Új hozzászólás Aktív témák
-
orbano
félisten
PS3-nál úgy emlékszem 256mb XDR-rel indítottak, még nyammodtunk is rajta a topikjában, hogy kevésnek tűnik. Tehát az 512 bőven elég, itt rendesen kioptimalizált szoftverekről van szó és kis kapacitást igénylő oprendszerről.
A játékok felépítéséből adódóan pedig eleve a grafikus emmóriából kell több és a rendszerből kevesebb, mivel a legtöbb helyet a grafika (textúrák) foglalja. Egy PCs játékban is a rendsezrmemóriában a VGA-ból ''kikesselt'' modellek foglalják a bődületesen sok helyet. -
Snail
csendes tag
Tényleg elég hülyeség összevetni a RAM méreteket, mikor az otthoni gépben kapásból a felét elveszi a windows, meg a többi szar program.
Az X360-ban és a PS3-ban is 512MB RAM lesz. Az Xbox1nek nem volt embedded DRAM-ja. ott csak a unified központi memória volt, és válóban 64 MB. A PS2 nek van a 32 MB központi rambus mellett 4MB -os EDRAM-ja a VGA-hoz.
A Revo már most biztosan gyengébb lesz a másik két konzolnál, de a Nintendo célja sosem a csúcs hardver és a csúcs graf. volt, hanem az igazi játékélmény.
A kontroller egyébként úgy műxik, hogy a TV tetején van egy vevő, és teljesen 3D-ben érzékeli a mozgást.
Aki meg azt mondja (pár korábbi hozzászólás), hogy a GameCube bukta volt, az hülye. Aki meg azt mondja hogy a Nintendonak nincsenek jó játékai az még hülyébb. -
X-COM
nagyúr
elég hülye dolog összevetni egy konzol memóriaméretét egy otthoni pc-jével, egyébként x360ban is 512MB van (GPU-nak 10MB, igaz embedded), PS3 passz.
(amúgy xbox1-ben, 64MB RAM volt és 4MB-s volt a GPU és ha jóltom ez is embedded).
amúgy kétéem, hogy jelentős hardverelőnyben lenne a többi nextgen konzolhoz képest, már ha egyáltalán előnyben lesz.
Másik dolog, mint előttem írták, hiába a hardver, ha nem lesz rá sok jó játék, leginkább exkluzív ugye.
[Szerkesztve] -
^Bundi^
őstag
ha vmi nagy durranás lenne akkor arról már az ati vagy vki szólt volna
és, hogy miért nem veri oda az xbox os meg a ps3 mas procit?..csak abból következtetek, hogy 512MB memória van benne ami még 1 normi usernek is kevés az otthoni gémeléshez..
2 ati krátya crossfire ben?..persze és a VGA nak 1024 a redszernek meg 512MB memója lenne?.;)
nahh ezekből gondolom, hogy nem lesz nagy durranás..
másik, hogy nem állnak mögötte olyan neves játékgyártók akik tolnák ki halomra a szebbnél szebb gémeket...régen tényleg volt pár remek dolgok énis játszottam vele sokat...de az régen volt.. -
orbano
félisten
Tekintve, hogy a CPU az, ami igazán számít a gépben, simán odakenheti 6x a PS3-at és az xboxot, mivel a VGA egy szinten van a többivel. De azt sem tudhatod, nincs e benne 2 ati kártya crossfireben. Na akkor mit csinálsz?
Annak meg nem értem mi köze van ehhez a konzolhoz, hogy régen nem megfelelően használták ki. Bár ez alatt sem tudom mit értesz.
A DVD pedig nem értem miért lene probléma. Egy DL DVD-re még nagyon sokáig rá lehet pakolni játékokat. Abba sem hal bele egy user, ha 2db-on van egy játék. Viszont aki csak játékra veszi (biztos akad sok ilyen), az ennek biztos jobban örül, mert nem fizettetik ki vele azokat a feature-öket, amiket lehet, hogy soha nem is fog használni.
Ezen felül ahogy látom van rajta 4 usb port, amire akár USB-s BRD meghajtót is köthetsz, ha arra élvezel -
turho
addikt
Akik szeretik, szerették a Gamecube-ot, azok erre is fenik már a fogukat. És ez nem feltétlenül Kelet-Európa.
-
twollah
nagyúr
Most Revolution vagy Revoltion lesz a konzol neve?
Mert a hirben 2 neven szerepel. -
Allien
veterán
Szurkolni azt lehet (nem tilos). A fociban is azért az uccsóknak is szurkolnak.
De, nézzük a tényeket, dvd-t támogat! Ez vagy jó lesz, vagy nem ér semmit! Jelenleg alap, de ugye, a PS3 meg egy korszerübbet támogat.
-
TommyGun
őstag
Énis drukkolok nekik....ez a gémpad meg szerintem egyáltalán nem rossz ötlet...biztos lehet majd hozzá kapni hagyományos banános padot is....mivel lesz rajta wirelesssz nem lehet gond szvsz....
-
tjhooker464
őstag
Én azért drukkolok a Nintendonak. Hátha kihoznak belőle valami jót. Ha valaki hát akkor ők képesek rá. Meg hát a franc se tudja mit raknak még bele.
-
Allien
veterán
Hát NEM mindegy, milyen a hardver? (nem, o.k.) De leírták, hogy Ati vga lesz benne. Ergo, nem lehet sokkal jobb, mint az x360-ban, ugye. Ráadásul, hiába volt jobb hardverük régebben, az N64-nél, ha azt nem megfelelően használták ki! KB, mintha lenne egy jó tft moncsid, de csak 50x50 pixel méretü képeket nézel rajta. Biztos élmény!
Nem is beszélve, anno a PS ugye CD-re írta a progijait, és lejátszotta a zenei cd-ket, az n64 meg ugye kazis volt, aminek vannak előnyei, csak éppenséggel sokkal drágább az előállitási költsége, mint egy nyomi kis cd lemezé (és ez igaz volt akkor is, amikor nem 50 huf volt egy cd lemez).
Bár, volt jópár game, ami az N64-n relative korszak alkotó volt! Csak ez kevés, meg kevés a Zelda is az életben maradáshoz, mamár, hanem nagy neves játék fejlesztők kellenek a háttérbe! -
^Bundi^
őstag
nem josolok nagy jövőt ennek a masinának az xbox és a ps3 melett..
az xbox ilyen árral (299$-399$)
80K ért az ember 1 olyan csúcsgépet kap, hogy összevissza szedi magát és még netezni..stb is lehet vele...
nemhiszem, hogy ezt a nintendó majd 30K körüli áron fogja adni azért, hogy vki vegye is meg...
szvsz bukta... -
afterburner_
őstag
s ebbe is ati vga csücsül?
ideje lenne a pc piacon is valamit felmutatnia az atinak komolyabb szinten
ne csak konzolra gyurjoonnn ááááááá
[Szerkesztve] -
anulu
félisten
mamám, de idióta ez a controller... amúgy is összesen a Gran Turismo 4 miatt vennék konzolt, de az meg PS2. ameddig nem lesz WoW valamelyikre, addig tuti nem vesezk ilyet...
-
rumos14
nagyúr
ez a kontroller vagy nagy bukta lesz, vagy nagy siker.
amúgy feltételezem, hogy a nintendonak már nincs sok húzása a bukta N64 és Gamecube után. Pokemon-nak hála, hogy még nem csődöltek be. -
X@b3e
addikt
Ezt a kontrollert egyenlőre nem tudom elképzelni, hogy hogyan műxik
-
tjhooker464
őstag
Ez a kontroller elég riasztó....
-
orbano
félisten
Kinézetre nekem eddig ez a legszimpatikusabb. Ha lesz asztali gépem, kibelezek egy ilyen nintendót és belerakom
Új hozzászólás Aktív témák
- Xiaomi Redmi Note 13 Pro+ 5G 512GB 12GB RAM - 2027. FRBRUÁRIG GARANCIÁS / akár beszámítással is
- ÚJ Lenovo LOQ 15ARP9 - 15.6" FullHD IPS 144Hz - Ryzen 7 7435HS - 24GB - 512GB - RTX 4050 - 2 év gari
- LG OLED42C44LA 2 Év Gyári Garancia
- LG OLED65B49LA 2 Év gyári Garancia
- Kingston FURY 64GB KIT DDR4 3200MHz CL16 Beast Black
- Honor X7 fekete 128GB 12 hónap jótállással!
- 35" ASUS ROG Swift PG35VQ curved GAMER monitor
- BESZÁMÍTÁS! Asus B360M i7 9700 16GB DDR4 512GB SSD RX 6650 XT 8GB ZALMAN N4 600W
- Újra Akcióban!!! Ducky One 2 Mini és SF billentyűzetek a bolti ár töredékéért! Számla+Gari
- AKCIÓ! MSI Z390 i5 9400F 16GB DDR4 512GB SSD RTX 2060 Super 8GB Corsair Carbide Series 200R 600W
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest