezekkel már tud tovább menni és nem kell a teljes gépet cserélni, hanem alkatrészenként. Persze, hogy megéri-e az egy másik kérdés, mert sokszor így lesz drágább és ha benézett valamit az ember, akkor a kokmpatibilitással is lehetnek gondok.
Henri Cavill mesélt erről, aki közismerten gémer is, hogy a PC építés olyan, mint a legó csak felnőtteknek. Jó szórakozás és amikor bekapcsolja az elkészült gépet, jó eséllyel nem csapja le az áramot a házban
(viccelt, természetesen).
Meg előny lenne az is, ha elszáll mondjuk a RAM, akkor nem kell a teljes gépet cserélni, bár mostanában a ram árak egyre kerekebbek
A gond csak azt szokott lenni, hogy nincs csere alkatrésze az embernek, akkor viheti szervízbe, ahol meg elkérik az összeget a bevizsgálásért. mosógép, hűtő, tv már nem is tudom milyen régen javíttattam ezeket. Mert a mesterembör elviszi az új árának a felét is akár és ki tudja utána meddig megy még el a javított gép.
PC-nél (minipc-nél lehetséges) vagy laptopnál is persze a forrasztott alkatrészek járnak hátránnyal, de a felhasználók nagy része amúgy se tudna vele mit kezdeni. Se tudása, se pót alkatrésze nincs, hogy teszteljen.
-
ben2
aktív tag
Nem hiszem, hogy ez alapvetően a kontrollról szólna.
A PC-t eredetileg egy irodai, tartalomgyártó eszköznek szánta az IBM a 80-as években. Azért tervezték modulárisra (aminek a sikerét köszönhette), hogy az eltérő céges igényekhez ne kelljen különböző termék típusokat gyártaniuk. A klónok miatt viszont az IBM PC-ből hamar Intel/Microsoft PC lett és a Windows monopóliumnak köszönhetően a felhasználás a 90-es évek közepétől a 2000-es évek elejére kiegészült a consumer tartalomfogyasztással.
A mobil informatika berobbanásával ez a tartalomfogyasztás funkció jelentősen visszaszorult, ezért ma már consumer szinten a desktop PC kb. olyan, mint az autóknál a tuning: rétegigény a specializált termékek piacán.
Így nem csoda, hogy ha bármilyen turbulencia keletkezik (akármi miatt) a PC alkatrészek piacán, akkor a consumer tartalomfogyasztó réteg érzi meg a leghamarabb, mert már egy ideje amúgy is ők a legalacsonyabb prioritás.
A mindent alaplapra forrasztott, zárt, ARM-os design ennek már csak a következménye. Ha a mainstream eltolódik az all-in-one termékek irányába a tuning kárára, akkor értelem szerűen a gyártók is elsőnek a modularitást áldozzák be az optimalizálás oltárán. -
Tin
veterán
válasz
Varázslóó
#496
üzenetére
Itt leírtam, erős becsléssel durván a korábbi DRAM mennyiség 40%-a marad a piacon.
-
Varázslóó
őstag
Raktáron látjuk az árakat, de most pl barátom aki rà làt ilyenekre. Most 2 napja rendelt gépet. 96GB rammal... Mert ő látja hogy ez most csak rosszabb lesz. Most mindennek fel fog menni az àra, és ha vissza is menne picit. Ramhozkepest nem lesz drága a többi.
Tin : egyszerűbb lenne ha konzolon játszana mindenki. Plusz egy hatalmas válságot akartak valahogy... Hát valami alakul, csak nem tudtuk mivel lehet a lufit pukkasztani. Most lehet sejteni.
-
Baltazár123
őstag
válasz
hevepapa
#493
üzenetére
azt hiszem a pcworld írta, hogy most is indult egy bojkott. Ne vásároljunk ramot. Valószínűleg igaz, mert egy kommentben láttam zachnál is, hogy beszéltek a bojkottról, de még az ott kommentelők se értettek ezzel egyet és azt mondták inkább most vesznek, mint a későbbi várható magasabb árakon. szóval egy erőtlen kísérlet most is volt, a karaván meg halad tovább a magas árak irányába
-
pengwin
addikt
válasz
Varázslóó
#489
üzenetére
A PC-vel nem az a baj, hogy "tudsz kártékonykodni", hanem az, hogy a cégek szemszögéből túl sok kontrollt hagy a kezedben. A modularitás miatt sokkal gazdaságosabb javítani, fejleszteni, és nem lehet annyira lezárni, mint akár egy laptopot.
Igen, már a laptopok is jobban le vannak zárva, mint egy igazi PC: majdnem minden forrasztott, tipikusan 0-hoz konvergál az UEFI funkcionalitás, és az előretelepített Windows-t gyakran nem is lehet maradéktalanul kiírtani a modern gépekről, mert bizonyos dolgokat az alaplapod tárol (nem csak a licencet).
Nem véletlenül erölteti a picipuha is ezt az ARM-es szennyet immár ki tudja, hanyadik alkalommal: a cégek egy sokkal zártabb platformot akarnak a PC helyett, hogy hatékonyabban tudják ráerőszakolni az emberekre a teljesen mesterséges frissítési és vásárlási kényszert. ARM-es forrasztott e-hulladékon még OS-t se fogsz tudni cserélni, ha a gyártó nem méltóztat rendelkezésedre bocsátani drivereket vagy device treet.
-
hevepapa
őstag
Hát ja. A piacgazdaság már csak ilyen. Azt termelik a cégek amiből a legnagyobb profitjuk van. Ha a szerverfarm kiszolgálás sokkal nyereségesebb akkor a consumer részleg háttérbe szorul. De ha nagyon őszinték akarunk lenni: ez teljesen logikus és észszerű lépés is tőlük. A cég eredménye szárnyal, a részvényesek boldogok, a CEO megkapja az x tízmillió dolláros bónuszt.
Senkit sem érdekel a DIY piac nyomorúsága.
Volt a bányász időkben egy gamer bojkott felhívás az Nvidia ellen. Az Nvidia kicsit sajnálkozott és nagy ívben tett rá.
Sajnos a kis vásárlók mindig a f.sz rossz végére kerülnek. Részben a saját butaságuk miatt. A W10 vs. W11 hisztiben tudok olyanról aki csak azért vett új gépet mert neki a legmodernebb op. rendszer kell. Igaz csak netezni használja.... -
ddekany
nagyúr
válasz
Varázslóó
#489
üzenetére
Biztos vagyok benne hogy ez előre kitalàlt dolog.
Talán túl konspiratívan hangzik így. Ők döntöttek úgy, hogy inkább a nagyobb hasznot hozó AI-os vásárlókra fordítják a gyártó kapacitást (no shit...), és aztán nyilván leszervezik, hogy egyéb szegmensekben kialakuló hiányból hogyan lesz legnagyobb bevételük. Ettől még a gyökér ok (AI...) valószínűleg igaz.
Mert alaplapok is mennek szépen fel.

Melyikeknél? Én néztem párat, és nem látok ilyen tendenciát. (Még AM4-nél sem, aminél számítanák erre, ahogy áttevődik rá AM5-ről a kereslet.) Meg miért lenne ez... Aki most vesz gépet, annak úgysem számít a pénz?

-
Tin
veterán
válasz
Varázslóó
#489
üzenetére
És az miért jó az alaplap, táp, ház, CPU, VGA és egyéb gyártóknak, ha kinyírják a konzumer PC piacot? Akkor nem tudják eladni a termékeiket a végfelhasználóknak, maximum csak a nagy cégeknek egyedi szerződések alapján, de ők meg minek vennének "ASUS" gyártmányút bármiből, ha akár házon belül vagy brand nélküli céggel is legyárthatnak több[tíz|száz]ezres tételben az egyedi alaplapokból?
Amiről ti beszéltek, az a klasszikus PC vége, amivel megy a kukába gyakorlatilag az összes gyártó, aki nem érdekelt a laptop piacon, de a laptopból is tudsz "kártékonykodni", szóval akkor mi is a cél?
Érteni akarom, mert nem te vagy az első, aki felveti ezt az összeesküvés-elméletet.
-
ddekany
nagyúr
válasz
ecaddsell
#486
üzenetére
Megy a rohanás a generic AI felé, de az emberi agy nem kicsit hatékonyabban tudja ezt, azaz valami most nagyon rosszul csinálunk.
Erősen vitatható. Leginkább persze mert nincs is még jó generic AI, így ki tudja pár év múlva hova érnek el, és az mennyit fog fogyasztani. De a másik, hogy ha egységnyi hasznos kimenetre vetítve nézed, akkor az van, hogy egy ember nem csupán egy munkavégző agy egy befőttesüvegben, azaz rengeteg dologra "pazarol" energiát a munkán kívül, hiába hatékony gép az agy.
De vannak próbálkozások más megközelítésű hardverre is, mint pl. a Thermodynamic Computing lehet hogy fontos lesz itt. Sok év múlva...
-
Varázslóó
őstag
Én pár éve pár helyen írtam is hogy az a lényeg hogy a pc ki legyen szorítva. Mert pc ről tudsz kartekonykodni. Egy konzoltól nem. Ram elvileg 50% fog már csak felmenni.
(Év végéig) Biztos vagyok benne hogy ez előre kitalàlt dolog. Mert alaplapok is mennek szépen fel.
-
ben2
aktív tag
"Sajnos azóta kb mindenhol kiirják hogy az árváltozás joga fenntartva"
Mert a törvény megengedi.
Egy supermaketben is annyiért kell adniuk az árut, amennyiért ki van írva. Nem tagadhatják meg az eladást vagy emelhetik az árat a pénztárnál. Ha rajtuk múlna ők is fenntartanák az árváltoztatás jogát, csak egy üzlet belső szabályzata nem írhatja felül a törvényt. Na ugyanezt kellene alkalmazni a webshopokra is. Ráadásul nem is lenne nehéz. Ha pár próbavásárlás után a nyakukba vernének pár tízmilliós bírságot, a gagyerák webshopok háromnegyede pár hónapon belül földbe állna és letisztulna a piac. -
ddekany
nagyúr
válasz
HUN_Sector
#480
üzenetére
vagy a kínaiak
Az nagy kínai DRAM chip gyártó a CXMT, és pont most novemberben demózták a DDR5 chipjeiket. Szóval ők még csak most lépnek be DDR5 korszakba, aztán kihozatalt, főleg ha gyors RAM kell, még ki tudja... Optimista becslés, hogy 2026 második felére lesz PC-be való modul, akár Kínán kívüli piacot célozva. De gyártó kapacitásuk kicsi a SK Hynix meg Samsunghoz képest, szóval egyenlőre nem sokat fog segíteni a hiányon. Viszont gyorsan növelik.
-
ecaddsell
senior tag
Mennyit fizethetnek a szerverparkot építő cégek, ha megéri full feladni a konzumer szegmenst....
Sokkal érdekesebb kérdés, hogy hol fognak ezek az AI cégek akkora értéket teremteni, hogy mindez megérje.
Nemcsak a consumer cégeket teszik tönkre, hanem globálisan elszívják az erőforrásokat. Pl. akkora villamos energia igénye van, hogy idővel ez az energia árában is meg fog nyilvánulni.
Lesz max. 2-3 sikeres AI cég, a többi meg összekupacolt nem kevés elektronikai szemetet. A méregdrágán megvásárolt cuccok (nemcsak RAM) jó esetben állnak kihasználatlanul vagy alacsony kihasználtsággal.Megy a rohanás a generic AI felé, de az emberi agy nem kicsit hatékonyabban tudja ezt, azaz valami most nagyon rosszul csinálunk. Lehet ez a most eléggé tisztán bináris ITs megoldás nem nyerő itt? (Csak költői kérdés volt.)
Szinte biztos vagyok benne, hogy itt is idővel a cél HW lesz a nyerő, mert ami most van láthatóan (akár a RAM igényből) elég rosszul skálázódik... -
Cassi
őstag
A Micron 2026-ban megszünteti a Crucial márkanevű, kliens végfelhasználóknak szánt memóriák forgalmazását, és csak a szerverekkel foglalkozik majd. Egy újabb tőrdöfés a memóriapiacnak, és további áremelkedést válthat ki.
-
Tin
veterán
válasz
HUN_Sector
#480
üzenetére
Hát azok a ramok nem lesznek valami versenyképesek akkor.
-
-
Tin
veterán
válasz
HUN_Sector
#478
üzenetére
És ki gyártja le a RAM chipeket hozzá? A Micron?
-
HUN_Sector
őstag
Oké, gondolkodjunk nagyban egy kicsit.
Van egy cápa, hívjuk nvidiának. Nvidia nem tud eladni a szükséges mértékben vga-kat az emelkedő árak miatt. Nvidia látja, hogy ez neki rossz. Nvidia van akkora szereplő, hogy fix emberek ugráljanak neki a samsungnál és az sk hynixnél.
Szóval nvidia mondhatja, hogy b*sszátok meg, most már ramot is piacra fogok dobni, különben a részvényesek valagba rúgnak. Samsung és kis barátja ezen csöppet hőbörög, de tudja, hogy ez a cég nélkül ők is rosszul jönnek ki a dologból.
S várhatóan Nvidia megemeli háromszorosára a rendelésállományt, mert simán van olyan alkupozíciója, mint senki másnak a piacon. S nvidia elkezd ram stickeket piacra dobni...
B verzió: beleér a bilibe a kezem
-
Tin
veterán
Ha valakinek kellene még laptop RAM, akkor itt egy:
Volt kit is 132€-ért, de az 2 napja elfogyott. De igazából ebből 2 stick is valószínűleg jó lesz dualban.
-
gejala
őstag
Ez nagyon gáz lesz. Nem csak a drágulás miatt. Laptopokban egyedül ők rakták bele RAM-ba az összes köztes JEDEC profilt (pl. 2400, 2666, 2933, 3200 mind benne volt). Most így megint vadnyugat lesz ott. T500 is egyik legjobb laptop SSD.
Szerencsére én még idén vettem Crucial DDR5-t, úgyhogy ebben az évtizedben még jó leszek, aztán DDR6-nál meglátjuk, ki maradt talpon.
-
Tin
veterán
válasz
Kalacskepu
#471
üzenetére
A Samsung pedig mindig éhes, és gyanítom, hogy a szemetet fogja a PC piacra adni, illetve méreddrágán a tuningot. A Hynix is.
A mai RAM árak olcsók lesznek hamarosan.
-
-
Tin
veterán
válasz
Kalacskepu
#469
üzenetére
Mennyit fizethetnek a szerverparkot építő cégek, ha megéri full feladni a konzumer szegmenst....
-
-
Tin
veterán
Ide is: Micron to Exit Crucial Consumer Business, Ending Retail SSD and DRAM Sales | TechPowerUp
A Micron bejelentette, hogy kiszáll a konzumer RAM+SSD bizniszből. 2026 február végéig szállít.
Asszem ami ma drága, holnap olcsó lesz.
-
ddekany
nagyúr
válasz
Baltazár123
#459
üzenetére
Kevés kezd lenni a DDR4, mivel kivezetik már a gyártásból. De ezt súlyosbítandó, a mostani árak mellett gyanítom, hogy akinek nem halasztható az új gép, az gyakran DDR4-es konfigot vesz, hiszen olcsóbb a RAM (még...), és majdnem fele az alaplap és CPU is, miközben értelmes sebességet kapsz (pl. Ryzen 5600, vagy 5700). Normális körülmények közt, amire készültek (gondolom), a legtöbb új gép DDR5-ös lenne.
-
pengwin
addikt
Itt elég nagy a fogalomzavar.

Nem a termék a bűncselekmény elkövetéshez használt eszköz (ha téged késsel kirabolnak, akkor a kés a bűnelkövetéshez használt eszköz, nem a pénztárcád, amit elvettek tőled). Jelen esetben a bűnelkövetéshez használt eszköz lehetne a cégek kommunikációs infrastruktúrája, vagy mondjuk a céges repülők, amivel Don CEO-ék elmentek a kartell-konferenciára.A kereskedelmi lánc nem felelős a gyártók törvénytelen magatartásáért, kivéve ha mondjuk valamelyik nagykert is bevonták a buliba azzal, hogy pl. lassítsa a logisztikai lánc működését további árfelverési céllal. Ha mindenki csak zsigerből árat emelt (gyanítom ez nem is feltétlen manuálisan történt hanem az árazó algoritmusokat kiakasztotta a hirtelen sokszorosára ugró megrendelésszám), akkor azért nem veheted őket elő - túl sok szereplős a kisker piac, hogy ez tényleg kartell legyen az ő oldalukról. Sokkal egyszerűbb és ésszerűbb a mindössze 3 szereplős DRAM gyártó részt gyanusítani, tekintve, hogy ezek a cégek "bűntetett előéletűek" mint ahogy ezt már többen is írtuk.
A kereskedelmi láncon keresztüli hatósági árkontrollos intézkedéses ötleteket hagyjuk, mert ez ilyen narancsos kommunizmuson szocializálódott rossz magyar reflex. Nem működik, és pont ugyanolyan jellegű piactorzító hatása van, mint most a RAM gyártók magatartásának - csak a másik irányba. Ezzel legfeljebb annyit lehetne elérni, hogy bizonyos piacok ilyen esetben árú nélkül maradnak (mert az ársapka miatt nem éri meg oda szállítani), vagy egy általános áremelkedést idézel elő, hogy a kiesett bevételt más termékeken hozzák be a forgalmazók.
Meg melyik versenyhivatal foglaljon állást egy nemzetközi ellátólánc tagjaival szemben? 8 nap még a joghatóság megállapítására se nagyon lenne elég.#459 Baltazár123
Mondjuk a DDR4 árazását biztosan a pánik mozgatja, mert egyébként a win11 miatt meg DDR5-re váltás miatt (ilyen árak mellett is vannak, akik váltanak) elméletben generálna valamennyi felszabaduló memóriát és párhuzamosan ott van még a lassan, de folyamatosan csökkenő igény is.
Ez egy tök logikus feltételezés lenne, ha közben a DRAM gyártók nem csökkentették volna a DDR4 gyártókapacitásukat az igyények csökkenésénél jóval nagyobb mértékben.
Egyébként a Win11 25H2 kompatibilis hardverek jelenleg 8. gen Intelnél és talán Ryzen 2000-nél kezdődnek, vagyis elég sok, még kurrensnek számító platformnak lenne szüksége a DDR4-re. Főleg, hogy mondjuk egy 8. gen Intel gép egyik legnagyobb potenciális hiányossága a Win11 hardverigénye miatt kevés RAM lenne - akkoriban még sok 8GB-os gépet adtak el, ami szerintem már kevés a kényelmes napi használathoz.
-
Tin
veterán
Nekem két hét keresgélés és akciófigyelés után sikerült tegnap végre vennem egy ram kitet, ami raktáron van, és szállítható, és jó áron (169€). Ezek közül a feltételek közül eddig mindig csak az egyik teljesült.
Az a megdöbbentő, hogy ez a RAM kb a Crucial Vengeance hasonló modellje alatt volt, ami a 90-100€ ársávban mozgott "rendes" áron, a Crucial meg kb 10%-al alatta. Szóval a vásárlási ár a "rendes" árnál 70%-al volt magasabb, és egy pillanat alatt elkapkodták a készletet. Ott a fenti linken a gyártói ára: 414€
De itt az árukereső oldala is, ma az iponnál 178 391 Ft, de ez is 2 hetes szállítással!Ha megérkezik, lemondhatnám a másik 8 Amazonos rendelésem különböző kitekről, amik mind jövőbeli (január, február, van ami május) szállításúak, cserébe viszont még ennél is jobb áron ("rendes" ár + 30-40%), de komolyan elgondolkoztam rajta, hogy még ha csak a felét is szállítják ténylegesen ki a megrendelt áron, ha lemondanám, akkor ők eladnák azt a napi áron, ami a rendelési ár duplája vagy még több.
Na mindegy, még gondolkozom rajta. Remélem ez megérkezik, és akkor annyival beljebb vagyok.
-
Baltazár123
őstag
Márciusban vettem alzákoknál 2x16gb ddr4 memóriát 23e pénzért, kingston fury beast black. Most 80e ugyanaz. Mondjuk a DDR4 árazását biztosan a pánik mozgatja, mert egyébként a win11 miatt meg DDR5-re váltás miatt (ilyen árak mellett is vannak, akik váltanak) elméletben generálna valamennyi felszabaduló memóriát és párhuzamosan ott van még a lassan, de folyamatosan csökkenő igény is. Nade ahogyan a tőzsdén se lehet igazán okos senki, amikor mánia van, így a ramok esetében se érvényesül a logika.
-
ddekany
nagyúr
Iponnál 1-2 hét alatt a legolcsóbb DDR5 2x16GB 6000+ felkúszott kb 85e-ről immár 144K-ra. Árúkeresőn még vannak kósza olcsóbbak, de ez szerintem jobban reprezentálja, hogy mi lesz hamarosan, ahogy az aktuális legolcsóbbat folyamatosan felvásárolják a spekulánsok. Ráadásul nyilván a legtöbb majd csak ül rajta, nem árúsítja, remélve, hogy pár hónap múlva sokkal drágábban eladhatja. Szóval ami van RAM, azt is túszul ejtették. Na ebből lesz a szép hiány!

-
D55
senior tag
Na igen, ezen a területen is nagyon érik rendet rakni. A fő probléma egyébként szerintem itt az is, hogy rettenetesen felhígult a kereskedelmi szektor és alig van már nyoma annak a bizonyos szakmai kultúrának, ahol ugye a "Vásárló" szót tulajdonnévként, nagy kezdőbetűvel írják... Pedig enélkül a kereskedő, mint társadalombeli szerep gyorsan ledegradálódhat ám a felbecsülhetetlen jótevőből a kapzsi, mindenáron kerülendő élősködő szintjére (ha az általuk hozzáadott értékeket - lokális készlet- és árstabilitás - ennyire látványosan leszarják produkálni).
(Disclaimer: 4 nagyszülőmből 2 a kereskedelemben dolgozott annak idején középvezetőként és a távolabbi rokonságomban a mai napig több kis és nagykereskedelmi cég tulajdonosai vannak, tehát marhára nem kintről ugatok!)
-
ben2
aktív tag
Valójában már az is sokat javítana, ha csak olyan terméket szabadna árusítani egy webshopban, ami konkrétan az eladó tulajdonában van. Azaz nem a nagykerből kiküldetem a címre + hasznon + ÁFA és ha elfogyott, akkor bocsi, hanem amennyiért rákattintott a vevő a termékre, azt onnantól annyiért le is kell szállítani neki. Ha meg a cég egyetlen bejelentett dolgozója, az adminisztrátor kiscsaj véletlenül egy nullával elírja az árat, akkor annyiért.
-
D55
senior tag
Ha ilyenért leültethetnek vezetőket, akkor ez nyilván bűncselekménynek kell, hogy minősüljön. Onnantól viszont a teljes kereskedelmi lánc is bajba kerülhet elvi szinten, hiszen ebből kiindulva akkor bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközök forgalmazását valósítják meg gyakorlatilag.
Mindemiatt lehet annak lenne így érdemi visszatartó ereje, ha ennek az ésszerű logikának a széleskörű érvényesítését, illetve a jogkövetkezmények szélesebb körű kikényszerítését a versenyhivatalok deklarálnák és a kereskedőktől is ezzel onnantól fogva egy sokkal felelősségteljesebb árkontrollt ösztönöznének (biztosítva mondjuk hozzá olyan, a kisebb szereplőket védő jogokat, hogy pl. a nagykereskedelmi tevékenységet végzők legalább 60 napig érvényes árlistákat kell, hogy kiadjanak a szerződött kiskereskedő viszonteladóik felé és a forgalmazott termékeik körét érintően 5%-ot meghaladó váratlan készlethiány bekövetkezte esetén automatikus piacfelügyeleti vizsgálat indulna velük és a hiánnyal érintett termékek első európai forgalombahozóival szemben).
Persze ezek csak hirtelen ötletek, de abból indulok ki, hogy aki kereskedik, az nyilván észleli az árképzésben bekövetkező gyanús folyamatokat és ha az egy nyilvánvalóan kirívó mértéket meghalad, akkor elvárható tőle, hogy egy esetleges, a társadalmat széles körben megkárosító folyamathoz jóváhagyólagosan ne járuljon hozzá (hanem mondjuk ilyenkor legalább egy bejelentési kötelezettsége legyen a versenyhivatal felé és mondjuk a versenyhivatalnak meg 8 napon belül állást kelljen foglalnia, hogy az áremelkedés jóhiszeműnek elfogadható -e egy ismert vis maior helyzet miatt, vagy kiadnia egy kötelező érvényű határozatot, hogy a bejelentésben szereplő termék 90 napig milyen nagykereskedelmi áron számolható el - ennek a betartását pedig ugye onnantól a nagykereskedők által kiállított számlák adatszolgáltatásából figyelné az adóhatóság).
