Aktív témák
-
tzsolesz
nagyúr
Várjál egy kicsit, előtte leszedem ezt a rengeteget.

egyébként a VLC hangja majdnem rendben is volt. de azzal meg az a baj, hogy szanaszét van az egész, és nem jegyez meg semmit miután bezárod. úőjra be kell rendezni, beállítani a vezérlőket stb... Amúgy az JÓÓ lenne.

A winampnak régen tetszett a hangja. most felraktam 3 verziót, mind úgy fos ahogy van. ezekszerint csak a WMP 9-től szólt szebben, ha szebben szólt.
A 11 legyilkol mindent hangzásban. Ezt a Vista első telepítése után észleltem először, és azóta használok WMP-ert akár milyen nevetségesen is hangzik. 
A Jet-et ismerem, de én személy szerint még nem használtam saját gépen. Haverok vannak tőle elájulva. Nah majd azt is lecsekkolom.

etaudio a nagy media librarytől kifekszikIgen még egy nagy előnye a wmp-nek hogy berakok egész meghajtónyi zenét, és 10 ms múlva már szól is.

-
tzsolesz
nagyúr
Kész, használom továbbra is a WMP-ert. Egyszerűen a többi lejátszónak szörnyű a hangja.
A WMP klasszisokkal lágyabban szól, egyáltalán nem torzít, még a picit túlvezérelt mp3 sem, és van egy olyan hatása a zenének, hogy pont így kell szólnia. De a VLC, a Winamp meg egyebek olyannyira kuszán szólnak, hogy az valami nevetséges.

Ezt mondom én a WMP 11 jól meg lett csinálva, gratulálok a Microsoftnak, most már csak W 7 alá kéne elkészíteni a teljes verziót.

-
tzsolesz
nagyúr
Nu, teszteltem egyet.
Kaspersky 6 nem jó, nem is kompatibilis. Kaspersky 7 ugyan kompatibilis, de mindegy egyes mozzanat amit az OS csinál, az számára veszélyes, és percenként le kell okézni, hogy nem az.
Kasperky 8 próbaverzió hibátlanul működik, nem pofázik, stabil. Egy szava nincs az oprendszerre.

HP LaserJet 1010-hez nincs megfelelő driver egyelőre. Pedig fogadni merten volna, hogy ez a legelterjedtebb printer az irodai felhasználás terültén.
Vistás driver összetevőit megmutattam neki, onnan fölnyomta a nyomtatótámogatást, és a nyomtatót is, de ha egyszerre több oldalt nyomtatok (na meg ha csak egyet akkor is) akkor 20ms-ént nyomtat egy oldalt. erre meg nincs időm sajnos. Így dolgozni egyelőre csak Vistán tudok.
Az ATI catalyst 9.3 tökéletesen fölment, és gyönyörűen működik is. Eddig Tomb Raider Underworld-öt néztem, de az talán még jobban megy mint Vistán.
No meg hamarabb tölti be, aminek nem tudom mi az oka, mert pont hogy a lassabb vinyón van. A Vista van a WD320Gb AAKS-en, ez meg egy attól kétszer lassabb WD250Gb-oson. 
Ennyi.

Várom az ajánlatokat über médialejátszóra, ami tökéletesen működik, mert a gyári most az egyszer nem jön be, meg még mint ha nem is lenne kész.

-
tzsolesz
nagyúr
Automatikus frissítés lefrissíti a legújabb BETA verzióra? Vagy ha újabbat akarok, akkor újra le kell töltenem, és fölraknom azt.
-
tzsolesz
nagyúr
Lenne egy kérdésem.
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
A beépített Windows Media Player az ugye nem a végleges verzió? Mert eléggé szét van szegény esve még.

Ti nem találjátok egy kicsit kezdetlegesnek?

-
tzsolesz
nagyúr
válasz
Kolondrum
#12062
üzenetére
Az király. Nem olyan vészes egyébként a Vista+SP1. SP1 előtt okádás volt az egész, de azóta tűrhető. Végül is meghagytam, és az XP lett lecserélve. Még tesztelem. Azért sajnálom hogy nem magyar, nem mintha nehézséget okozna, de a saját nyelv akkor is kényelmesebb.
Edween látjátok milyen jó, hogy össze van szedve a lényeg egy helyre.

-
tzsolesz
nagyúr
No akkor, Nero 7.5, 7.6, 7.9.6, nem tetszik neki. Viszont 8.3 már bejövős. gondolom a 8.xx szériától van W7 támogatás.

Nekem üresjáratban 7-800Mb RAM-ot fogyaszt, a 3Gb-ból, ami nem nagy durranás, ahhoz képest hogy még nem állítottam be semmit.
Egyébként várok ötleteket mit érdemes még kilőni a háttérben futó alkalmazások közül.

-
tzsolesz
nagyúr
Hmm, a kaspersky folyton ugrál, hogy SVCHOST.EXE megváltozott, engedélyezi?

Na meg FIREFOX.EXE megváltozott, engedélyezi?
Másik vírusirtót kell fölraknom úgy látom.

-
tzsolesz
nagyúr
Nu, jó lesz ez.
Már csak egy két gammát kell megnéznem rajta.

-
tzsolesz
nagyúr
Volt, pl. hálókari, és soundmanager. A hang megvolt, de kell a szoft is nekem.
beraktam a chipset lemezt, és azt mondtam neki hogy innen kéne.
Ő azt mondja az szar. Mondom neki az JÓ! Majd félrehúzott szájjal fölrakta róla, ahogyan azt mondtam neki.

Catalist 9.3 tökéletes neki. A mediaplayer kicsit furi, mert a hangszínszabályozót nem úgy akarja ahogyan azt én akarom, tehát beépülve a menübe, de még arra is rájövök.
Most jön még egy kis Nero, meg egyebek, utána tudok róluk nyilatkozni.
A 7.5-öst meg se próbáljam?

-
tzsolesz
nagyúr
Nah, már 7 alól nyomom, eddig semmi gond, mindent feltelepítettem (meghajtóprogik).
Még szokatlan kicsit, de megtudom szokni.

18 perc alatt ment föl.

-
tzsolesz
nagyúr
virkir, Morden24 Huhh, akkor OK. Annyira azért nem szeretek bíbelődni. Mondjuk kicsit gyanús is volt az a sok hiba a kollégánál. egyből 3 hardver is. Miközben a többiek még nem sokat panaszkodtak.
Nah, le is jött. Mindjárt kiírom.

-
tzsolesz
nagyúr
-
tzsolesz
nagyúr
Egyre jobban várom már hogy lejöjjön.

45%-nál tartok, iszonyatosan zúg lefelé.

A comodo-ra én is kíváncsi vagyok. régen a Norton mellett használtam. De még pisilni is meg kellett tanítani ezért elfogyott a türelmem vele szemben. De mostanában újra elgondolkoztam a használatán.
-
tzsolesz
nagyúr
válasz
jagdtigger
#11941
üzenetére
Így van, de ahhoz kell legalább két vinyó. Egyébként így használom a vista-XP kombómat is. Mert egyszer beszívtam vele.

SymbianOS: Vistán az az első lépésem, hogy az UAC-ot kilövöm, mert engem idegesített.
#11946jagdtigger Nah, ez sem hülyeség.

-
tzsolesz
nagyúr
pzstm, Morden24: Köszi.
ezek szerint nem lesz gond. 
dunc: Osztom.

-
tzsolesz
nagyúr
válasz
Kolondrum
#11926
üzenetére
Ha Vistától gyorsabb, akkor nekem már bejött.
Ha mindenki így gondolná mint Te, még mindig a 98Se-nél tartanánk.
Nálam fontos szempont, hogy milyen szintű kiszolgálást, biztonságot, és nem utolsó sorban kényelmet biztosít egy oprendszer. Akinek ez nem számít, az tegye föl a 98-at, mert az valóban megelégszik 128Mb SD RAM-al, meg egy P3-as procival.A RAM árak a béka segge alatt vannak, bárki megteheti már ma, hogy akár 4Gb RAM-ot pakol a gépbe, stb... nem beszélve az olcsó 2 magos procikról, akár egy E1200 9K-ért már megvásárolható, és arra bizony már nehezen hat egy nagyobb erőforrás igényű oprendszer. Ahhoz képest hogy régen egy P4-es 80K volt, meg egy 512Mb-os DDR RAM 26K, ezek filléres dolgok már.
-
tzsolesz
nagyúr
Az XP azóta van újra az étlapon amióta megjelent az SP3, és nem bírtam ki hogy ne teszteljem le.Plusz egy két 3DMark06 eredmény miatt.
Így lehetséges, hogy megy az XP, és megy a Vista is a süllyesztőbe.

dunc: Ha valóban ennyire egyszerű volt megoldanod ezzel a lehetőséggel, akkor nem nagyon félek tőle.

-
tzsolesz
nagyúr
Nagyon szépen köszönöm.

Egyébként találtam: voala

A sok kérdést nem értetlenkedésből tettem föl, hanem mert egy új oprendszernél előfordulhatnak újdonságok a telepítés menetében. De akkor erről szó sincs.

dunc ha bejön, márpedig muszáj lesz neki (
), akkor nekem is főrendszerként lesz föltéve. 
Hmm, nagyon jó a szerver 230-al jön a jómadár. Kb ez a max letöltési sebességem ma. (dunaweb
) Ez is csak kb délig, remélem addigra lejön. 
-
tzsolesz
nagyúr
Mind a hármótoktól nagyon szépen köszönöm.

Nem voltatok szőrösszívűek.

Így gyorsabb volt. Egyébként olvasgattam a topic-ot, már régebben is.

Edween Már szedem is.

-
tzsolesz
nagyúr
Üdv mindenkinek.
Úgy gondolom elérkezett az idő, hogy megvizsgáljam közelebbről ezt a híres 7-et.
Azonban kérdéseim merültek fel.
1. Melyik beta verziót érdemes fölrakni? (gondolom a legfrissebbet) Mi a verzió száma?
2. A Vistán gond nélkül futtatható fontosabb alkalmazások kompatibilisek-e a 7-tel. (Mozilla, Nero, Daemon Tools, Kaspersky Internet Security 7.0.0.125,)
3. A Vistás drieverek jók-e a 7-re is? (teszem azt Canon Pixma MP220, HP Laserjet 1010, vagy pl. alaplapi chipkészlet, stb...)
4. XP mellé létre lehet-e hozni dualboot-os rendszert? Mivel a Vistát nem szeretném szétcseszni ez miatt. ( a vista másik meghajtón van az XP-től függetlenül direkt)
5. Mikre figyeljek oda, amikor telepítem?
6. Hogyan lehet aktiválni? Billék adnak hozzá kulcsot, ha jól emlékszem. Gondolom neten keresztül 30 napos, vagy tévedek?
Előre is köszi a válaszokat.

Aktív témák
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Tovább tarthat a memóriakrízis, mint gondolnánk
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Az Intel szerint mindenkit érint, illetve érinteni fog a CPU-hiány
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- PlayStation 5
- Vezetékes FEJhallgatók
- Apple MacBook
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- További aktív témák...
- Játékkulcsok ! : PC Steam, EA App, Ubisoft, Windows és egyéb játékok
- Windows 10/11 Home/Pro , Office 2024 kulcsok
- Game Pass Ultimate előfizetések 1 - 36 hónapig azonnali kézbesítéssel a LEGOLCSÓBBAN! AKCIÓ!
- Xbox / Microsoft Store feltöltőkártya kód (digitális, HU) több címlet, több db, azonnal, olcsón
- Windows 10 11 Pro Office 19 21 Pro Plus Retail kulcs 1 PC Mac AKCIÓ! Automatikus 0-24
- REFURBISHED és ÚJ - DELL Universal Dock UD22 (DisplayLink)
- Szuper áron eladó dobozos Asus Vivobook 16 /Ryzen 5-7530U/16 GB RAM/256 GB SSD/FHD+/IPS/16"/Gari/
- iKing.hu Realme 14 Pro+ Pearl White 512GB használt karcmentes 6 hónap garancia
- Samsung Galaxy S23 Ultra / 8/256GB / Kártyafügetlen / 12Hó Garancia
- Endgame Gear & Xtrfy gamer egerek /MZ1/OP1 8K/XM2we/XM1R/XM1 RGB (fehér/fekete/lila)/
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest









No meg hamarabb tölti be, aminek nem tudom mi az oka, mert pont hogy a lassabb vinyón van. A Vista van a WD320Gb AAKS-en, ez meg egy attól kétszer lassabb WD250Gb-oson. 



![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)


