Új hozzászólás Aktív témák
-
Kotomicuki
senior tag
Meglett "A.B.R.S.", a robotkatona, mint 7. csapattag - 7.-nek az ex-Hammer-es ninja-t (lopakodó közelharcos-gránátos) is be lehet szerezni, a svájci térkép közepéről (vagy 6.-nak, korábban, ha vkinek nagyon nem megy a játék - kevés a pénze a jó emberekre). Kellett hozzá a "Penemunde Archives" (1/1) és a 3/3-as (ahol mindig rejtőzködni kell a rendőrök elől és mivel ők is civilnek számítanak, ezért mindig vastagon ráfizetéses az a csata) pályán lévő 1-1 dokumentum - az utóbbi pályán lévő marad meg, mint egy kis könyv, az magammal vittem a robot "felvételéhez".
A felvételéhez mindenképp engineer karaktert kell indítani, nekem 154 "mérnöki" (már a bázisvédésnél keményen ráedzettem (sikertelen szekrény nyitogatás - mindig mentve, nehogymá' kinyissa, me'akkó' oda az "edzőgép" - , ehhez sok álkulcsot kell vinni, majd aknatelepítés és visszaszedés: telepíteni a csata előtt, visszaszedni és újratelepíteni a megmaradtakat, csata után), ahogy ezen a pályán is (kézigránát az ajtókra, majd visszaszedni onnan), így lett ennyi) ponttal elsőre csatlakozott a robot - 60-as pontszámú mesterlövésszel nem sikerült felvenni, igaz, ekkor annyira nagyon nincs is rá szükség: jöhet helyére a nesztelen gránátos.600 HP-t ír rá, míg az adatlapján csak 210 szerepel, 50-es érzékeléssel (nem ő fogja kiszúrni a távolabbi, vagy a közelében lopakodó célpontokat...) és 0. szinttel - fejlődni nem fog, azt hiszem (még nem vittem el küldetésre őkelmét).
Egy "mesterlövész" PzB-t és egy 50-es lőtávú, német MG-t szorongat, ahogy a többi, "ellenséges" társa is, ezekkel mind a keményebb, mint a puhább ellenfeleket tudja sebezni.
Futni, rejtőzködni nem tud, csak "guggolni", így támogató egyénként jöhet szóba a csapatban: a mesterlövész (Viper a legjobb ebben) felderíti az optikán keresztül (így sokkal távolabb lát) az ellenséget és a többiek megpróbálják ártalmatlanítani azt - jól jönnek a hangtompítós sniper-puskák, így kevesebbszer veszi észre az ellenfél az embereimet és ezért sokat javul a túlélési mutatójuk.
Esetleg, ha van hozzá javító készlet, mint "falember", egy ideig lefoghatja az ellenség tüzét, amíg a többiek, a "zsengébbek" elintézik azokat.A felvételéhez erősen ajánlott elvinni még a bázisvédésnél megszerezett fekete, "lézeres" PzK-t (az utolsó előtti sor kell a skill-fán ehhez a sniper-nél: ezzel mindig kritikus lesz a találata és elvérzik a kezelője), amibe a német csúcs-katonát (Fritz) ültetve (neki a legmagasabb a sorozatlövő képessége és még +1 "lövedéket" is kilő/sorozat - ha ez mind talál, akkor 2-től már elfeküdhet a keményebb ellenfél is), egy körön belül le lehet rendezni egy ellenséges robotot (3 lesz belőle azon a pályán) - lőszert vinni kell hozzá, sokat (>1k/db-ja).
Mezei sniper PzK-val esélytelen a robotokra menni: túl kevés a hely, az a kevés, ami rájuk tudna lőni, nem tudná elintézni őket.
Gránátokkal (csak PWM-1-esekkel, a többi x@rt sem ér, csak a környezetet rombolja: nincs kellő átütésük), rakétákkal (M20, Pz-schreck páncéltörő! lövedékei - 2, szerencsés találat ezekből is elég lehet egyre-egyre) van még esély ellenük - az 50+-os átütésű sniper-puskákat meg sem érzik.#24-hez:
Mindenképp edzeni kell a karakterekkel. A "mérnök" a fegyverelakadás-elhárításból, zárnyitásból (nembaj, ha nem sikerül, pontot akkor is kap érte, csak legyen elegendő az álkulcsok mennyisége) és akna/csapda lerakásból-visszaszedésből (ehhez kell pl. az aknászbot) szerezhet ehhez való képességpontot.
50 mérnöki ponttal már esélyes, hogy felszedi azokat az aknákat. -
Kotomicuki
senior tag
Persze, hogy tolják, hiszen ilyen jó játékot már nem adnak ki!

Silent Storm videó-végigjátszás
S3 videó-végigjátszás
Az emberek pontjait nem nézi, nem edzi őket, a lopakodást és a fegyverek újratöltését gyakran mellőzi, a hátizsákjai 3/4-ében haszontalan dolgok lapulnak és foglalják az értékes zsákmány elől a helyet, így "kissé" kaotikus, de kezdetnek ez is megteszi.#25:
Kiegészíteném:
Csak közvetlenül az ajtók előtti "kocka" indítja az akciót, tehát a 3-3 embert addig lehet felvinni.
A rövid oldalon befutóknál legyen a pályán elhelyezett ládából (ehhez kell a mérnök az álkulcsaival - a benne lévő gránát miatt macerás szétlőni) kivett kábítótó pisztoly (oszloptól balra) és puska (oszloptól jobbra a középen motoszkáló ellen), a 3. meg a hosszú oldal másik végén lévőt tudja kereszttűzbe fogni a másik ajtón át betörőkkel.
Itt, a hosszú oldalon legyen egy géppuskás, ami a fönti terroristát veszi célba (oszlop mögé, vagy attól jobbra fut), a másik 2 mesterlövész meg a puskáikkal a leghátul egerésző, utolsót aprítsa (lehetőleg nem egymást akadályozva) - 10 INT-tel a küldetés elején, 8 INT-el a vége felé kaptam meg a sniper-emnek a skill-fáján az utolsó előtti oszlop, utolsó skill-jét: amitől minden (távolsági fegyvertől származó) találata kritikus sebzést fog okozni, ami itt (is) különösen jól jön (de Tadas is betanítható eddigre erre).
Így legfeljebb a leghátsó tudja aktiválni a bombáját, amit a középre futó, egyik kezében a kábító puskával, a másikban "aknászpálcát" tartó L.A. (esetleg még Alex, ha nem futja a keretből a legharciasabb mérnök(nő)re) lazán, szintidőn belül tud deaktiválni. -
Padree
senior tag
Tolja még valaki? Nekem még mindíg nem sikerült megkaparincsam. Néztem a boltba még mindig 2400Ft
. Vagy látta valaki olcsóbban? De az alapgém csak egy ezres, lejjebb vihetnék esztis. -
Hellas
senior tag
Ez fps?
-
Grifid
aktív tag
válasz
Gajandris
#24
üzenetére
1. Mindenkit vigyel az ajtó elé , 1 fegyver puska 2 fegyver valamilyen gránát amit messzire tudsz dobni. Itt már jól felszerelt hammerek vannak nem nagyon lehet kifektetni őket 1 sorozattal.
2. Az ajtón be 1 emberrel az oszlop jobb oldalán állj meg , jobbra 1 hammer 1 gránáttal nyird ki külömben kampó.
Az oszlop mögött mégegy szintén 1 gránáttal bal oldalról közelitsd meg.
Futás be 2 embert vigyél rögtön jobbra. Az enginert bal oldalon vidd , mert csak ott kell hatástalanitani , ha jól csinálod , ha 2 detonátort telepitenek véged van...
3. Bal oldalon hátul elhelyeznek 1 detonátort , és jön feléd a manus.
1 körön bellül nyird ki gránátokkal. Az enginert mozgasd utóljára , hogy lehetőleg csak fusson a csomaghoz. A jobb oldalra vitt 2 emberedből 1-et középen futtass fel , a másikat teljesen küld ki a jobb oldalra. NE legyenek álcázva.
4. A jobb hátsó hammer a detonátor telepitése helyett tűzharcot kezdeményez amikor meglát. A középen futtatott embereddel menj közelebb és szórd meg gránátokkal. Lehetőleg mandinerre játsz , hogy mögé guruljon. Enginerrel futás tovább.
5. Kifekteted a jobb hátsó palit. Az enginered pedig időben hatástalanitja a cuccost.
Nekem 3 órámba telt amig sikerült megcsinálnom ezt a küldetést... -
Gajandris
csendes tag
lenne egy kérdésem a jobbakhoz,
mit kell tennem hogy ne robbanjak fel azon a terroristaakcio-megakadályozó pályán(londonban, az elso nem fakultativ mission), mert miután belépek az ajton az osszes muki odaszalad a bombákhoz aztá még néhány kör és felrobbannnak.
Ja ennek a teremnek van egy másik bejárata, de az e van tetepítve Bobby-trapokkal, eés a mérnökömet sem tudo rávenni hogy hatástalanitsa oket. -
Padree
senior tag
Lehetne, de valami szövevényesebb kellene (igaz a Sentinelst még nem láttam), mint a Jagged Alliance sorozat anno. Valami földalatti mozgalom vagy hasolló jöhetne (PK-k nélkül természetesen - maraggyunk a realitások mezején), faxául meglehetne csinálni.
Ezta német oldali PK felfegyverzést a bázison mondmeg léci hollehet megejteni! -
Spensers
aktív tag
Vajon lessz köv. része?...
-
Padree
senior tag
Changes in version 1.1:
Fixed wrong To-hit calculation
Fixed game crash on the shop screen
Fixed game crash when carrying unconscious bodies
Fixed missing trophies in the loot screen
Fixed bug with completing the last mission with the robotic soldier in the squad
Fixed the character's money being lost
Fixed high level scout gaining AP for attacking the enemy
Fixed the mission zone
Fixed spontaneous switch to real-time
Fixed probable game crash when moving to subzone (in case of the missions consisting of several parts)
Fixed enemy reaction on the scout attack
Fixed the mines set by player not showing to the player's characters
Fixed the show hints option
Fixed the weapon reload bug
Fixed the item duplication bug
Fixed game crash when moving the items between the characters
Fixed game crash in mission zone
Fixed Panzerkleins moving between the rooms on the base
Fixed game crash during the cut-scene on the mission zone
Fixed the script on the Egypt region that caused the hero's immortality
Fixed player's characters' negative AP bug
Fixed the invisible enemy Panzerklein bug
Fixed the bug with AI characters not picking up the weapons knocked out of their hands
Fixed the Panzerklein fixing script at the base
Fixed the player's squad movements between the rooms at the base when there were more then seven characters
Changes to the interface and game balance:
Switched off the possibility to shoot in the after-mission looting screen
Fixed the disappearing items in the after-mission looting screen
Fixed the indestructible objects in the last mission
Changed the balance of the mission
Changed the default tooltip delay
Added the laser weapon shooting animation from the crouch pose
Changed some enemy tooltips
Fixed ability
Fixed ability
Fixed characters' statistics interface
Fixed AI soldier's ammo in some of the missions
It is now possible to fix Panzerklein weapons
Fixed difficulty rating display
Fixed the chapter maps bug
Fixed the balance of laser and energy weapons
Added SFX for Colt Detective Special
Fixed the rain SFX bug
Fixed the attributes improvement for cash and respective skills bug
Changes made after user's requests:
Changed the shooting statistics calculation method
Critical hit < Weapon lost> does not apply to the Panzerkleins
Changed civilian behavior in all mission zones
Changes to the game editor:
Fixed the impossible sound resource modification bug
Related articles
Ebben is a JA2-re hajaz, csak ahoz kijött vagy 6 peccs 3 hónap alatt ezek meg összegyűjtik azidő alatt és egyben aggyák ki.
Az első részben az istennekse találtam meg hogy hol lehet felfegyverezni német oldalon a PK-ket? Végigbökdöstem az összes pájadíszt a garázsba de semmi, az embereknek kellett odaadogassam a PK fegyvert, és úgy beszállni beléjük - mondanom se kell hogy komoly lőszerhiánnyal küszködtem mindvégig. -
Padree
senior tag
Nabaz, mostakartam mekkérdezni hogy ki mit tud róla. Rákerestem a topikra és elszörnyedve látom mifojik itt. A Gamsp*t-on Q4-re datálták a megjelenést (igaz lehet 2003 ? - azt nemis figyeltem), várom mint a messiást, timeg már augusztus óta nyomjátok (legalább). Csak aztűnt fel hogy kijött hozzá az 1.1-es peccs. Mondom hogya fenébe ha a játék még sehol? Ezexerint kinvan. Megyekis, mexerzem a héten.
-
Flashy
veterán
elakadtam. valami ijen bányában vagyok, már elkaptam egy szökni próbáló embert, most valami archivest kéne megtalálnom, de nincs. találtam egy festményt meg még valami dolgot, nálam is vannak, de nem tudok hova menni. van egy létra amin nem tudok felmenni, ahol menekülni akart a csávó.
ápdét:
pont most találtam valami ötletet neten: nem kell felmenni azon a létrán hanem máshol van a cucc.
[Szerkesztve] -
Zebu
addikt
jah én is akkor hagytam abba maikor az első ilyen armorba be lehetett szállni.
De ez a silent storm valójában Silent Storm 2 nem? És arra tolod rá a kieget.
Néha nekem csak úgy magától kilép......
Mivel több a kiegészítő?
Kik is csinálták ezt?
Skillekből miket fejlesztesz? -
Flashy
veterán
a sima silent stormot elkezdtem és annyira megtetszett mint előtte semmilyen külsőnézetes taktikai játék. aztán kicsit előreolvastam és láttam hogy a ww2-es feelinget majd megkavarják valami ijen hipercuccal és nem volt kedvem tovább nyomni ugyhogy most pihen.
-
Spensers
aktív tag
Nah egy utólsó UPantás aztán feladom

-
Spensers
aktív tag
Nah csak én játccadozom e remek játékkal..

[Szerkesztve]
[Szerkesztve] -
busman
veterán
Amúgy milyen gamma?
-
Spensers
aktív tag
UPP
Senkisem nem nyomassa rajtam kívűl e remkbe szabott kis játékot... -
Spensers
aktív tag
Szasztok
Na szal én most ezt a játékot nyomatom 1000-rrel.
Nagyon kafa aki tólta az eredetit az tudja miről van szó aki nem az kerreseen rá
nagyon kafa gém...
Új hozzászólás Aktív témák
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- AliExpress tapasztalatok
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Elden Ring
- Android szakmai topik
- Samsung kuponkunyeráló
- Havi előfizetéses csomagot kínál az Apple kreatív munkákhoz
- World of Tanks - MMO
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- További aktív témák...
- ZBook Fury 15 G8 15.6" 4K IPS i7-11850H RTX A2000 32GB 512GB NVMe IR kam gar
- Gamer PC - Számítógép! Csere- Beszámítás! R7 5700 / Suprim RTX 3080/ 32GB DDR4 / 500GB SSD
- P14s Gen5 (AMD) 14" FHD+ IPS Ryzen 7 PRO 8840HS 32GB 1TB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Akció! Felsőkategóriás Gamer PC! I9 14900K / RTX 5080 16GB / 32GB RAM / 2TB Nvme SSD
- 2 db Audiocodes 405HDG - - IP telefon - több db
- iPhone 13 mini 128GB Green -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS4052, 94% Akkumulátor
- Apple iPhone 14 Pro Max 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Sosemhasznált! HP OmniBook 5 i7-1355U 16GB 1TB 16" FHD+ Gar.: 1 év
- Gyümölcstartó hibátlan állapotban eladó
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! I5 10400F / 16GB DDR4 / RTX 3050 / 512GB SSD!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest

. Vagy látta valaki olcsóbban? De az alapgém csak egy ezres, lejjebb vihetnék esztis.




nagyon kafa gém...
