Új hozzászólás Aktív témák
-
spanyoll
addikt
Jelentem megíródott aminek meg kellett, innentől, hogy térben létezik már, csak időben számotokra még nem, részemről alászolgája

Ejj, már előre érzem, hogy túl forrón eszem a kását (aki éhes, az rendszerint nem várja meg, míg kihűl) de attól még kíváncsi vagyok, hogy mennyire emészthető (nem a kása). -
spanyoll
addikt
válasz
Vakegérke
#123
üzenetére
Eresztek én majd olyat is, mindent szépen sorjában. Itt a szép napsütés, jó idő, ilyenkor nem lehet blogolni. Menni kell a természet lágy ölébe vízipipázni, sörözni, beszélgetni hasonszőrűekkel (tehát csakis nem-szőrtelenített belű férfiakkal
).
Majd egyik este írok ilyesmit is, csak félek, hogy bő lére eresztődne. Möglássuk
-
spanyoll
addikt
Természetesen fenntartásokkal magömlök, van amin kicsit kiakadtam, de mindaddig nem köpködök míg nem tudom, hogy miből lett ami.
-
spanyoll
addikt
Azért én most magam alá orgazmálok ettől az irománytól. Esti fekvés előtti olvasgatás közben megtalálni azt a három betűt, amit nem vártam, hogy itt találok, aztán elolvasni a cikket és jót röhögni a gondolati mintáim másolatain, az valami frenomenális

Azt veszem észre a bejegyzéseden amit a saját hasonló (hason ló
) hangvételű irományaimon, hogy annyi infot akarok kiadni, ami leírva soknak és kuszának hathat. A lényeg, hogy így tovább, irkálj csak, én majd jól elolvasom 
Új hozzászólás Aktív témák
- Okosóra és okoskiegészítő topik
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Apple Watch
- Xiaomi 17 Ultra - jó az optikája
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Futás, futópályák
- Autós topik
- sziku69: Szólánc.
- Itt a Galaxy S26 széria: az Ultra fejlődött, a másik kettő alig
- RETRO beárazás (mobil, PC, konzol)
- További aktív témák...
- IPhone 16 128GB gyári független mint az új 2026.08.24. Apple jótállás
- IPhone 17 Air 512GB gyári független hibátlan 2026.12.17. Apple jótállás
- iPhone 13 mini 128GB gyári független új akku!
- 27% - GIGABYTE MO34WQC2 Karcos OLED Monitor! 3440x1440 / 240hz / 0.03ms / FreeSync!
- Lenovo ThinkPad T15 G1 laptop i7, 16GB RAM, 512GB SSD, 1 év garancia Magyar billentyűzet
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest




