Aktív témák
-
engusz
veterán
Aranyos kis történet kerekedett a végére. A lényeg annyi volt, hogy van egy HIS Radeon 9500 videókártya. Ez már nem 9700-es nyákon van. Mint már belinkeltem képet, olyan hűtő volt rajta. Ami beadta a kulcsot és megállt. Később rájöttünk, hogy olyan meleg volt a házban, hogy szépen a műanyag tartó biz-basz beleolvadt a venti belsejébe. Ezután határoztuk el, hogy veszünk rá egy ventit. Először úgy volt, hogy valami kis ventit megveszünk és kicseréljük az eredetit. Előre látva a szenvedéseket inkább vettünk az egyik számítástechnikai üzletben egy PIII-as hűtőt. Fel is szereltük a ventit a bordára. Az már más kérdés, hogy 1000x jobban hűtött. Ma vittem volna vissza a kártyát a tulajnak, ami előtt azt mondtam, hogy inkább kirpóbálom. Kártya be a gépbe, a kis ventit pedig ugye az alaplapra dugtam volna. De mi a bibi? Hát persze. Ezeken a nyamvadt PIII-akhoz gyártott ventik végén kicsit másmilyen az alaplapi csatlakozó. Kicsit mérgelődtem. Mind1. Nekem úgy is volt egy olyan alaplapi csatlakozóm, ami kicsit már le volt törve. Arra könnyedén rá tudtam dugni. Gép bekapcs. Ekkor jött egy kisebb meglepi. Fogadott egy fekete képernyő (azt hiszem, hogy) fehér betűk, piros hátérrel. Annyi volt kiírva, hogy a 9700-es (!!!) kártyámnak szüksége van a plusz tápfeszültségre. Elfelejtetettem rádugni a plusz 12 voltot. Mikor már csomagoltam volna el a kártyát, akkor jutott eszembe, hogy a srác még mindig nem fogja tudni használni a kis kártyáját, mivel nem tudja normálisan rádugni az alaplapra. Szerencsére volt itthon egy Sprie Racksper II. Arról leszedtem a ventit és felcsavaroztam a régi helyére. Igaz, hogy ez már nem 4 centis volt, hanem 6, de sebaj. Végül kipróbáltam ezzel a ventivel a kártyát. Ment minden, ahogy az kell.
Akinek hasonló kártyája van, hasonló ventivel (ha egyáltalán lehet annak nevezni), akkor ajánlom, hogy cserélje le valami nagyobbra. Még akkor is, ha úgy kell felcsavarozni a borda tetejére, hogy majdnem elfoglal plussz 1 PCI-t. -
engusz
veterán
Ő volna a kis gonosz venti! :(((

Nagyban: [L]http://www.ixbt.com/video2/images/r9500-4/r9500-128-128-cooler.jpg[/L] -
engusz
veterán
Köszönöm szépen a segítséget! Lomex-et ismerem. A többi helyre lehet, hogy elnézek. Nagyon sokat segítettetek! Mégegyszer köszike!
-
engusz
veterán
A segítségeteket szeretném kérni! Van egy Radeon 9500, amin van egy jó kis borda egy átlátszó ventilátorral. Kb akkora mint egy 486-osé, csak laposabb. A gond vele az, hogy megállt. Le kellene cserélni. De nem az egész hűtőt hanem csak a ventilátort. Megoldható? Kaphatok valahol? Természetesen nem muszály átlátszónak lennie.
Előre is köszi a segítséget!
Aktív témák
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 9800X3D 64GB RAM RTX 5090 32GB GAMER PC termékbeszámítással
- REFURBISHED - DELL Performance Dock WD19DCS (210-AZBN)
- HP ProBook x360 435 G8 Ryzen 5 5600U Refurbished - Garancia
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! Ultra 5 245KF / RTX 5060 / 16GB RGB DDR5 / 1TB Nvme SSD
- Eladó Dell Latitude 7440 Új állapotban i7-1365U 32 GB DDR5 RAM 1TB SSD Dell pro support garancia
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

