Új hozzászólás Aktív témák
-
Shadowguard
senior tag
Tegnap este elkezdtem megint, most szeretett a random: második hónap végére már 4 engineerem volt (egy küldetésből jött, egyet scanneltem, az utolsót vettem), így azért jelentősen gyorsabb a haladás
És most a hajó első két szintjén is csak sima szobák voltak. Alloy úgysem kell 3 raid (egyik scanből jött) után.
Így a randomokkal sem játszottam annyit taktikai módban, csak a blacksite-ot "győztem meg", hogy menjen Dél-Amerikába (GTS taktikákra -50%) és a gerillánál vacakoltam picit, hogy jó legyen a jutalom-megakadályozott event párosítás.Viszont a hackelést végképp nem értem mi alapján működik
Tegnap gerillamisszió végén a VIP ajtaján a zár azt mondta ad nekem +20 pontot a hackingre 25%-os eséllyel. Akárhogy próbálkoztam (mozgattam a csapatot, közben leszedtem az Advent maradékát), csak olyan 75%-ig ment fel a csík, néha még addig se, de volt hogy az esély lement 13-15 százalékra is. A végén mikor a célszemélyt kivittem a falon keresztül (a tetőn legránátoztam egy officert, vele ment a külső fal is) akkor már 40% volt.
És ment a csík kb. húszig, szóval hagytam a fenébe, ennyit nem ér az egész. Bezzeg amikor a kisebb reward kell akkor végigmegy a csík...Másik amit nem értek, hogy mitől lett shaken a rangerem. Tegnap öt küldetés alatt egyszer sérült, akkor is csak egy viper tekeredett rá és már hisztizik. Bezzeg a többiek nem ilyen érzékenyek, egyik szerencsétlen heavy két küldetésen volt eddig, mind a kétszer 1-2 kockával élte túl és mégis bírja
Kedvenc sniperemre különösen gerjednek a sectoidok, ha elérik már kapja is a pánikot. Aztán hátbalövi az említett heavyt
Valami tuti történt közöttük, ez nem lehet véletlen.És egy küldetésekhez kapcsolódó kérdés is a végére: ugye codex akkor jön először, ha skulljacket tudok egy officerbe... Ha ezt elhalasztom későbbre akkor miről maradok le?
Új hozzászólás Aktív témák
● A spoiler formázás a topikban elérhető.
- 27% - ÚJ MSI MEG Vision X AI Core Ultra 9 285K / RTX 5090 / 128GB DDR5 / 2TB NVMe ! BeszámítOK!
- Dell Latitude 5450 Újszerű, Ultra 5 135U, FHD IPS LCD,16GB, Magyar vil bill., gyári gar 2027.11-ig
- Bambu Lab A1 mini azonnal használható szett
- Samsung 860 Evo 1TB SATA3 93%-os és Samsung 860 QVO 1TB 97%-os
- Apple Watch Ultra (1. generáció) ÚJSZERŰ, 100% AKKU
- Dell Optiplex 3050 SFF,i5-6500,8GB DDR4,256GB SSD, WIN11
- Eladó/BONTATLAN Lenovo LOQ i7-13650HX 24GB 1TB RTX 4060 8GB
- Alienware 500HZ AW2524HF 24,5" Monitor 27% ÁFÁS
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 12400F 32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- Thermal Grizzly Aeronaut paszta 3,9g /BONTATLAN/Több darab/Számlával!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
És most a hajó első két szintjén is csak sima szobák voltak. Alloy úgysem kell 3 raid (egyik scanből jött) után.
Tegnap gerillamisszió végén a VIP ajtaján a zár azt mondta ad nekem +20 pontot a hackingre 25%-os eséllyel. Akárhogy próbálkoztam (mozgattam a csapatot, közben leszedtem az Advent maradékát), csak olyan 75%-ig ment fel a csík, néha még addig se, de volt hogy az esély lement 13-15 százalékra is. A végén mikor a célszemélyt kivittem a falon keresztül (a tetőn legránátoztam egy officert, vele ment a külső fal is) akkor már 40% volt.
És ment a csík kb. húszig, szóval hagytam a fenébe, ennyit nem ér az egész. Bezzeg amikor a kisebb reward kell akkor végigmegy a csík...
Kedvenc sniperemre különösen gerjednek a sectoidok, ha elérik már kapja is a pánikot. Aztán hátbalövi az említett heavyt 