Új hozzászólás Aktív témák
-
válasz
wolfman #26060 üzenetére
Nyilván egy szövegből, laikusként nem szabad semmit levonni, de ez az írás nekem több, mint igénytelenség - komolyan rákerestem erre. Persze még egyszer mondom, nem is értek a témához, de teljesen más, amikor valaki nem tud helyesen írni, tanulási nehézségek (körülmények) miatt, és más az, amit Cerebellum ír, hogy ugyan magyarul ír, érthető, olvasható, de az igénytelenség és a nyelvtanilag abszolút helytelen mondatok-szavak sorozatából áll egy-egy szöveg. Csak amikor a magyar nyelvről beszélünk, vannak olyan témák, amikkel a nyelvészeket is egymásnak lehet ugrasztani (egybe/külön/kötőjellel, csak ez ugrott most be), mert több a kivétel, mint a szabály..
a helyesírást meg nyilván, általános iskolában aki nem tanulja meg rendesen, utána rengeteg energia kellene, hogy kijavítsa a saját hibáit, és inkább leszarja, mert én így tudok írni, gyenge a helyesírásom, kész.
ja, és bocsánat, abbahagyom az offot, nem erről szól a topic, de a mássalhangzó párokat nagyon belevésték a fejünkbe, mert nekem ilyen magyartanárom volt..
szerk.: még annyi, hogy a netes írásoknál meg főleg, ha már egy sima kis helyesírás-ellenőrzőt (<- ez most
egybe/külön/kötőjel?) ráenged az ember, akkor már egy szinttel igényesebben tud írni, e-mailt főleg.. mert a legnagyobb hülyeségeket még a böngésző is aláhúzza, nem kell word-be beírni és bemásolni, az már csak extra, ő még a vesszőkre is figyelmeztet. ilyen szinten inkább igénytelenség a helytelen írás. végeztem, mégegyszer: sry al, thx css, bb
Új hozzászólás Aktív témák
- Evolv Shift 2 Air / X570 ITX / Ryzen 5800X / Radeon 5700XT 8GB / 32 GB DDR4 / 1 TB SSD
- Lenovo ThinkPad P1 Gen 3 i9-10885H (max 5,3GHz) / 32GB / 1TB SSD FHD Win11
- Latitude 5440 14" FHD IPS i5-1345U 16GB 512GB NVMe ujjlolv IR kam gar
- Google Pixel 10 256GB rom, 12 GB ram eladó
- Monitor tartó / állvány - AlzaErgo ErgoArm S35B
- Azonnali készpénzes AMD Radeon RX 5000 sorozat videokártya felvásárlás személyesen / csomagküldéssel
- Ygitk ZP-THP60 vezeték nélküli fejhallgató / 12 hó jótállás Akkumulátoros vezeték nélküli fejhallga
- 14" Dell Latitude laptopok: 5400, 5480, 5490, 7480, E6410, E6440, E5450 / SZÁMLA + GARANCIA
- Azonnali készpénzes AMD CPU AMD VGA számítógép felvásárlás személyesen / postával korrekt áron
- RÉSZLETFIZETÉS.BANKMENTES.KAMATMENTES ASUS Vivobook 17 X712EA-AU737W Notebook
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő