Új hozzászólás Aktív témák
-
LK
addikt
170 és 180 közötti ártól már van 12 GB verzió. Ez a verzió kizárólag arra jó, hogy kiszórják a maradék készletet. Sokkal többet vártam ettől a verziótól árban. Egy további trükk, hogy ne árcsökkentéssel történjen mindez. Kínjukban már játékot adnak bármit, csak maradjon az ár. Ez is csak az olcsóbb memória miatt ennyi. Nem érdekel 160-ért.
-
huskydog17
addikt
"Azért azt tegyük hozzá, hogy van +2GB VRAM és raytracing, ha ezt nézem, akkor a 20 dollár egyáltalán nem komoly felár."
RTX 3050-nél annyi értelme van az RT-nek, mint egy Radeon 6500-on vagy Arc 300-as szérián: semmi.
Egyszerűen túl lassú az a kártya bármiféle RT-hez, még ahhoz is lassú, hogy a friss címeket natív 1080p-ben vigye maxon RT nélkül. Arra persze jó, hogy az ember ki tudja próbálni legfeljebb DLSS mellett (720p rendering resolution), de élvezhető eredményt nem fog adni RT alatt. Ha azt nézem, hogy fejlettebb architektúrával és fejlettebb gyártástechnológiával egy adott ársávban a teljesítmény semmit nem nőtt, akkor úgy gondolom, hogy a 20 dollár igenis nagy felár annak fényében, hogy az lenne a normális minden generációváltásnál, hogy egy adott teljesítményszint olcsóbb lesz, az RTX 3050 viszont pont az ellenkezőjét teszi, nem véletlen az az egyik legrosszabb ár/érték aránnyal rendelkező VGA a piacon.
Na persze lehetne mondani, hogy a 1660 Superhez képest van RT támogatás (ami ugye nem sokat ér ezen a teljesítményszinten), meg van fejlettebb dekóder és Tensor- magokra építő szoftver támogatás (pl.: NV Broadcast, DLSS), csakhogy ez azért sántít, mert az Intel már 100 dollárért is odaadja ezeket az új funkciókat, sőt mi több az Intel 100 dolcsiért (Arc A310) ráadásul sokkal fejlettebb multimédiás motorokat (enkóder/dekóder) ad, mint az RTX 3050-es RTX 250 dolcsiért.
A már 3 éves 1660 Super teljesítményszintjének 200 dolcsi alatt kellene ma már lennie, e helyett 250-re emelték. -
LK
addikt
válasz
#25237004 #31 üzenetére
Még a 1660 superek/Ti a 2060 és 3050 árak egy kupacban vannak. A forint sincs velünk. Egyedül a használt piac mozdult. Mi van ha elkezdik a készleteket megsemmisíteni? (nem saját ötlet)
Az AMD sem tervezi a 6500-6600-6600 xt lecserélését, NV behozza 150 k környékére a 8GB-s 3060-at,letudva. Komolyan mondom ez olyan mintha összejátszanának. -
KROK640
nagyúr
Pár apró screenshoot van, rajta FPS számmal, ahol a 3070 FPS-e mindig alacsonyabb.
De se az, hogy milyen CPU társaságában, se az, hogy milyen beállítások és felbontás mellett? És a képek sem ugyanazok, a 3070nél szinte mindig sokkal komplexebb kép van, ugyanabból a játékból, szóval nem sokkal komolyabb mint a 2000-es évek elején a noname VGA-k dobozán a grafikonok alatta meg hogy "4× faster than other VGA". -
KROK640
nagyúr
válasz
huskydog17 #27 üzenetére
"Nem a 12 GB-os 3060-at kell kivezetni" - de nem ám! Pláne meg em 8GB-os kártyára cserélve, mikor manapság lassan a 8GB lesz a belépő szint (inkább 6GB az), és pont hogy növelni kellene a VRAMot, nem pedig csökkenteni. Ráadásul lassítani, 192bit helyett 128bittel. (régen legalább a kevesebb VRAM kompenzációt kapott azzal, hogy gyorsabb, pl GeForce 2 MX400-ak esetén)
"250 dollárért hozza a 230 dolláros 1660 Super tempóját, ami vicc. Az RTX 3050-nek nagyon max 200 dolcsinak kellene" Azért azt tegyük hozzá, hogy van +2GB VRAM és raytracing, ha ezt nézem, akkor a 20 dollár egyáltalán nem komoly felár.
