-
Fototrend
Xiaomi Redmi 2 Extended Edition
Új hozzászólás Aktív témák
-
bunnyhu
senior tag
Nekem eléggé becsípődött, hogy amikor kijött a redmi2 4.4-es androiddal a sajtó szerint az 5-öst ugorják, és jön rá a 6-os alapú. Ez egyéni dolog, elketyeg a 4.4.4-essel is, de akkor is bennem maradt. A hardver alkalmas rá, hiszen már 7.1.1 is van lineageOS-ben. Ehez képest meg ha jól rémlik a xiaomi teljesen elengedte a redmi2 fejlesztését, már nem jön ki újabb rom. Én anno azt gondoltam a xiaomi lesz végre az a cég, aki olyan szoftvertámogatást csinál, amit szerintem illene minden cégnek. Ha két évig támogatnák RENDESEN, akkor az azt jelenti, hogy most egy 7-es alapú MIUI lenne rajta, és azzal zárnák le a fejlesztés, amit még 2 évig simán uptodate-nek lehet sajna kezelni az android világban. Ehez képest van egy 5.1, na köszi.
Emellett egy picit bízom abba, hogy a 4X kamerája jobb lesz, bár miután kicserélték az első hibás kamerásat már értékelhető lett a kép amit a 2a csinált, azért nem lenne baj egy kicsit jobb minőség. 2 éve még nem volt ez szempont, tudjon qrkódot és csók, de azóta ellustultam, és hiába van komoly fényképezőm, az utazásokon egyre többször csak a telóval fotózom és nem veszem elő. Ja és azóta lett mobilnetem is, ami szintén nem volt a redmi2 vásárláskor szempont, és a 4X már tud B20-at is pl.
Aztán simán lehet, megbánom a cserét

-
bunnyhu
senior tag
válasz
SárkánySzív
#6111
üzenetére
Engem az keserít el, hogy elmaradt az ígért támogatás a telóhoz, meg most még alapvetően penge a gép, eladható kb 20 körül. Enyém is 2 éves, egyébként baromira elég a tudása nekem is, sőt sok is, akksi még mindíg bő egy hetet megy, se pixelhiba se memória se más nincs. Ha most eladom, bátran a szemébe nézhetek a vevőnek, mert egy fasza telefont kap. A blade 4 vagy 5 évig volt nálam, ezt is úgy terveztem, de így alakult, sajna a 2 év is soknak számít manapság. Azt remélem, hátha a 4X erősebb támogatást kap, de legalább egy android 7-est.
-
bunnyhu
senior tag
válasz
SárkánySzív
#6109
üzenetére
Én valószínűleg már nem várom meg, berendelek egy 4X-et. Bár megfogadtam, nem veszek több xiaomi-t, csak bedarált a jó ajánlat

-
bunnyhu
senior tag
válasz
SárkánySzív
#6106
üzenetére
Kiváncsi vagyok lesz-e belőle valaha stable.
-
bunnyhu
senior tag
No, ma voltam bringázni, vittem magammal a barátnőm régi levetett nokia winfónját az ülés alá bedobva. A redmi meg a kormányon 100% kilátással, és ismét hibázott a gps-e, míg a nokia eldugva is tökéletesen logolt. Szóval úgy tűnik a gps vevő nem tökéletes, van ötlet mit lehetne vele kezdeni?
-
bunnyhu
senior tag
Amikor megjelent a 6-os android, cikkben felsorolták, mely telefonok kapják meg. A redmi2 ott volt a listában, azt mondták hogy az 5-öst átugorják, és rögtön 6-ra frissítenek. Még az se lehetetlen, hogy a prohardveren vagy a hwsw-n volt a cikk, de 2 éveset már nem fogom megkeresni. Lehet nem a xiaomi oldalon olvastam, de gondolom nem az ujjukból szopták a cikkírók ( nem blikk cikk volt
).Abban igazad van, hogy a javítások jönnek rá, ez nem kérdés, ha meg a nem hivatalos romokat említjük végül is van 7.1-es is a telóra. Lehet egyébként az lesz, hogy megpróbálok romot cserélni alatta, de ha nemsegít, eladom fillérekért, és keresek mást. A kamerájával amúgy se vagyok elégedett, és az elmúlt két évben rájöttem, hogy még akkor is inkább a telefonnal fotóztam ha ott volt a nagygép. Bedarált a mobil fotózás
Szóval mostmár szempont lesz a fényképminőség is. -
bunnyhu
senior tag
úgy tűnik haldoklik a gps-e a telómnak, eldobálj a jelet, fals adatokat vesz és bringával 800km/ó sebességgel haladok, de "normál" sebességnél is egyszer 5 egyszer 25 km/ó a sebességem. Oké, hogy nem negyedmillás telefon, de nekem ez a pár tízezer forint is tétel amit kifizettem érte, és nem 2 évre gondoltam venni basszus.
GSM térerő sem az igazi, sokan panaszkodnak hogy alig érteni amit mondok, úgy tűnik vagy a chip vagy antenna vagy valami hasonló kampec.
Részemről ennyit a xiaomi-ról, nincs itt se minőség se támogatás amit ígértek, ugyanolyan kamu cég mint bármelyik más.

-
bunnyhu
senior tag
Azt nézem a lineageOS legújabb nightly-ban már csak apróságokat javítottak, lehet lassan jön valami stable verzió belőle. Aztán annak jön egy-két javítása, és utána lehet érdemes lenne megnézni.
-
bunnyhu
senior tag
Szétszedtem, nem volt semmi gyanús de azért megtakarítottam, kicsit megkapargattam, összeraktam, működik de ugyanolyan sz*r a térerő, amint telefonálni kezdek. Hát ez van.

-
bunnyhu
senior tag
-
bunnyhu
senior tag
Tapasztaltatok már olyant, hogy a telefon full térerőt jelez, amikor beszéltek meg leesik 1-esre, természetesen a hang vacakol, néha bont is. Lejárt a telóm szavatossága? Próbáltam fix 2G-re rakni, hagyni szabadon hadd válasszon, nagyjából tökmindegy.
-
bunnyhu
senior tag
válasz
bendess7891
#5795
üzenetére
Igen, ezt is írták többen, hogy eléggé zabálja az akksit kb. mindegyik. Érthetetlen, mert szinte minden android verziónál azt mondják, hogy és az energiahasználaton javítottak
Nekem a 4.4.4-el napokat elmegy, persze keveset is telefonálok. -
bunnyhu
senior tag
Köszönöm, ez így már sokat segített. Szóval akkor először egy 5.1-es MIUI, az befrissíti a firmware-t és utána mehet a 88-as custom rom is rá elvileg. Ezt a folyamatot nem értettem tisztán.
Akkor mostmár csak ki kell várni egy olyan főzetet, amire azt mondják, hogy nem crashel
-
bunnyhu
senior tag
Igen, ha már hozzányúlsz a bevezetőhöz, lehetne frissíteni a nem csak MIUI-s vonal infóit, mert ott valószínűleg a redmi2 már nem sok újdonságra számíthat. Kicsit reszelgetik az 5-öst és örülj, hogy még működik a telefonod.
Viszont LineageOS van (bár még mindig nem tudom, hogy most csak egy típusra vagy sem) és az XDA-n is vannak ígéretesen hangzó 6 és 7-es androidos ROM-ok.
Egyelőre mindegyikről olvastam hibákat, crash-ek stb szóval nem fogok frissíteni, de ha valaki már csak játékra tartja a telefon, megoszthatná a tapasztalatait. Mivel nekem ez az egyetlen telóm, nem tudom felvállalni a kisérleti nyúl szerepét, bár nomen est omen, de akkor sem
-
-
bunnyhu
senior tag
Még mindig csak nézegetem a rom-okat (jóvan na, marha rég frissítettem, amúgy se sürget), namost nekem ugye 813-as telóm van, mint gondolom a többségünknek.
811 = HM2XWCPro = wt88047
813 = HM2XTDPro = wt86047Ezalapján nekem a wt86047 ROM a jó, viszont szinte mindenhol a 88-as van feltüntetve, vagy semmi. De rémlik, mintha CM ROM-nál szó lett volna arról, hogy átvált 811-re a szám a 813-ason is. Van erről valami tapasztalat, hogy most akkor ez most hogy működik? Rámehetnek a 88047-es ROM-ok is a telóra, és mi van azokkal, ahol nincs típus jelölés?
pl. ennél a rom-mál azt írja valaki, hogy:
"Amazing works!
Sent from my 2014813 using Tapatalk"Tehát 813-asról írta, ezekszerint felmehetett rá. De örülnék valami első kézből származó infónak.
Ja, és ez a kérdésem még mindig aktuális:
Más, nézegetem a 7.1.1-es rom-okat, az van megadva, hogy LP firmware kell hozzá. Nos, én még a 4.4-es androidot használom, hogy lehet a firmware-t frissíteni?
-
bunnyhu
senior tag
De nálam pont az adatkapcsolatos 4G előnyben kártyán van nagyobb térerő

Pedig nem BP belváros, kisváros szélső utca, azt se tudom hol van torony, de nem közel. Egyébként most slotot cseréltem, ugyanúgy a domino az erősebb jel, szóval valószínűleg valami sávhasználat lehet amit mondtok. -
bunnyhu
senior tag
-
bunnyhu
senior tag
Más téma. Most, hogy dual sim-es lett a telefon, érezhetően nőtt a fogyasztás, pedig nem megy rajta a mobilnet csak sima gsm-ként megy a domino. Vannak hátrányai is a dupla slotnak

-
bunnyhu
senior tag
Erről a cuccról van tapasztalat?
-
bunnyhu
senior tag
-
bunnyhu
senior tag
válasz
bunnyhu
#5764
üzenetére
Ezt írja, ha rákattintok a saját profilomban a feltöltésre. Arról nem szól, mi az amiért fizetsz, csak a bónusz.
Biztos valahol le van írva, majd akkor kergetem ha aktuális lesz, magam ismerve jövő ilyenkor
De amúgy a 990Ft az 500megára vonatkozik, csak online akció hogy most az 1G-sat adják. Tehát -szerintem- legközelebb ezért csak 500-at adnak, de ez csak tipp.Úgy sz*r a T oldala ahogy van, nagy multicég gondolom csomó IT-ssel és ezt bírják előadni. Pl. azt se tudod megnézni, mennyi adatot használtál, csak fizetős SMS vagy mérd magadanak.
EGYENLEGFELTÖLTÉS
1500 Ft 180 napig felhasználható
Nincs feltöltési bónusz3500 Ft 366 napig felhasználható
Bónusz: (14 napig felhasználható)
25 perc hálózaton belül és
100 MB adatforgalom belföldön5000 Ft 366 napig felhasználható
Bónusz: (14 napig felhasználható)
50 perc hálózaton belül és
200 MB adatforgalom belföldön15 000 Ft 366 napig felhasználható
Bónusz: (14 napig felhasználható)
100 perc hálózaton belül és
1 GB adatforgalom belföldön -
bunnyhu
senior tag
Jól van, látom nem csak én vagyok "maradi" akinek csak alkalmi mobilnet kell
Kár, hogy nincs olyan opció, hogy az előfizetés mellé csapni ilyen éves adatmennyiséget, de dual sim-es mobillal nem tragédia 
Mellesleg a hwsw-n vagy itt olvastam róla pr cikket, szóval látjátok a reklám se ördögtől való dolog!
-
bunnyhu
senior tag
Holnap kapom az adatforgalmas domino fix Extra kártyát - amit egyébként ajánlok minden hozzám hasonló "nem kell mobilnet csak szökőévente egyszer" embereknek. 365 napig él az adatmennyiség, nem nullázódik havonta, 1 giga 990Ftért, hülyének is megéri, hát még nekem. Többnyire van wifi, de nagyon ritkán néha jól tudna jönni egy mobilnet utcán ránézni valamire.
Van valami limit, melyik sim foglalatba rakhatom, vagy mindkettőről megy az adatforgalom? -
bunnyhu
senior tag
válasz
aytukabozs
#5754
üzenetére
Naaaa, végre valami előrelépés. Zsírkirály, akkor várok még ezzel a rom-ozással

Várom a tapasztalatokat! Amúgy miért nem a xiaomi alatt van? Én ott kerestem és azért nem is találtam. -
bunnyhu
senior tag
válasz
SárkánySzív
#5751
üzenetére
Nem tudom, nekem a MIUI is túl van bonyolítva, csomó dolog -nekem- illogikus helyen van, ezért gondoltam, hogy keresek egy stock rom-ot és rápróbálok, hátha. A tabletemen sima android van (4.1 igaz), és nekem az lényegesen logikusabb. Meg már lassan 700 napja megy a telefon, ideje lenne egy újratelepítésnek

Aztán lehet a végén felszívom magam és lecserélem, elég nagyot csalódtam a cégben, ígértek bürköt-bodzát, android 6-os MIUI-t nekünk aztán ... szóval kissé berágtam a cégre, azt reméltem amikor xiaomi-t vettem, hogy ők végre rendesen supportálják a "régebbi" készülékeket is, de nem.
-
bunnyhu
senior tag
válasz
SárkánySzív
#5749
üzenetére
Az megvan, honnan tudom tölteni
Csak nem tudom, milyen előkészület kell hozzá, itt más romoknál volt róla szó, hogy csak ezzel meg azzal a recovery-vel megy, ilyen-olyan spec igényei vannak, stb. Erre gondoltam infóként, nem téglásítanám az amúgy hibátlan telefont brahira 
-
bunnyhu
senior tag
Van valahol leírás az nxRom telepítésre? Nekem még 4.4-es multirom van fent, de gondoltam csak frissíteni kéne már. Ami érdekelne, hogy az root-olt ROM-e, milyen recovery kell hozzá stb.
-
bunnyhu
senior tag
Köszi, hogy utána néztél! Egyébként az első hsz-ra reagálva nem lenne elképzelhetetlen, hogy támogatja, hiszen a szabványok, kapcsolódási módok stb. gondolom már régóta elérhetőek, tehát akár fel is lehetne készülve előre a piac, hogy ha indul ők már tudják. De egyébként magam se hittem, hogy tudja, de csodák még lehetnek

-
bunnyhu
senior tag
Indul a Galileo, kiváncsi vagoyk, mikor jönnek majd ki az új telók, amelyek támogatják. Azért az elvben brutális pontosság növekedést jelentene. A redmi 2 tudtommal nem ismeri, ugye?
-
bunnyhu
senior tag
válasz
herdsman12
#5450
üzenetére
persze, restart meg, kalibráltam, a törlést így elsőre mellőzném, majd kiderül, javított-e rajta

-
bunnyhu
senior tag
Szarakodik a proximity szenzorom, van valahol androidban kalibrálási lehetőség?
Úgy rémlett a recovyer-ben volt rá mód, de lehet az még a zte blade-en volt
mert ezen a team win recovery 3.0.0-án ami az enyémen van nem találom. Rémlik valami a beállításban, de nem lelem ott sem.Az a hibajelenség egyébként, hogy nem veszi észre, hogy elveszem a fülemtől a telefont, és fekete marad a képernyő. Senzor teszt program azt mutatja hogy 0cm és 5cm állásokat ismer, köztes állapotot semmit. Eléggé bosszant, mert így nem tudom letenni pl. a telefon beszélgetés után csak úgy, ha power gombbal altatom, onnan ébresztem majd unlockolom. Parasztos, na
Eddig nem volt ezzel gond, pár napja kezdődött. Ja, a szenzor természetesen megtisztítva, nincs előtte fólia sem. -
bunnyhu
senior tag
Ha már védjük a programozókat, szót emelnék a vírusírtók mellett is. Ha nagyon részletes, pontos elemzést vártok el tőle, akkor napokig futna egy HDD teszt, az onfly teszt meg úgy megfogná a géped, hogy secperc alatt repülne a vírusírtó.
-
bunnyhu
senior tag
Fb-on valami eltűnt http protokollt írtak amiről nem szólt az adatszolgáltató. Gyanítom erről szólhat, bár én nem használom, azt se tudom miről van szó

-
bunnyhu
senior tag
válasz
SárkánySzív
#5148
üzenetére
És ki is próbálta valaki?

-
bunnyhu
senior tag
Ha a leállítás nem segített, az baj. Nekem az szokott, illetve én mindig a gyári visszaállítással kezdek (frissítések eltávolítása, a jobb oldlai opció alul),az elég szokott lenni. Többen is megerősítették itt, hogy egy ideje a play elcseszi a gps-t, nekem ez eddig segített. Nekem még 4.4-es rom van a gépen.
-
bunnyhu
senior tag
válasz
tigipuf
#5040
üzenetére
Akkor ezek szerint a védelem jól működik, ez is egyfajta tanulság. Meg az is, hogy aki levédi a telefonján, legalább emlékezzen a jelszavára

Én mondjuk az ilyen kínai csoda programokat eleve fentartásokkal kezelem és nem használom. Így csak az amerikaiak kémkednek a telómon, nem akarom, hogy egy kína-usa összecsapás helyszíne legyen a telóm, elég egy kémprogram telefononként
-
-
bunnyhu
senior tag
válasz
bunnyhu
#5011
üzenetére
Úgy látom más is szív ezzel. Nálatok nem jött elő?
https://productforums.google.com/forum/#!topic/play-de/Ogh0IcADsQs -
bunnyhu
senior tag
Találkozott már valaki azzal a jelenséggel, hogy gps bekapcsolásakor az értesítősávban egy google play logó után GPS keresése , Google Play Áruház szöveg van?
Ha rákattintok bejön a google play. Ha kilövöm a playt, rögtön elindul a gps jel.Ez mi a tököm? Frissítést nem ír semmit, viszont mióta ezt látom láványosan romlott a gps indulási ideje. A romlott enyhe kifejezés, többnyire 0db műholdat lát, eddig rögtön látta őket csak a jelerősség volt gyenge. Most viszont a gpsinfo-n pl. töküres.
-
bunnyhu
senior tag
Ránéztem a rom letöltős oldalra, látom már van miui8-as rom, mennyire stabil, használható, bugos? Érdemes rápróbálni? Nekem még 4.4 van.
Egyébként nem értem, a multi rom régebbi verzió mint a vagyula magyar? Ez hogy lehet? A multi úgy tudom xiaomi hivatalos kiadás, és abból lesz a magyarabb. Most akkor WTF?
-
bunnyhu
senior tag
Most akkor mivan, álltok vissza a 4.4-es vonalra, mert az a kiforrott vagy félreértek valamit?
-
bunnyhu
senior tag
válasz
DRPCDoki
#4745
üzenetére
Igazad lehet, ez alapján valóban nem azonosak, sőt mindhárom különböző

http://www.gsmarena.com/compare.php3?idPhone1=7480&idPhone2=7159&idPhone3=7710Tényleg jó nagy a katyvasz, mert pl. itt meg egy kalap alá veszik:
http://en.miui.com/forum-65-1.html -
bunnyhu
senior tag
Az az igazság, nekem még a 4.4-es rom van a telómon, és mivel tök elégedett vagyok vele nem cserélem le csak azért, hogy 5-ös android legyen rajta. 6-osra még esetleg, de valahogy nincs már erőm kísérletezgetni, meghagyom a lelkes ifjúságnak
De ha valahol tuti hibamentes 6-os felmerül, még elcsábulhatok, ezért javasoltam figyelmetekbe. Mivel úgy tűnik a miui 8 se hozza el a 6-ost nekünk, amit már év elejére ígértek, így sanszos, hogy gyárilag nem lesz, tehát vagy 4.4 vagy főzött. -
bunnyhu
senior tag
Erről van tapasztalatunk?
XOSP marshmallow -
bunnyhu
senior tag
fb-on feltettem kérdésben, hogy a MIUI8 ugye marshmallow-ot is hoz? A válasz nemleges volt

-
bunnyhu
senior tag
10.3.3 nexus rom. Valamit elszúrhattak gondolom és javítgatják, tán érdemes frissíteni aki használja.
-
bunnyhu
senior tag
Nem tudom ezt láttátok-e már: [link]
Két mondatot kiemelnék:
MIUI 8 will be based on Android Marshmallow.Here is the probable list of Xiaomi devices which will suppose to get Android M upgrade:
...
Redmi 2 (& Prime)Persze ezt már ígérgetik egy ideje, de most a MIUI 8 hátha végre meghozza.
-
bunnyhu
senior tag
Május 10-én kiderül ... vagy nem, ha redmi2-re nem a premierrel adják ki.
-
bunnyhu
senior tag
Anno kicsit utánaolvastam, amikor nekem volt repedt kijelzőm, és ha jól rémlik érdemes úgy rendelni, hogy valami kerettel vagy mivel együtt, mert ordas nagy szopó volt szétszedni. Már töröltem azokat a bookmarkokat, de tudom, hogy nem szabadott csak nyers kijelzőt venni.
-
bunnyhu
senior tag
MIUI8 hátha elhoz némi android frissítést is, nem csak design változást. Mondjuk a 7-ről is ezt hittük

-
bunnyhu
senior tag
Ha már panaszhetet tartunk
Tegnap elindítottam egy backupot SD kártyára. Még sosem próbátam ,gondoltam mi baj lehet. Lefutott, bezárom és a kezdőképernyőm hiányosan köszön vissza. Eltűntek a widgetek, eltűnt néhány kihúzott app ikonja ... visszaraktam, nem gond, csak nem értem, hogy egy mentés miért rendezkedik a cuccaim között? Részemről a bizalom meg is szakadt a program irányába. -
bunnyhu
senior tag
Azért marginálisan megjegyzem nagyon nem erről volt szó, hogy 5.1-es ROM-ot dobnak ki 2 évvel annak megjelenése után. Egyértelműen azt mondták, hogy 6-os alapú lesz a következő verzióváltás... nem tudom mi értelme ennek az 5.1-nek, én egyenlőre biztosan nem fogok váltani rá.
-
bunnyhu
senior tag
-
bunnyhu
senior tag
A mágneses kütyü befaragásakor kicsit túltoltam a moddingot
IPAKY tok, rájöttem, hogy a merev keret simán lepattintható róla. Marad egy vékony szilikon körbe plusz a hátlap, ami miatt az egészet használom (ugye nem csúszik mint a gyári). Nézegettem, tapiztam és rájöttem, hogy így a keret nélkül sokkal keskenyebb és kézreállóbb. Egyeten baj, hogy van 2 perem, ami a helyén tartja a keretet. Úgyhogy fogtam egy tapétavágó kést, és levágtam róla.
Hogy ronda-e? Hát nem szép. Viszont így most kellemesen keskeny, és megmaradt a hátlap csúszásmentessége plusz némi védelmet így is ad, ha leesik. Szóval ha valaki nem akar beruházni új tokra és van kedve kicsit farigcsálni ... ez is egy opció
-
bunnyhu
senior tag
Rendeltem egy ilyent: Mágneses kábel.
Röviden: Kjó!
Töltő ÉS adatkábel, redmi2-vel zökkenőmentesen együttműködik, egyedüli hátránya, hogy a tokot ha van szinte biztos kicsit meg kell faragni mert nyilván szélesebb mint a kábel fej, de ennyit nagyon megér, most amúgy is akciós. Adatátviteli sebesség szerintem simán annyi mint a rendes kábel, töltést nehéz mérni, de ránézésre kb. ugyanúgy tölt.

-
bunnyhu
senior tag
Szerintem a telefon vastagság növekedése nem annyira gáz, mint amikor a szélessége nő. Utóbbi miatt kényelmetlenebb a fogása a telefonnak, vastagság ezt nem annyira befolyásolja szvsz.
Én szívesen rááldoztam volna még +1mm-t hogy ne csússzon a hátlap. De végül is mindegy, ez van ezzel főzünk. A redmi3 vonalon mi a helyzet ilyen téren? -
bunnyhu
senior tag
válasz
csurdongulos
#4145
üzenetére
Ugyanonnan ez?
[link]Nem világos sajnos a képek alapján, de ha ez is hátlap akkor ez ránézésre elég anti csúszós lehet.
-
bunnyhu
senior tag
Nincs ötletetek, hogy lehetne a miui naptárban a "napirend" nézetet alapértelmezettnek tenni?
Szerintem az a legjobb, de csak menüből érhető el, még gyorsgomb sincs rá mint a napi/heti -re. -
-
bunnyhu
senior tag
Úgy látom az NXRom frissült, legalábbis eddig mintha 10.1 lett volna a vezió, most 10.2.
De lehet figyelmetlen voltam, nem tudom miért fáj nekik egy dátumot a release alá írni. -
-
bunnyhu
senior tag
Van arról bármi hír a külföldi fórumokon, hogy mikorra várható a 6-os android alapú MIUI? Nekem valami február rémlik, és hát ugye március van.
-
bunnyhu
senior tag
A másik furcsaság, hogy olyan, mintha a widgetek nem kapnának mindig hívást. Pl. kiraktam egy óra widgetet, és rendszeresen látom, hogy nem frissül, ha a telefon "alvó módba" van, tehát kijelző lekapcsolva, pontosabban amikor azután felélesztem. Mondjuk most reggel ránéztem, és tegnap esti időpont volt rajta.
A másik, próbáltam egy utolsó nem fogadott hívás widgetet (vagyis többfélét), de nem tudják kiírni a nevet csak a számot, pedig elvileg tudniuk kéne, és ami hozzáférést kért, azt megkapott.
Furi, másnak tapasztalat ezekkek?
-
bunnyhu
senior tag
Felraktam az új ROM-ot, próbából a vagyula félét. Egy új, xperia billentyűzet került elő, ami roppantul nagy, a gyárit viszont nem találom. Most felraktam a multi rom-ot, és megint az xperia-t látom. Ez lett most a stock, vagy benéztem valamit? Jó lenne a régit visszakapni

-
bunnyhu
senior tag
Használ valaki sMIUI rom-ot? Szimpatikus, hogy kigyomlálható a sok szemét belőle.
-
bunnyhu
senior tag
Viszont életveszélyesen csúszós a hátlapja, én főleg azért raktam rá az ipaky-t, nem a leesés védelem miatt - arra az üvegfólia lett volna, amit elszúrtam a felrakáskor :/ Szóval én addig nem veszem le, amíg nem találok olyan csere hátlapot, ami nem csúszik. Nekem pont emiatt egyáltalán nem biztonságos érzés a telefont kézbevenni csupaszon.
-
bunnyhu
senior tag
Viszont azt néztem, így betokozva a teló simán van olyan széles, mint egy 5"-os, szóval a vége az lett, hogy csak bumszi telefonunk van

Új hozzászólás Aktív témák
Mielőtt kérdezel, kérlek fusd végig a Téma-összefoglalót!
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Wise (ex-TransferWise)
- Revolut
- Hegesztés topic
- AMD vs. INTEL vs. NVIDIA
- PlayStation 5
- Steam, GOG, Epic Store, Humble Store, Xbox PC Game Pass, Origin Access, uPlay+, Apple Arcade felhasználók barátságos izgulós topikja
- Amerika kész lemondani a kormányról
- ASUS blog: 2K-tól a 4K-ig és tovább a Radeon RX 9000-es szériával
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- További aktív témák...
- iPhone 12 Mini 128GB 100% (3 Hónap Garancia)
- AKCIÓ! LENOVO ThinkPad P15 Gen 2 munkaállomás - i7 11800H 32GB DDR4 512GB SSD Quadro T1200 W11
- 241 - Lenovo Legion 5 (15IRX10) - Intel Core i7-13650HX, RTX 5060
- Samsung Galaxy Z Flip5 512GB,Újszerű,Adatkabel,12 hónap garanciával
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! Intel Ultra 7 265KF / RTX 5070 / 32GB DDR5 / 1TB Nvme SSD
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest


).

![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)