-
RAM piacot is lövik az oroszok?
-
Tin
veterán
Csak mondom, hogy nem igaz, hogy nem volt bizonyítva. És volt egy eset a Covid alatt is, de ott ejtették a vádakat, mert nem lehetett bizonyítani, és elindultak lefelé az árak.
DRAM price fixing scandal - Wikipedia
Most sem ússzák meg, ha volt összebeszélés. Persze sajnos 1-2 középvezető leültetése, meg egy bírság nem tántorítja vissza ezeket.
-
hevepapa
őstag
Ez a xupe egy putris, lehúzós banda. Legalábbis sok rosszat hallottam róluk. A weblapjukon ugyanez. A keresési eredménynél 289 ezer, ha rákattintassz a termék adatlapon 876 ezer., a fizzen 1 m 138 ezer. Na ne vicceljünk már bassza meg.
Az meg kifejezetten vicces, hogy ugyanez a RAM Romániában jellemzően 6-8000 lei (x75 Ft) - a 3000-es árat nem is említeném - az lehet valami kamu.

-
Benhill
őstag
Ezt mondjuk büntetni kéne ha valid, ha nem


-
pengwin
addikt
válasz
Baltazár123
#441
üzenetére
nincs bizonyítva, hogy kartelleznek, illetve pár esetben már rájuk olvasták
Cégeknél itt lenne az ideje elfelejteni az ártatlanság vélelmét, mert bizonyítottan csak visszaélnek vele. Itt meg ráadásul olyan cégekről van szó, akiket már bizonyítottan kartellezésen kaptak - ilyen esetekben még akkor is meg kéne b@szni az értintett cégeket, ha bűnismétlés gyanúja esetén nem tudják elég meggyőzően bizonyítani az ártatlanságukat.
-
ddekany
nagyúr
Az ismertebb AI-ra rámozdult cégek vezetőinek látszólag eszük ágában nincs megállni az adatközpont kiépítéssel, és a veszteséget újabb befektetések bevonásával pótolják. A befektetők persze lehet, hogy elbizonytalanodnak, de akkor majd gondolom jön az állami garancia nekik.
-
Cassi
őstag
Egy interjúban a bőrdzsekis nyafizott, hogy a piac nem értékelte eléggé az Nvidia legutóbbi negyedévét. Jó számokat hoztak, de a részvényár nem emelkedett. Valószínűleg már nem akarnak a nagyfiúk további billiókat tolni az AI-ba, hanem előbb valamiféle eredményt akarnak látni a felhasználóknál.
Azt is mondta, hogy utasította a részlegeket, hogy mindent is AI-val csináljanak. Már alig várom, hogy az AI okozta hibák hozzáadódjanak az eddigiekhez. -
Baltazár123
őstag
nincs bizonyítva, hogy kartelleznek, illetve pár esetben már rájuk olvasták, de ez ritka, viszont ha az ember megnézi, hogy mennyire együtt mozognak a PC alkatrész gyártók, akkor mintha a kartellezés tankönyvi példáját látnám. Csökkenő igény valóban mérsékeltebb árakat kéne jelenteni egy normális közgazdasági logika szerint, de ezek simán akkor egyeztetnek és mindegyik visszafogja a termelést és az árakat igyekeznek úgy beállítani, hogy a haszon megmaradjon.
A user meg már hozzá szokott amúgy is az emelésekhez, majd elfogadja ezt is. Az inflációs nyomásnak ez a legnagyobb rejtett veszélye, hogy olyanok is emelnek, akiknek amúgy nem kéne, de a vásárlók ilyenkor elfogadják a magasabb árakat. Lásd a nagy magyar infláció pár éve, amit még mindig szenvedünk. Voltak valóban indokolt áremelések és voltak olyanok, akik csak hozzá csapódtak és ha mindenki emel, akkor ők is, a vásárlók meg elfogadták a magasabb árakat.
-
ddekany
nagyúr
válasz
ecaddsell
#436
üzenetére
Ha a CPU + alaplap árából engednek annyit, mint amivel a RAM drágább lett, akkor szerintem lehet beszélni az emberekkel...
Hehe, francokat lesz ez, nyilván azok is drágábbak lesznek, mert mert mert... őőő... ha keveset gyártanak, akkor fajlagosan drágább nekik! Vagy nem tudom hogy, de érzem, hogy így fog kijönni a matek nekik, ha azokat is drágábban adják. -
ecaddsell
senior tag
https://wccftech.com/soaring-ram-prices-have-reportedly-halved-motherboard-sales/
Felkészül CPU és GPU (VGA). -
Varázslóó
őstag
-
ddekany
nagyúr
Mint másik helyen már mondtam, ha van mögötte egy valós ok, hogy túl kevés gyártókapacitás maradt a zsíros AI szerver megrendelések mellett, akkor max. kicsit később történt volna ugyan ez. De meglátjuk amúgy, milyen lesz a következő év, és ha így marad vagy romlik, azt aztán tényleg nehéz lenne cikkekre ráfogni.
-
-
Varázslóó
őstag
válasz
GreasyDollar
#428
üzenetére
Vagy túl gyakran cserélek gépet azért

-
Cassi
őstag
*pon.hu, Kingston Fury 32GB 6000CL30

Azt hiszem lassan kikapcsolják az árkövetést a webshopokban, hogy ne remegjen meg a kuncsaftok mutatóujja a Vásárlás gomb elérése előtt.
-
KROK640
nagyúr
Az egész pánik egy cikkel kezdődött, aztán ettől mindenki megijedt és vásárolni kezdett. Mindeközben mindenki más is lehozta a cikket, fokozva a pánikot, és most ott tartunk hogy lassan rosszabb a helyzet mint a cripto alatt VGA ügyben

-
GreasyDollar
kezdő
válasz
Varázslóó
#427
üzenetére
Nekem laptopban 2 is kipurcant, pár hónap különbséggel. Volt valami Z-s deszkám régen abban is a 4-ből 1 megadta magát. Szóval szerintem te szerencsés vagy, vagy nem sok gépet cseréltél még. Ja és régen a legjobb cuccokat vettem a gépeimbe. Amióta szarok már erre mert a jó cucc is tönkremegy max középkategória veszek, azóta nem volt ram problémám.( kop-kop-kop)
-
Varázslóó
őstag
válasz
Baltazár123
#425
üzenetére
Csak az a baj, ram az 80ev múlva is ram lesz... Ez semmi màsra nem igaz
én 1 rammot láttam meghalni az se az enyém volt. Egy jó minősegű azért bírja. Én most Corsair és Gskill párti vagyok. -
Baltazár123
őstag
válasz
Varázslóó
#422
üzenetére
figyelj, kenjék a hajukra a használtat annyiért vagy várják a balekot, én megrendeltem 21k-ért az új, dobozos rizsa 3600-t és ennyi. Használtan 10e körül lenne reális és régen ez volt a hüvelykujj szabály, hogy sok éves használt PC cucc az fele a mostani árnak nagyjából. Aztán utána meredek csökkenés, ahogy korosodik tovább. Egy 3600-as lehet akár 7 éves is.
A ramoknál is ez lenne a reális, a fél ár, sőt még tovább árnyalja ezt, hogy ramot én már láttam többet megpurcanni, mint processzort. Azaz a garancia még értékesebb. Igaz a többségét tudtam gariztatni. ipon kétszer is cserélt nekem. Procikkal én megúsztam, le is kopogom. Vga,psu, na azok is pusztultak az évek során. Használt VGA-t én ezért is skippelem, ha lehet, ráadásul sokszor alig olcsóbb, mint boltban akcióban az új.
-
Varázslóó
őstag
Hát, Facebookon van egy srác aki egyik fórumban azon mérgelődik hogy 3080 àra Amerikában 40ezerrel olcsóbb mint itthon. Mondjuk neki akkor vegye amerikàból
persze posta meg vàm után nem lesz annyi ..
hát én sem adnám el ugyan annyiba a vigyàzott Gamer kartyàmat mint amennyibe egy bànyàsz Vackot adnak.
nyugodtan vigyék az olcsó szutykokat
Amerika nagy piac tele bányász kártyákkal...
-
pengwin
addikt
válasz
Varázslóó
#422
üzenetére
Ahhoz nagyon alá kell vágjál a termék rendes bolti árának, hogy megérje tőled megvenni majd továbbadni.
A használtpiaci áraknak mindig a bolti alatt kéne maradniuk, de sokan azt hiszik értéknövelő tényező, hogy ők használtak (ki tudja milyen körülmények között) egy terméket.
-
Varázslóó
őstag
válasz
Baltazár123
#419
üzenetére
Az a baj, nem érdemes olcsón eladni. Mert csak megveszi akinek van pénze és eladja drágábban.
szóval persze van aki korrekt, de úgy is az veszi meg akik vadásszák a piacot.
mint a bànyàszatnàl.
-
ddekany
nagyúr
válasz
Baltazár123
#419
üzenetére
A plaimadár fogási próbálkozásoktól eltekintve mindig az új mostani ára, mínusz valahány %. De a használt vásárlás nem csak a pénz megtakarításról szól, hanem arról is (pár százalékunknál), hogy nem akarod növelni a fogyasztást.
A használt memória piac szinte azonnal felzárkózott. Új ára mínusz 30%, vagy ilyesmi. Persze most a HA teli van bontatlan pár hetes RAM-al, ami tehát nem használt, jóval kisebb réssel.
-
ben2
aktív tag
válasz
Baltazár123
#419
üzenetére
Ez szerintem úgy működik, mint a lakás piacon. Jön valami hangulati elem, ami extrémbe tolja a lakáshirdetéseket (kedvezményes hitel, csok, stb.), de ez nem jelenti azt, hogy maguk a lakások ennyiért is mennek el. Meghirdeti a 25nm-es putrit 40 millióért és eladja 19-ért, de ez már nem látszik a hirdetésen, csak hogy eddig 40-ért adták és már leszedték a hirdetést. Ami meg marad, az pont azért, mert annyiért nem tudja eladni.