"Az RTX 3050-nek nagyon max 200 dolcsinak kellene hogy legyen és akkor 250-ért jöhetne a 8 GB-os 3060" - ebben viszont lenne ráció, pláne ha a 12GB-os RTX3060 ára olyan 280-299 körül lenne.
-
flexxx2
őstag
válasz
huskydog17 #27 üzenetére
Igaz amit mondasz. Csak hát az nvidia nagyon nem akar árat csökkenteni, lásd #26 kwzatz HSZ-e, 3080 gpu-t rak 3070ti-be, inkább eladja így, mint hogy árat csökkentsen. De remélem majd borul ez az egész sz*ság, mint a részvény árfolyama.
-
aginor
veterán
válasz
huskydog17 #13 üzenetére
" Galax már előrevetítette" - nekem azért egy kicsit ez számít, pláne, hogy nincsenek igazi konkrétumok.
-
huskydog17
addikt
Nem a 12 GB-os 3060-at kell kivezetni, azzal nem lenne gond, hanem a 3050-es árát kéne jelentősen csökkenteni, az van sajnos iszonyatosan túlárazva. 250 dollárért hozza a 230 dolláros 1660 Super tempóját, ami vicc. Az RTX 3050-nek nagyon max 200 dolcsinak kellene hogy legyen és akkor 250-ért jöhetne a 8 GB-os 3060. Tehát nem a régi 3060, hanem a 3050 árát cseszték el. Amúgy nem az itthoni árakból indulj ki, azok sokszor félrevezetőek.
-
#25237004
törölt tag
Hónapok óta voltak leakek, pletykák ezekről a kártyákról gyakorlatilag dátummal, egy a sok közül:
Refreshed Nvidia RTX 3060, 3060 Ti, and 3070 Ti could launch in October
Az Nvidia meg nem jókedvében csinálja, szorul a hurok. -
flexxx2
őstag
válasz
huskydog17 #13 üzenetére
Olvasva az okfejtésed, ami alapjában jó, az lenne értelmes ha Nvidia kivezetné a 12GB-os 3060at, mivel teljesítményben van azért különbség de árban meg alig.
Itthoni árakon 3050 140k és a 3060 12gb 175k bruttó, ki fogja venni 155ért a 3060 8Gb-ot. Én tuti nem venném, inkább +20k. -
Puma K
nagyúr
válasz
huskydog17 #13 üzenetére
Még annyit tennék hozzá, hogy a 2060-ból van Super verzió is ami 8 GB-os.
-
LK
addikt
Ha csak berakják a 3050 és 3060 közötti ársávba akkor továbbra is csak az Nv jár jól, elpasszolhatja a raktárkészletet. Bármit megtesznek,csak ne kelljen árat csökkenteniük. Látom a mindenki által várt árverseny soha nem fog beindulni.
-
Cefet
aktív tag
Tudom, hogy ide csak a kemény mag jár... de, nagyon sokaknak elég 3060. Mindenre.
-
Feri7619
tag
El kéne mér felejteni a 3000-es szériát a gyártósorokon!
A legtöbben úgy is a 4000-eseket várja és azt fog venni, már akinek van rá pénze! -
huskydog17
addikt
Ezek igen csak váratlanul jöttek.
Szerintem mindkét termék értelmetlen, 2 év után nem új Ampere-t, hanem árcsökkentést kéne eszközölni, de az NV-től megszokhattuk, hogy árcsökkentés helyett inkább új SKU-t hoznak a piacra.
Én így látom a két új Ampere-t:
A 8 GB-os 3060-as nagy valószínűséggel az RTX 2060-as tempóját fogja hozni, azaz a 2060-at fogja váltani, hiszen jelenleg ugye az RTX 3050 és 3060 között nagyon nagy szakadék van, e kettő közé a 8 GB-os simán elfér. Gyakorlatilag hoz majd egy 2060-as tempót 2 GB-al több VRAM-mal és fejlettebb dekóderrel. Ha stimmel az ár (nagy valószínűséggel 250 és 300 dolcsi között lesz), akkor ez nem is olyan rossz, de sajnos a fogyasztási keret nem csökkent, azaz itt az energiahatékonyság lehet hogy katasztrofális lesz.
Ennek annyiban van egy picit értelme, hogy a 2060-as ugye 6 GB VRAM-ot tartalmaz. Na most ez azért gond ugye, mert a nála lassabb 3050 viszont 8 GB-ot, így elég hülyén néz ki a termékpalettán, hogy a gyorsabb RTX-en kevesebb VRAM van. Igen, a 3060 és 3060Ti (és 3070) viszonya is ilyen, de most az alsó kategóriáról van szó. Tehát az új 8 GB-os 3060 ezt "hozza rendbe", egyfajta "frissített" 2060-ként is fel lehet fogni.Az új 3060Ti talán picit érdekesebb, ugyanis ott az új memória miatt masszívan növekszik a sávszelesség. Az erre érzékeny játékokban még a 3070-nél is gyorsabb lehet (nyilván nem számottevően), ahogy azt a Galax már előrevetítette. Hiába van megvágva a GA104-es GPU, ha a 35%-al magasabb memória-sávszélesség ezt kompenzálja. Nyilván lesznek olyan játékok, ahol nem éri utol a 3070-et (inkább alulról súrolja majd), és lesznek olyanok, ahol gyorsabb lesz, mint a 3070, ezért átlagosan valószínűleg 3070-es tempó lesz, de némileg alacsonyabb (hivatalos adatlap szerint 20 Wattal) fogyasztással, így ez energiahatékonyság szempontjából kicsit jobb lehet a 3070-nél. Az ára nagy valószínűséggel valahol 400 és 500 dolcsi között lesz.
-
MeszesKPT
őstag
Ezek szerint még mindig nagy a beragadt készlet. 128 bit 3060-nal ne legyenek nagy reményeik, ha csak nem adják féláron.
-
Ajándékok
aktív tag
Megint nem értem a címet.
Ha már piacra dobta a kártyákat, akkor a hírben miért nincs ár? -
Samott
addikt
Van ezeknek meg barmi ertelme? Mindenki az uj generaciora var.
-
wolfman
veterán
Na mi van? Beragadtak a komponensek, aztán túlárazva jó lesz még rásózni a népre? Ezek kifejezetten nevetséges húzások.
-
Kíváncsi vagyok, hogy az újabb 3060 Ti el fogja e érni a 3070 teljesítményét.
-
flexxx2
őstag
4080 12GB mintájára ezt a 3060 8GB-t is ki kéne tiltani, vagy nevezzék át 3050 TI-re. Biztos lesz olyan akit átvernek ezzel mert nem is tudja mi az a sávszélesség.
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy S25 Ultra - titán keret, acélos teljesítmény
- Háztartási gépek
- Vezeték nélküli fülhallgatók
- Milyen légkondit a lakásba?
- Windows 11
- Okosóra és okoskiegészítő topik
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Diablo IV
- Milyen videókártyát?
- További aktív témák...
- BLUESUMMERS NVMe SSD adapter
- Számlás!Steam,EA,Epic és egyébb játékok Pc-re vagy XBox!
- Dixit 4 Eredet (bontatlan, fóliás kártyacsomag)
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad X280 - i5-G8 I 8GB I 512GB SSD I 12,5" FHD I HDMI I Cam I W10 I Gari!
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! R5 5600X / RX 7600 / 32GB DDR4 / 1TB M.2 SSD
Állásajánlatok
Cég: FOTC
Város: Budapest