Új hozzászólás Aktív témák
-
Lacok
őstag
Ha kiforr a technológia nagy segítség lehet a számítógép használatában olyan mozgásképtelen emberek számára is akik a karjaikat sem tudják mozgatni.
-
Sennalacy
aktív tag
Célzásra egyéb segédeszközök nélkül nem alkalmas mivel nem lehet így a céltárgy sebességét figyelembe véve elé célozni mivel folyton a célon tartja az ember a szemét, hogy annak legkisebb irányváltásait is kalkulálni tudja. Viszont a többiek által említett dolgokra nagyszerű lehetne már most.
Korábban láttam kifejezetten szemmozgást figyelő videót, ott a szem előtt közvetlenül voltak érzékelők ami nyilván részben kitakarja a látóteret viszont esélyesen sokkal precízebb adatokat szolgáltat.. kombinálva ezt az említett érzékelőket követő további külső érzékelőkkel amik a fejmozgást is belekalkulálhatják szerintem nagyon pontos eredmény lenne elérhető. A valódi probléma szerintem inkább a lag kérdése. Az említett videón is a képpont szakadozva, ugrálva követte a szemmozgást érezhető lag kíséretében, így pl. virtuális valóságban ahol ennek szintén jó hasznát lehetne venni egyelőre nem persze lehet, hogy azóta már létezik ennek egy elfogadhatóan kis késleltetést produkáló verziója is. -
Kicsit nehezen tudom elképzelni, hogy ez ilyen távolságból sokkal pontosabb lehetne a jövőben, ugyanakkor a derive által felhozott dolgokra tökéletesen megfelelne, kiegészíthetné az egeret a kevésbé nagy precizitást igénylő dolgoknál.
#Cifu: szerintem egyetlen szemre fókuszál, és szerintem kiválasztható, melyik szem legyen az.
-
Vajon a szemtengely-ferdülésben szenvedők szemének követésére is képes a rendszer?
-
Akula
őstag
Élő példa ahogy a haditechnika elérhetővé válik a civil szférában is.
-
QbHead
aktív tag
El tudom képzelni hogy jó lesz ez a technológia. de én nem célzásra használnám hanem arra hogy rendesen be legyen állítva a depth of field és jó helyen legyen éles a kép.
Új hozzászólás Aktív témák
ph Kipróbáltuk az Acer szemmozgást követő Eye Tracking technológiával ellátott eszközét, amely már a játékoknál is használható.
- Milyen RAM-ot vegyek?
- Jóárasítja két Arrow Lake-S CPU-ját az Intel
- Házimozi belépő szinten
- Tőzsde és gazdaság
- Gaming notebook topik
- Autós topik
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Le Mans Ultimate
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- További aktív témák...
- SAMSUNG (LS34C650TAUXEN) WQHD 100HZ GAMER MONITOR ! AKCIÓ!
- SAMSUNG (LS34C500GAUXEN) 34 " GAMER WIDE MONITOR ! AKCIÓ
- SAMSUNG (LS32CG552EUXEN) 32" 165HZ GAMER MONITOR ! AKCIÓ!
- SAMSUNG (LS32BG750NUXEN ) 4K NEO-QLED GAMER , HAJLITOTT! AKCIÓ!
- BONTATLAN! HP E24m G4 (40Z32AA) / 23,8 hüvelykes Full HD (1920x1080) IPS panellel rendelkező monitor
- Bomba ár! Fujitsu LifeBook E746 - i5-6GEN I 4GB I 500GB I 14" HD I DP I W10 I Garancia
- AKCIÓ! Gigabyte H610M i3 14100 32GB DDR4 512GB SSD RTX 3060Ti 8GB Rampage SHIVA Zalman 600W
- Bowers-Wilkins Pi7 S2 (2195084) (ELKELT)
- Bomba ár! Dell Latitude 5290 - i5-8GEN I 8GB I 256SSD I 12,5" HD I Cam I W11 I Garancia!
- Csere-Beszámítás! Custom vizes számítógép játékra! I7 12700KF / RTX 3090 / 32GB DDR5 / 1TB SSD
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest