-
Fototrend
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
kovsol
titán
válasz
Winner_hun
#28687
üzenetére
0 hatch ha 5 van akkor is mind az öt rajta van, legalább egyben látom a lárvákat
1-2-3 seregek
ennyi
milyen jó, hogy nincs több féle gyártó épület
-
kovsol
titán
válasz
killerjohn
#28680
üzenetére
miért már banoltak korábban ?
(#28681) oxox én csak 32"
szegény embernek be kell érnie ezzel is, tiéd picit magasabb kategória már -
kovsol
titán
válasz
Winner_hun
#28646
üzenetére
bulldozer procikhoz van két win7 update ami a feladatkezelőbe belenyúl és azt csinálja, hogy modulonként egy szálra elosztja azokat a feladatokat amik kevés maggal is beérik, pl a bf3 alatt nem tud ilyet, mert ott úgyis mindet használja [link] [link] SC2 -t pl tegnap megnéztem a második magra volt egy magas terhelés meg a többin minimális, most 2. 4. 6. magot tolja jobban és a többin szinte semmi.
-
kovsol
titán
-
kovsol
titán
válasz
execute93
#28633
üzenetére
GDDR4, bár tudom nem sok eltérés van a GDDR3 hoz képest. Értem, szóval ha nekem megy egy low vga kártyával full hd ultran (textura beállítás ami a ram mérettől függ az persze úgy van állítva, hogy 512MB) akkor már az enyémmel nem érdemes hasonlítani, mert az enyémen más ram van... értem kösz. Csak az én VGA kártyámon annyit tud a ram MB/s re mint mondjuk a hd7770 4500Mhz gddr5 de mellé csak 128bit.
-
kovsol
titán
válasz
execute93
#28622
üzenetére
Hogyan lenne már felejtős ilyen configgal ?
Az én gépemen megy full hd ultran a game, negyedik mag meg tökre nem hiányzik, mert amúgy se használja ki, nálam modulonként egy szálat használ nagyjából 60% terheléssel ha felrakom a windows javítást a procihoz, ha meg nem akkor alapból még 2 magot se használ ki rendesen. A VGA kártyának meg szintén elégnek kellene lennie. Itt amúgy is ha a legnagyobb csatában 20-25fps van az még teljesen jó. -
kovsol
titán
válasz
killerjohn
#28294
üzenetére
korai expelt föccer és lingekkel később ment scoutolni és erre írta a srác, hogy low rush faild
-
kovsol
titán
válasz
DarthPeeter
#28291
üzenetére
még a HT nélkül is easy lett volna, be lettek darálva
(#28293) föccer charge zealot + HT
-
kovsol
titán
rt06 segítségével megoldva, pluginoknál be volt kapcsolva a Volume Control TS ben
-
kovsol
titán
Ide teszem fel a kérdésemet, mert TS topicja elég halottnak tűnik és itt sokan használják ezt a programot.
Az lenne a problémám, hogy a TS mikor a mikrofonom bekapcsol lehalkítja a hangszóróban hallható hangokat, és amint abbahagyom a beszédet megint hangos és ez nagyon idegesít. Tuti, hogy a TS csinálja, mert skype alatt ilyen nincs, és amint elindítom a TS -t és mondok valamit már halkítja is. Valaki tud megoldást ? -
kovsol
titán
azért ne írjuk már le az én procimat se, és azt se felejtsük el, hogy nekem full hd ben van ez, nem 1680x1050 így a vga kártyám haldoklik rendsen
na meg streamelés közben minden mag kivan használva rendesen nálam is, de majd meglesem alacsonyabb felbontással mennyit fog vissza a stream, viszont ha full screenben tolom akkor játék közben se megy le 60fps alá, de inkább 80-90, ha windowed full screen akkor viszont máris -20fps befigyel nálamde ha átugrasz hozzám a vga karival úgyis egy városban lakuk megnézzük mennyit változik

-
kovsol
titán
majd megnézem 1680x1050 ben mennyivel jobb, nekem azért egy hulladék vga kártyám van, majd hétvégén lesz időm megnézem mit javít rajt mondjuk ha dobok rá +1000MHz -t
na meg ha nem replayt nézek fele annyira nem megy a proci game közben ha én játszok, ezt figyeltem meg és fps is szinte végig stabilan 80fps míg replayben 60 kb
-
kovsol
titán
Kipróbáltam én is.
1920x1080 minden ami a procit is tudja zabálni maxra berakva
konkrétan lefelezi az FPS értékemetegy ilyen szituban 2:30 tól érdemes nézni, a cpu terhelést is mutatom majd taskmanagerből a vége fele
ez meg egy 2v2 ahol végig kivan rakva a task manager, de itt a cpu -t zabálom dolgokat maxról közepesre visszaraktam -
kovsol
titán
-
kovsol
titán
Nem lehet, hogy 30fps el megy a stream és azért a program lekorlátozza a játékot is annyira? Vagy valami más van szarul beállítva benne?
Esetleg próbálj ki másik streamelős progit, hogy ott is produkálja-e.
Sc2 prioritásának magasabbra állítása ?
A streamelést rakd át manuálisan egy olyan proci magra amit nem terhel az sc2, lehet összevesznek ugyan azon.mod: feladatkezlőben a proccesre kattintasz és ott affinitás állítás, de nekem angol van magyarul nem tudom hogy írják
-
kovsol
titán
válasz
holydragon
#28150
üzenetére
nekem is ez van épp, mindenből újra kell plecmentelnem, szerintem mindet 0-5 el fogom kezdeni direkt

-
kovsol
titán
válasz
Winner_hun
#28079
üzenetére
mert ők még nem tudják, hogy ha feljebb jutnak nem lesz olyan szórakoztató a játék, mert egyre okosabb az ellenfél

-
kovsol
titán
Tegnap és ma játszottam párat Föccer és DarthPeeter fórumtárssal. 8win-3los lett a mérleg.
Föccerrel kigondoltuk majd papír ligában elfunolunk erre nem feldobott 4 win után goldba silverből
mindig elrontják az ember örömét ezzel a szintlépéssel
Ultra grafon picit más, mint eddig volt. Bár a Battlefordge -t is kipróbáltam max grafon és azért az még jobban néz ki. -
kovsol
titán
ez bulldozer proci, ebben nincs vga, most is van a gépben VGA, csak ez egy régi gépből való, amit majd pár hónapon bellül cserélni fogok
és azért nem SB, mert nagy felbontás mellett úgyis VGA számít, és ez a proci is kihajt egy jó vga karit is, meg ez olcsó is volt, nagykeráron vettem a cuccokat, na meg ahhoz, hogy a diablo3, sc2, LoL menjen még ez a proci is túlzás nem hogy egy SB
-
kovsol
titán
válasz
Winner_hun
#28030
üzenetére
a kép amit mondtam chaten: [link] 2v2 replay 1080p ultra végső csata ahol volt HT és minden finomság, 30fps körüli értékek, csatán kívül 50fps
kíváncsi vagyok ha meglesz majd az új vga kártyám is mennyit fog változni a cpu terhelés
4v4 -t nem fogja bírni ultran ez a szegény kártya, de mediumon biztos
viszont nem vágom miért ha az asztalon vagyok akkor 1080p ben elcsúszik a kép és a start menü félig kilóg, arra kell még valamit kitalálnom, hogy miért van
-
kovsol
titán
válasz
Winner_hun
#28017
üzenetére
alig pár centis a keret, nehéz lenne összetéveszteni vele
nem vágom miért de volt fent és lent is vagy 2-3 centis fekete sáv, nem mintha annyira zavart volna így is szép nagy volt a kép
a minőség is jó volt, egyedül nagy csatában látszott, hogy akad, gondolom azt nem bírja már a gépet stream közben -
kovsol
titán
procid real time csinálja a videót, de egy négymagos procival főleg i5 el nem hiszem, hogy számottevően észre kellene venned romlást a teljesítményben, azt nézd meg, hogy feladatkezelőben 100% on jár-e a proci ha igen akkor valamennyire visszafogja a játékot, ha így sincs maxon akkor szerintem semmit nem fog rajta
-
kovsol
titán
válasz
Winner_hun
#27998
üzenetére
"az új gépre" ennyi a magyarázat
kíváncsi vagyok milyen egy 3v3 vagy 4v4 ha több mint 10fps el játszik valaki 1024x768 nál magasabb felbontásban
és holnap meglesznek az új alkatrészek -
kovsol
titán
sc2 -t ha átmásolom az új gépre és ott tolok egy repair.exe -t akkor az működni fog ott is, vagy mindenképp fel kell újra telepíteni? Csak mert nincs nálam a lemez és letöltés az elég sokáig tart, mert 20/10Mbites netem van csak.
-
kovsol
titán
válasz
Winner_hun
#27870
üzenetére
mit vársz egy esőembertől? Skype -on most is elfoglaltban van

-
kovsol
titán
válasz
Winner_hun
#27847
üzenetére
miről ?
a több mint fél éves kihagyásról ?
el nem tudom képzelni bárki is kíváncsi lenne rá -
kovsol
titán
ha minden jól megy egy hét múlva lesz egy olyan gépem amin team gameben 10nél több fps em lesz
mondjuk gyémánt liga eddig se volt gond még 5fps mellett se, ebből is látszik milyen nehéz RT ben feljutni erre a szintre. Mondjuk a VGA kari még csak egy ideiglenes lesz berakva, de az is elviszi majd a játékot, főleg, hogy én low grafon szoktam tolni. -
kovsol
titán
válasz
Winner_hun
#27790
üzenetére
azt ne mond, hogy te nem használsz billentyûzetet
-
kovsol
titán
válasz
Winner_hun
#27602
üzenetére
az egész idő alatt azt reméltem, hogy kikap a srác, nagyon nem szimpi, ráadásul elég nagy noob is volt, zerg kb szerintem azért kapott ki mert saját magát hergelte, a végén meg reméltem, hogy leesik a székről, de nem

más:
Milyen VGA kari kell, hogy a game 4v4 ben is menjen full hd felbontásban ? ultra grafika nem fontos, mert utálom úgyis a csillogó grafot
-
kovsol
titán
válasz
killerjohn
#27599
üzenetére
büntetés
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
-
kovsol
titán
tényleg és mi a helyzet Jinroval ? mostanában nem hallok róla
-
kovsol
titán
válasz
Winner_hun
#27324
üzenetére
ennyiért esélytelen, hogy megveszem azonnal, majd aprón lesz megint ilyen 8-9k körül, de remélem még olcsóbban
emléksszem a wc3-tft előrendelve vettem 7990Ft ért, huh hogy sokkolt amikor megláttam ez már dvd tokos és nem a nagy papír tokban volt mint az alap wc3 -am volt -
kovsol
titán
válasz
killerjohn
#27271
üzenetére
kell csinalni egy sc2 offtopicot, mint ahogy van xboxnal is van es ott lehet tolni orverzesig
-
kovsol
titán
válasz
killerjohn
#27058
üzenetére
"az 5-ből 3 meccset én vittem a hátamon..."
azért lettél te diamond.
Poénból szerintem elindítom a keresőt és mindegyiknél kilépek a Plat-Diamond-Master-Diamond felállásomból mi lesz
Első szezon óta kb ha játszottam 15 mérkőzést ezekben és úgy kb a sezon 1 ben lévő mmrt cipelem tovább -
kovsol
titán
válasz
killerjohn
#27048
üzenetére
De te gondolom nem irodában melózol hanem otthon

nálam amik szoktak menni: putty connection manager, saplogon, két féle ticketing tool, böngésző, melós chat program. Ha épp nincs meló akkor az egyik monitoron mehet valami szórakozás, de a másik monitoron figyelni kell jön-e meló.(#27047) föcce volt egy srác aki tolta a WoW -t bent az irodai gépen meló helyett, na ő már nincs köztünk
főleg ha délelőttös műszak van akkor végig hajtás van nincs idő ilyenre -
kovsol
titán
válasz
killerjohn
#27041
üzenetére
nekem 19" wide moncsi van meló helyen, és kettő egymás mellé rakva, és bizony kell
-
kovsol
titán
válasz
killerjohn
#26863
üzenetére
szintén nagyon off, de most ez ugrott be:
idézem munkatársamat:
Kijön UPC től két szerelő, mert gyenge a jelerősség, és hogy megcsinálják. Bemennek a spájzba ahol bejön a kábel és ráraknak még fél méteres toldást pluszba
megkérdezi tőlük miért lesz most jobb a gyenge jelnek, hogy még hosszabb utat tesz meg és még jobban legyengül ? az két szerelő semmit nem tudott erre mondani, szimplán ennyit mondott nekik a srác: "na most akkor takarodjatok a lakásomból és küldjenek olyat ki aki nem nézi hülyének az embert és ért is a munkájához"amúgy környezetemből tudom, hogy eszméletlen sok ember van aki semennyire nem ért a műszaki dolgokhoz kb és bedől minden hülyeségnek
-
kovsol
titán
válasz
killerjohn
#26829
üzenetére
á a hotkeyek beleégnek az emberbe, én még mindid "w ba bm" kombóval akarok nyitni minden játékba, pedig ez csak wc3 ban működik elfeknél

-
kovsol
titán
válasz
mikromanus
#26755
üzenetére
nem azon a linken cseréltem ami jött mail, hanem én mentem fel a weblapra és ott kértem az egész resetelő procedúrát account visszaállítással együtt, lett customer supportnál ticket is nyitva stb, ráadásul a hotmail fiókom megjelöli az eredeti blizzardos címet egy zöld jellel, hogy biztonságos és nem kamú cím, az ilyen próbákozós leveleket meg alapból dobja a spam mappába
-
kovsol
titán
válasz
kovsol
#26748
üzenetére
We will remove any restrictions on this account that were placed as a result of someone else’s actions, such as from violations of the Terms of Use.
We will remove any Battle.net authenticators that were added by someone else.
We will continue working on restoring your World of Warcraft characters, items and gold.
A Customer Support representative will send you an e-mail when these actions are complete.
6-12 órán belül megvan. Még jó hogy víruskereső és spyware kereső is megy a gépemen, tűzfal bekapcsolva... Minden fiókhoz másik jelszó stb... Szimplán kitalálták úgy néz ki az accountom jelszavát ami azért is érdekes, mert kis nagybetű szám és nem szerepel benne az accountom neve, most futtatok azért egy full vírus keresést. Mivel 3 órás letiltás mellé jár az account reset ezért nem tudott visszamenni spemelni tovább a kis szemét. Azért a Blizzard support az elég jó, nem kell ilyesmi miatt magunk alá vizelni, mert megoldják hamar és visszakerül a jogos tulajhoz.
-
kovsol
titán
megváltoztattam, és elkezdtem egy account recovery processt battle.net -en, ahol ő is írja, hogy azonnal változtassak e-mail fiókon jelszót, mivel a dobozok megvannak, és az én nevemen van az account, és a titkos kérdésre is tudom a választ így hosszútávon nem tud mit kezdeni az accountommal.
Jelszók megváltoztatva, be is tudtam lépni, bizony valaki regelt egy cataclism 10 napos trialt az accountomra, gondolom ott próbált hirdetéseket tolni chatben. És gondolom a kb 10 karakterem összes cuccát és goldját kirámolta, na még jó hogy azokat visszakapom majd.
-
kovsol
titán
nem gyenge most kaptam egy levelet, hogy valaki meg akarja változtatni a jelszómat !!
na bazz most meg jött egy levél, hogy 3 órára felfüggesztették a WoW accountomat chatben spamelés miatt

nem voltam online valakinél mostanában ? -
kovsol
titán
már megint ez az akármi imba op halhatatlan stb a téma ?

-
kovsol
titán
WCG-re mikor kvalifikálta magát Gorky ? Ha nem is játszik, és saját maga fizeti az útját is azért az így érdekes lesz.
-
kovsol
titán
nasl.tv ben lesz ma valami értelmes ?
meló közben néznék valamit úgyis két monitorom van
mod: na látom mana vs socke lesz az első aztán kiwikaki vs cloud
pvp nálam nem játszik nézem addig FXOpent, de az meg néha beakad
-
kovsol
titán
válasz
killerjohn
#26514
üzenetére
de hisz neked ott van Алексей Крупник életed szerelme nem ?
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)

-
kovsol
titán
ó és új szezon van, megért volna pedig egy képet a plat diamond master diamond felállásom, ilyen se lesz többet azt hiszem

tegnap vétkeztem és toltam egy warcraft3 mérkőzst meló helyen, hiába vannak brutál gépek sajnos VGA kártyát nem raktak bele olyan erőset ami viszi sc2 -t -
kovsol
titán
válasz
iSonic
#26479
üzenetére
köszi a helpet, ahogy nézem az sc2 nem vészes akkor, főleg, hogy én low -on szoktam játszani, mert a csillogó graftól nem látom át rendesen a csatát.
Hosszútávra gondolva 4 magost procit fogok venni úgyis, bár szerintem beérem majd valami AMD vel nem lesz keret i5/i7 -re
vga kártyák meg addigra remélem olcsóbbak lesznek az ilyen 6850 körüli kategória, guild wars2 nek van egy olyan érzésem kelleni fog
Na majd ha kiadják mi lesz neki az ajánlott és hogy mikor jön ki akkor beszerzek egy gépet. -
kovsol
titán
amúgy milyen vga kell ahhoz, hogy 4v4 ben is menjen normálisan a game? és gondolom 4 magos proci se árt mellé
mire kijön a kieg, meg a guild wars 2-t is várom össze kell spórolnom egy gépre pénzt, tudom még odébb van, de jobb felkészülni lelkileg mennyit kell majd perkálni -
kovsol
titán
válasz
killerjohn
#26447
üzenetére
"1) megverte WhiteRA-t, életem nagy szerelmét"
innen nem mertem tovább olvasni
-
kovsol
titán
válasz
Winner_hun
#26353
üzenetére
majd ha masterben leszel ilyen elöl rankban

de persze grat csak így tovább és egy diamond befigyelhet ebből -
kovsol
titán
válasz
Winner_hun
#26043
üzenetére
most BF3 lesz majd terítéken

de a kieget tuti megveszem, de az még odébb van, addigra egy asztalig gépet is be kellene szereznem ami elviszi akadás mentesen az sc2 -t -
kovsol
titán
nem biztos, hogy minden új egység lesz multiban is, na meg ha azt nézzük, hogy pl wc3-roc és wc3-tft között is akkora nagy eltérés volt taktikákban, hogy kb az egység irányításon kívül mindent újra kellett gondolni a multis stratégiákban, újra kezdődhet a theorycraft
mikor már nem mindenki zsigerből tolja a countereket -
kovsol
titán
válasz
Winner_hun
#25524
üzenetére
minden zerg épület folyamatosan veszti az életét ha nincs trutyi alatta (kivéve extraktor)
Új hozzászólás Aktív témák

- Lenovo IdeaPad Slim 5 OLED i7-13620H 16 GB DDR5 512SSD FHD+ Garancia
- Xbox One 500GB hibátlan állapotban
- Lenovo ThinkPad T14 Gen 1 i5-10210 / 16GB RAM/ 256GB NVMe SSD világítós EU bill, kiváló állapotban
- vizes GAMER PC - RYZEN 5 7600X / 32GB DDR5 / RTX 5070 12GB
- HP EliteBook 840 G7 i5-10210U / 16GB RAM / 256GB SSD Szép állapot, EU bill, gyári töltő
- Telefon felvásárlás!! Xiaomi Redmi Note 12, Xiaomi Redmi Note 12 Pro, Xiaomi Redmi Note 12 Pro+
- ASUS TUF Gaming F16 Laptop! i7-14650HX / RTX 5060 / 16GB DDR5 / 1TB NVMe! BeszámítOK
- Apple iPhone 12 Pro 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Apple Watch Series 10 GPS+Cellular 46mm, Újszerű, 1 Év Garanciával
- REFURBISHED és ÚJ - Lenovo ThinkPad Ultra Docking Station (40AJ)
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


szegény embernek be kell érnie ezzel is, tiéd picit magasabb kategória már




![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
főleg ha délelőttös műszak van akkor végig hajtás van nincs idő ilyenre
megkérdezi tőlük miért lesz most jobb a gyenge jelnek, hogy még hosszabb utat tesz meg és még jobban legyengül ? az két szerelő semmit nem tudott erre mondani, szimplán ennyit mondott nekik a srác: "na most akkor takarodjatok a lakásomból és küldjenek olyat ki aki nem nézi hülyének az embert és ért is a munkájához"



mikor már nem mindenki zsigerből tolja a countereket