Új hozzászólás Aktív témák
-
Thomech08
csendes tag
Hát ez egy igen sanyarú sorsú aksi. Igazából a kidobástól mentettem meg mert azt hitték ez a rossz láncszem a gépezetben, azért nem indul a Trabi csak nagy kínlódás után. Aztán kapott nem keveset egy manuális töltőtől 15v körül tuti volt töltve olyan 12 órákat egy héten legalább 1x, mert úgy indult az autó mint amikor le van merülve az aksi. Aztán vettek helyette másikat egy Vartát az jobban indította de nem sokáig. Az is lett töltve de nem lett jobb. Míg végül rájöttek, hogy az önindító sz@r mert azért került szervizbe az autó mert nem is indult.
És onnan tudom, hogy kapta a 15V ott mivel a szomszéd "néni" volt ez aki a mi király brutális töltőnket kérte el. Apám meg feltekerte a töltés erősséget mert már közepesen se töltött 0.5A nál többet.
A vizet pedig azért kellett pótolni mert "elforralta" persze képletesen értem de 15V nál már igen csak pezsgős a téma. Így aztán mindegyik cellánál szinte ugyan annyit kellett pótolni. (Bocsi kicsit hosszúra sikeredett)
Akkor már teszem is fel töltőre, mert most elvileg az autó szerint 12.2V a feszültsége.
KöszönömA péntek az én napom, a gépem a játékra hangolom! :P
-
Thomech08
csendes tag
Sziasztok
Olyan rövid kérdésem lenne, hogy erre az aksira ráköthetem a Ultimate speed "Okos" töltőt?
Mert olvastam, hogy nem mindegyikhez jó (régebbi típusokhoz) ez pedig egy jó pár éves aksi még úgymond "gondozós" nem tudom mi rá a szakszó de lényeg, hogy ebben még lehet pótolni az ioncserélt vizet és már kellett is pótolni 1x.
Itt van egy kép az adatairól én nem találtam olyat rajta amiből beazonosíthattam volna a működési elvét amiből kiderült volna, hogy tiltja vagy sem a használati útmutató.
Köszönöm.A péntek az én napom, a gépem a játékra hangolom! :P
-
Thomech08
csendes tag
A régi orosz töltőn tökéletes gyors töltésre egy félig döglött akunál bejött a 15 másodperces gyors töltés után egyből indított, úgyhogy azt én nem is hiányolom.
Hát végül is adat mert a 2 es szint az akumlátor 50% os töltöttségét jelzi, míg a 4 es színt a 100% ott, és mint írtam ezt 2 perc alatt teljesítette. De legközelebb ha valami furcsát észlelek nézem a Volt mérőt isA péntek az én napom, a gépem a játékra hangolom! :P
-
Thomech08
csendes tag
Sziasztok
Végül megvásárlásra került a Lidl-ös "automata töltő" hát mint ne mondjak kicsit fúrcsáltam, hogy a 70Ah akumlátort kb 3 perc alatt feltöltötte kettes töltöttségből négyre. Amit lehet tudni róla, hogy kb 1 hónapja pihen a +10 fokban mert egyenlőre tartalék aku. Ennyire nem merülne használat nélkül?
Tudom ez már nem idevaló kérdés, de jól rémlik, hogy 2-3 napon belül vissza lehet vinni a terméket és visszakérni az árát? (Valahol hallottam)A péntek az én napom, a gépem a játékra hangolom! :P
-
Thomech08
csendes tag
Igen, ezért is kell sajna néha néha rá tölteni. Így jól fog majd jönni az új töltő, majd szépen beállítja magának. Mennyit, hogyan töltsön!
Nekem ilyen problémám nincs a 70Ah aksi még ha félig le van merülve a kis semmi motort akkor is simán betekeri, pedig én se járok hosszú utakra (Kivéve Szombat)Szerk: Viszont apámnak nem azért kell tölteni az Ignisbe az aksit mert nem indítja, hanem mert ha már érzékeli a vezérlő egység a kocsiban hogy nincs annyira feltöltve az akumlátor, így kikapcsolja indításig a fejegységet.
[ Szerkesztve ]
A péntek az én napom, a gépem a játékra hangolom! :P
-
Thomech08
csendes tag
Rövid utak. Két lehetőség van, vagy 4-5Km megy az autó. Vagy 5-10km -t megy egy indítás után. És nem bírja visszatölteni a generátor. De holnap mérek egy feszültséget járó motor mellett.
Kíváncsi leszek egyébként a kocsimba lévő 70Ah aksit mennyi idő alatt tölti majd fel az "automata" töltő.
(Suzuki Swift 1995. Gyárilag 35Ah-45Ah az akumlátora, de az előző tulaj a dízeljéből ezt tette át mert ebbe zárlatos lett talán.A péntek az én napom, a gépem a játékra hangolom! :P
-
Thomech08
csendes tag
Most, hogy így olvasgattam a hozzászólások között, mondom rámérek már én is a töltőnkre jó f@sza régi Orosz töltő kapcsolható töltés erősséggel egy visszajelzője van ami az A méri 0-5A ig. Szóval olvastam, hogy az nem jó ha kicsit "pezsegő" hangja van. Hozzátenném 5 évig töltöttük 2 fokozaton a gyári aksit az Ignisünkben bár az első 3 évben egy évben max 1x kellett de a vége felé már havi 1x. Most 3. évét teljesíti egy VARTA Black Dynamic 44Ah. Ezt is úgy havonta egyszer töltjük kb 5-6 órát kettes fokozaton. (Mivel a töltő megkezdi 2A al tölteni de 10 perc múlva már csak 1A mutat.)
Na de és akkor a csattanó a töltő egyes fokozaton 13.8V al tölt. De annál a visszajelző 0.5A körül lehet.
2 es fokozatban folyamatosan nőtt a feszültség 10 perc elteltével már 14.8V
3 as on kb 1 percre mertem felkapcsolni míg megmérem a multiméter 16.2V ott mutatott. Néha közepesen is volt töltve ez a Varta de szerencsére nem sokat talán ebben az évben egyszer volt olyan, hogy nagyon lemerült.
Szóval az lenne a kérdésem ezt, hogy élhette eddig túl a Varta aksi?
Ja és egyértelműen bármilyen is lesz az a LIDL ös töltő biztos megveszem ezekutánA péntek az én napom, a gépem a játékra hangolom! :P
-
Thomech08
csendes tag
Hát vagy ha ettől jobb az ALDI-s akkor meg megveszem azt. Erről nem is halottam elmondaná nekem valaki, hogy mi a LIDL -nek a hibája?
A péntek az én napom, a gépem a játékra hangolom! :P
-
Thomech08
csendes tag
Sziasztok
Erről a töltőről van valakinek véleménye tapasztalata? Nagyon szemezgetek vele, lehet érdemes lenne lecserélni erre a jó régi Orosz töltőnket? (Ha oda jut az aku, hogy tölteni kell a kocsi jelzi mert olyankor indításnál lekapcsolja a gyári fejegységet, akkor kb 12 órán keresztül tölti az aksit 1A all, az első egy órában 2A de utána már csak 1A.) És ezért gondoltam lehet jobban díjaznák az aksik ha normálisan fel lennének töltve.A péntek az én napom, a gépem a játékra hangolom! :P
Új hozzászólás Aktív témák
- AKCIÓ!!! GAMER PC: RYZEN 9 5900X + RTX 3060 12GB GDDR6! GARANCIA/SZÁMLA!!!
- BONTATLAN Új Iphone 16 PRO 128Gb - 1TB Független 1év Apple GARANCIA Deák Térnél Azonnal Átvehető.
- BONTATLAN Új iPhone 16 PRO MAX 256-512GGB Független 1év Apple GARANCIA Deák Térnél Azonnal Átvehető.
- Tamron SP 70-200mm f/2.8 Di VC USD G2 objektív ( Nikon )
- Azta! Yoga Slim 7 Prémium Ultrabook 14,5" -40% AMD Ryzen 5 7640S 16/512 RADEON 760M 2GB 2,9K OLED
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Axon Labs Kft.
Város: Budapest