-
Fototrend
A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.
Új hozzászólás Aktív témák
-
föccer
nagyúr
Hát ja, kb pontoasan

Amit Én egyedül nem szeretek a Z-ben, hogy a gazdaságát tekintve mérföldekkel hátrébbb van, mint a többi faj. Mégpedig azért, mert a munkásból építi az összes épületet. Az egy dolog, hogy az Épület olcsóbb a drón árával, de attól még "meghal" a munkásod. Halyette újat kell gyártani, ami sok idő, és lárva. Ebből a szempontból a terra sokkal előrébb van. kb 1-2 scv-vel körbeépíti a fél pályát, ha aról van szó. De neki legáalbb végig ott kell lennie, és addig sem szed. De a legnagyobb csíít a P-nél van. Gyak 1 pillanatig esik csak ki a munkása, ledobja az épületet, és már megy is vissza hordani. És ez nagy kibaszás

Az előbb kipróbáltam. Izomból toltam a gazdaságot előre. Csak dronokat vettem izomból, meg lordokat. Amikor vissznéztem replaj-ben, azt láttam, hogy gazdaságban lépést tartottam az P ellenféllel, csak amikor nekem nem volt semmin, Ő már 4 zealot+2stalkerrel indult megfelel.
Helló.
Üdv, föccer
-
kovsol
titán
annyi a gond a zerggel, hogy igazából ha hagyod az ellenfeledet szabadon fejlődni nagyon hátrányba kerülsz, ezért kell ráállni a folyamatos baszogatásra, és azért az vicces, hogy a Drone és a támadó egységek is ugyan abból a lárvából készülnek így a játék első felében igen nagy hátrányt jelent ez

én most kb ott tartok, hogy kialakult egy belső órám is és már érzem mikor kell kiváltani queenekreigazából a lényeg:
-zerg: offenzív massolás
-terran: defenzív massolás
-protoss: nagyobb drágább unitok amikre jobban kell vigyázni
nagyon leegyszerűsítve a képlet ennyi, természetesen mindegyikkel lehet agresszív taktikát folytatni és folyamatosan az ellenfelet baszogatniviszont kezdi elveszteni a varázsát a játék, nem tudom már azon gondolkozom, hogy még ha lesz is pénzem megjelenéskor kell-e nekem ez azonnal, mert pl egyjátékos rész nagyon nem érdekel és legalább hagyok kis időt a ligáknak hogy letisztuljanak és mindenki beálljon a skill szintjének megfelelő helyre, és még channelek sincsenek

Új hozzászólás Aktív témák

- Formula-1
- OLED monitor topic
- Hobby elektronika
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Milyen okostelefont vegyek?
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Hosszú premier előzetest kapott az Arknights: Endfield
- laskr99: DFI és DFI Lanparty gyűjteményem
- Tőzsde és gazdaság
- További aktív témák...
- 231 - Lenovo Legion 5 (15IRX10) - Intel Core i7-13650HX, RTX 5060
- BESZÁMÍTÁS! AsRock H510M i5 11400 16GB DDR4 512GB SSD RX 6600 8GB Zalman T4 Plus ADATA 600W
- AKCIÓ! szinte RAM áron adom! MSI Vector GP78 HX13V i7-13700HX RTX4080 32GB DDR5 1TB QHD240 1 év gari
- 265 - Lenovo ThinkBook 16 (G6 ABP) - AMD Ryzen 5 7530U, no GPU
- BESZÁMÍTÁS! ASUS H110M i5 7500 8GB DDR4 240GB SSD GTX 1050Ti 4GB Cooler Master ATX DeepCool 400W
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest



