Új hozzászólás Aktív témák
-
Vakegérke
félisten
válasz
moonlight115
#78
üzenetére
Kis túlzással én még a tejbe is fokhagymát aprítok.

-
Vakegérke
félisten
Ma lusta főzés van.
Ez azt jelenti, hogy előveszek a jégről valamilyen kaját, kiolvasztom, felmelegítem. Lecsó lesz a vacsora.Mikor szezonja van a zöldpaprikának, paradicsomnak, mondhatni hetente veszek bő egy kiló zöldpaprikát, hozzá hegyes erőset, és az összsúly felének megfelelő paradicsomot. Nem hiányozhat a lecsóból az apróra vágott kolozsvári szalonna, meg a karikára vágott debreceni. Az alap mangalica zsírban üvegesre párolt cirka 40 deka, mondjuk három fej félbe-, majd szeletekre vágott vöröshagyma, evőkanálnyi pirospaprika, meg egy fejnyi apróra vágott fokhagyma.
A végeredmény bőséges. Előveszek egy 1,2 literes műanyag tároló edényt a készletből, és amikor már nem tűzforró a kaja, telerakom a friss lecsóval. Irány a hűtő, később pedig átrakom a jégre.Ahogy úri passzióm tartja, úgy veszem elő a kajákat a jégről, és még télen is megengedhetem magamnak, hogy lecsót egyek.

-
Vakegérke
félisten
válasz
moonlight115
#74
üzenetére
Bizonyára nem haragszol a kiigazításért.
Ha nem lenne ez a míves írás a topicjával, nem gonoszkodtam volna.
Csuda tudja. Lehet, hogy Setét Lajos megelégelte volna, hogy életeket vesz el, és beérte volna zöldség szeleteléssel, hagyma aprítással, bors őrléssel.

Szegény Timocicu, tönkretesszük a topicját a mellékes fejtegetésekkel.

-
Vakegérke
félisten
válasz
moonlight115
#72
üzenetére
Idézni csak pontosan, szépen...
"Az élet szép... tenéked magyarázzam?"
A csuda tudja, hogy Setét Lajos mit evett ezen szavai előtt, de hogy olyant nem, amit mi hozunk össze a konyhában, az szinte biztos. Ha mondjuk evett volna a mai kajádból, vagy az én "legendás" pincepörköltemből, talán pályát változtat.

-
moonlight115
őstag
válasz
Vakegérke
#71
üzenetére
"Az élet szép. Néked magyarázzam?"

Én zöldséges krémlevest főztem ma, pirított zsemlekockával. Mindenféle zöldséget, hagymát, + 1 db krumplit pici olajon megpároltam, felöntöttem jó magyar csapvízzel + vegeta, bors, paprika. 1 óráig főztem, aztán turmixoltam. Egyszerű kaja, és finom.

-
Vakegérke
félisten
Főztem is, sütök is, nyerset is eszem majd. Ennyi információ alapján szerintetek mit?
Kolbász, főtt tojás már a tányéron van, kellő tisztelettel fogadták a felaprított fokhagymát, és a félbe szeletelt vöröshagymát. Utóbbi kettőt meg is sóztam.
Öklömnyi krumpli dagonyázik a sütőben alufóliába tekerve. Adok neki 50 percet, aztán megfordítom. Sül még fél órát, aztán kiveszem, leszedem róla a fóliát, konyharuhába burkolom. Miután kezelhetőre hűlt, leszedem a héját, és csatlakozik a többiekhez.
Hú, friss kenyérke sarka lesz a kísérő akkord, mámorosan tömöm majd magamba a vacsorát. Nagy bögre víz, és az egész megkoronázásaként jöhet a vörösbor.Az élet szép.

-
Timocicu
senior tag
válasz
moonlight115
#69
üzenetére
Ezt megjegyzem!

-
Timocicu
senior tag
válasz
moonlight115
#67
üzenetére
Pontyosan.
A kicsumázás is tökéletes.
Késsel nem is szabad. 
-
Vakegérke
félisten
válasz
moonlight115
#65
üzenetére
Tudom. Eljátszottam a gondolattal, hogy megcsinálom, de aztán elhessegettem a gondolatot.
Talán nem érthető számotokra, de én tényleg annyira lusta vagyok, hogy saját érdekemben sem állok neki kedvenc kajámat elkészíteni. -
Vakegérke
félisten
válasz
moonlight115
#59
üzenetére
A töltött paprika csak vágyálom számomra.
-
Timocicu
senior tag
válasz
moonlight115
#61
üzenetére
Á, arra nekem nincs időm.

Vagy mondjam úgy, azt sem tudom mit jelent?

-
Timocicu
senior tag
válasz
moonlight115
#59
üzenetére
Na majd kipróbálom, bár nálam a mosogatógép suvickol.

Nem kényelmi szempont, csupán idő , víz és energia spórolása. 3gyerkőc mellett, 5 főre főzve, tálalva a fél életemet a mosogató mellett tölthetném.
Egy nőnek ez baromi jó találmány! 
-
-
Vakegérke
félisten
-
Timocicu
senior tag
válasz
moonlight115
#54
üzenetére
Sütőpapírt a rakott krumpli alá?

Na ilyet sem hallottam még ...
Én mondjuk csak a sütemények alá szoktam használni szinte.
-
Timocicu
senior tag
válasz
Vakegérke
#53
üzenetére
Rád bízom, hogy elképzelj.
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
ár halkan jegyzem meg, nem minden enni szerető ember túlsúlyos.
A rakott krumplival jócskán belecsaptál a lecsóba.
Ha a régi jól bevált módszer szerint héjában főtt burgonyával készítetted, nem a gyors változatban, nyers krumplival.
Emellett ugye főtt tojás, kolbi és félfőre vágott vöröshagymát is szoktam bele rétegezni, majd bővel beborítom tejföllel elkevert tojással és füstölt szalcsis taréjjal koronázom meg.Akkor nem nagyon óvod a koleszterinszintedet?

A rakott kel sem egyszerűbb elkészítéssel válik fogyaszthatóvá, de akkor ezek után már mi az Neked?
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
moonlight115
őstag
válasz
Vakegérke
#53
üzenetére
A rakott krumpli nem babrás, csak nem kell megfőzni a krumplit, hanem nyersen vékonyra szeletelni, és az egészet alufóliával lefedni, úgy sütni kb. 45 percig (már a tojásokkal együtt!), akkor megpuhul, és szerintem finomabb, mint megfőzve. Ha zsír és olaj helyett vajjal készítjük, úgy a legfinomabb. Ha sütőpapírt teszel a tepsi aljába, le se ragad.

-
Vakegérke
félisten
Mondd, nem vagy túlsúlyos egy picit? Bevallhatod, imádom a husikat.

Már az is szép tőlem, hogy megcsináltam életem első rakott krumpliját. Az első nem stimmelt, leégett a császárszalonna "ágy". Egy hét múlva a második viszont szalonna nélkül fájintos lett. Talán az volt a titok, hogy a sütő felső részében készült, míg az előző inkább az alsó részhez volt közel.
Magányos, és nagyon lusta vagyok. Főzni tudok, de megmaradok azon kajáknál, amelyek viszonylag kevés erőfeszítéssel elkészíthetők.
A rakott krumpli például babrás, értem ezt az előkészítésre. De mivel szeretem, lesz még az asztalomon.Egyébként "zsíros paraszt" vagyok. Olaj nuku, csakis zsírt tűrök meg a kajákban. Meg sok vöröshagymát. Meg sok fokhagymát.

-
Timocicu
senior tag
válasz
Vakegérke
#50
üzenetére
A bablevest és a gulyást is úgy szeretem, hogy közben tunkolok kenyérrel, pedig nem vagyok nagy kenyeres.
Próbáld ki egyszer úgy, hogy bármi formát kibélelsz baconnal, úgy, hogy akkora része kilógjon a sütőformában, amivel be lehet borítani, majd bele a tésztával elkevert tejfölös - túrós cuccos és ráhajtva ugye a szalcsi köntös, nabehelyezve a sütőbe, míg pirosra nem sül. Nyamíííííííí.
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
Vakegérke
félisten
válasz
moonlight115
#44
üzenetére
Határozottan nem szeretem a tésztát, mint önálló kaját. Megeszem, jól esik, aztán fél óra múlva éhes vagyok.
Vacsorára elmegy, úgyis lefekszem, alvás közben nem érzékelem az éhséget.Bár szinte mindenevő vagyok, nálam nem bejövős az örök menü: bableves, túrós csusza. Vagy ez, vagy az.
Ha bableves van előttem, kenyérkének lennie kell a tányér mellett. Mindkettőt szeretem. Ha pedig magamba porlasztottam az elegendő mennyiséget, nem rontom el a szám ízét túrós csuszával.
Jó a túrós csusza is, csak mint mondtam, tésztakaják után fél órával megint éhes vagyok.
Ha már túrós tészta.
Szívesen megeszem a túrós csuszát sósan, töpörtyűsen. Csak éppen hangulatfüggő a dolog.
Általában úgy szeretem, hogy egy réteg tészta, egy réteg túró, egy réteg tejföl, egy vékony réteg kristálycukor. No most ez annyiból jó, hogy minden falat egyforma.
-
Timocicu
senior tag
válasz
moonlight115
#48
üzenetére
Ettem már néhány elkészítés szerint, nálunk is ilyesmi a bevált, zöldségelve, csipetkével, bár tejföl nélkül.

Cérnametélttel sokat kell szuttyogni.
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
Timocicu
senior tag
válasz
moonlight115
#44
üzenetére
Tejföllel? Mármint behabarva?

-
Vakegérke
félisten
-
Timocicu
senior tag
válasz
moonlight115
#40
üzenetére
Száraz vagy zöldbab?

-
moonlight115
őstag
Ma bableves volt. A második fogás holnap jön, pizza formájában.

-
Vakegérke
félisten
Örömmel befizetnék nálad menzára.

Ma nem főzök, maradt kaja tegnapról.
Hagymás alapon dinszteltem (ha így nevezik) egy bögrényi mexikói zöldségkeveréket cirka fél deci vízzel, és mikor majdnem jó lett, megszórtam pirospaprikával, kapott törött borsot, Delikátot, tettem hozzá apróra kockázott krumplit. Párszor átforgattam, és amikor már érződött a krumpli illata, beleborítottam egy pár debrecenit felkarikázva. Egy átforgatás után felöntöttem vízzel, és amikor felforrt, tettem bele két marék "rugós" (orsó) tésztát. Még tíz perc, és kész is volt a kaja. -
Timocicu
senior tag
válasz
Vakegérke
#33
üzenetére
Na ez érdekes.
Nekem van több olyan alapanyag, amit ha x-nek főzök, megeszem, ha y-nak akkor nem.
Ilyen a kelkáposzta is. Alapvetően én szeretem a főzelékeket, burgonya, zöldborsó és
társai ...
Viszont a kelkáposztát, inkább rakott kelként, még a tököt sem főzelékként, hanem rántva inkább. Habár valahol megkóstoltam édesen készítve és úgy ettem belőle. -
Egorov
aktív tag
Reggelire 6 tojásból rántotta hagymával, kóbásszal', sonkával és szalonnával.

-
Timocicu
senior tag
Grízgaluska leves, Paradicsomos húsgombóc

-
Lajkó
őstag
Faja egy Blog!

-
Timocicu
senior tag
Mára gulyásleves, zöldbabfőzelék fasírttal a menü.

-
zoltanz
nagyúr
Csinálhatsz néha salátákat is, gyorsan megvannak ép pl szeretem.
-
mephi666
nagyúr
nagyon jól, köszi...
sikere is volt... nem akarok semmit elkiabálni, de nagyon boldogok vagyunk... legszívesebben komplett bejegyzést írnék, mindenről... pár hónappal ezelőtt elég depressziós hangvételűek születtek és azóta minden megváltozott...
az elmúlt heteket teljesen együtt töltöttük (munkaidőt leszámítva) és napról napra minden csak szebb... hihetetlen...on: nekiállok mindjárt a kajának, hogy nagyjából kész legyek vele... csak a készre sütéssel akarok majd várni

-
Timocicu
senior tag
Mi konyhánkban ma ilyen hami készült. Egyszerű, gyors és még laktató is. El lehet készíteni teljes kiőrlésű tésztával is, Aki azt szereti - részesíti előnyben.

hejesírásó: Köszi, ki is fogom próbálni.

mephi666: Nem rossz ötlet és elég hamar elkészül.

Hogy sikerült a brassói? Volt sikere?
-
mephi666
nagyúr
igen

mai menü: rakott karfiol, nagyjából a hozzávalók: 2kg fagyasztott karfiol (nem kaptam ma frisset), 1 nagy tejföl, sajt, zsemlemorzsa, fél kiló darálthús, 1fej hagyma, paprika, só, bors...
elkészítés pedig tömören: a karfiolt nagyjából puhára főzöm fedő alatt, a húsból a hagymával, paprikával, fűszerekkel ilyen enyhén szaftos pörköltszerűséget főzök, majd a tepsit kikenem vajjal, beszórom zsemlemorzsával és rétegesen pakolok bele karfiolt (amit szintén finoman megszórok zsemlemorzsával), húst, majd megint karfiolt... így alufólia alatt kb 20percig sütöm, majd a tetejére rákenem a tejfölt, megszórom sajttal és fólia nélkül készre sütöm

-
hejesírásó
senior tag
Htá ki mit szeret.
Alapvetően vannak a tejfölös és\vagy kefíres lángosok, ezek sztem kevésbé habosak, könnyedek.
ízükön érződik a tejtermék amit belerakunk.
a tészta ráharapva, megízlelve nem olyan selymes.
Előnye hogy nem annyira hízlaló
a tésztájával könyebb volt dolgozni.A krumplis lángosnak az illata sokkal megnyerőbb, másabb az ízélmény is.
Én most teszteltem a hétvégén a Kevert lángost.
Szval krumpli is volt benne meg kefír is. A neve Bakonyi Krump Lee's lángos2 db élesztő
kb 1,5-2 deci víz
1,5kg liszt (minimum)
SÓZNI TILOS!
1 db nagy kefír
2 db nagy Krump Lee
2 db tojáselkészítés a szokásos.
vízben élesztőt futtat (de nyílván a maradék kovásszal dolgozás a profi).
a lisztbe bele a tojás, a kefír és eldolgozzuk.ezután a forró! krumplit NAGYON összetörjük. ne vegyük ki a fazékből, mert azzal hőt veszít.
most mehet a vizes-élesztős cucc bele a krumpliba, eldolgozod.ezt követően lukat a lisztes cuccba, amibe mehet a krumplis cucc.
NEM sózunk! cukor sem kell mert a krumpliban a keményítő az végülis cukor.
Eldolgozod. gyúr. kézről leválásig.
Most jön a trükk ami nekem a kolis éveim alatt lett kitalálva. NEM szorsz a tetejére lisztet, nem raksz a Bödönkébe lisztet, mondván h ne tapadjon bele! NEM!

helyette jó alaposan a bucit bekened olajjal, a tetejére is raksz h ne száradjon ki.
kelési ideje minimum egy éjszaka.nagy serpenyő kell, kb 30-35 ös átmérő. olajból annyi kell, hogy az lángosra oldalról rátekintve azt a fele magasságáig minimum lepje el az olaj.
hőmérséklet. 150-200 lángost belerakva kicsit visszaveszed. amikor lángost kiveszel vissza, majd a következő lángosnál megint vissza és így tovább.
kezed bevizezed. nem deszkán fogunk lisztel nyújtani, ezt csak amatőrök csinálják.
hátra az hogy a fölös liszt bekerül az olajba, és elkezd megégni. Ezzel olajat vesztünk, mert néhány lángos után az olaj már mehet is a vécébe. Ha kézzel nyújtunk vizzel és olajjal akkor az olaj temérdek lángoshoz elegendő!
most egy martinis poharat bevizezel-beolajozol. kiszeded a pohárnyi anyagot a tésztából.
kicsi vizet raksz a pogira, majd a tepsi mellett elkezded nyújtani.
eltérő nyújtási technikák vannak.
erről majd csinálok ábrákat.
kisütöd, lecsöpögteted.
Na most fogod a durvás tengeri sót (nem finom só!) és megsózod 1ik oldalát, majd fújsz rá jó erősen. Ami megragad a lángoson az pont a tökéletes mennyiség.ízlés szerint ízesíted. a f.hagymás cucchoz víz f.hagyma só és olaj kell.
-
Timocicu
senior tag
válasz
hejesírásó
#20
üzenetére
Az enyémbe semmi krumpli nincsen.

A legfincsibbet leírnád?


-
Timocicu
senior tag
válasz
hejesírásó
#18
üzenetére
A lángos nem is rossz ötlet. De sajtosan - tejfölösen.

Nekem kefires, élesztős receptem van. Esetleg tudsz valami másikat?

-
hejesírásó
senior tag
lángost vacsira, sajtos tejfölös tésztát ebédre.
egyébként meg ilyen vackokat nem kéne ennem, mert elhjzom

-
mephi666
nagyúr
mai menü nálunk is brassói lesz... le akarom nyűgözni barátnőmet a főzőtudományommal (ilyenkor szoktam általában elb@szni irgalmatlanul a kaját, de akkor marad a pizza
)filézett csirkecombot találtam a fagyóban, abból készül majd... vörös-/fokhagyma, só, bors megy hozzá főleg meg kevés sűrített paradicsom, ami megdobja az ízét és nem lesz tőle olyan száraz a hús... köretnek természetesen sült krumpli
savanyúnak meg uborka... csirkéből sokkal gyorsabban kész lesz, mint sertésből és annyira nem is terheli meg az embert
finomnak meg finom ez is nagyon, de kicsit más... -
Dany007
veterán
Köszönöm!
nn-nek is.
Perzsa macska. Már lassan 17 éves lesz... Pont azért nyújtózik mert annyira válogatós, hogy nem jó neki a macskakaja...
Hiába van ott a száraz vagy rendes macskakaja.... Azt csak végső esetben eszi meg... Ja, persze Whiskas-t mindig megeszi... de azt meg nemkap. 
-
Dany007
veterán
"az ember vagy az asszony "
Öööö az asszony az már nem is ember ?

Amúgy egyvalami nagy tény... Órákon át lehet főzni egy faxa kaját, és a család 20 perc alatt elpusztítja az egészet

Nagyritkán szoktam én is rántottát sütni. De nem csak úgy 7 köznapi módon. Asszem parasztreggelinek hívják, nemtom

Van a tojás ugye... Sok sok hagyma! Majd vágok fel húst / szalámit / tarját hasonló... 'bepácolom' / összekeverm borsos mustáros 'mártásba'. Beteszem a hűtőbe összeérni.
Addig vágok fel krumplit. Karikákra. Aztán jöhet a sütés.Először a krumpli, aztán a mustáros hús, majd a végén a tojás. Néha még teszek bele paprikát vagy valami hasonló ződséget ha van.
Szal az én rántottámban sokszor a tojás a legkevesebb
Meg persze kihagyhatatlan kellék az erőspista. Bár a mustároshoz nem szoktam.
Így sokszor van, hogy 40-50 perc mire fullon kész leszek a kajámmal és kb 10 perc alatt megzabálom az egészet
Olyankor persze mindig átfut az agyamon h mennyit is melóztam rajta 
Tegnap például ilyet csináltam! : (még a macska is odavolt érte
) -
philoxenia
MODERÁTOR
Addig örülj, míg elfogy gyorsan....

-
tibi666
senior tag
Én ilyen csirkét sütöttem ki, előre panírozva lehet kapni, és rohadtul csíp. Olyan 700ftba kerül, két szelet husi lényegében. De nagyon fini. Mellé sütöttem még krumplit, sóztam, delikátoztam, aztán készen még megborsoztam. Jó volt. Csakis sütőben.
-
Egorov
aktív tag
Én nagyon kreatív voltam ma és főztem sok teát, mert télen azt nagyon szeretem.
Mást nem is nagyon tudok. 
-
Timocicu
senior tag
Én ma Tejfölös gombapörivel, hozzá saját készítésű nokedlivel várom haza a Kisfiamat és a Páromat.

Új hozzászólás Aktív témák
- Azonnali készpénzes nVidia RTX 5000 sorozat videokártya felvásárlás személyesen / csomagküldéssel
- Panasonic LUMIX G 25mm f/1.7 ASPH objektív
- MEDION ERAZER Cooling Kit V2 Vízhűtés - MD 62737 Beast 16 X1 gamer laptophoz
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i5 10400F 16/32GB/64GB RAM RTX 5050 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- 272 - Lenovo Legion Pro 5 (16IAX10H) - Intel Core U9 275HX, RTX 5070Ti (ELKELT)
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest







![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
Egy nőnek ez baromi jó találmány! 






