Új hozzászólás Aktív témák
-
Abu85
HÁZIGAZDA
Leírtam neked korábban, hogy ez nem igaz. Se az octree, se a globális illumináció nem az NV-től jött. Ezeket már nagyon-nagyon régóta ismerjük.
Az SVOGI-t valójában az UE4 kezdte nyomatni, legelőször Sweeney, de hiába erőltette egyszerűen nem működött nyílt területeken, aztán az NV csinált egy másik implementációt, aminek VXGI volt a neve. A VXGI már sokkal jobb volt nyílt terepen, viszont nem szerette, ha megmozdult valami a jelenetben. Ezért nem mozgot semmi az NV-nek a holdra szállós demójában. Azóta ezt megoldották, de óriási a VXGI teljesítményigénye, tehát a production ready szinttől nagyon messze vannak még.
A Crytek az alapok tekintetében ugyanazokat elemezhette, amit az Epic és az NV, de tanulva a két cég hibáiból, egy új implementációt csináltak, amit SVOTI-nak neveznek. Ez volt az első SVOGI megoldást PC-re, amit egy játékban is bevetettek, és máig az egyetlen. Ez egyébként nagy előny a Cryteknek, mert amíg az SVOTI megoldásuk igen kevés erőforrást igényel, maximum 10%-ot vesz le a sebességből, addig a middleware-es UE4 VXGI, vagy a Unity SEGI inkább 60-90%-os mínusszal működik. És ez egyáltalán nem mindegy, mert hiába műtöd bele a motorokba ezt, a CryEngine integráltan tartalmazza a technikát, míg az UE és a Unity motorokat nem ezekre tervezték. Ezért rakott ebbe egy rakás pénzt a Crytek, mert egy integrált megoldás fényévekkel gyorsabban működik, mint a 3rd party cuccok, de rohadtul nem egyszerű ezt beépíteni tényleg működőre.
Új hozzászólás Aktív témák
A topikban az OFF és minden egyéb, nem a témához kapcsolódó hozzászólás gyártása TILOS!
Megbízhatatlan oldalakat ahol nem mérnek (pl gamegpu) ne linkeljetek.
- Nyíregyháza és környéke adok-veszek-beszélgetek
- LG monitorok
- Monitorkalibráló eszközök
- AMD Navi Radeon™ RX 6xxx sorozat
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Yettel topik
- alza vélemények - tapasztalatok
- Egyéni arckép 2. lépés: ARCKÉPSZERKESZTŐ
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Fűnyíró topik
- További aktív témák...
- Apple iPhone 13 / 256GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia / Akku: 100%
- Xiaomi Redmi Note 13 Pro+ / 12/512GB / Kártyafüggetlen / 12Hó Garancia
- 233 - Lenovo Legion Pro 7 (16IAX10H) - Intel Core U9 275HX, RTX 5080
- ÚJ Lenovo LOQ Intel Core i5-13450HX, 32GB, 1TB, RTX 5060(8GB), FHD IPS 144Hz
- 27% - Corsair Premium Individually Sleeved TÁPEGYSÉG KÁBEL Pro Kit Type 4 Gen4
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
