Új hozzászólás Aktív témák
-
tildy
nagyúr
Na itt egy kis cigg a dohányzásról, hogy az is ugyanarra a csoportra hat, mint némely drogok.Forrás: origó
''A kellemes érzések kémiai rendszere
A kellemes érzések kialakításában fontos szerepet játszó egyik vegyületcsoport az agy által termelt, belső eredetű (endogén) opiátok. Ezek a vegyületek a pozitív érzelmek fokozásában, a fájdalomérzet csökkentésében és a jutalmazás érzetének kialakításában vesznek részt. Ez ugyanaz a kémiai rendszer, amelyre a heroin és a morfium (szintén opiátvegyületek) is serkentőleg hatnak.
A Michigan Egyetem kutatói két kisebb csoportot hasonlítottak össze. Az egyik csoportban olyan fiatal férfi dohányosok voltak, akik körülbelül napi egy doboz cigarettát szívnak el, a kontrollcsoport pedig kizárólag nemdohányzó férfiakból állt. A kutatók a pozitron emissziós tomográfiának (PET) nevezett képalkotási eljárást használták vizsgálataikhoz. Ennek segítségével képesek voltak lépésről lépésre követni az endogén opiát-rendszer aktivitását.
Annak érdekében, hogy meghatározható legyen a nikotinnak az opiát-rendszerre gyakorolt hatása, a kísérlet résztvevői előbb egy speciális cigarettára gyújtottak rá, ami szinte semennyi nikotint nem tartalmazott, és csak ezt követően szívtak el egy ''rendes'' (niktontartalmú) cigarettát. A résztvevők a vizsgálatok előtt, közben és utána folyamatosan értékelték, hogy mennyire érzik magukat ellazultnak, élénknek, levertnek vagy idegesnek, és azt is feljegyezték, hogy mennyire vágyakoznak a dohányzás után.
Miután a személyek elszívták a két nikotinmentes cigarettát, a felvételeken enyhe változások mutatkoztak az agy opiátjainak áramlásában. Viszont miután tartottak egy húszperces szünetet, és rágyújtottak a nikotinos cigarettára, az opiátok szintjében drámai változásokat lehetett felfedezni. Az agynak azon a részén, amely az érzelmek feldolgozásában játszik szerepet, az opiát-rendszer aktivitása csaknem 20 százalékkal növekedett. Ez azt jelenti, hogy a dohányzás során jóval nagyobb mennyiségben szabadultak fel az endorfinok és enkefalinok, mint előtte.
Azonban ennek az ellenkezője is igaznak bizonyult az agy több más területén, amelyek szintén az érzelmek, az emlékezet és az örömérzés kialakításában játszanak szerepet. Az amygdalában és a talamuszban az opiát-rendszer 20-30 százalékkal kevésbé volt aktív, miután a nikotin bejutott a személyek szervezetébe. Az amygdala és a talamusz opiátjainak szintjében mért meredek csökkenés is összhangban volt azzal, ahogyan a dohányosok a nikotinos cigaretta elszívása után érezték magukat. Azt követően, hogy az amygdalájukban és a talamuszukban csökkent az opiátok szintje, arról számoltak be, hogy sokkal ellazultabbnak érzik magukat, és már nem vágynak annyira rá, hogy megint rágyújtsanak.'' -
adalbert1
veterán
Helló Mindenkinek!
Tegnap én is állok kint a cég erkélyén, cigizek, nézem az embereket, látom, hogy egy csaj kutyát sétáltat egy sráccal. A srác elő a jointot, meggyújtja, és nyugodtan megy tovább. -
Versus69
csendes tag
nekem csak egy rossz utazásom volt annó, pedig nagyon sokat utazgattam
Elmentünk egy falusi házibuliba, ahol éjfélkor kitört a tömegbunyó. Körülöttünk ment a verekedés mi meg álltunk a terem közepén és magyaráztunk egymásnak hogy ki mit lát....aztán minket is elkezdtek veni, gondolhatod milyen volt...olyan érzésem volt mintha egy verekedős filmet néznék az én főszereplésemmel...
-
tildy
nagyúr
Nem , nem vagyok olyan aki az ''E'' betűkre utazna. A másikra az indítékom a más tudati szintek megismerése, későbbi hasznosítás, tanulás. Nem heccból vagy amiatt tettem, mert hú de jól érezném magam, sőt. Volt pár rossz utazásom is, de talán azok raktak valamennyire heélyre leginkább.
-
Sihto_
tag
-
Ganger
aktív tag
létezik ilyen topic is?!?!?
Hát erre mit mondjak -
Sihto_
tag
Jahh és itt van a cikknek a folytatása, amit belinkeltél, ami szerintem teljesen más szinben tünteti fel az egészet :Bővebben: link
amugy esküszöm nem olvastam eddig, de teljesen egybecseng a szavaimmal a lényege, főleg az utolsó bekezdés - tuti, hogy biológusnak kellett volna mennem ahhh -
Sihto_
tag
Elolvastam, némileg ellentmond egy ujabb cikk, egy kicsit részletesebb:
Bővebben: link -
tildy
nagyúr
Bocs, rosszul fogalmaztam.
Ugze nem gondolod hogy a mimi osszes talalatat elolvastam?
Nagyon is tudok olvasni, ezert is irtam hogy TE ne keverd a kendert a thcvel, mivel van olyan kender is amiben egyáltalán nincs is benne, vagy csak minimálisan.
Ja es te is rosszul irtad a nevét, mert ez a neve: endokannabinoid.
Itt egy részletes cikk arról amiről én beszéltem, mert a kenderes linked kb csak olzan mintha en beszélnék az lg legujabb monitoráról, erre te belinkelnél az összes lg monitorról egy linket.
Bővebben: link
[Szerkesztve] -
Sihto_
tag
Tildy, te egyszeruen nem figyelsz oda, arra, amit te irsz illetve en valaszolok neked.
Kezdjuk visszafele: eloszor is a baratom nem orvos hanem az orvosin tanit (az hogy esetleg doktor, az teljesen mast jelent, remelem nem kell elmagyaraznom)
Te ezt irtad korabban:
Akkor te meg nem hallottal arrol a vegyuletrol (cannabiol vagy mi) , ami az emberi szervetben is megtalalhato....
Raadasul igenis szerepe van az emberi eletben, hiszen alapbol benne van meg a te testedben is, hiaba ellenkezel.
Sajnalom hogy nem tudom a pontos nevet, valami cannabiol erre emlekszem.
Es nem hinnem , hogy amit alapbol termel a szervezet arra ne lenne szukseg...
Erre en ezt valaszoltam:
Szerintem a THC-ra a tetra-hidro-cannabiol-ra gondolsz- ez a fü hatóanyaga, az található meg az agyunkban, ami ezt fogadni tudja, de könyörgöm, ez a fogadásra van, nem tévesztendő össze a hatóanyaggal - ha mást olvastál valahol az csusztatás
Ami ehhez hasonló anyag az meg a endocannabioid - de ez csak hasonló,
Erre te ezt : Nem, nema thcre gondoltam....
Hidd el azt nagyon is jol tudom micsoda...
Erre en belinkeltem az oldalt, hogy vegre dontsd el mire gondolsz.
Erre te: En nem kenderreol beszeltem, hanem egy bizonzos endocannaboidrol.
Na szoval lehet nem jott at, az endocannaboid az amit az agyunk allit elo es ez csak hasonlit a THC-ra, ami a novenyekben van.
Sajnalom ennel pontosabban mar nem tudom megmagyarazni.
A mai kutatasok szerint az egyik legrosszabb hatasa a fuvezesenek, hogy gyengiti a rovidtavu memoriat
Ha valaki azt mondja, hogy ez nem olyan nagy baj, csak arra szeretnem felhivni a figyelmet, hogy a rovidtavu memorian mulik az IQ (nem a Raven tesztes, hanem a MENSA féle eredmények). -
rii
nagyúr
Jó éjt mindenkinek!
-
rii
nagyúr
Oké! Induljunk a kályhától.
Ha valamely gyerek nem kívánt terhesség eredméyneképpen jön világra, akkor csak azalatt a 9 hónap alatt is össze tudja szedni az elvettség tüneteit, amik makd 10-20 év múlva jelentkeznek ....
Persze. Minden egyes percben ért behatások kihatnak a gyermek lelkére, de 12 éves korától kezd el ráeszméni a világra. -
tildy
nagyúr
Dehogy akkor kezd.
Ha 10 éves kor alatt , megaláztak a szüleid, szidtak vertek, stb, nagyon nehéz normáális felnőtté válni ilyen környezetből.
Lehet még mindig jobb félcsaládban válás után felnmnőni, ahol szeretik az emebrt, mint egy nemszétbvált családban , ahola fenti dolog megy.
Leírásod alapján akkor enem egészséges jellemű férfinek ne is legyen gyereke?
[Szerkesztve] -
rii
nagyúr
Nekem nem volt családom soha!
Szüleim 1 éves koromban elváltak, majd 12 éves koromban meghaltak!
Nem vettek körül szerető szülök, akik egyengettek, védelmeztek volna.
Apámmal laktam, anyám nem volt.
nagy vonalakban:
12 év fölött kezd el az ember szeme kinyilni a világra, ekkor kezd el a jelleme kifejlődni.
Ettől a pontól fontos, hogy lásson maga előtt egy férfit, az apját, mint egy egészséges jellem példáját. És fontos az anyai szerep is, hiszen a gyerek felé ő tud a legtöbb törődés közvetíteni.
Ezt nem azért írom le, hogy bárki is sajnáljon, (utálom), csak ezt az egy mondatot szerettem volna megindokolni:
Én a házasságot preferálom, és abban gondolkodom.
szerk.: egykét helyhib
[Szerkesztve] -
Apophis
őstag
Pont azért. Leszívtad a füstöt, erős volt, tüdőd kikészült. De ez nem a nikotin hatása lehetett. Én is pl. ha letüdőzöm a füstőt, majd megfulladok, és émelygek, de azonnal, márpedig a nikotin nem szívódik fel és jut az agyba pillanatszerűen.
Rii hányszor köszönt el az elmúlt 15 percben?
[Szerkesztve] -
Apophis
őstag
Persze, mert fulladáshoz közeli állapotba kerülsz. Pont a nikotint lehet nyugodtan kivonni, pipánál gyakorlatilag minimális a nikotinszint (vagy vizipipánál). Végeztek tesztet láncdohányosokkal, nikotinmentes cigit kaptak, naná hogy rosszul lettek egy nap alatt, szarnak ők a füstre meg az egészre, akár fecskendővel is beadhatnák maguknak. Egy pipás vagy szivaros ember esetében az egész nem erről szól.
Az is tény, hogy a nikotinon kívül is igencsak sok méreg van minden dohányban, de hát egyszer meg kell halni. Szvsz egy naponta 1-2 alkalommal szivarozó ember életének hosszára szinte semmijen hatással nincs.
[Szerkesztve] -
tildy
nagyúr
Én sem.
De ismerve a nikotin és a fű hatását, meg tudom állapítani, hogy bizony egy helyre sorolandók.
Sőt én pipától (sima dohány ) már kerültem ájulás közeli állapotba , alig pár slukk után. Bekészít, csúszik minden, a szavaimat furán fogalmazom.
De egy sima pall mallnál is ugyanez a hatás van.
Szal igenis egy helyre kell őket sorolni.
rii: azzal kezdted, hogy az minden heroinos fűvel kezdte. + volt egy-kt lenéző szöveged is.
''de számomra az igazság fontosabb, mint a bratyizás.''
Persze , midnenkinek a saját igazsága a fontos.. Szvsz olyan nincs hogy igazság.
Mindenkinek van ami pozitiiv, van ami negatív. Példának okáért a japánoknál pozitiv ha valaki büfög, mert akkor jóllakott, ízlett a kaja.
Itt nálunk, magyarországon viszont nem illik társaságban büfögni.
[Szerkesztve] -
rii
nagyúr
[I''..........]Viszont azon baromira fel tudom húzni magam, ha valaki általánosít. Mint ahogyan te is teszed............''
Azt nem mondtam, hogy a füvesek hülyék, bunkók, nem diplomáznak.
Vannak dolgok, amiket objektíven ki lehet jelenteni. Például, hogy a füvezés nem helyes.
Megyek haza. Azt csináltok amit akartok. Én szerintem helytelen.
Jó éjt!
Nem mondhatjátok, hogy nem vállaltam fel a véleményemet! -
BosX
aktív tag
ugyanmár fű, felejtsétek már el
ne legyetek már kommerszek
egy csík kokain, kevéske jagermaister és egy jófajta szivar.
az az igazi -
Apophis
őstag
Azért nem ártana elválasztani a dolgokat. A fű és alkohol módosítja a tudatállapotot, mindkettő káros az agyra és függőséget alakít ki. A szex is tudamódosító, de mivel természetes, nyilván nem káros. Semmit nem tudni még az elme befolyásolásának távlati hatásairól. A dohányzás a rákkeltést leszámítva nem káros (
), és nem drog, viszont maga a füst és az aroma nyugtatólag hat értelmesebb emberek esetében (mindenféle direkt kémiai behatás nélkül), így szvsz tökéletesen helyettesíthetné a füvet.
-
rii
nagyúr
Nem dohányzom, így van. Annak még kevesebb értelmét látom, mint a füves ciginek.
Alkoholt sem iszom. Nem szeretek sem immunis, sem berugott állpotban lenni.
A nemi élet nem tartozik a felsorolt dolgok közé. -
tildy
nagyúr
Nem érted akkor miért használnak az emberek ilyesmit.
Abszolúte nem kedélyállapot javításhoz. Én legalábbis nem amitatt szívtam régebben. ÉS le lehet tenni. KB. 1 éve , hogy nem gyújtottam rá.
Viszont azon baromira fel tudom húzni magam, ha valaki általánosít. Mint ahogyan te is teszed.
[Szerkesztve] -
-
tildy
nagyúr
Akkor mi értelme van kiforgatni a szavam?
rii: azért írtam, mert bár nem degradálom a 8 általánost végzetteket emberileg, de azért a statisztikákat elnézve valószínűleg nem a diplomások közül kerülnek ki pl. az alkoholisták, jórészt.
Sőt szerintem a túladagolásban sem a diplomások vezetnek...
[Szerkesztve] -
rii
nagyúr
Új hozzászólás Aktív témák
- Azonnali A320 B350 X370 B450 X470 A520 B550 X570 chipset alaplap felvásárlás személyes/csomagküldés
- Lenovo magyar laptop billentyűzetre van szükséged? Akármelyik verzióban segítünk!
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 mini 64GB Green -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3054, 96% Akkumulátor
- REFURBISHED és ÚJ - HP USB-C/A Universal Dock G2 docking station (5TW13AA) (DisplayLink)
- DDR5 8/ 16/ 32GB 4800-5600MHz SODIMM laptop RAM, több db- számla, garancia
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest