Új hozzászólás Aktív témák

• #13 Vakegérke félisten potyautas #11

  Új Válasz 2013-06-30 17:07:40 #13

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Vakegérke

  félisten

  válasz potyautas #11 üzenetére

  És nekem még a borsodiakkal volt bajom...

  Megjegyzendő a főfaluban is van annyi bunkó, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni.

• #9 Vakegérke félisten potyautas #8

  Új Válasz 2013-06-30 09:27:31 #9

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Vakegérke

  félisten

  válasz potyautas #8 üzenetére

  Boldogkőújfalu is? Ha igen, akkor egy szót se szóltam. Onnan rajzott szét a família.

• #6 Vakegérke félisten moonlight115 #5

  Új Válasz 2013-06-29 20:30:14 #6

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Vakegérke

  félisten

  válasz moonlight115 #5 üzenetére

  Köztudott volt rokoni körben, hogy Józsika ígért fűt-fát édesanyjának, csak írassa rá a "birtokot". Lesz itt szép nagy ház, magáé lesz a legszebb szoba, tejben-vajban fürödhet, minden ilyen. Szimpla átverés, és egy szerető édesanya van olyan bolond, hogy meg is kajolja a szép szavakat.

  Igen, hasra kellett volna esnem előtte, akkor én lettem volna a pesti rokon, aki elismeri, hogy ő a faluban a tekintély. Erre viszont nem vagyok képes.

  Nem becsülök le senkit sem származása, sem lakóhelye okán. Azonban azt a sok aljasságot, amit el kellett viselnem a megye szülötteitől, nem vagyok képes elfelejteni. Ez nem jelenti azt, hogy eleve mínuszból indul nálam egy borsodi.

• #4 Vakegérke félisten potyautas #2

  Új Válasz 2013-06-29 19:15:56 #4

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Vakegérke

  félisten

  válasz potyautas #2 üzenetére

  Rendben.

  Először is ne haragudj, nem szeretem Borsodot.
  Először az ipari tanulóban találkoztam borsodi srácokkal, és bár volt köztük sok rendes is, a túlnyomó többség lerontotta az összképet.
  Másodjára a katonaságnál hozott velük össze a sorsom. Itt már elenyésző kisebbségben voltak a rendes srácok, a többség igazi bunkó volt. Falkába tömörülve szívatták a pestieket, mert az sikk, aztán ha visszakapták, akkor még nekik állt feljebb. Volt köztük olyan is, aki nem tudott a térképen rábökni Dél-Amerikára, de a krumplivirágos hatalmával bezzeg tudott (vissza)élni.
  No mindegy.

  Már azt hittem, hogy megszabadultam Isten ezen teremtményeitől, ám mit hozott a sors? Megismertem leendő feleségem. Ő már Pesten született, ám volt egy rahedli rokona Borsodban. Az esküvőnkig eggyel se találkoztam, akkor viszont ránk szabadult a rokonságból nem kevés ember. A nők még hagyján, a férfiak viszont bőszen csapkodták a vállam, és olyanokat mondtak, hogy legyek rá büszke, hogy bekerültem a családba, meg hogyha valakinél meló van, akkor ugrás, de azonnal, mert náluk ez így szokás. Na meg a családban mindenki József, meg János, Ilona, meg Mária, szóval a megszületendő gyerekeink neve eldöntött tény. Már majdnem otthagytam az egészet, anyám nem hagyta. Fiam, Marikát veszed feleségül, vagy őket? Nagyot nyeltem, megvolt az esküvő. Utána kezdődött csak a b*szogatás, ebbe most nem mennék bele. Kész regény, túl cifra.

  No, amiért elkezdtem.
  A 80-as évek elején hosszas unszolásra belementem, hogy meglátogatjuk a rokonságot. Trabi indul, a két gyerek hátra, Marikám anyósülésen, induljunk.
  Bármelyik családnál jártunk, tömték volna belénk a kaját, főleg a gyerekekbe. Jaj, milyen soványkák, olyan nincs, hogy nem esznek. De van, mondtam, és ha kellett, hát összeszedtem a családot, és pápá, mentünk tovább.
  Elérkeztünk mondandóm lényegéhez.
  Ha jól emlékszem, akkor Hernádcéce, jó nagy ház, emeletes. Az üdvözlések után Marikám a gyerekekkel bement a házba, én még kint szöszmötöltem valamit. A gazda kint maradt velem, és cirka a következő párbeszéd zajlott le köztünk, amelyet a (nekem ugyan nem) rokon kezdeményezett.
  - Enyém a legnagyobb ház a faluban.
  - Jó. És?
  - Hát enyém a legnagyobb ház a faluban!
  - Először is értettem, de mit akarsz mondani?
  - Hát hogy enyém a legnagyobb ház a faluban.
  - Na és?
  - Van tisztességem, mert az enyém a legnagyobb ház a faluban.
  Szépen belém verte az ideget, no meg én vagyok az "öreg kötözködős" fia, ráadásul már tudtam a körülményekről, így feltettem egy sunyi kérdést.
  - Anyukád hol lakik?
  - Hátul a kis házban.
  Értendő a régi, két helyiségből álló, abszolút komfort nélküli "putri", ahol őt tisztességgel felnevelték.
  - Nem férne el ebben a jó nagy házban?
  - Ez az enyém, én építettem, és a legnagyobb ház a faluban.
  - Szereted egyáltalán az édesanyádat?
  - Mi van, kötözködsz?
  Ennyi elég is volt. Megkerültem a manust, bementem az udvarra, de csak a ház küszöbéig, onnan szólítottam Marikámat, aki kérdőn nézett rám.
  - Szedd össze a gyerekeket, megyünk.
  Vita nem volt, ő sem érezte jól magát ebben a fojtogató közegben, elege volt már a rokonságából, így talán egy perc sem telt el, indultunk haza. Természetesen a gazdának én voltam a pesti bunkó, aki nem érti meg, hogy övé a legnagyobb ház a faluban, és azt sem, hogy az öregnek hol a helye.

• #1 Vakegérke félisten

  Új Válasz 2013-06-29 17:09:21 #1

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Vakegérke

  félisten

  Jó hallgatni az ilyen csapongásait az elmének. Számít, hogy mit akartál? Nekem nem.

  "Megint eszembe jutott egy falusi magánház azokból az időkből, amikor domináns törekvés volt egy sor téglával többet felrakni, mint a szomszéd."
  Na, erről eszembe jutott egy személyes emlék. Ha nem lesz tülekedés a topicban, és ha megengeded, majd elmesélem.

Új hozzászólás Aktív témák