Így ami reális áron megy, azt elkapkodják mert "gyorsan lecsapok a balekra hahaha", ami meg abszurd túlárazott, az sokági fenn marad, a többi pedig hozzá viszonyít: jah ha a 6 éves agyonbányásztatott vga-k 100 ezerért mennek, akkor az én megkímélt, első női tulajtól, böngészésre is alig használt kártyám is biztosan ér annyit. Aztán vagy lejjebb araszol az árral, amíg meg is veszik, vagy ő is az árfelhajtást erősíti. -
Baltazár123
őstag
válasz
MasterDeeJay
#415
üzenetére
Én amúgy a használtpiac logikáját se értem sokszor. A memóriákat most nem nézem, azokról nem tudok nyilatkozni, mert nekem elég a ram, ami van, eladni meg nem akarok, de mondjuk processzorokat néztem. Példának egy ryzen 5 3600 normális kiskerben 20-23e forint a dobozos vatta új garival és akkor mondjuk FB-on vaterán az újakat árulják noname akárkik akárhova szóló garival 24-35e-ért, a használtak meg nagy szórással kb 17-28e pénz. Ki az az eszetlen, aki vesz haszáltat ennyiért? Ilyen kisker árak mellett 15e vagy inkább még lejjebb kéne legyen a normális ár egy sok éves használtért.
Ennyi balek lehet? A memóriákkal is ez lesz, hogy "felzárkózik" a használtpiac.
-
Varázslóó
őstag
válasz
HUN_Sector
#416
üzenetére
Az a baj az olcsó márkákkal mint a Manli pl hogy a Vram chip a folyamatos terhelést nem bírja. Szóval munkára és komolyabb terhelésre nem jó az olcsóbb vram os VGA.
Ezért is drágább az Asus, MSI, gigabyte márka. Nem csak a márkát fizeted meg. Szóval tuti jó az olcsóbb márka is, csak nem folyamatos igénybevételére.
Amúgy amióta evga kilépett a VGA piacról érezhető a minőseg romlás a gyàrtoknàl. Nem a kilépés miatt, hanem az Nvidia elvárásai amik miatt evga kilépett. Persze nem a Rog Astral meg Suprim X re gondolok.
-
HUN_Sector
őstag
A kínai (inc. hongkongi) mainstream termékek nem is feltétlenül rosszak, mivel az OEM gyártók egy része náluk van. Volt egyszer egy Manli vga-m (aki nem ismeri, keressen rá hogy hányadik gpu designer a világon), halk, csendes, remekül összerakott kártya volt. Csak mivel idehaza nem ismerték a márkát, eladni volt nehéz.
Simán fel tudják futtatni a memóriagyártást is, no meg a processzorral is szépen fejlődne. Ha utóbbival már elérik azt, hogy csak 2-3 évvel maradnak majd le Taiwantól, az Usa-tól, akkor már kialakulhat egy jó árverseny.
-
Én úgy döntöttem ki is használom a helyzetet azaz a filléres kínai ramokból egy kitet eladok mert végülis el tudok lenni 2x16GB-al is. Ez volt emlékszem a bányászláznál is, na akkor több százezret szedtem össze adokveszekkel.
Most úgy vagyok vele hogy videókártyából is messze túllőtem az igényeimet (7900XT) mivel csak fullhd 60hz amire használom régi címekhez amihez elég lenne egy fele ilyen erős is, szóval azon is optimalizálnom kell kicsit.
Néha elszáll az agyam és jóval erősebb hardver veszek mint amire valójában szükségem van...azaz mindíg
Aztán ha csillapodik a piac talán egy-két év múlva akkor esetleg veszek még ramot ha szükséges. Nagyon rég volt már hogy csak 32GB ramom volt. 10+ éve
Azt el tudom képzelni hogy kínaiak nekiállnak gyártani vagy megoldják valahogy és onnan ismét lehet olcsón ramot venni. -
F.B.I.
veterán
Építek ismerős srácnak egy új gépet, RX 9060 XT mellé…..szerintem így mar nem is drága a memória
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy Watch7 - kötelező kör
- Projektor topic
- Diablo IV
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Gyártófüggetlen H170/Z170 (LGA1151) alaplapok topicja
- sziku69: Szólánc.
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Luck Dragon: MárkaLánc
- Milyen autót vegyek?
- További aktív témák...
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 9800X3D 64GB RAM RTX 5080 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Apple Watch Series 10 46mm Jet Black használt karcmentes 100% akku garancia 2026.10.26.-ig
- GYÖNYÖRŰ iPhone 11 128GB Black-1 ÉV GARANCIA -Kártyafüggetlen, MS4360, 100% Akksi
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i5 12400F 16/32/64GB RAM RX 9060 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- Beszámítás! Apple iPad 9 (2021) Wifi 64GB tablet garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
(viccelt, természetesen).
Nem gyenge na...
Szóval akkor lényegében maradni fog a Samsung illetve SK Hynix, hacsak nem jön valami új memóriagyártó.

De itt az 



fő bank csődbe megy, a bejelentés után meg napkitörés miatt. Minden generátor és transformátorok tönkre mennek.


nyugodtan vigyék az olcsó szutykokat
